Friedrich Károly: A magyar evangélikus templomi ének történetének vázlata, XVI-XVIII. század (Budapest, 1944)

I. Előzmények

ELŐZMÉNYEK. Az éneklés megindulása. Az őskeresztyéneknél már kialakult egy bizonyos recitáló, közös imastilus. Minél változatosabb lett ez az imastilus, annál inkább közeledett a közös ima a közös énekléshez, vagyis a gyülekezeti ének felé.

1 Az első keresztyén énekek már a bibliában fellelhetők: Mária éneke

2, Zakariás zsoltára

3 és a Glória, melyet a betlehemi angyalok zengtek Krisztus születésének éjtszakáján.

4 Az apostolok arra tanították a népet, hogy zsoltárokkal, dicséretekkel intsék egymást és az Ürnak mindenkor hálát adjanak.

5 Ilyen előzmények után az ének az egyháztól elválaszthatatlan, szerves tartozéka lett a keresztyénségnek és ahol az Űr nevében összejöttek, ott felhangzott az Ö dicsőítése, üldöztetéskor segítségül hívása, mind ének formájában. Isten végtelen fenségét a lélek jobban vélte megközelíteni a dal szárnyán, mintha csak elmondta volna, ami szívén feküdt. Philo, Jézus kortársa már többféle éneket hallott „jó rendtartással, szerepükhöz illően fegyelmezve" énekelni a keresztyének által (Philo: De Vita contemplativa).

6 Római Kelemen már Pál apostol korában rendszabályokat állított össze az egyházi éneklésről. A harmadik században Alexandriai Kelemen, Origenes, Cyprianus, a negyedik században Basilius, Ambrosius, Augusztinus, Hieronymus és Chrisostomus gyakorolt nagy hatást az egyházi énekre. Augustinus a természetesség és egyszerűség védője volt, Hieronymusban ismerjük a koráiéneklés megalapítóját. Ezek feljegyzéseiben, utasításaiban találunk említést a keresztyén istentiszteletről és éneklésről. 1 Bővebben lásd: Hegyi László: Az egyházi ének kezdetei. Bp. 1941. 2 Lukács ev. I. 46—55. 3 Lukács ev. I. 68—79. * Lukács ev. II. 14. s Pál Kol. III. 16., Efez. V. 19. β Sörös Béla: A magyar liturgia története. Bp. 1904.