Krónika - Az Evangélikus Élet hírlevele, 2016 (81. évfolyam, 2-50. szám)
2016-08-28 / 34. szám
Az Evangélikus Élet kéthetente megjelenő hírlevele 81. évfolyam, 34. szám 2016. augusztus 28. Szentháromság ünnepe után 14. vasárnap Ára: 100 Ft Evangélikus.hu eisz.lutheran.hu Ökumenikus istentisztelet államalapításunk ünnepének előestéjén Közös ima - Papp János baptista egyházelnök, Kalota József ortodox érseki vikárius, Pataky Albert pünkösdi egyházelnök, Steinbach József református püspök és Fischl Vilmos evangélikus lelkész A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tagegyházai és tagszervezetei ökumenikus hálaadó istentiszteletet tartottak augusztus 19-én a budapesti Szilágyi Dezső téri református templomban. Az igehirdetést dr. Szabó István református püspök tartotta, a Szent István-napi kenyeret Gáncs Péter evangélikus püspök áldotta meg. A római katolikus, református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdi, anglikán és ortodox felekezet vezetőinek közös szolgálatával tartott istentiszteleten hálát adtak a jelenlévők Magyarországért, áldást kértek a magyar népre és vezetőire, illetve kérték Istent, hogy adjon bölcsességet mindannyiuknak. „Az ökumenikus istentiszteleten az Úrra tekintünk, hiszen őáltala tudjuk igazán felmérni, hogy mi, magyarok kik vagyunk itt a Kárpát-medencében és szerte a világban, őrá tekintve erősödik meg önazonosságunk, és őáltala tudjuk igazán, hogy mi a feladatunk: elsősorban annak a megőrzése, amit Isten e hazában Jézus Krisztus által ránk bízott” - fogalmazott köszöntőjében Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke. Gáncs Péter a hidak példáján keresztül mutatott rá arra, hogy fontos az egymás közötti kapcsolat. „A híd az, ami az elválasztás helyett összeköt minket. A mai alkalom ilyen, hiszen összeköti a hétköznapot az ünnepnappal - fogalmazott a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. - Segítse a közös együttlétünk, hogy találkozzon az ünnep és a hétköznap, az ország háza és az Isten háza, a jelen és a jövő” - emelte ki az evangélikus egyházi vezető. Az emlékezés fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét dr. Szabó IstA bányákra lakat került, a járatokban csend honol, az ércek zárványként pihennek a föld mélyén. A műtéti metszésekkel feltárt belső világ, a táj megsebzése, a kémiai eljárások, a robbantások nyomot hagyta maguk után, de nem csak a természetet átalakító tevékenység helyezett el mementókat. A bányászember is egy életre különleges társaságba került, és a lelke összeforrt azokkal, akik szintén alászálltak a mélybe, kockázatot vállaltak, hogy a felszínre segítsék mindazt, amit az anyaföld a méhében kiérlelt. A szlovákiai Gölnicbányán ez év augusztusában az ércek, bányajáratok, telérek, főték, kibúvások, vitlák szerelmesei cseréltek eszmét egymással a bányavárosok és bányatelepülések kilencedik találkozóján. Telkibánya, a hajdanvolt királyi bányaváros ötfős delegációt indított útnak, hogy az ősi összetartozást megidézze. Egy láván református püspök. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke beszédében kiemelte, hogy az ünnepen mindig a jövendőt is kutatjuk, de ha sok körülöttünk a bizonytalanság, nehezen találjuk meg a helyes választ. A református püspök Rákóczi György példáját említette: a fejedelem a haditanács előtt imádkozott, hogy ne mások bölcsessége, hanem Isten igazsága érvényesüljön. „Jelenleg csak kapkodjuk a fejünket a sok megmondóember beszédei nyomán. Némelyikük közülük még Istenre is hivatkozik. Mint akiknek a zsebében van a recept. De ki hallgatja meg Istent?” Szabó István a zsoltáros tanítására hivatkozva hangsúlyozta, hogy a döntések előtt az Úrhoz kell kiáltani, mert a vatogatás sikere a kapcsolatok építésében, a saját értékek képviseletében, a kikristályosodott élményekben, a visszhangos történetekben mérhető. Másra van szeme egy közösségfejlesztőnek, egy pedagógusnak, egy erdésznek, egy bányamérnöknek és egy lelkésznek. Embert, szakmát, környezetet és lelkiséget vizsgálva a számomra múlhatatlan találkozás Gölnic főterén történt. Pedig körbeölelt a városka épületeinek homlokzatáról leköszönő folyamatos jelen; felsorakozott előttem a bánya művelésének megszámlálhatatlan sok szerkentyűje; magába fogadott a hegy gyomra, amikor a Jozef tárna elnyújtottan ásított egyet, és belekeveredtem a fekete ruhás, aranygombos, csillogó paszományú, hetyke csákós sokadalomba is. Ott áll a főtéren az a bányász. Az én emberem, akivel találkoznom kellett. lódi válaszok nem emberektől, nem ideológiáktól jönnek, hanem Istentől. „Fel kell kiáltanunk az elveszettség szorongató, jól megszervezett hatalmából! Ki kell zökkenni az utasítgatás kísértéséből! Ki kell simulnunk a kvóta-közgazdaságtanból! Ki kell zökkenünk az egyiptomi húsosfazekak teológiájából is! Helyettük pedig kérdezni kell, ahogyan kellett régen a rabszolganépnek: mi lesz velünk?” - fogalmazott a református püspök. Szabó István kiemelte: „Szabad emlékeznünk Isten kegyelmére, jókedvű áldására, arra, hogy nemcsak megáldotta a magyar népet, hanem meg is szánta. Emlékezzünk Isten szabadításaira!” Az ökumenikus istentiszteleten került sor az ünnepi kenyér megáldására. Fedetlen fővel, tömött bajusszal, talpig egyenruhában. Mintha ajkára fagyott volna a szó, vagy türelemmel várná, hogy a régi városháza tornyában alábbhagyjon a megafon melódiája. Ahogy a hegyek, erdők fegyelmezetten állják a lábrogyasztó dallamot, ő sem engedett tartásából. Tudatában van annak, hogy amire készül, amit tesz, túlnő rajta. A szolgálat, amelyben gyakorolja magát, egyetemes. Tekintete nem követi a járókelők sietős lépteit. Felfelé néz. Szemkontaktusra nem számíthatok. Ha a lélek tükréből nem olvashatok is, de a keze beszédes. Nincs abban csomag, szerszám, zászló, ami használatra vár. A kéz, az izmok sajátosan pihennek. Az ujjak összekulcsolódtak, nem egymáson hever a két kéz. Céllal fonódtak össze tízes kötésben, már nem férhet hozzá kétség. íme egy bányász, aki imádkozik. Nem ment be ugyan a belső szobába, ahogy a Mester tanácsolta. Nem borult ugyan térdre, ahogy a megszólított személye kívánná. De legyen bocsánatos mindez, mert tudjuk, hogy közbenjár. Teszi ezt hűséggel, amióta Gáncs Péter az utolsó vacsorára való emlékezésre hívta fel a figyelmet, valamint hálát adott azért, hogy idén sem szűkölködünk. Az evangélikus elnökpüspök köszönetét mondott a mezőgazdaságban dolgozóknak, hogy általuk kenyérjut a háztartásokba. „Isten áldása legyen ezen a kenyéren, mindannyiunk kenyerén. Hálát adunk azért, hogy másokkal is megoszthatjuk mindennapi kenyerünket” - mondta Gáncs Péter. Az ökumenikus istentiszteleten részt vett többek között Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint egyházunk részéről D. Szebik Imre nyugalmazott püspök, Bence Imre esperes és Gregersen-Labossa György lelkész is. ■ Galambos ádAm a művész zseni, Szamovolszky Ödön bronzba álmodta. Rajta kívül talán a belga Constantin Meunier volt az, aki ezt a témát sikerrel anyagba formálta. Bár a veszélyes munkát végzők védőszentje Borbála, s a neki szentelt oltárok jellemezték a bányászcsaládokat és a bányalejáratokat, azért az a bizodalmám, hogy