Keresztyén énekes könyv. Kiad. a nagy-győri ágostai hitvallást követő evang. gyülekezet. 9. kiadás (Győr, 1903)
Előbeszéd az első kiadáshoz
A mi már ezen könyvnek tartalmát és berendezését illeti, úgy véljük, nem egy könnyen találtathatik valamely tárgy, melyről énekelni szoktunk, a mely itt kimaradott volna. Lelhetni ebben egy-egy nevezet alatt több különkülönféle éneket, melyek, a főtárgyat minden oldalról kimerítik. A fő czél ezen énekes gyűjteményben az vala, hogy a közönséges isteni tiszteletnek alkalmatosságával egy — a mennyire az első próbatétellel megközelíteni lehetett — csakugyan szemet szúró fogyatkozás nélkül való énekes könyv legyen feleink kezében : ugyan azért koránt sem akartuk ez által a réginek díszét és megöröködött tekintélyét, melyet mi is becsülünk, végképen kiirtani és eltörleni ; maradjon az ez után is, ha kiknek tetszik, házi áhitatosságuk körül egy becses és használatos könyv ; de ha egyszer annak nyomtatványi egészen elfogynának, reményijük, hogy ez, melybe amannak javát s lelkét felvettük, helyét minden részben csorbaság nélkül ki fogja pótolni. Az egésznek bősége mellett kívántuk a könyvnek mind formáját csinosítani, mind az abban való felkeresést könynyiteni. Majd csaknem feleslegvalónak tartjuk azoknak, a kik ebben még zsidós zsoltárokat kívánnának, megmondani : hogy ezen könyv tele vagyon keresztyén zsoltárokkal, azaz Isten dicséreteivel. Ugyan oly kevéssé vádolhatják ezt azok fogyatkozással, a kik az edd'g szokott hymn u s okat ebben fel nem lelik. A hymnus nem egyéb, mint az Istenség felségének, nagy tulajdonságainak, véghetetlenségének magasztalása ; s ebben az értelemben a hymnus dicséret ; mit foglalnak pedig többet magokban énekes könyveink, mint ezt ? Azon végre, a melyre az eddig volt hymnusok fordíttattak, „az Istenről és az ő tulajdonságairól" szóló dicséretek egészen vagy szakaszonként minden tekintetben eleget tesznek. A mely rövid buzdítások elől az 1—9-ig vágynák, azok az isteni tisztelet kezdetére valók, ugy pedig, hogy az 1-ső, közönséges vasárnapokon, a 2-tól kezdve egész a 8-ig, a főbb ünnepeken, vagy jelesebb napokon Adventtől fogva egész Szent-Háromság vasárnapjáig énekeltethetnek ; a 9-ik szám alatt való, háladó prédikáczió alkalmatosságával. A hosszabbakat lehetne talán a szokott hymnusok helyett ugyan a meghatározott napokra buzgón alkalmazni. A mely imádságok végről még ide foglaltattak, azok