Friedrich Károly: A magyar evangélikus templomi ének történetének vázlata, XVI-XVIII. század (Budapest, 1944)
II. A reformáció százada - 5. Zsoltárfordítások és átdolgozások
47 A zsoltárszám megjelölését a legkevesebb toldással talán a 6. zsoltár bereksztésében találjuk: „Szent Dávid írta dícséretinek hatodik részében az bűnösöket bizodalomra inti ez énekben mindennek vallja örök életit, ki hiszen Istenben." Előfordul, hogy záróversszakok tanítást tartalmaznak és a zsoltár fordításának idejét, esetleg helyét is. Pl. a 2. zsoltár: „Ez, kiket mondanék, senki ne bánja, de minden ember magát meglássa, álnok tanácsát minden elhagyja aki az Krisztust urának vallja. Tályán ez kele új esztendőben ezerötszázban negyvenkilencben, hogy felébrüljön minden Istenben, senki ne éljen már tévelygésben." A berekesztés a zsoltár tárgyát is összefoglalhatja, hogy aki olvassa vagy énekli, a tanítást röviden magával vihesse. Így van az 1. zsoltárban is: „Mikor a Soltárt az szent Dávid írá, ebben az igét minékünk ajánlá, boldognak mondja, aki ezt fogadná, boldogtalannak, aki megutálná." A záróversszakokban sokszor Dávid a kereszténység szószólójaként mutatkozik be: „így könyörge az szent Dávid Krisztus urunk képében most könyörög keresztyénség δ nagy veszedelmében áldott Isten, oltalmazz meg, szent fiadnak nevében." Ezen formával rokon a Dávidot példának elénk állító berekesztés, mint amilyent a 79. zsoltár nyújt: „Szent Dávid az zsoltárkönyben keresztyéneknek képében könyörgést teszen ekképen, mi is kövessük őt ebben, hogy Isten az pogánságot rólunk elvégye az fogságot és adjon szabadságot." Viégül a berekesztés a zsoltár megírásának alkalmát is elmondhatja:
