Sántha Károly: Buzgóság könyve. 2. kiadás. Budapest 1912.

7. Ünnepi imák

Ünnepi imák

159

S lelkem megtér ahhoz, aki adta, Hol koronát nyer majd a hűség! Kik vetettek itt könnyhullatással, Nagy örömmel aratnak amott,

Ha Jézussal éltem, Véle haltam, Véle együtt én föltámadok.

Mint ártatlan áldozati bárány,

Úgy hajtod le halvány fejedet; Kedveseid Rád borulva sírnak, Szeretet tesz sírba Tégedet.

Óh, milyen szép, kit hideg sírjához, Szeretet és forró könny kisér —

Az idő a sírkövet ledönti,

De emlékünk a szívekben él.

A keserű poharat kiittad, Gecsemáné kertjében, Uram;

De a csendes sír mindent kipótol, Ott a szívnek nyugodalma van. így borul el éltünk napja sokszor,

A természet bár virul s szeret;

De a sírban mindent elfelejtünk,

S a vérző seb ott, mind béheged.