Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-07-26 / 30. szám
Evangélikus Élet élő víz 2015. július 26. *• 11 Az Úr házának gyönyörűsége „...jobb egy nap a te tornáczaidban, hogysem ezer másutt; inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában’.’ (Zsolt 84,11; Károli-fordítás) A 84. zsoltár az Isten templomának magasztalására írt himnusz. írója a névtelenség homályában marad. Végigolvasva a zsoltárt, hívő bizonyságtétel hangzik fel benne. A zsoltáríró Isten titkait tárja fel előttünk, az ő közelségének gyönyörűségeit magasztalja. Ha ezer nap közül csak egy kínálkoznék is arra, hogy azt a templomban tölthesse, akkor is az volna életének legnagyobb boldogsága. Ha csak a küszöbről kaphatna el egy-egy hangfoszlányt az odabent zengő énekből, még azt is többre becsülné, mint hogy a „gonoszok sátorában” lakjon, azokéban, akik semmibe veszik az Isten házát. Mennyiben tartozik ránk az Isten házának e nagy jelentősége, amiről a zsoltáríró éneke szól? Hisz az Ótestamentum idején olyan szerepet játszott a jeruzsálemi templom, amilyet az Újtestamentum világában nem játszhat többé semmiféle külső szentély. Akkor hatalmas nevelő eszköz volt Isten kezében az, hogy Izráel népének egész vallási életét ebbe az egyetlen templomba összpontosította, amelyen kívül akkor nem lehetett sehol sem úgy imádni őt, mint ahogy ott. Az Isten földön lakozása mintha erre az egy szent helyre lett volna korlátozva, ezért az egész országból erre az egy helyre jöttek össze, hogy itt az ősi törvény előírása szerint közeledjenek az élő és igaz Istenhez. Azóta azonban elhangzott Jézus csendes, szelíd szava: „De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának” (Jn 4,23) Az Isten Lélek, s az ő imádása nem függ semmiféle szent helytől, szent szertartástól, hanem csak attól, hogy lélekből fakad-e, és igazságban mutatkozik-e meg. Az Isten imádása az emberi léleknek titkos, benső találkozása az Istennel. Isten pedig mindenütt jelenvaló, és nincs olyan hely, amelyben közelségét meg ne tudná éreztetni a reá vágyakozó emberrel. A zsoltáríró voltaképpen az Isten közelségének gyönyörűségeit akarja magasztalni. Az ősi templom csak a külső foglalat volt. A drágakövet, amelyet a zsoltáríró felragyogtatott, Isten azóta kivette a régi, szűk foglalatból, és minden helyen, mindenki számára hozzáférhetővé tette. Csak egyet kell jól megjegyeznünk: ha nem vagyunk is alája vetve a külsőségek uralmának, a szolgálatukra szükségünk van. Mi is kőből emelt külön hajlékot szentelünk az Isten imádásának. Megállapított időben és megszabott módon, őseinktől öröklött formák szerint, szép renddel és ékesen gyakoroljuk a mi istentiszteletünket. Amikor a zsoltáríró az Isten házának gyönyörűségeit zengi, eszünkbe jutnak órák, amelyekben minden külső ünnepélyes keret nélkül jelent meg előttünk, és töltötte be lelkünket Istennek ugyanaz a közelsége, amelyet az író a jeruzsálemi templomban élvezett. De eszünkbe jutnak olyan órák is, amikor mi is a megszentelt falak közt, a gyülekezet megszabott formái között éreztük meg, hogy Isten jelen van, és az ő közelsége kimondhatatlanul gyönyörűséges. A zsoltáríró azt hirdeti, hogy az Isten közelségének ez a gyönyörűsége az élet legfőbb java. Az Isten közelségének áldásai nem szüntelenül sugároznak reánk. A zsoltáríró nem maradhatott az esztendő minden napján a jeruzsálemi templomban, és mi sem élvezhetjük a lélek ünnepi élményeit reggeli felkelésünktől esti lefekvésünkig. Az életnek sok más ügye hív és vesz igénybe bennünket. A magánéletünknek és a közéletnek ezerféle ügyes-bajos dolga mind-mind leköti a figyelmünket és érdeklődésünket, és ezektől csak néha-néha vonhatjuk el a lelkünket, hogy az örökkévalóság Urához fordítsuk tekintetünket. Ha nem áll is be az a kedvezőtlen helyzet, amelyet a zsoltáríró megrajzol - az Isten szentélyében eltöltött ünnep úgy aránylik a közönséges élet hétköznapjaihoz, mint egy az ezerhez -, az biztos, hogy nem mindig van ünnep az életünkben, sőt jóval kevesebb az ünnepünk Isten közelében, mint amennyi a szürke hétköznapunk. Ám ezekben a kivételes ünnepi élményekben élünk igazán. Egy nap az Úr házában lenyomja a mérleg serpenyőjét, ha a másik oldalán ezer másutt eltöltött nap van is. Ritka és hamar tovatűnő élmény lehet az Isten megtapasztalt közelsége, de