Krónika - Az Evangélikus Élet hírlevele, 2016 (81. évfolyam, 2-50. szám)

2016-10-09 / 40. szám

2 • Evangélikus élet 2016. október 9. • KRÓNIKA ► Folytatás az 1. oldalról Később a Vas Megyei Markusovsz­­ky Kórházban helyezkedett el ápo­lónőként. 1997-ben szintén munka mellett szerezte meg a diplomás ápolói képesítést. Hosszú pályája végén a Johanneum idősrészlegé­nek osztályvezető nővéreként kö­szön el. Mindig a betegek, ellátot­tak érdekeit szem előtt tártva végez­te munkáját, tapasztalatait az után­pótlás képzésében is át tudja adni. Az év diakóniai szponzorai Szécsi Balázs (Drofa Kft., Gyo­­maendrőd). A maga által gyártott sátrakat, színpadokat, virágtartó­kat, díszítőelemeket biztosítja. Az összeszerelési munkákban is aktívan részt vesz. Az ellátottak részére fog­lalkozásokat is tart a saját fejleszté­sű Drofa termékek segítéségével. A környezettudatosságot erősíti az intézményben a jelenléte, hiszen ő a hulladékhasznosítás nagy úttörője. Saját fejlesztésű termékei nemzetkö­zi és hazai díjakat kaptak. Gjeladin Muhadri (Gjela pékség, Gödöllő). Az albán Gjeladin Muhadri Koszovóból érkezett. Immár hetedik éve mindennap pékárut és sütemé­nyeket ajánl fel a Tessedik Sámuel Evangélikus Szeretetszolgálat lakói számára. Naponta huszonöt-huszon­nyolc kisgyerek tud uzsonnát vinni az iskolába; szüleikkel együtt átlagosan naponta negyven főt támogat ezzel a pékség. Gjeladin muszlim hívőként segíti a szeretetszolgálat munkáját. Családos emberként számára sokat jelent a családi kötelék, a hazájából ezt a fohtos értéket is magával hozta. Az év önkéntesei ' A SZARVASI FŐZÖCSAPAT: CSÁNYINÉ Szarka Ilona (házi segítségnyújtás­ban gondozónő); Rafaj Pálné (há­zi segítségnyújtásban gondozónő); Pásztor Mátyásné (nyugdíjas); Pásztor Mátyás (tanyagondnok); Molnár György (karbantartó). Önkéntesként szabadidejüket felál­dozva az Ótemplomi Szeretetszolgá­lat ételosztásain, illetve egyházi és vi­lági rendezvényeken, külföldön és belföldön főznek a rászoruló embe­reknek. A gulyáságyú mindig tiszta, körülötte szigorú rendet tartanak. Mindig vidámak és lelkesek, fárad­hatatlanok Az étel elkészítése hosszú és fáradságos folyamat, és ők az utána következő, jó hangulatú osz­tásban is aktívan részt vesznek; a rendrakás után pedig még arra is ma­rad idejük, hogy az esetlegesen meg­maradt ételekből házhoz vigyenek a rászorulóknak. Sem a hőség, sem a fagy nem riasztja el őket. Az elmúlt tíz évben közel százezer adag ételt ké­szítettek el. Valovics Lajos, a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon lakója. Kerekes székben él, értelmi fogyaté­kossággal. Negyvennyolc éves, hu­szonkilenc éve él az intézményben. Az első szobatársa Antal István volt, aki teljes ellátásra szorult, és a beszé­de is nehezen volt érthető. Lajos meg­tanulta megérteni őt, így segített a gondozói munkában. Istvánt halálá­ig kísérte. A következő szobatársa Endre volt, hasonló nehézségekkel. Amikor Endre súlyos beteg lett, La­jos éjszaka is virrasztott mellette, fel­épülésében jelentős szerepet játszott az ő gondoskodása. Édesanyjától látta a másokon való segítés példá­ját. Társai „Lajos apu”-nak szólítják. Tóth Sándor szombathelyi pres­biter, a szombathelyi férfikor vezető­je. Rendszeresen szervezi és maga is végzi a diakóniai intézmény terüle­tén az önkéntes munkát: segélyszál­lítmányok ki-be és átrakodását, a kerti munkát, a felújítások koordiná­lását. Munkáját mindig a jó gazda lel­kűidével és nagy lelkesedéssel látja el. Húszéves a Joób Olivér Szeretetintézmény íjn 3,23 alapján tartotta igei szolgálatát az Északi Egyházkerület püspöke, dr. Fabiny Tamás október 2-án Nyíregyhá­­za-Benkőbokorban, a Joób Olivér Sze­retetintézmény szabadtéri oltáránál, rámutatva, hogy a lelki megújulást adó hit és a szolgáló szeretet kísérte a bokor­tanyák lelkészének, Joób Olivérnek az életét is. Az úrvacsorát követően a Joób Olivér Szeretetintézmény igazga­tótanácsának ünnepi közgyűlésén a kezdetekre és az intézmény két évtize­dére emlékeztek az ünneplő gyülekezet vendégei és tagjai. Joób Olivér emlék­táblájának megkoszorúzását követően megszegték az új kenyeret, végül a kö­zös ebéd adott újabb alkalmat a húsz éve létesített konyha dicséretére. A Joób Olivér Szeretetintézmény - a napi szociális alapellátási feladatai mellett - immár ötödik éve biztosít nyaranta napközis táborozási lehető­séget gyermekek számára. A nyíregy­háza-kertvárosi evangélikus gyüleke­zet fenntartásában működő intéz­mény idén az Új Európa Alapítvány és az Oktatáskutató és Fejlesztő In­tézet közös pályázatán nyert támoga­tással is gazdagíthatta lehetőségeit, az új iskolai közösségi szolgálat céljai sze­rint teret nyitva középiskolás ön­kéntesek szolgálatának is. (Mint isme­retes, 2016-tól a közösségi munka már érettségi vizsgafeltétel is!) A KÖSZ! program megadott témái közül a Joób Olivér Szeretetintézmény pályázatírói - Hornyákné Pásztor Enikő intézményvezető és Molnár Ibolya gazdasági vezető - a természet- és környezetvédelem témaköréből választottak, s a hulladékok újra­hasznosítási lehetőségeiből kiindulva adtak tartalmat a július-augusztusra meghirdetett nyári napközi minden egyes napjának. Húsz kilencedikes gimnazista, negyven kisiskolás és óvodás, valamint néhány felső tago­zatos nagyobb testvér töltötte együtt a vakáció egy részét a benkőbokori lé­tesítményben. Az újrahasznosításról szóló tematikus csoportfoglalkozások­nak köszönhetően kreativitásnak utat nyitó lázas alkotómunkával telt az idő: a kis kezek között tovább szolgáló alapanyaggá lett a polietilén palack, a raklap, a gumiabroncs, az újságpapír, a felesleges cserép... Mindeközben - a szeretetintézmény dolgozóinak hat­hatós közreműködésével - szinte ész­revétlenül valósult meg a célkitűzés másik fontos komponense: a közös­ségépítés, közösségformálás. A változatos szabadidős tevékeny­ségekkel tarkított tábori program a vakációzó kicsiknek és a szolgálat örömét ízlelgető önkéntes fiataloknak egyaránt maradandó élményt nyúj­tott, arról nem is szólva, hogy az in­tézmény benkőbokori székhelyének udvarán egy új közösségi tér és új ját­szóeszközök maradtak utánuk. ■ Veszprémi Erzsébet Mandabokori hálaadás Új funkcióval bővült a nyíregyháza-mandabokori evangélikus gyülekezet ima­háza: vendégszobákat alakítottak ki a tetőterében. Hat klimatizált, saját für­dőszobával ellátott, kényelmes szobában összesen huszonegy, felüdülésre és lelki feltöltődésre vágyó testvért tudnak fogadni egész évben, akár egy csen­deshétre is. A hálaadó istentiszteletre október első vasárnapjának délután­ján gyűltek össze a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség tagjai a város­ból és a környező bokortanyákról. Az ünnepi istentiszteleten az egyház­­kerület püspöke, dr. Fabiny Tamás ' '"hirdette Isten igéjét. A liturgiái'szolgá­­latot a helyi hívek bevonásával a kör­zet parókus lelkésze, Zsarnai Kriszti­án esperes végezte. Az ünnep vezérgondolatát a meg­hívóban szereplő prófétai ige (Hág 2,9: „Ezen a helyen békességet adok! - így szól a Seregek Ura”) szolgáltatta. Ezt fel­idézve kezdte ünnepi igehirdetését a püspök. A mi Urunk beszélő Isten, nem néma bálvány. Luther Márton is az igébe kapaszkodott - mondta. A va­sárnap evangéliumát (Mt 9,1-8) is fel­olvasva alapigeként, Fabiny Tamás hangsúlyozta: „Ezen a helyen, ebben az épületben is átélhetjük Isten csodá­it. A tetőtér vendégszobáit birtokba vé­ve ezt a gyülekezet is megtapasztalhat­ja; akik vendégeket fogadnak, angya­lokat fogadnak be. Legyen Mandán ez az épület a békesség helye. Legyünk nyitott gyülekezet és egyház - mások számára. Legyünk befogadó egyház; ökumenikus nyitottság jellemezzen, és bár az egész ország befogadó ország lenne!” Végül a vendégszeretetről szó­ló tanításra (lásd Zsid 13,2) emlékez­tette a gyülekezetét az egyházkerület lelkészi vezetője. Az összgyülekezeti énekkart dr. Ko­vács László Attila igazgató lelkész ve­zényelte, majd a helyi ifjúság énekes bi­zonyságtételét hallgathatta meg az imaházat megtöltő gyülekezet. Zsama­­iné Urbán Nóra szólóénekkel szol­gált. Az általános könyörgő imádság­ban a körzet tisztségviselő híveinek aj­kán csendültek fel a köszönet és a há­laadás szavai. A püspöki áldást követően az espe­res időrendben haladva, röviden ismer­tette az építkezés történetét, megkö­szönve a benne részt vevők és minden segítő, támogató áldozatos, önkéntes munkáját. Több országos egyházi tiszt­ségviselő is megtisztelte jelenlétével a hálaadó alkalmat. Bénczúr László tisz­teletbeli egyházkerületi felügyelő sze­o I- O mélyes szavakkal köszöntötte a gyüle­kezetét. Zsarnai Krisztián esperes ez­zel a prófétai igével zárta a hálaadás ün­nepét: „Meri csak én tudom, mi a ter­vem veletek - így szól az Úr jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jö­vő az, amelyet nektek szánok.” (Jer 29,11) Ezt követően lehetőség nyílt a vendégszobák megtekintésére és a sze­­retetvendégségen a kötetlen beszélge­tésre a közösségi házban és kertjében. ■ Garai András A teremtésvédelem az evangélium tiszta megélése ► Folytatás az 1. oldalról A templom oltárához számos szimbo­likus dolgot helyeztek el, amelyek a te­remtés hetének témájára utaltak: így került a templomba egy tengerimalac, növények, föld, víz, népviselet, női és gyermekruhák. Az istentisztelet kere­tében egy növényt a résztvevők közö­sen locsoltak meg úgy, hogy a kezük­kel vizet hintettek rá. Nobilis Márió ka­tolikus pap szerint ezzel a résztvevők kifejezhették elkötelezettségüket a sze­lídség irányában. A plébános beszélt arról is, hogy a teremtésvédelem „nem egy plusz dolog, amit hobbiból csiná­lunk, hanem mélyen összefügg a ke­resztény hitvallásunkkal”. Budapest-Szeged, biciklivel „Áldott utunk volt” - ezt mondta a Re­formátusok Lapjának Kodácsy Ta­más, az Ökogyülekezeti Mozgalom ta­nácstagja, aki egyike volt azoknak a kerékpárosoknak, akik a tavalyi Tekerj a felebarátodért! akció mintájára Bu­dapestről így érkeztek Szegedre, a