Krónika - Az Evangélikus Élet hírlevele, 2016 (81. évfolyam, 2-50. szám)
2016-06-19 / 24. szám
Az Evangélikus Élet kéthetente megjelenő hírlevele 81. évfolyam, 24. szám 2016. június 19. Szentháromság ünnepe után 4. vasárnap Ára: 100 Ft Evangélikus.hu eisz.lutheran.hu Átadták a győri Insula Lutherana felújítási projekt első elkészült épületszárnyát Elkészült a felújítás alatt lévő győri Insula Lutherana épületegyüttes első láncszeme: az az újonnan épített szárny, amelyben az evangélikus óvoda kap helyet. Az átadási ünnepség június 10-én, pénteken délelőtt volt. Az újvárosi református templomban elhangzott köszöntők után Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke mondott áldást az új épületre (képünkön). A püspök a beszédében kiemelte: nagyszerű születésnapi ajándékot kapott a működésének huszonötödik évfordulóját jegyző intézmény. A126. zsoltár első három versére utalva így fogalmazott: a felújításról szőtt álmok valóra váltásában emberek is sokat fáradoztak, de valójában Isten álma találkozott itt a miénkkel. Ezek után Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő, majd Csorba János helyi igazgató lelkész szólt. Jókívánságait fejezte ki továbbá a projekt megvalósításában kulcsszerepet játszó Kara Ákos országgyűlési képviselő, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, valamint Fekete Dávid, Győr megyei jogú város alpolgármestere. A köszöntések között egykori óvodások által előadott zeneművekben, illetve a győri pedagóguskórus énekében gyönyörködhetett a hallgatóság. Zárásként Hujber Istvánné óvodavezető beszélt az intézmény negyedszázados múltjáról, arról, hogyan indult, majd hogyan fejlődött a mára öt csoportban százharminchat gyermeket nevelő óvoda. „Csak a környezet változik, az elhivatottság marad a régi” - hangsúlyozta. A jelenlévők átvonultak az új óvoda elé, ahol Szemerei János püspök megáldotta az épületszárnyat, valamint az ott elhelyezendő keresztet. A szalag átvágásában Csorba János igazgató lelkész, Kara Ákos államtitkár és Fekete Dávid alpolgármester is részt vett. Ezután adta át Mózes Zoltán, a munkálatokat végző West Hungária Bau Kft. ügyvezetője a bejárati ajtó kulcsát Hujber Istvánné óvodavezetőnek. Az ünnepséget követően lehetőség nyílt az elkészült épület bejárására, az óvodásokat pedig népi játékok várták a Rába-parton. ■ Adámi Mária Evangélikus pedagógusokat is kitüntettek A kormány célja, hogy összekösse a versenyképes oktatást és az értékalapú nevelést, amelyek nem kizárják, hanem jó esetben támogatják egymást - hangoztatta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a pedagógusnap alkalmából tartott díjátadón június 7-én a Pesti Vigadóban. A kitüntetettek között evangélikus intézmények pedagógusai is voltak. A díjazottakat méltatva Balog Zoltán azt mondta, a pedagógusok részt vesznek az emberi erőforrás megteremtésében és megújításában, amely nélkül egyetlen ország sem lehet sikeres. Megköszönte a jelenlévőknek, hogy a rájuk bízott gyerekekért dolgoznak, és ezáltal sikeressé teszik mások életét. Az elmúlt időszak eredményei közül a miniszter kiemelte a pedagógusjelölteknek járó Klebelsberg-ösztöndíj bevezetését, amelyet már ezerkétszáz fiatal nyert el. Ezzel kapcsolatban elmondta: tavaly harminc százalékkal többen jelentkeztek pedagógusképzésre, mint az előző években. Ügy tűnik tehát, a fiatalok elkezdtek hinni abban, hogy érdemes tanárnak lenni - tette hozzá. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára köszöntőjében úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy rohamosan fejlődő világunkban az oktatói munka az egyik legnehezebb és legnemesebb szakma. Nem véletlenül nevezik a pedagógusi pályát hivatásnak, az új nemzedékek tanítása ugyanis felelősség, erőfeszítés, ám ugyanakkor óriási lehetőség is. Az eseményen Balog Zoltán és Palkovics László több mint százhetven pedagógusnak Eötvös József-, Szent-Györgyi Albert-, Apáczai Csere János-, Brunszvik Teréz- és Németh László-díjat adott át kiemelkedő munkájukért. A kitüntetettek között öt evangélikus, illetőleg evangélikus intézményben oktató pedagógus is elismerésben részesült. Kiemelkedő hatású oktatási, nevelési, gyógypedagógiai munkájáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kimagasló tudományos tevékenységének elismeréseként Apáczai Csere Jánosdíjat kapott dr. Szabóné Mátrai Marianna korábbi püspökhelyettes, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének megbízott vezetője. Kiemelkedő óvodapedagógiai munkájáért, valamint az óvodapedagógusképzésben végzett tevékenységének elismeréseként Brunszvik Teréz-díjat vehetett át Barcsák Pálné, az Arnóti Napközi Otthonos Óvoda óvodavezetője, az arnóti evangélikus gyülekezet, illetőleg a Borsod-Hevesi Egyházmegye felügyelője, valamint Lassú Tamásné, a várpalotai Forrás Evangélikus Keresztyén Óvoda vezetője, továbbá Regősné Gömöri Csilla, a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola óvodapedagógusa. A gyermekek harmonikus személyiségformálásában hosszú időn át végzett kiemelkedő pedagógiai munkájának elismeréseként Németh László-díjat kapott Bányász Mónika, a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola középiskolai tanára. Forrás: Kormány.hu Oratio oecumenica [Lelkész:] Ür Jézus Krisztus, aki mindenben hasonlóvá lettél hozzánk - kivéve a bűnt -, és átélted az emberi szenvedés minden formáját, aki nem vagy közömbös a nehéz sorsok iránt, hozzád fordulunk a szenvedőkért. Hallgass meg minket, és fogadd el könyörgésünket! [Lektor:] Könyörgünk azokért, akik elégedetlenek a sorsuk és a körülményeik miatt. Add, hogy rád tudjanak tekinteni. Meglássák azt, hogy a legfontosabb nem a földiek megszerzése, hanem lelkűk üdvössége. Add, hogy megtalálják benned a boldogság forrását, mert te megelégíthetsz bárkit ingyen. Betölthetsz javaiddal, békességeddel, örömöddel, és erőt adhatsz, hogy helytálljanak élethelyzeteikben. Indítsd a szívünket, hogy ne többet és általunk jobbnak vélt körülményeket kívánjunk magunknak, hanem elégedjünk meg azzal, amit kaptunk, és éljünk hálaadással azzal a jóval, amelyben részünk van. Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk azokért, akiket üldöznek a bennéd való hit miatt. Add, hogy békességgel viseljék keresztjüket. Kérünk, hogy békességüket és szeretetüket látva üldözőik megtérjenek, és élő hitre jussanak tebenned! Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg... [Lektor:] Könyörgünk azokért, akik ártó szándékkal rosszat tettek mások ellen gyűlöletből, irigységből vagy rosszhiszeműségből, és képtelenek hinni a megbocsátás erejében. Add, hogy megbánják bűnüket, és képesek legyenek elfogadni a megbocsátást. Add, hogy teljessé váljanak a szeretetben, amely kiűzi-a bosszúállástól való félelmet. Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg... [Lektor:] Könyörgünk a csüggedő hívő testvéreinkért. Add, hogy ne e világban és az életkörülmények javulásában reménykedjenek. Ne ők akarják emberi erővel megváltani a világot, hanem bízzanak benned: te eljöttél, és önmagadat adtad a világért, és újra eljössz, te jobbítod meg a sorsunkat, és te adsz biztos jövőt számunkra. Áldd meg egyházunk vezetőit, és adj nekik bölcsességet a kormányzáshoz. Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg... [Lelkész:] Aki első zsengeként feltámadtál a halálból, téged illet minden hála és dicséret. Győztes Úr, benned bízunk, köszönjük, hogy meghallgattál minket, és reménységgel várjuk a feltámadást. [Gyülekezet:] Ámen. HIRDETÉS Meghívó lelkészavatásra „Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is... és elküldte őket maga előtt kettesével..." (Lk 10,1) Isten iránti hálával tudatjuk, hogy június 25-én, szombaton, a délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepi istentiszteleten az orosházi evangélikus templomban Gáncs Péter, az MEE Déli Egyházkerületének püspöke lelkésszé avat bennünket. Az ünnepi alkalomra, valamint az azt követő szeretetvendégségre szeretettel hívjuk és várjuk! Kasza Gábor és Szöllősi István Sándor