Karsay Sándor – Czékus István: Agenda I. (Budapest, 1889)

II. Egyházkelő nő avatása

— 48 Ne sírj! Itt a legjobbak is könnyen eltévednek és megbotlanak az élet göröngyös útján. Gyermekednek ártatlan szive még bűnt nem ismert, tisztán ment lelke a szent Istennek színe elé. Dicsérjed az Istent! Ne sírj! Egykor kedves gyermekednek koporsóját is illeti az Ur, mondván: „Kelj fel!" s visszaadja őt neked, a most érte bánkódó édes anyának. Magasztaljad tehát az Ur nevét! Ily megnyugtató és vigasztaló érzelmek közt emeld föl szivedet Istenhez, buzgó lélekkel következőleg fohászkodván: Ima. Szívbeli hálával s csendes megadással emelem fel könyes szemeimet, Hozzád, vígasztalásomnak Istene! Menjen Elődbe az én imádságom, a Te kegyes megtartásodért, hogy engemet az én gyermekszülésemben atyai kegyelmességeddel megsegítettél, a fájdalmakon szerencsésen általhoztál. Teljes az én szivem és szám a Te dicséreteddel, Ki engemet a halálnak árnyékából kiszabadítottál és megengedted, hogy itt, szent házadban kiönthetem Előtted hálámat és keservemet! Leverő a bánat, súlyos a fájdalom, mely gyermekem elveszte miatt nyomja szivemet: de ne engedj, óh Atyám, kifakadó zugolódással vétenem ellened; hanem ruházz fel engem az engedelemnek lelkével, hogy Jézussal így imádkozhassam: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem a keserű pohár, mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint Te!" ruházz fel alázatossággal, hogy teljes megnyugvással azt mondjam: „Te adtad, Te is vetted el, áldott legyen érette szent Neved!" Benned bízva, szent tetszéseden megnyugodva távozom szent hajlékodból, óh Atyám, azon hitben, hogy Te atyai kegyelmedre és kegyes gondviselésedre méltatsz engem, megvigasztalsz szomorúságomban és mennyei gyógybalzsamoddal behegeszted vérző sebemet. Légy velem vígasztalásnak Istene és igazgass úgy szent Lelkeddel, hogy erős legyek a hitben, kitartó a kegyes és istenfélő szent életben, ernyedetlen az örök élet gyümölcseinek termésében, hogy így