az én bányászom könyörgésével a Szentháromság felé fordulva gyakorolja töredelmét. A mélybe indulók minden tapasztalatuk, minden szaktudásuk és minden bátorságuk mellé újra és újra a könyörülő Isten kegyelmét kérik. Bár többnyire csákánnyal, lámpással, csillével ábrázolják stílszerűen ezeket a munkásembereket, de tegyük hozzá, hogy az ima is az egyik fő tevékenységi körük. Számukra máshogy elképzelhetetlen az élet. Ezek a sokat próbált, edzett, sziklanyűvő emberek akkor válnak igazán erőssé, amikor megnyitják testi-lelki érzékszerveiket a Mindenható előtt. Gölnicbánya főtere erre a paradoxonra világít rá: „...amikorerőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12,10) ■ Szalay László Pál Oratio cecumenica Mennyei Atyánk! Krisztus Urunk arra biztatott, hogy ne aggódjunk a holnapért, eléd állva imádságainkkal mégsem tudjuk elfedni aggodalmainkat, félelmeinket. Tudjuk, Atyánk, te nem is azt várod el tőlünk, hogy ne vegyük komolyan mindazt, ami félelemmel tölt el bennünket, hanem a félelemtől való szabadság útját akarod megnyitni számunkra. Köszönjük neked, Atyánk, hogy kimondott kéréseink és hálaadásunk által is a benned való szabadság útját egyengeted számunkra. Köszönjük neked, hogy imádságunkban erősítesz bennünket: mindenünk a te kezedben van. Kérünk, segíts újra és újra megerősödnünk abban, hogy nem a természet erőitől, az emberi indulatoktól, a gonoszságtól függ az életünk, hanem te tartod kezedben, így kérünk: hadd helyezzük kezedbe mindazt, ami nélküled fogva tartana bennünket. Könyörgünk a teremtett világért. Taníts bennünket felelősséget vállalni azért a környezetért, amelyet otthonunkká teremtettél. Tápláld bennünk az igényességet, hogy ne engedjük szennyezetté, lakhatatlanná válni otthonunkat. Könyörgünk a félelmeinek kiszolgáltatott emberiségért. Te egymás felelősségére, szeretetére bíztál bennünket, mi egymás ellenségeivé lettünk. Oly nehezen tudjuk rendezni megtört kapcsolatainkat, oly nehezen tudjuk összehangolni érdekeinket. Kérünk, segíts, hogy az indulatainkból, félelmeinkből táplálkozó veszekedés és háború egyre kevésbé nyomorítsa meg életünket. Könyörgünk azokért, akik az emberi gyűlölködés miatt veszítik el otthonukat, szeretteiket. Ne engedd, hogy mindezt tétlenül nézzük Könyörgünk azokért, akiket betegség vagy magány gyötör. Add, hogy meglássuk általunk is akarod enyhíteni a szenvedést. Könyörgünk egyházadért. Ne engedd, hogy megszokjuk a benned való biztonság ajándékát. Ne engedd, hogy igéd üres szólammá legyen ajkunkon. Éleszd fel bennünk újra és újra az élő hitet, a rólad szóló bizonyságtétel lelkét. Add, hogy élni tudjunk azzal a felelősséggel, amelyet egyházadra bíztál. Adj egymást építeni képes közösségeket, olyan alkalmakat, ahol megerősödhetünk a veled és a testvéreinkkel való kapcsolatban. Könyörgünk, Atyánk, magunkért. Félelmeinket, aggodalmaskodásunkat csak te törheted meg: életet adó igéddel. Bátoríts, biztass, ints igéddel, hogy mindig keressük a benned való megnyugvás ajándékát. Köszönjük, hogy mindenünket a te kezedbe rakhatjuk le, mert ott van biztos helyen; és nemcsak abban az időtávlatban, amelyben mi tudunk reménykedni, hanem minden reménységünket meghaladóan a te eljövendő országodban - örökkön örökké. Ámen. A gölnicbányai bányászszobor A hét egykori felső-magyarországi bányaváros szövetsége rég felbomlott. Az eleven kohézió, a különleges kiváltság, amelyet 1487 decemberétől megállapodásban is rögzítettek Jászó, Szomolnok, Gölnicbánya, Rozsnyó, Igló, Telkibánya és Rudabánya között, mára csupán a történelem egyik epizódja.
