Keresztyén énekeskönyv. A dunántúli evangélikus énekeskönyv rövidített kiadása új résszel (Budapest, 1957)

VII. A halál és az örökélet

Dallama: ö. felséges Atya Isten • Λ λ Ama nap, a harag napja A világot megolvasztja. Prófétáknak ez szózatja. 2. Rettentő lesz az ítélet, Ó bírám, ha megítéled Szigorúan mind a népet. 3. Tompán pattan sírok zára, S az ítélet trombitája Trón elé hajt, népek nyája. 4. Természet s halál remegnek, A halottak amint kelnek, S a kérdésre mind felelnek. 5. Immár a könyv tárva-nyitva, Ahol nyilván föl van írva Minden ember szíve titka. 6. Ami itt volt elrejtetten, Kiviláglik akkor rendben, Nem marad bűn büntetetlen. 7. Én szegény, ott szót hogy ejtek? Kárhozattól ott ki ment meg, Hol a jók is úgy reszketnek? 8. Mennynek, földnek szent Fölsége, Népek örök üdvössége, Rejts irgalmad tengerébe! 9. Édes Jézus, szánj meg engem, Aki jöttél énérettem, Tartsd meg ama napon lelkem! 10. Bűnöm súlya ím, alányom, Elpirulva mélyen bánom, Légy kegyelmes, én királyom! 11. Töredelmes szívvel kérlek, Porba hullva, ó, segélj meg, El ne vesszek, hanem éljek! 12. Ó nap, napja siralomnak, Nyílik zára sírhalomnak, Föltámadnak mind a holtak. 13. Akkor Isten, tégy irgalmat! Kegyes Jézus, nyújts oltalmat És adj örök nyugodalmat! „Dies lrae. dies Illa" Celanöl Tamás (t 1255 körül) 284