Krónika - Az Evangélikus Élet hírlevele, 2016 (81. évfolyam, 2-50. szám)
2016-06-19 / 24. szám
KRÓNIKA »2016. június 19. Evangélikus élet • 3 Bajcsy-Zsilinszky Endrére emlékeztek Kővágóörsön A Reformáció 500 nagykövetei a szélsőjobbtól eljutott a demokráciáig, s hogy időben felismerte a bajokat. Méltatta, hogy a náci hódítókkal és cinkosaikkal szemben nem maradt csöndben, s hogy a függetlenségért az életét is képes volt feláldozni, pedig lett volna lehetősége a menekülésre. Vitányi Iván tanúja volt Bajcsy-Zsilinszky élete utolsó szakaszának. Együtt szállították őket a fővárosból Sopronkőhidára, s egymás melletti cellában raboskodtak. Felakasztása előtt Bajcsy- Zsilinszky a maradék ételét az akkor fiatal Vitányira hagyta. Az immár agg szociológus-politikus meghatódva emlékezett az 1944 karácsonyán történtekre, majd az ábrahámhegyi evangélikus szobrásszal, Kiss László művésztanárral és a szoborállítást kezdeményező Kerecsényi Zoltánnal leleplezte Veszprém megye, illetőleg a Dunántúl első Bajcsy-Zsilinszky-szobrát. Az élethű alkotást Harmati Béla püspök áldotta meg (képünkön). Az évfordulós emlékünnepély a Bajcsy-Zsilinszky-emlékfüzet bemutatásával, valamint a kővágóörsi művelődési házban fehér asztal melletti beszélgetéssel zárult. ■ - vgy -A 20. századi magyar történelem egyik kiemelkedő alakjának, Bajcsy-Zsilinszky Endrének a szellemiségét méltatták születésének százharmincadik évfordulója alkalmából tisztelői június 5-én, vasárnap a Kővágóörshöz tartozó üdülőtelepen, Pálkövén. A programot a Kővágóörsi Közös Önkormányzati Hivatal és a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékbizottsága szervezte. Az ünnepi esemény istentisztelettel kezdődött a település középkori eredetű evangélikus templomának ódon falai között, D. dr. Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök és Veress István helyi lelkész szolgálatával. „Az igaznak az emlékezete áldott...” - fűzte prédikációját Harmati Béla püspök a Példabeszédek könyvében (10,7) foglaltakra, az egyházához hű, ősi lutheránus család sarjaként mindhalálig mélyen hívő Bajcsy-Zsilinszkyre emlékezve. Isten házából - a többször eleredő eső ellenére - szépszámú ünneplő vonult a Balaton-parti Bajcsy-Zsilinszky-emlékház udvarához Pálkövére, ahol Bajcsy-Zsilinszky az 1920-as évektől 1943-ig gyakorta nyaralt, pihent és dolgozott. Itt Kerecsényi Zoltán, az emlékbizottság alapító elnöke köszöntötte az évfordulóra egybegyűlteket, külön üdvözölve az emlékbizottság kilencvenegy esztendős tiszteletbeli elnökét, dr. Vitányi Iván szociológus-esztétát. Az ünnepi alkalmat megtisztelte jelenlétével dr. Balogh András történészprofesszor, Debreczenyi János volt veszprémi polgármester, valamint Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke is. Kővágóörs polgármestere, Horváth Dezső példásnak nevezte azt, hogy különféle gondolkodású magyar emberek immár hatodik esztendeje elzarándokolnak fejet hajtani a mártír emléke előtt. Hanti Vilmos rövid beszédében Bajcsy-Zsilinszky szellemiségét emelte ki. Meglátása szerint tiszteletre méltó, hogy Bajcsy-Zsilinszky Világgyűlés után ülésezett a bibliatársulat kuratóriuma A Magyar Bibliatársulat Alapítvány (MBTA) kuratóriuma a május 23-i ülésén elfogadta az alapítvány 2015. évi pénzügyi gazdálkodásáról készült beszámolót. Ezután meghallgatta D. Szebik Imre elnök és dr. Pécsük Ottó főtitkár beszámolóját a Bibliatársulatok Világszövetségének (United Bible Societies) május 12-18. között Philadelphiában tartott világgyűléséről. A bibliatársulatok világgyűlését hatévente rendezik; ez a világ kétszáz országában folyó bibliamunkát végző száznegyvenhét nemzeti bibliatársulat legfőbb döntéshozó fóruma. A világgyűlésen a küldöttek igyekeznek a globális változások figyelembevételével iránymutatást és segítséget adni a helyi bibliatársulatoknak a következő évek bibliamissziójához. A Philadelphiában összegyűlt mintegy négyszáz képviselő a bibliamisszió fontosságáról, örömeiről és kihívásairól folytatott eszmecserét. A keresztyénség ma számos nehézséggel néz szembe. A résztvevők felelős hozzáállását jól mutatta, hogy még a korábbi gyűlésekhez képest is sokkal többször kísérte közös imádság a nézetkülönbségek megvitatását és a stratégiai döntéshozatalt. A gyűlésen a következő témák kerültek a középpontba: a bibliamisszió gyökerei a Szentírásban; a szenvedő egyház képe; a Bibliának a fordításból, a kiadásból, a terjesztésből és az ismeretterjesztésből álló „életciklusa” és annak sajátosságai; a bibliamisszió lehetőségei a digitális világban; a Biblia közelebb vitele a fiatalokhoz. A világgyűlés eredményeit az úgynevezett Philadephiai ígéret című záródokumentum foglalta össze, amely megtalálható a bibliatársulat honlapján (http://bibliatarsulat.hu/). A MBTA kuratóriuma megemlékezett a kilencvennyolc éves korában elhunyt Ágnes Béguinről, aki - mélyen hívő keresztényként és elkötelezett magyarként - 1973-ban létrehozta a férjéről, Olivier Béguinről, a UBS első főtitkáráról elnevezett alapítványt (Olivier Béguin Fund), amely 1975 óta folyamatosan segíti a magyarországi bibliamisszió munkáját. ■ Göndöcz Miklós Beiktatták a Magyarországi Baptista Egyház újraválasztott vezetőit Az újpesti közösség imaházában iktatták be június 5-én, vasárnap a Magyarországi Baptista Egyház újraválasztott elnökét és főtitkárát. A bevezető igehirdetés szolgálatát Szeverényi János, a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) elnöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos missziói lelkésze végezte. Az ünnepi istentiszteleten az igehirdetés után a megjelent állami, önkormányzati és egyházi vezetők köszöntötték a beiktatott Papp János elnököt és Mészáros Kornél főtitkárt. Magyarország kormányának képviseletében Hegyi László, az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára olvasta fel Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter köszöntő sorait, és a baptisták Kárpátmedencei missziós szolgálatának szerepét hangsúlyozva arra mutatott rá, hogy az egyházak közösségépítő munkája meghatározó a magyar nemzet jövője szempontjából. Európa jövője keresztény jövő - hangzott el a köszöntőben. A beiktatott tisztségviselőket köszöntötte többek között Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke; Krámer György, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója; dr. Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának professzora, az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet elnöke; Szűcs Sándor, a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének alelnöke, valamint dr. Molnár Szabolcs, Újpest alpolgármestere. Forrás: Kormány.hu Bényi Ildikó és Gundel Takács Gábor Nagyköveti programmal folytatódik a reformáció kezdetének 500. évfordulóját ünneplő emléksorozat, amelynek keretében Bényi Ildikó és Gundel Takács Gábor televíziós műsorvezetők hívják fel a figyelmet a reformáció máig ható értékeire. Történelmi, kulturális és tudományos utazásra hívnak vallási hovatartozástól függetlenül a Reformáció 500 nagykövetei, Bényi Ildikó és Gundel Takács Gábor. A nagyköveti programmal a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóját ünneplő emléksorozat szervezői szeretnének rávilágítani a reformációnak a mai kor embere számára is meghatározó értékeire, valamint felhívni a figyelmet a Reformáció 500 keretében zajló, kulturális eseményeket, pályázatokat és tudományos konferenciákat felvonultató eseménysorozatra. Az emlékév jelmondata, „A megújulás lendülete” is arról tanúskodik, hogy az állandó és változatlan értékekre építve megújulhat az egyén és a közösség élete. Ehhez kapcsolódóan a nagykövetek bemutatkozó videoüzenetben, egy-egy személyes példán keresztül mutatják be, hogy az ő életükben miként játszott meghatározó szerepet a megújulás. „Rengeteget köszönhetünk a reformációnak, amely valójában a hétköznapi ember életének minden apró szegletében ott rejtőzik. A megújulás örökös kihívás marad mindannyiunk számára, legyen szó munkáról, magánéletről, mindennapokról. Én erre gondolok a mikrofon előtt, és ezt tartom szem előtt akkor is, amikor kilépek a stúdióból” - vallja Gundel Takács Gábor. A nagykövetek a magyar reformáció történetének a mai kor számára inspiráló alakjain keresztül is szeretnék szélesebb körben ismertté tenni a reformáció napjainkig ható értékeit. „Fontos megmutatni, hogy a reformáció ma is aktualitással bír, és