Friedrich Károly: A magyar evangélikus templomi ének történetének vázlata, XVI-XVIII. század (Budapest, 1944)

I. Előzmények

6 Az ősi liturgia egyes előírt és meghatározott darabjai voltak azok, melyekre a gregorián énekszabályai vonatkoztak. Ilyen énekfajok voltak az antiphonák (pl. Veni Spiritus): eredetileg a váltakozó éneklés, később az egyes zsoltárok előtt álló vers nyere e nevet; a sequentiak (pl. Juste Iudex Jesu Christe) vagy jubilatiók, öröménekek, ezeket az alleluja folytatásaként énekelték. Örömmel fogadták el a keresztyén istentisztelet céljaira azon énekeket, melyek ugyan az ószövetségben fordultak elő, de részben profeticus tartalmukkal, részben magasztaló hangjukkal a szent alkalmakra megfeleltek. Ilyenek voltak az ószövetségben Mózes két éneke, Ézsaiás (Ézs. XII. 1—6.) Habakuk (Hab. III. 1—19.) éneke, az újszövetségben Zakariás, Mária és Simeon éneke (Luk. II. 29—32.). Ide tartoznak Jeremiás siralmai, a Lamentációk, ezeket nagyhéten, szerdán, csütörtökön és pénteken énekelték. Tisztán bibliai szövegek ezek gregorián dallamra. Nagy számuk és minden éneken felülálló szépségük miatt külön csoportban sorozhatjuk a himnuszokat. A legrégibb időktől fogva az Istent és a szenteket dicsérő éneket nevezték himnusznak. Az eredeti himnuszok között különösen az első időben sokat találunk prózában. Az egyház liturgikus himnuszai — Hymnusz angelicus, Hymnus Seraphícus, Trisagion, Hymnus glorificationis — mind prózában írottak. Legelső himnuszköltőnk Tertullianus (t 223), Clemens (t 216 előtt) és Origenes (f 254. A görög himnuszköltészet főbb képviselői Alexandriai Kelemeni, Sophrojnius (t 636), Philotheus (V. sz.), Damaskusi János (t 753) műveikkel hatnak a latin himnuszköltészetre is. Mind több és több költő jelenik meg és lassan a himnuszírók száma beláthatatlan mennyiségre nő. Legnevezetesebb latin himnuszkölők Hilarius (t 368), Ambrosius (t 379), Damasus (f 384), Sedulius (V. sz.), Prudentius (t 405 után), Gregorius (t 604), Beda Venerabilis (t 735), Rabanus Maurus (| 856), Abaillard Péter (t 1142), Clairveauxi Bernát (1"H51), Celanod Tamás (t 1255), Bonevantura (t 1274), Jacoponus (t 1306) és Aquinoi Tamás (t 1274). Énekköltészet Magyarországon a reformáció előtt. A katolikus egyház megszilárdulva, a kezdettől folyó belső dog-