Kovács Sándor: Kis énekeskönyv (Pozsony, 1901)

III. Az esztendő és a nap. (A polgári év.)

134· tora, Te légy hű gyermekednek Ε nap is gyá­mola. Fogadd hű oltalomba Az egyházat, hazát, Eme nehéz napokba Hittel bízzuk reád. 3. Maradjon az igazság Továbbra is velünk, Tévelygések ne bontsák Kis gyülekezetünk,. Hogy hallják meg igédet A késő unokák, Néked zengjen dicséret, Míg áll a nagy világ. 4. Táplálékát a testnek Add meg, kegyes Atyám, Erőm akkor nem ernyed S úgy lesz szívem vidám. Utam bármerre venném, Te nyújts védő kezet, Hogy mint igaz keresztyén, Betöltsem tisztemet. 5. Áldásoddal kísérjed Jó igyekezetem S bármit hoz rám az élet, Híven elvégezem. Pa­rancsodra a hálót Kivetem örömest, A ki neked fogad szót, Tudom, sohase veszt. 6. A földön itt a jónak Oly sok az ellene, Ha angyalid nem óvnak, Mi nem bírunk vele. De Jézus mi velünk van Világnak végéig S akármi harcainkban Velünk szövetkezik. 7. Te, Uram, a szőlőtő, Mi gyenge sarj vagyunk, Mely úgy leszen jó termő, Ha rajtad maradunk. Segélj hát, hogy belőled Fakadjon életünk, Csemetéid neveljed, Míg majd terem­hetünk. (Mühlmann J. f 1613.) PAYR SÁNDOR. 180. Dallama: Hogy naponként Uram. 1. Napról-napra, Urain, Te őrized álmom, Kegyelmedből vagyon Én fölvirradásom. Hálát adok néked S magasztalván áldom Atyai hű­séged ! 2. Adj, áldott Istenem, Tiszta s igaz lelket,

Next

/
Oldalképek
Tartalom