Krónika - Az Evangélikus Élet hírlevele, 2017 (82. évfolyam, 2-20. szám)
2017-01-15 / 2. szám
4 • Forrás 2017. január 15. • KRÓNIKA Vízkereszt ünnepe után 2. vasárnap - Jn 2,1-11 Csodák márpedig vannak! A VASÁRNAP IGÉJE Édesanyák képessége. Régóta hiszek abban, hogy az édesanyáknak van egy különleges képességük. Olyan dolgokat képesek meglátni gyermekükben, amelyeket mások nem. Felismerik a gyermek tehetségét és erejét már akkor, amikor még talán senki. Mária a menyegző forgatagában halkan odahajol fiához, és kér. Sőt talán nem is kér, inkább csak szól. Suttogva, alig észrevehetően, de szavában benne van a finom, csendes segítségkérés. Egy anya kérése fiához. Segíts rajtuk! Látod, bajban vannak. Jézus válasza. A fiúknak van egy rossz tulajdonságuk. Gyakran nem becsülik meg igazán az édesanyjukat. Sokszor látom gyülekezetben, családban, ahogy az édesanya várja kisfia ölelését, szeretetét, kedves szavát, de a fiú, ki tudja, milyen oknál fogva - talán csak azért, mert már felnőtt -, nem adja úgy, mint rég. Jézus keményen szól Máriához. Talán durvábban is, mint várnánk. Sok bibliamagyarázó mentegeti őt, oldják szavát, pedig hiszem, nincs erre szüksége. Jézus kemény mondatában az az egyszerű gondolat fejeződik ki: „Édesanyám, nekem nem ezzel a csodával kell kezdenem.” A csoda csak történik. Valljuk meg őszintén, tényleg nehezen tudja modern hitünk elfogadni, hogy Jézus első csodájaként egy lagzi közepén a mulatságot fokozza. Pedig mennyi szegény volt akkor is a világban, hány és hány menekült próbált az életéért küzdeni, milyen sok kirekesztett, testi-lelki beteg várta a csodát! Jézus mégis egy lakodalom kellős közepén segít. Odaáll a kővedrek melr lé, megtölteti őket vízzel, engedi, hogy a szolgák merítsenek belőle, és a csoda megtörténik. Mert Isten csodája ilyen. Nem kell hozzá különleges szituáció, világot változtató erkölcsi mondanivaló vagy nagy horderejű etikai kérdés. Elég egy egyszerű lakodalom, egy vidéki lagzi, és Isten megjelenik, megszólít és megajándékoz. Nem alkalmas rá sem az idő, sem a hely, sem a pillanat. És mégis. Megtörténik. Minden terv és szándék nélkül. Egyik hittanórán egy hetedikes fiú kérte, hadd beszélhessen velem bizalmasan, négyszemközt. Nagyon megijedtem, mert sose szokott ilyet kérni, csendes, magának való fiúcska Volt. Amikor félrevonultunk, elmesélte nagy titkát. Nem tudta magában tartani, szerette volna megosztani velem az örömét: szerelmes egy gyülekezetünkbe járó kislányba. Nagyon jólesett a fiú nyíltsága, aki rögtön folytatta is, és megkérdezte: „De vajon hogyan tudassam vele?” Megkérdeztem tőle, eddig mit tett ez ügyben, mire félénken azt válaszolta: „Semmit. Sosem mertem lépni. Sosem alkalmas az idő.” Alkalmas idő. Sokszor érzem az emberekben is ezt a furcsa félelmet, amikor a hitről és Istenről van szó. Most biztos nem alkalmas az idő! Ennél méltóbb helyzetre van szüksége Istennek is, nekem is, hisz Istenhez szépen kell felöltözni, tiszta szívvel kell érkezni, Istent meg kell becsülni, csak igazán súlyos kérdésekben lehet őt megszólítani. Nagymamám mondta mindig: „Nem vagyok kész a gyónásra!” Azóta is gondolkodom a mondat mély üzenetén, de azt is érzem, hogy valahogy sosincs tökéletes idő. Sem a gyónásra, sem az Istennel való találkozásra, sem az Isten csodájának megélésére. Mert mindig van valami, ami közbejön, ami megakadályoz, ami befolyásol. A hittanos fiúnak végül ennyit mondtam: „Ne agyaid túl, csak tedd meg, és kész!” Persze azóta se hívta el a lányt. Csak álmodozik és reménykedik, hátha egyszer lesz bátorsága. Csodák márpedig vannak. Jézus nem várt. Édesanyjának halk szavára elindult, és mivel szükség volt rá, megtette első csodáját. Egy kopott lagzi utolsó napjaiban, amikor már majdnem minden mindegy volt. Csak hogy a mulatság mehessen tovább. A násznép közül talán senki észre sem vette, hogy valami történt. Mert a csodák ilyenek. Néha mindenki látja, néha elmegyünk mellette, néha pedig csak az az egy ember látja, akinek küldte az élő Isten. Akinek van nyitott szíve, hogy meglásson és megértsen