Sántha Károly: Buzgóság könyve. 2. kiadás. Budapest 1912.
4. Templomban
14 Templomban templomodnak boltozata alatt imádkozom, úgy tetszik énnekem, mintha a mennynek sátora takarna s védne engemet. Ezek a szent falak, melyek elválasztanak a világtól, élénken emlékeztetnek, hogy innen ki van zárva az életnek hiú zaja, küzdelme és csalódása, s amíg itten buzgólkodom, lelkemnek nem lehet sérelme semmiben. Úgy tetszik nékem, mintha e néma falak is visszanyögnék sóhajtásomat, mely itt lelkemből felszakad, — s mintha a kemény kő is megérezné forró könnyemet, mely itt szememből titkon alápereg. Hallom lelkem szózatában a felülről jövő édes, titkos súgást, mely arra hív, hogy békülj ek meg Y éled, Istenemmel, embertársaimmal, az élettel és enmagammal. A te szód ez, óh Atyám, szólj azért, a te szolgád hallgatja szózatod. Te magad munkálj Szentlelkeddel az én szívemben, hogy megnyerjem a békességet s el ne veszítsem azt soha többé! Engedd,
