Sántha Károly: Buzgóság könyve. 2. kiadás. Budapest 1912.
6. Estvéli imák
100 Estvéli imák minden szempillantással közelebb-köze- lebb jön halálom órája, közelebb síri álmom. Sötét az éj, sötét a sír; de égnek fenn a csillagok, biztatóid, hogy túl a síron megvirrad egykoron. Az égen feltűnik a hold halvány világa s majd ismét felhőbe búvik el. Oly sokszor volt ez már tanúja örömömnek s bánatomnak egyaránt. Arczo- mat is sokszor borítá bánat felhője és sokszor sugárzott tiszta örömtől a szemem. Elmúlt e nap ismét és semmi sem képes többé visszaidézni a lefolyt napokat és esztendőket. Életemnek felét átálmodtam s a másik felét, fájdalom, nem mindenben használtam úgy, amint kellett volna. Láttam a sírót s nem siettem könnyeit letörülni; hallottam a szenvedőnek jaját s nem iparkodtam azt csillapítani; sokszor módomban lett volna a vigasztalás és én elmulasztottam azt. De mégis lelkiösméretem vigasztal is engem; mert ha ritkán bár, de nem
