Kovács Sándor: Kis énekeskönyv (Pozsony, 1901)

I. Általános tartalmú énekek

7 3. Szent fiát, ő egyszülöttjét, Ki nekem üdvöt nyere, Érteni, gyarló elveszettért, Irgalombúi küldte le. Óh! te mérhetetlen tenger! Jóság, mely határtalan! Elme és szív hasztalan, Föl nem ér azzal az ember! Véget ér itt mindenem, Csak Isten szerelme nem. 4. Szent lelkét a szent igében Közli kegyesen velem, Hogy a földön át vezérem Mind a mennyig az legyen, Hogy a hitnek tiszta fénye Beragyogván szívemet, Nyugton töltsem éltemet, Még a haláltól sem félve. Véget ér itt mindenem, Csak Isten szerelme nem. 5. Égnek földnek minden sergét Szolgáimmá tette ő; Föllelem, bármerre néznék Mindazt, a mi éltető. Minden lénye itt a földnek, A magasban s mélybe lenn, Kis bokorban s tengeren, Hódol az én örömömnek. Véget ér itt mindenem, Csak Isten szerelme nem. 6. Álmom őrzi édes gondja, S ha megújítá szívem, Új szerelmét látom újra Minden újabb reggelen, Ο ha ő velem nem volna, Gondom megemésztene, Hogyha Isten őrszeme Utaimra nem ragyogna! Véget ér itt mindenem, Csak Isten szerelme nem. 7. Büntetése és csapása Bár keserves most nekem, De mélyebb megfontolásra Biztató tanujelem, Hogy szeretve s rám gondolva, Ε sivár világon át, Mely rabnl köt s nem bocsát, Küzdve visz az égi honba. Véget ér itt mindenem, Csak Isten szerelme nem. 8. Már szívembe azt rekesztem, Az leend csak vígaszom: Isten mérte még keresztem, Ο veszi fel panaszom. Elviharzó zordon télre Mint a szép nyár földerül, A ki bízott, majd örül, mert a bú is elszáll végre. Véget ér itt mindenem, Csak Isten szerelme nem.