nyitó istentiszteletre. A református lel­kész elmőndta: Albertirsán és Tisza­­kécskén is találkoztak helyi közössé­gekkel, megható beszélgetéseken van­nak túl. Egy pár például azt mondta neki, az esküvőjükből félretett pénzük­ből száz almafát ültetnek. Az ökume­nikus erőfeszítésekre utalva Kodácsy Tamás azt mondta: „Akkora a baj, hogy össze kell fognunk. Ma még nincs közös úrvacsora a katolikusok­kal, de ha majd eljön ennek az ideje, akkor jó lenne, ha normális kenyérrel és borral ünnepelhetnénk meg. Erre törekedjünk most” - fejezte ki remé­nyét, hogy még akkor is lesz táplálék­adó növényzet a földön. Rohály Gábor, a Naphimnusz Te­remtésvédelmi Egyesület vezetője szin­tén végigtekerte az utat a fővárosból Szegedre. Szerinte a teremtésvédelem örömet tud fakasztani. Ez nem divat, hanem a hitből fakadó odaszánás. Persze a felszínen úgy tűnhet, ez is olyan, mint egy zöldmozgalom, mert igyekeznek kisebb ökológiai lábnyom­mal élni, de mindez a hitbeli meggyő­ződésből fakad, nem egy múló hóbort­ból. Szerinte a katolikus egyház jó hely­zetben van, hiszen Ferenc pápa foglal­kozik a teremtésvédelemmel, de van még mit tennie az egyháznak. Mit tehet egy gyülekezet? Az Ökogyülekezeti Mozgalom terem­tésvédelmi versenyének eredményhir­detése is a nyitó istentiszteleten volt. Az első helyezést a hajdúnánási Körösi Csorna Sándor Református Gimnázi­um csapata érte el, nyereményük egy ta­nulmányút a Bükki Nemzeti Parkba. Alföldi Máté gimnazista, a győztes csa­pat egyik tagja elmondta: az ő érdeklő­dését, véleményét a verseny formálta, hi­szen míg korábban úgy gondolta, egye­dül úgyis kevés ahhoz, hogy bármit te­gyen a környezetért, ma már úgy látja, egy-egy embernekis fontos, hogy meg­tegye azt, amit megtehet. „Ez akár a sa­ját jövőmet is, de a gyermekeimét már biztosan befolyásolja” - mondta Máté. Tanára, lelkésze, Kocsis Áron szervez­te meg a győztes csapatot az egyik osztályából. Szerinte a teremtésvédelem az evangélium tiszta megélését jelenti. „Nem magas teológiai gondolatokat kell az emberek elé vinni, hanem praktiku­mokat, hogy egyházként, iskolaként, gyülekezetként mit tudunk tenni a te­remtett világért.” Említett egy konkrét példát is: néhány éve egy másik csapa­ta kitalálta, hogy egy félliteres palackot vízzel töltenek meg, ezt pedig beleteszik az iskolai mosdó tartályába. Miután ezt valamennyi tartállyal megcsinálták, éves szinten harmincöt köbméter vizet takarítottak meg. Az iskolában indult egy pedagógiai program is a teremtés­védelem kapcsán - tette hozzá a lelkész. Gyakorlati tippek a teremtésvédelemhez A teremtés ünnepéhez kapcsolódó se­gédanyag letölthető az Ökogyülekezeti Mozgalom honlapjáról (http://okogyu­­lekezet.hu/csatlakozz/teremtes-hete). Ebben a bibliai háttéren túl gyakorlati ötleteket is kapunk a teremtésvédelem­hez. Például hogy fogyasszunk csapvi­zet ásványvíz helyett, hogy takarítsuk ki a környezetünkben - akár a templom körül - lévő vízelvezető árkokat, fo­gyasszunk idényzöldségeket, és ültes­sünk őshonos fákat, akár a templom­kertbe is. A füzet azt is javasolja, hogy csökkentsük egy-egy épület, templom díszkivilágitásának idejét, ezzel nemcsak áramot spórolhatunk, hanem az éjsza­ka aktív állatok életét is segíthetjük. ■ Hegedűs Márk Forrás: reformatus.hu * u J

Next

/
Oldalképek
Tartalom