Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-12-20 / 51-52. szám
14 41 2015. december 20-27. KRÓNIKA wsamaam Evangélikus Élet Válogatás a közszolgálati csatornák karácsonyi kínálatából ► A közszolgálati médiumok az idén is gazdag programkínálattal kedveskednek nézőiknek, hallgatóiknak. A rádiós és televíziós szerkesztők tartalmas, az ünnephez méltó műsorokkal „díszítik fel a karácsonyfát” December 23-án a Vendég a háznál a Vándorbölcső mozgalomról ad hírt. Egy családszerető asztalosmester, Czotter András egy bölcsőt faragott, és felajánlotta a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomnak, azóta vándorol egyik családtól a másikig, amíg az újszülött ki nem növi. Az, hogy hová kerül, sorsolással dől el. Később az ország és a külhoni magyarság is több bölcsővel gazdagodott. Ezek azt üzenik: minden gyermek érkezése öröm és áldás (Kossuth rádió, 11.32). December 24-én, szenteste a Pátria sorozatban Sebő Ferenc a karácsony ezer arcát osztja meg a hallgatókkal: megismerjük a gyermekkor óvó karácsonyát, a régi hagyományban élő kis falvak ősi szokásrendjét s a nagyvárost, ahol az emberek a lakásukba zárkózva ünnepelnek. De mindenütt közös vonásokra lelünk: az emberek igyekeznek e napon a legjobb énjüket megmutatni (Bartók rádió, 19.00). Este a televíziónézők Franco Zeffirelli örökbecsű alkotását, a Napfivér, Holdnővért láthatják. A12. századi Assisiben játszódó történetben Szent Ferenc és Szent Klára életével ismerkedhetünk meg. Az 1972-ben bemutatott film - különösen a fiatalok körében - mindmáig népszerű, ehhez a kiváló szereplők és a látványos rendezés mellett Donovan zenéje is nagyban hozzájárult (Duna Tv, 19.20). Az Életrevalók című francia film a mai francia társadalomból merít valós példát, s azon túl, hogy rendkívül szórakoztató, katartikus hatású. A mozi főhősei a tolószékbe került gazdag arisztokrata és a külvárosi gettóból jött, színes bőrű vagány (Duna Tv, 21.20). A Duna World a vatikáni éjjeli szertartást sugározza (21.30), a Duna Tv az éjféli misét a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyházból közvetíti (24.00). A hallgatók karácsony napján a budahegyvidéki evangélikus istentiszteletbe kapcsolódhatnak be (Kossuth rádió, 10.03). „Karácsonykor az ég és a föld összeér. Ezért ez az ünnep az Istennel való találkozást jelentheti - hirdeti Fabiny Tamás püspök. - Emellett azonban a szolidaritás ünnepe is lehet. Ki-ki hálát adhat, ha van fedél a feje fölött, ha van családja, étele, itala. Ám közben nem szabad megfeledkeznünk azokról, akik az Isten háta mögött élnek.” Ferenc pápa hagyományos karácsonyi üzenetét és urbi et orbi (a városnak és a világnak) áldását a római Szent Péter térről délben láthatják a nézők. A műsor kommentátora Tőrök Csaba, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tévéreferense, akivel Erhardt Ágoston beszélget (Duna Tv). Az Isten kezében szerkesztői a Kis-Balaton mellett megbúvó Vörsön keresik fel a messze földön híres betlehemet. 1948-ban, amikor a vallási életet a hatalom megpróbálta visszaszorítani a templomok falai közé, néhány vörsi ember elhatározta, hogy egyedülálló betlehemet épít. így a karácsonyi készületnek ez a szokása szinte beépült a falu néprajzába (Duna World, 16.00). Európa legnagyobb betleheméről este egy rádió-Istentíszteletí rend ♦ 2015. december 20. Advent 4. vasárnapja. Liturgikus szín: lila. Lekció: Jn 1,19-28; Fii 4,4-7. Textus: Ézs 52,7-10. Énekek: 137., 149. Budavár, I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Liszka Viktor; de. 10. (német, úrv.) Johannes Erlbruch; de. 11. (úrv.) dr. Fabiny Tamás; du. 