Friedrich Károly: A magyar evangélikus templomi ének történetének vázlata, XVI-XVIII. század (Budapest, 1944)

III. A XVI. és XVIII. század - 3. Énekeskönyvek, énekgyüjtemények

85 der war gar sehr von hertzen fro und sprach fröhlich zu ihm alsó:"" Ilyen bevezetéssel jelzi Triller, hogy az angyal szavai következnek. A reformátusok ezt a magyarban is átvették és náluk már a XVIII. század elején így kezdődött Luther karácsonyi éneke: „Az Istennek szent angyala mennyégből, hogy alászálla és a pásztorokhoz juta, nékiek ekképen szóla..." És csak ezután következik Luther kezdősora. A magyar reformátusok ma is így éneklik. Az evangélikusoknál már az új fordítás kezdősora: „Mennyből jövök most hozzátok és ime nagy jó hírt mondok, nagy örömet majd hirdetek, melyen örvend ti szivetek." * Ez a második fordítás szebb, de kevésbbé hű az elsőhöz. Az eredeti régies, egyszerű, gyermekes hangját jellegzetesen pietista módon szólaltatja meg a fordító: Nincs e senki e világon, Ki tégedet befogadjon? — — — — Nincsen e meleg helyecskéd Sem gyengén rengő bölcsőcskéd? Néked bársonyod s tafotád Der sammet und die seiden dein Aszú széna lágy párnácskád Das ist grob hew und windelin Noha nagy, dicső király vagy, Darauff du köng so gros und reich Mostan, imé, mily szegény vagy. Her prangst, als wers dein himel Reich. Ö, én szerelmes Jézusom, Edes megváltó Krisztusom, Jövel, csinálj csendes ágyat, Szívemben magadnak házat. En lelkemnek rejtekébe, Zárkózzál be szekrényébe, Hogy el ne felejthesselek, Sőt örökké dicsérjelek. Ach mein herzliebes Jhesulein Mach dir ein rein sanfft bettelin Zu rügen in mein herzens schrein Das ich nimer vergesse dein. (W. III. 23.) " Koch E.: Geschichte des Kirchenliedes. VIII. k. 21. 1.