ezekben a percekben emeltetünk fel életünk legmagasabb csúcsaira, és ezek az ünnepi kivételek adnak értelmet egész földi sorsunknak. Egyetlen nap az Isten házában felér ezer más nappal. Utánuk jöhet hosszú idő - „ezer nap másutt” -, amikor Isten nagyon távol látszik, amikor keserű ízével ez a földi világ tölti be egész életünket. Kedves Testvérem! Legyünk minél többet áldott közösségben Isten népével, hogy itt kapjunk erőt a naponkénti lelki küzdelmeinkhez! ■ Szenczi László Arcátlan képmások A nyári uborkaszezonra jellemző amolyan „kis színes” hír jelent meg az egyik internetes oldalon. Egy híresség, egykor ünnepelt üdvöske megdöbbentő fotóját közölték. A népszerű, korábban sztárolt hollywoodi színésznő gyermeki bájával, kedves arcával hódította meg korábban a nézőket. Ő volt az egyébként feledhető művészi színvonalú alkotásokra a becsalogató név, s valóban nagy nézettséggel játszották azokat a filmeket, amelyeknek a plakátjain szerepelt. Ahogy ilyenkor már lenni szokott, beindult a gépezet, a hibátlan álomvilágot hirdető sztárkultusz. Nagy név, nagy gázsi, reklám, ismertség, vagyis még nagyobb név, így még nagyobb gázsi. Ilyen egyszerű ez. Tehát - még ha „percekre” is - igazi sztárt faragtak belőle, a sztárság összes kellékével együtt. Az egyik ezek közül az, hogy az idoloknak nem szabad megöregedniük. Ők mindig szépek, mindig sugárzók, mindig frissek és tűzrőlpattantak - noha e látszat fenntartása egyre jobban megterheli a pénztárcájukat, és egyre nagyobb stábot mozgat meg, hogy a „spontán frissesség” minden körülmények között hitelesnek tűnjön, és jól érzékelhető legyen. A hírben szereplő, ötvenhárom éves színésznő is besétált ebbe a csapdába, és határt nem ismerve végeztetett „szépítő” műtéteket -az arcán. Mindezek következtében előbb bájos pofiját, később saját arcát, majd mimikái képességeit vesztette el, most pedig puffadt, ijesztően torz, műanyagokkal felpumpált maszk tekint reánk képeiről - természetesen spontán és őszinte jókedvvel mosolyogva. Az olvasó pedig csodálkozik, és kérdést kérdés után fogalmaz meg. Az esztétikai megítélés természetesen ízlés kérdése, de az arcba injekciózott műanyag minősítésén azért talán mégsem kell túl sokat vitatkozni. S érdekes felvetés lehet az is, hogy a művésznő környezetében nincs egy ember, aki szólna, aki megmondaná neki: ezt azért inkább mégsem kellene? Nincs egy barát, barátnő, társ, aki nem veszítette el a józan ítélőképességét, akiben megbízik, akire hallgat? S vajon a művésznőnek tényleg tetszik, amit a tükörben lát? A filmenként dollármilliókat kereső, irigyelt, ünnepelt, bálványozott sztárnak tényleg az a legfontosabb, hogy sok-sok pénzt kifizetve eltorzíttassa az arcát annak reményében, hogy még szebb lesz, s továbbra is fiatal marad? Válaszok persze nincsenek, csak gondolatok és felháborodás. Érett asszonykorban miért nem lehet vállalnia valakinek az arcát - még ha történetesen valóban nem is olyan sima már, mint tinédzserkorában volt? Igen, én ilyen vagyok, ez lettem, mert ilyennek teremtett az Úr a saját képmására. Nem szépnek vagy csúnyának, hanem ilyennek, egyszerinek, egyedülállónak, szeretetre méltónak, mert ő így látta jónak. Miért kell kigúnyolni az érett nők sajátos szépségét? Arckifejezésünk sok mindent elárul rólunk. Érzelmeket, harmóniát, békét, kiegyensúlyozottságot éppúgy, mint ezek ellenkezőit. Egy azonban biztos: csak a valódi arcunkkal tudunk kommunikálni a külvilág felé. Csak az arc képes erre - gumival, szilikonnal kitömött utánzata aligha. És kitől, mikor és hogyan kapott bárki is jogot arra, hogy durván beleavatkozzon a Teremtő minden képzeletet felülmúló bölcsességről és szeretetről tanúskodó munkájába? Józan ésszel felfoghatatlan „szépészeti” beavatkozásokat végeztessen? S egyáltalán: hol van az emberi felelőtlenség határa? Ki fog szólni a művésznőnek (és hasonló cipőben járó társainak), hogy ez az út nem jó felé vezet? ■ Gyarmati Gábor SEMPER REFORMANDA „A szeretet, ezt én mondom, e szentség egy gyümölcse. Ezt nem érzem még közöttetek itt, Wittenbergben, annak dacára, hogy sokat prédikáltak nektek róla: de ebben még továbbra is gyakorolnotok kellene magatokat. Ezek azok a fő dolgok, melyek egyedül egy keresztény embert illetnek. Ezeket bezzeg nem, viszont mindenféle szükségtelen dolgokat, melyeken nem múlik semmi, szorgalmatosán gyakoroltok. Ha nem kívántok az egymás iránti szeretetben mutatkozni, akkor hagyjátok el a többi dolgot is, mert hiszen Szent Pál íKor 13,1-ben kimondja: »Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.