6. Liszka Viktor; Fébé, 11., Hűvösvölgyi út 193. de. fél 10. (úrv.) Gazsóné Verasztó Teodóra; Sarepta, II., Modori u. 6. de. 3/411. Gazsóné Verasztó Teodóra; Pesthidegkút, 11., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, 111., Mező u. 12. de. 10. (úrv.) dr. Béres Tamás; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv., hittanosok műsora) Jakab Béla; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. (gyermekkarácsony) Solymár Péter Tamás; Deák tér, V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfiné dr. Brebovszky Éva; de. 11. (úrv.) Smidéliusz Gábor; du. 6. (Karácsonyi oratórium) Gáncs Péter; Fasor, VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Aradi György; du. 4. (gyermekkarácsony) Pelikán András; Józsefváros, VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 10. Románné Bolba Márta; VIII., Rákóczi út 57/A de. 10. (szlovák, úrv.) Gulácsiné Fabulya Hilda; Ferencváros, IX. , Gát u. 2. (katolikus templom) de. 11. (úrv.) Koczor Tamás; Kőbánya, X. , Kápolna u. 14. de. 10. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Blázy Árpádné; de. fél 11. (úrv.) dr. Blázy Árpádné; du. 6. (vespera) Gáncs Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Gáncs Tamás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) dr. Fabiny Tamás; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Szilvia; Angyalföld, XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 9. Grendorf Péter; de. 10. Grendorf Péter; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. fél 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV, Gyarmat u. 14. de. 9. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. (úrv.) Krámer György; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. Fekete Gy. Viktor; Cinkota, XVI., Rózsalevél u. 46. de. fél 11. Szöllősi István Sándor VI. éves teológus; du. 4. (adventi teadélután) Vető István; Mátyásföld, XVI. , Prodám u. 24. de. 9. Szöllősi István Sándor VI. éves teológus; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Nagyné Szeker Éva; Rákoskeresztúr, XVII. , Pesti út 111. de. fél 11. Nagyné Szeker Éva; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kovács Áron; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Kovács Áron; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) dr. Korányi András; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. dr. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. D. Szebik Imre; du. 4. (gyermekkarácsony); XIX., Hungária út 37. de. 8. Deák László; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (úrv.) Győri János Sámuel; du. 4. (karácsonyi műsoros est) Győri János Sámuelné; XX., Virág Benedek u. 36. (idősek otthona) de. 8.50 (úrv.) Győri János Sámuelné; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Hokker Zsolt; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) de. fél 10. (úrv.) dr. Lacknerné Puskás Sára; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza. Összeállította: Bállá Mária műsor is beszámol (Vörsi karácsony, Kossuth rádió, 19.03). A később nyugovóra térők A Biblia: Jézus című olasz-német tévéfilmet tekinthetik meg. A kétrészes, nemzetközi összefogással készült mű harmincegy éves korától követi a Megváltó életét. A csodálatos vidékeken játszódó alkotás olyan sztárokkal eleveníti fel a „legszebb történetet” mint Jeremy Sisto és Jacqueline Bisset (Duna Tv, 23.10, a második részt másnap ugyanebben az időpontban láthatják a nézők). Karácsony másnapján a református istentiszteletet a közmédia Pomázról közvetíti Nyilas Zoltán esperes szolgálatával (Kossuth rádió, 10.03). Az