valamit az Isten valóságából. Ebben a történetben számomra a csendes édesanya kapta ezt a csodát Mária, aki mert bízni, mert kérni, mert hinni és mert látni, Látni azt, ahogy szeretett fia felnőtt, és elindult a kereszt felé. ■ PongráczMáté Imádkozzunk! Megváltó Jézusom! Nem kérek ma mást, csak látó szívet és olyan lelket, amely képes a hétköznapok tengerében is meglátni téged, valóságodat, jelenlétedet, szeretetedet és csodáidat. Add, hogy felismerjem kezed nyomát életemben, és tudjalak téged követni, és tudjak neked tetsző életet élni. Ámen. KÉTHETI ÚTRAVALÓ Új nap - új kegyelem Vasárnap (január 15.) Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. Jn 13,35 (Mai 2,10; Jn 2,1-11; Róm 12, [4-8] 9- 16; Zsolt 4) Keresztyén hitünknek számtalan jele, szimbóluma van, amelyekről külsőleg is felismerhető a hívő ember. Luther Márton a Kis kátéjában azt taiiácsolja, ima előtt vessünk keresztet - ez Krisztushoz tartozásunkra utaló gesztus. Ugyanezt el lehet mondani az imára kulcsolt kézről, a kabátunkra tűzött Luther-rózsáról vagy az autónk hátuljára kiragasztott halacskáról. Azt is látjuk azonban, hogy mindezek a szimbólumok sokszor megkopnak, sablonossá válnak, elvesztik üzenetértéküket. Sok nyárral ezelőtt egy kis táborozó megkérdezte tőlem egy amerikai hittantáborban, hogyan kell elképzelnie Istent. Nagy szavak, teológiai magyarázatok helyett gyorsan megöleltem őt, mondván: ilyennek. Mert Isten szeretet, és az ő gyermekeit is erről a szerétéiről fogják megismerni. Hétfő (január 16.) Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten. Ézs 44,6 (Ef 3,14-15; 5MÓZ 4.5-13; Lk 5,27-32) Időről időre megkérdezik tőlem a hittanos gyerekek, Isten hogyan lett, mikor született, és így tovább. Jön is gyorsan a sablonos válasz, miszerint Isten örökkévaló, azaz mindig is volt, és mindig lesz. Ez a magyarázat szemmel láthatólag haszontalan és idegesítő a számukra, hiszen a mi emberi kategóriáink szerint mindennek van kezdete és vége, születés? és halála. A véges emberi lény képtelen befogadni a végtelent. A végtelen Isten viszont be akar fogadni minket kegyelmébe, szeretetébe Jézus Krisztus által. Én személy szerint várom már az Űrral való közvetlen találkozást, a „színről színre látás” állapotát, amikor minden kérdésemre egy csapásra választ kapok majd. Kedd (január 17.) Boldog az, akinek Jákob Istene a segítsége, és Istenében, az Úrban van a reménysége. Zsolt 146,5 (2Tim 1,12; Róm 9,31-10,8; Lk 5,33-39) A zsoltáríró több ezer éves szavai ma is választ adnak a legégetőbb kérdésre. Társadalmunkban és szűkebb közösségeinkben egyre több a megszomorodott, depresszióval küszködő vagy egyszerűen csak megfásult ember. így még abszurdabb, hogy közben a média minden formája a boldogságot reklámozza, illetve az ahhoz vezető utat próbálja eladni csodás gyógyszerek, wellnesshétvégék, ékszerek és technikai eszközök formájában. Hadd legyen ez a mai napod feladata, kedves Olvasó, hogy megosztod valakivel az ősi receptet: egyedül az Úrtól kapunk boldogságot, csak tőle jön a reménység. Szerda (január 18.) A főember [...] örvendezve haladt tovább az útján. ApCsel 8,39 (Hab 3,18; Gál 5,1-6; Lk 6,1-11) Szeretjük az ilyen kiragadott kis igeverseket, amelyek önmagukban nem hordoznak üzenetet, de emlékeztetnek egy kedves történetre. Most például hirtelen magunk előtt látjuk ezt az Istent kereső idegent, az etióp kincstárnokot, amint hintójábán ül Fülöp mellett, és hallgatja az igemagyarázatot. Látjuk, ahogy lángoló lelkesedéssel leugrik a kocsiról, mert észrevett egy tavat, és meg akar keresztelkedni benne. Aztán újra kettéválik az útjuk, és megy tovább ki-ki a maga dolgára, mintha mi sem történt volna. De valami mégis megváltozott, mert Isten igéje célba ért. Igen, minden megváltozott - a „főember” ezért örvendezik. „A törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el." (Jn 1,17) Vízkereszt ünnepe után a 2. héten az Útmutató reggeli s heti igéi Isten törvényében és evangéliumában közölt akaratát állítják elénk; ő minden ember üdvösségét akarja (lásd íTim 2,4). Jézus