láthatóvá kell tenni azokat a jelentős protestáns alakokat, akiknek elhivatottságából ma is erőt meríthetünk. Szeretnénk minél szélesebb közönséggel megismertetni azt a sokszínűséget, amelyet például Lorántffy Zsuzsanna is képviselt. Iskolaalapító, családanya, a 17. századi Magyarország egyik legönállóbb gondolkodású és legműveltebb asszonya volt: miért ne lehetne mindez a mában is erős inspirációforrás?” - teszi fel a kérdést Bényi Ildikó. Forrás: ReformáciÓ20iy.hu Tanácskozott a reformációi emlékbizottság Az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában gyűltek össze június í-jén a Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Emlékbizottságának tagjai, hogy a 2017-es évvel kapcsolatos legújabb programokat, projektekkel kapcsolatos fejleményeket megbeszéljék. Az ülés Gáncs Péter elnök-püspök áhítatával kezdődött Dr. Fabiny Tamás püspök, bizottsági elnök köszöntése után Cselovszkyné dr. Tarr Klára, az MEE Országos Irodája Ökumenikus és Külügyi Osztályának vezetője kapott szót, aki a napokban Wittenbergben egyeztetett a 2017. augusztus 24-27. között tervezett programokról. Csütörtök estétől vasárnapig magyar napok lesznek „a reformáció szülővárosában” de emellett 29- éig az ottani világkiállítás részeként is jelen lesz egyházunk a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) sátrában. Egyházunk a reformációi emlékév legsűrűbb időszakában ezt a lehetőséget az egyik „ellenszolgáltatásként” kapta, amiért kölcsönadta a wittenbergi jubileumi kiállítás számára Luther végrendeletét. Előadás, koncert, fogadás, tudományos konferencia, a Dévai Bíró Mátyásemléktábla avatása - ezek lennének a legfontosabb tervezett események. Kívánatos lenne, ha erre a pár napra gyülekezeteink képviselői is kirándulásuk célpontjává választanák Wittenberget. Dr. Hafenscher Károly miniszteri biztos, a kormány Reformáció Emlékbizottságának vezetője elmondta, hogy aprólékos egyeztetéseket igényel a 2017-es évforduló evangélikus jellegének megőrzése. Az idei Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó reformációi programjainak gazdájaként vett részt az ülésen Németh Zoltán. Egyházunk országos irodája gyülekezeti és missziói osztályának vezetője elmondta, hogy mivel 2017-ben nem lesz Szélrózsa, ezért indokolt az idei programban a reformációról szóló blokk. A Luther499 programcsoporthoz olyan ötleteket szeretnének kidolgozni, amelyek a későbbiekben is használhatók lesznek. Támogatást kaptak az állami bizottságtól egy kültéri, nagy méretű (kétméteres), lapozható Luther-képeskönyv elkészítésére. Három példány készülne a három egyházkerület számára, utaztatható formában. A gyülekezetek kitehetnék ezt a templom előtti térre, bevonva tanulmányozásába az utca emberét is. Ősszel matricás albumot adnának ki, a gyülekezeti gyermekmunkát segítendő. Az első album Pál apostol életét fogja feldolgozni, a következő pedig - jövőre - Lutherről és a reformációról szólna. A reformációi túraútvonalakra „teocaching”-programot terveznek, egyházi tárgyakkal megtöltött ládák elhelyezésével az egyes helyszíneken. Kendek K. Péter, a Luther Kiadó igazgatója a Luther-végrendelet újrakiadásával kapcsolatban elmondta, hogy a német és a magyar nyelvű anyaggal elkészültek, az angol pedig lektorálás alatt van. Októberben A szembenállástól a közösségig című kötet kapcsán az Evangélikus Hittudományi Egyetemen nagyszabású konferenciát rendeznek, ennek előkészületeiről dr. Szentpétery Péter tanszékvezető egyetemi docens számolt be a bizottságnak. Pap Kinga Marjatta, az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalának tanácsosa a Luther-rajzfilmmel kapcsolatos fejleményekről tájékoztatott. A sorozat finanszírozása kilencven százalékon áll, az evangélikus emlékbizottság a legnagyobb támogató, utána az LVSZ és az LVSZ német nemzeti bizottsága következik. Ez a három testület együtt a sorozat költségeinek mintegy felét állja. A német és a finn szinkron finanszírozása biztosítva van, az angolhoz keresik a forrást, miközben spanyol és portugál verzióra is érdeklődés mutatkozik. Egyházunk reformációi emlékbizottsága a következő ülését szeptember 21- én tervezi megtartani. ■ Horváth-Bolla Zsuzsanna 1