egész világon elterjedt szokás, hogy karácsony estéjén - Jézus születése misztériumának felidézésére - a bibliai eseményeket megörökítő betlehemet állítanak a templomokban, a településeken. A hagyomány eredete azonban kevésbé ismert. A jászol bölcsője című film alkotói felkeresték a szokás legkorábbi emlékhelyét, Grecciót, ahol 1223-ban Assisi Ferenc az első élő betlehemmel kedveskedett híveinek (Duna World, 13.15). Ezután a csatorna a parlamenti gyermekkarácsonyról ad összefoglalót (14.00). ■ - csermák -ISTENTISZTELET-KÖZVETÍTÉS A MAGYAR RÁDIÓBAN Bemutatkozik a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség Budapesten, a Déli pályaudvartól pár percre, a XII. kerület, Kék Golyó utca 17. alatt található a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség új temploma és gyülekezeti központja. Több mint fél évszázados út vezetett addig, amíg a gyülekezet ebben a szép templomban megtarthatta első istentiszteletét. A gyülekezetalapítás és a templomépítés szándéka már az 1920-as években felmerült a budavári egyházközséghez tartozó, de a budai hegyvidéken élő evangélikusok szívében. 1936-ban egy iskolában megtartották az első budahegyvidéki istentiszteletet, 1943-ban megalakult a budahegyvidéki lelkészi kör. 1953-ban lett önálló a gyülekezet; első lelkésze Danhauser László, segédlelkésze Ruttkay Elemér, első felügyelője dr. Kardos Ernő volt. Az istentiszteleteket 1951 és 2000 között a Tartsay Vilmos utcában, egy lakásból átalakított kápolnában tartották. Itt volt az istentiszteletek csendes résztvevője Ordass Lajos püspök is, a gyülekezet tagja. 1994- ben jutottak hozzá a Kék Golyó utcában egy telekhez, amelyen egy elhanyagolt, műemlék jellegű lakóépület és számos garázs állt. A telken 1998-ban Isten csodálatos kegyelméből lerakhatták templomuk alapkövét, felújíthatták a régi épületet, felépíthették és 2001-ben felszentelhették templomukat, 2002-ben pedig megszólalt az új orgona is. Ebben az időben Bácskai Károly és Vári Krisztina voltak a gyülekezet lelkészei. Jelenleg (kilenc éve) Keczkó Pál és Keczkó Szilvia látja el a szolgálatot. A hegyvidéki az egyik legnagyobb területű budapesti gyülekezet. A fő-Evangélikus istentisztelet a Magyar Rádióban December 25-én, karácsony ünnepén 10.03-tól istentiszteletet közvetít a Kossuth rádió a budahegyvidéki evangélikus templomból. Igét hirdet dr. Fabiny Tamás püspök. város XII. kerülete, az I. kerület egy része tartotik hozzá. Nyilvántartásában nyolcszáz család szerepel, családtagokkal együtt mintegy ezerkétszáz hívet számlál a közösség. A gyülekezet jellemzője a nyitottság. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak, aki felkeresi az istentiszteleteket, a biblia- és hittanórákat, a zenés áhítatokat, a keresztyén értelmiségi fórumot. Minden korosztály részére vannak rendszeres alkalmak, a baba-mama körtől az ifjúsági órákon, házaspároskörön és énekkaron keresztül az idősebbek kedd esti vagy csütörtök délelőtti bibliaórájáig. A kerület majd minden iskolájában képviselteti magát az egyházközség, megtartva a kötelező hit- és erkölcstanórákat. Emellett gyülekezeti óvodás- és kisiskolás-hitoktatás zajlik a gyülekezeti központban. A hónap első és harmadik vasárnapján a hagyományos liturgiájú istentiszteletek mellett gyermek-, illetve könnyűzenés istentiszteletet is tartanak. 2015. karácsony ünnepén a rádiós istentiszteleten dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke hirdeti Isten igéjét. HIRDETÉS ^ DIGITALSTAND www.digitalstand.h'j Bárhol vagyok, velem vannak a lapjaim. Olvassa az Evangélikus Elet digitális változatát! www.digitalstand.hu