Keresztyén énekeskönyv. Kiadja a Dunántúli Ágostai Hitv. Evang. Egyházkerület. 10. kiad. (Budapest, 1914)

VII. A halál és az örök élet

•148 KÖZÉPKORÚAK FELETT ket, Szétszakítád szent frigyünket. Szép koronánk porba hullt, Egünk végkép beborult. 3. Mint viharzó tenger habja, Hitves könnye úgy pereg, Jó szülőjét úgy siratja Gyászoló gyermeksereg. Hisz, ki őket úgy szerette, Keblén híven melengette, Hivó szavuk nem hallja, Elfedi a sír hantja. 4. Bölcs Teremtőnk, igaz Urunk, Ki minket megsebezél, Lábaidhoz leborulunk, Aki benned hisz, az él; Csüggedéstől ments meg minket, Gyógyítsd fájó sebeinket; Vigasztald a szenvedőt, Szánjad, védjed s áldd meg őt. 5. Elhunyt társunk hazaért már, Mi még vándorlunk tovább; Vágyó lelkünk odafent vár Boldogságot, szebb hazát. Jézus! feltámadás, élet, Add, hogy egyesüljünk véled, S ki most hozzád költözött, Lássuk szent öröm között. Elfáradt testemet Fektesd le síromba! Szüntesd sürü könnyhullatásom, Halld meg forró sóhajtozásom: Elég immár! 2. Elég immár Ε küzdés, mely gyötör S szabadon nem ereszt; Ellenkezik Itt és egymásra tör lélek és a test. Atyám, a bün tőled elválaszt, Kérésemre oh adj ily választ: Elég immár! 3. Elég immár A kereszt, mely úgy nyom, Úgy kínoz szüntelen! Oh e teher Nehéz a vállamon Nappal és éjjélen. Könny hull végig Öregek halálára. Eredeti dallam. ég immár! Uram, vidd lelkemet Mennyei Sionba! Szabadíts meg,