Karsay Sándor – Czékus István: Agenda II. (Budapest, 1891)

V. Temetési imák

220 pásztorát fedi el szemeink elől. Karjai, melyek annyiszor tárultak ki áldásra: most fásultan pihennek; ajkait, melyekről oly lelkesítően hangzottak a szent igék: lezárta a halál. Híven fáradozott, míg nappal volt, s az élet estéjén hozzád ment tőlünk, jó Isten, hogy munkájáról számot adjon nálad. Könyezve borulnak koporsójára kedvesei és fájó szivvel gyászolják a család feledhetlen oszlopát; az özvegy hű férjét, a gyermek a szerető apát. Meghatottan temeti a hívek serege a jó lelkiatyát s így panaszol megnyilt sírja felett a prófétával: „ Elesett a mi fejünknek koronája, siralomra fordult a mi örömünk!" De az igaznak halála felett megenyhül a bánat azon hitben, hogy a ki Krisztusnak szolgált, az, ha meghal is, él. Ο a munkatéren, melyet reája bíztál, Uram, a te országod építésére áldozta a reá bízott talentomokat. A szent igékkel, mint fegyverrel harczolt a gonoszság ellen, és ápolta a reményt az igazság végdiadalában. A vallás Mózes vesszője volt kezében, mely Ivel e bujdosás mezején, az elepedt nép előtt még a szenvedések kemény sziklájából is a vigasz/ talás forrását fakasztá. Élesztette a béketűrést, a bizodalmat a gondviselésedben, és a híveket bátorítva vezette az igéretfölde: az üdvösség hazája felé. Hivatása, a melynek élt, áldást kér nevére, s nyugodtan engedjük át benne a földnek, a mi a földből vétetett. Nemesb része felett az enyészetnek nincsen hatalma, mert lelked mondja, Uram : „Soha meg nem mozdul, örök emlékezetben leszen az igaz". Hála néked, jó Atyánk, kegyelmedért, melvlvel titkaidnak hű sáfárát szolgálatában mindvégig kisérted. Erőt adál neki tiszte betöltéséhez; lelki fejedelmének: az Ur Jézusnak példájával bátorítád a megpróbáltatás napjain, hogy hangoztassa az evangeliom igéit alkalmatos és alkalmatlan időben, kicsinyeknek, nagyoknak, szegényeknek és boldogoknak, és ne csak szóval, hanem életével is buzdíthasson nagy nevednek dicsőítésére. Fogadd hálánkat mindazon jóért, melyet az ő lelkes fáradozása által árasztál népedre. Ο reád támaszkodott, mindenható Isten! te benned bizott, midőn