« Oly szörnyű szavai ezek Pálnak: »És ha prófétáim is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok.« (íKor 13,2) Ennyire messzire még ti sem jutottatok, noha Isten nagy adományainak vagytok a birtokában, s sokak közületek a legnagyobbnak is: az írás ismeretének.” M Luther Márton: Nyolc böjti prédikáció (Szebik Zsófia fordítása) HETI ÚTRAVALÓ „Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság igazság és egyenesség” (Ef 5,8b—9) Szentháromság ünnepe után a 8. héten az Útmutató reggeli s heti igéiben Isten a sötétségből a világosságra hívja gyermekeit szeretete által; mert „Isten szeretet: és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne”. (íjn 4,16; LK) Jézus Isten újjáteremtő szeretetének a tanúja e világban, és azt kéri követőitől: „...ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn 13,34) Ezért Isten gyermekei Krisztus szeretetével szeretnek, és kérik: „Áldott Úristen, segíts meg minket, a te nevednek dicsőségéért szabadíts meg minden gonosztól!” (GyLK 759) Hegyi beszédében a világ világossága (lásd Jn 8,12) kijelenti tanítványainak: „Ti vagytok a világ világossága” Csak ha Jézus él bennünk, akkor sugárzik át rajtunk Isten világossága, és akkor tölt(het)jük be küldetésünket: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Mt 5,14.16) Pál e tényt heti igénk megélése előfeltételének tekinti: „... most azonban világosság vagytok az Úrban.” És riadót fúj: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus” (Ef 5,8.14) Jakab írja: „...ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül” (Jak 2,26) Luther Márton ezt tanítja: „Nem Istennek van szüksége jócselekedeteinkre, hanem a felebarátainknak. A hit egyedül Istent illetheti! Ebből születik azután a cselekedet, amellyel felebarátainknak szolgálunk.” Pál döntés elé állít: „Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál (a sátán) között? (...) Mert mi az élő Isten temploma vagyunk..” (2Kor 6,14-16) S kérhetünk mennyei bölcsességet kétkedés nélküli hittel; mert,,« felülről való bölcsesség... irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes” (Jak 3,17). Aki Jézust beengedte életébe, abban benne él (lásd Gál 2,20), azon átragyog fénye, s megtermi gyümölcsét, ezért ő kér: „...higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek” (Jn 12,36); „akkor olyan világos lesz az egész, mint amikor a lámpás megvilágít téged a fényével” (Lk 11,36) Már ma lámpásod lehet a Bárány (lásd Jel 21,23)! Ő kihallgatásakor nem felelt az előző főpap kérdésére; mondván, „én nyilvánosan szóltam a világhoz: titokban nem beszéltem semmit. Annas ezután elküldte őt megkötözve Kajafáshoz” (Jn 18,20.24) Amíg hangzik az evangélium, addig tart a kegyelmi idő a megtérésre. „Ma, ha az őszavát halljátok, ne keményítsétek mega szíveteket!” (Zsid 4,7) S Pál kéri: „...félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően” A. mártírhaláltól sem fél, sőt azt mondja:,,. ..örülök..” (Fii 2,12-13.17) Mondd el Uradnak: „Jézus, szent világosságom, / Aki szerettél engem, / Bár a te nagy kegyelmed / Arra bírna, hogy téged / Teljes szívvel szeretnélek..." (EÉ 368,1) ■ Garai András HIRDETÉS Nyitott templom éjszakája A pusztaföldvári evangélikus gyülekezet nyitott szívvel és nyitott ajtóval vár mindenkit a nyitott templom éjszakájára július 31-én, pénteken 18 órától. Az este témája: „Szomjas vagy? Meríts az élő vízből!” Néhány korty ízelítő a programból: 18.00: Bemelegítő bibliai játékok kicsiknek és nagyoknak, aszfaltrajzolás, lampionkészítés • 19.00: Zenés megnyitó a Búzavirág népdalkörrel • 19.20: A Zenebarát Felebarátok bizonyságtétele • 20.00: Interaktív istentisztelet (igét hirdet: Pétemé Benedek Ágnes lelkész) ♦ 21.00: Filmvetítés a templomban, közben örömzenélés és tábortűz a templom előtt • 23.00: Gyertyafényes éneklés, éjszakai áldás. Egész este: fotókiállítás, meditációs túra a csigalépcsőn, babszavaumm toAkÁM # * t |„Wy«Ée>tt ajté*É adta* tféxi.. zás, hálafal, harapnivaló és frissítő, valamint sok-sok meglepetés. Bővebb információ: www.facebook.com/ pusztafoldvarievangelikus
