Vietórisz József (ford.): Cithara sanctorum. Régi és új egyházi énekek. (Budapest, 1935)

Első rész - VI. Böjtiek, Krisztus Urunk szenvedéséről és haláláról

110 Szenved az Ür türelemmel, Hogy hálás légy érte, ember, Ó nyomorúlt ember! 4. Nézd, hogy siettetik Annáshoz az utat, Jól összekötözvén Ártatlan Urukat ; Minden kínzást, minden mérget Készakarva visel érted, Ö te bűnös féreg! 5. Nézd, hogy ostorozzák, Nincs egy ép hely rajta, S meg is koronázzák; Ő fejét lehajtja, Arcán, szemén vér csordula; Ember, ezt ne feledd soha, Mert te vagy az oka! 6. Nézd, a kereszt alatt Megy a vesztőhelyre, Roskadva, megtörve, Végig meggyötörve. Ártatlanul így vérzett el, S te vagy oka sok bűnöddel, Ó nyomorult ember! 7. Ezért bűnös ember, Látván, hogy Uradat Mint feszítette meg Kegyetlen, durva had: Bűnbánattal sírva érte, Gondolj rá a közel végre, így jutsz üdvösségre! Elmélkedés Krisztus kínszenvedéséről. Dallama: Mily csodásan ébrednek. (286.) 181. Vi.ág , ím lásd meg élted, Hogy szenved s hal meg érted Istennek egy Fia! Bűnöd magára vette, Ezért jutott keresztre, S gyötrődve kell meghalnia. 2. Lépj a kínok helyére, S nézd, mint omlik ki vére Megsebzett oldalán ; A drága test lehajlik, Sóhaja messze hallik A szörnyűséges Golgotán. 3. Ki bántott oly merészen, Hogy tested ím egészen Sebekkel van tele? Hisz bűnnek és hibának Árnyéka sincs tenálad, Isten Fiát ki verte le? 4. Én voltam, én, az ember, Ki végtelen bűnömmel Halálra vittelek; Az emberi gonoszság Ostorai csapdossák S kínozzák fájó lelkedet. 5. Bűneimért szenvednem És pokolra vettetnem Nekem kellett volna ; Fájdalmaid, sebeid Az én lelkem terhelik Örök elkárhozásomra. 6. Elvállaltad mind magad, Ami nyomja vállamat, Bűnöm s büntetésem; Te magad vagy az átok, Hogy én legyek az áldott, Személyeddel közösségben. 7. Te vagy az én kezesem, Aki értem kegyesen Halálba is mentél; Értem gúnyos hahotát S hozzá tövis-koronát Türelmesen elviseltél. 8. Halált is elszenvedsz te, Hogy e rém ne ijessze Többé a híveket; Haldoklásod bezárja Halálomat sírjába, Ó lángoló, nagy szeretet! 9. Ezért, Uram, örökre Hozzád vagyok lekötve Én egész éltemmel ; Kedved szerint úgy élek, Hogy tisztellek s dicsérlek Mind testemmel, mind lelkemmel. 10. Sokat ugyan nem adok Neked, míg itt maradok E földi életben; De egytől el nem állok : Szenvedésed, halálod Mindig ott lesz a szívemben.