Krisztusban látható Isten akarata, aki világosságul jött el e világba, és örök életet hozott az embereknek „Jézus Krisztus a láthatatlan Isten képe: minden őáltala és őérte teremtetett, és őbenne áll fenn minden.” (Kol 1,15-17; LK) „Örvendezzetek Istennek, minden földek!” (GyLK 718) A kánai menyegzőn első jelként Jézus borrá változtatta a vizet, mert elfogyott a bor. „Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett” ezt mondta a vőlegénynek „... te pedig mostanáig tartogattad a jó bort.” Jézus „így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne”. (Jn 2,9.10.11) „A víz borrá változtatása azt jelenti, hogy Jézus a törvény értelmét megédesítette. A törvény Krisztust követeli, és hozzá utal, hogy kegyelme a hitben újjászüljön, s igazi jócselekedetek végzésére képesítsen” - tanítja Luther. Pál pedig a képmutatás nélküli szeretetre ösztönöz, és kéri: „A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet. [...] Örüljetek az ömlőkkel..(Róm 12,13.15) Mózes a törvény megtartására inti népét: „A tűz közepéből az Úr beszélt hozzátok. Kijelentette nektek szövetségét, amikor megparancsolta, hogy teljesítsétek a tíz igét, és felírta azokat két kőtáblára!’ (5MÓZ 4,12.13) Pál ezt tanítja: „...a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására.” (Róm 10,4; lásd Gál 3,24) S csak a hitből való igazság számít Isten előtt, amelyet ő is hirdetett, és az igazi szabadság: a szeretetben való szolgálat, így figyelmeztet: „Ha törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestetek. [...] Mert Krisztus Jézusban nem számít [...], csak a szeretet által munkálkodó hit.” (Gál 5,4.6) íme, az apostoli gyűlés határozata a pogányokból lett keresztyének számára: „...tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a vértől, a megfulladt állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől őrizkedtek, jól teszitek!’ (ApCsel 15,29) A nagy szárazságról így szól az Úr: gyászolnak, mert nem találnak vizet, „mert nem volt eső az országban”. Prófétája így esedezik: „Ha bűneink ellenünk szólnak is, tégy jót velünk, Uram, a te nevedért! Mert számtalanszor elpártoltunk, vétkeztünk ellened! [...] ne hagyj el bennünket!” (Jer 14,4.7.9),,Ezzel az áldással áldotta meg Izráel fiait Mózes, az Isten embere, mielőtt meghalt. Ezt mondta: A Sínairóljött az Úr, a Széírről ragyogott rájuk [...]. Mennyire szereti népét!” (5MÓZ 33,1- 3) „Uram, a te nevedben / Áldd meg szolgáidat, / Kiket bűntől megváltott / Egyszülött szent Fiad!” (EÉ 323,4) „Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában!’ (Lk 13,29) Vízkereszt ünnepe után a 3. héten az Útmutató reggeli s heti igéi Istennek e világban, az egyszülött Fiúban megjelent dicsőségéről tanúskodnak. Jézus Krisztusban látható Isten szeretete. „Már fénylik az igazi vüágosság, és aki szereti az ő embertársát, az a világosságban marad.’ (íjn 2,8.10; LK) „Vigadjatok, igazak, az Istenben!” (GyLK 736) Az áldott Orvos így gyógyította meg a kapernaumi százados szolgáját, aki ezt mondta: „Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. [...] Jézus [...] elcsodálkozott, és így szólt az őt követőkhöz: Bizony mondom nektek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben. [...] A századosnak pedig ezt mondta [...]: Menj el, és legyen a te hited szerint.” (Mt 8,8.10.13) „E történet [...] kettős csodáról szól. Egyiket Krisztus teszi, másikat a százados. Az ő erős, igazi hitét is azért dicséri meg Jézus, mert csodák csodája volt” - vélekedik Luther. Pál vallomása: „... nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az minden hívőnek üdvösségére. ..” A prófétát idézi: „Az igaz ember pedig hitből fog élni!’ (Róm 1,16.17; lásd Hab 2,4) Filippiben Pál szombaton szólt a folyóparton egybegyűlt asszonyokhoz. Lídia, amikor „háza népével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, és szálljatok meg a házamban!” (ApCsel 16,15) Urunknak a heti igében adott kijelentését Pál ószövetségi ígéretek idézésével bizonyítja. Zsidók és más népek együtt dicsőítik Istent a gyülekezetben. „Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére!’ (Róm 15,7) Ruth ezt felelte Naominak: „... ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállók meg én is. Néped az én népem, és Istened az én Istenem!’ (Ruth 1,16) A piszidiai Antiókhia zsinagógájában a zsidók „káromolva ellene mondtak Pál beszédének. Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondta [...]: mivel ti [...] nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta meg nekünk azúr [...] [lásd Ézs 49,6]. Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és [...] mindnyájan hívőkké lettek”. (ApCsel 13,45-48) Pál feltárja előttünk is Isten titkát: „Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek. Mi őt hirdetjük. .. ” (Kol 1,27.28) János látta a győzteseket az üvegtenger mellett, s hallotta éneküket: „... énekelték Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úristen [...], a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted... ” (Jel 15,3-4) »Mily csodás szeretet! [... ] // Őt, Isten Bárányát zengi új énekem, / Őt áldja megváltott életem.” (EÉ 386,1.3) ■ Garai András Csütörtök (január 19.) Híre sem lesz országodban többé erőszaknak, határaid között pusztulásnak, romlásnak. Isten szabadítását mondod falaidnak és dicséretét városkapuidnak. Ézs 60,18 (Jel 21,3; ApCsel 15,22-31; Lk 6,12-16) Vajon ki ne szeretne egy olyan országban, abban a városban lakni, ahol nincs erőszak, nincsenek háborúk, nem romlanak el a dolgok és az emberek? A föld minden lakója ilyen hely után vágyódik, de valahogy mégis mindig indulat, veszekedés, háború és szenvedés lesz a történet vége. Isten országának békességét, áldását mégis már itt és most megérezhetjük, magunkban hordozzuk. Péntek (január 20.) Jobb a kevés az Úr félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanságjár vele. Péld 15,16 (Lk 12,24; Jer 14,1-9; Lk 6,17-26) Még frissen él bennünk az emlék, ahogyan karácsony előtt a gyermekeink (unokáink) előálltak nagy ívű ajándékötleteikkel, vagy - biztos, ami biztos - meg is írták levélben az angyaloknak. Sokszor csak mosolygunk, milyen kis buták, mennyire befolyásolják őket a tévéreklámok, internetes hirdetések. Az viszont már nem mosolyognivaló, ahogyan az emberek többsége törtet, harácsol, szerez és vásárol. Egy kedves evangélikus asszony azt mondta: „Mindig csak annyi legyen, amennyi a megélhetéshez kell.” Mert az élethez valójában nagyon kevés is elég. Itt az ideje, hogy átgondoljuk, milyen kincseink is vannak. Szombat (január 21.) Jézus mondja: Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen! Jn 14,27 (Bír 6,23-24; 5MÓZ 33,i-4[7.i2-i6]; Lk 6,27-35) Sajnos gyakran előfordul, hogy a szülők halála után az utódok összevesznek az örökségen. A vagyon elaprózódik, elvész, a rokonok pedig haraggal válnak el egymástól. Jézus Krisztus másfajta örökséget hagyott ránk. Valami olyat, ami nem elválaszt, hanem összeköt minket egymással: a saját békességét. ■ Sághy Balázs KRÓNIKA Az Evangélikus Élet magazin kéthetente megjelenő hírlevele E-mail: evelet@lutheran.hu • EvÉlet online: www.evangelikuselet.hu • Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hu • Előfizetés: kiado@lutheran.hu • Szerkesztőség: 1091 Budapest, Üllői út 25. fszt. 2. Tel.: 06-20/824-5519. Szerkesztőségi titkár (hirdetési ügyek referense): Bállá MAria (maria.balla@lutheran.hu). Főszerkesztő: T. Pintér Karoly (karoly.pinter@lutheran.hu). Olvasószerkesztő: Dobsonyi SAndor (sandor.dobsonyi@lutheran.hu). Korrektor: MAtéTóth Zsuzsanna (matetot@gmail.com). Tervezőszerkesztő: Szabó DAvid KAroly (david.szabo@lutheran.hu). Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu), 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 06-1/317-5478,06-20/824-5518. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu). Nyomdai előállítás: Konsilo Kft. (1022 Budapest, Tapolcsányi u. 6.). Felelős vezető: Nagy ZoltAn. Árusítja a kiadó. Terjeszti a Magyar Posta Zrt. Terjesztési ügyekben reklamáció a Magyar Posta Zrt. Hírlapüzletág telefonszámán: 06-1/767-8262 és a Luther Kiadónál. • INDEX 25 211, ISSN 2498-5309 1 <