Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-10-25 / 43. szám
Evangélikus Élet élő víz 2015. október 25. » 11 Fájdalmaink Az embereknek fájdalmaik vannak, és vigasztalás kell nekik. Aki nem tud vagy nem akar vigasztalni, az ne menjen emberek közé! Jézus azért gyakorolt évezredek óta az emberek millióinak és millióinak lelke felett hatalmat, mert vigasztalójuk volt. Betegek és szomorkodók között végezte fáradságos munkáját, és ugyancsak közöttük töltötte pihenőóráit is. Amikor test szerint befejeződött pályafutása itt, arról volt szó, hogy a világ végéig itt marad helyette az ő Lelke, „ama vigasztaló Szent Lélek” (Jn 14,26). Sehol tömörebben összefoglalva nem találjuk Jézusnak vigasztaló művészetét, mint abban a mondásban, mely ott ragyog a „boldogmondások” között: „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak” (Mt 5,4) Nem ilyen vigasztaláshoz vagyunk szokva. Ez egészen újszerű. Jól ismerjük az emberek vigasztaló beszédeit. Valamennyien egyek abban, hogy felülről lefelé néznek a fájdalmas szívre, és úgy bánnak vele. Leereszkedő és vállveregető a modoruk. Akármilyen őszinték és jót akarók is, kiérzik a beszédükből, hogy szegényebbnek tartják önmaguknál a síró embert, akit vigasztalni jönnek. Részvétlátogatók ők valamennyien. Ebbe a vigasztaló társaságba lép be Jézus. Ő nem öltözött feketébe. Szelíden, de emelt fővel, arcán csendes, fénylő derűvel közelít, és szól: „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak’.’ Ő szánakozás helyett boldognak magasztal. Veszteségeidben is nyertesnek hirdet. Szokatlan vigasztalás. Ez a szokatlan vigasztalás az egyetlen, amely jólesik, s amelyet elfogadhat a szívünk. A többi vigasztaló hangok terhűnkre vannak, nem teszik elviselhetőbbé fájdalmainkat. De Jézus szava más. Vele akarunk lenni. Őt közelünkben akarjuk érezni. Hallani akarjuk tőle: „Boldogok, akik sírnak...” Ez csillapít és gyógyít. Ha jönne valaki, aki meg tudná magyarázni, hogy fájdalmainkkal nem szegényebbekké, hanem gazdagabbakká lettünk. Ha meg tudna győzni arról, hogy az élet iskolájában a szenvedés nem megbukást és ismétlésre való utasíttatást jelent, hanem magasabb osztályba való előléptetést. Ha valaki el tudná hitetni, hogy áldani fogjuk még Istenünket ezekért a fájdalmakért, mint legszentebb ajándékaiért. Ez vigasztalás volna. És meggyógyult szívünkben békesség és erő lakna újra. Az ő szavára, erre a boldogmondásra vártunk. így akarta éppen látni kétségbeeső szívünk a szenvedéseket, ahogy ő látja. Éppen azért gyötrődtünk, mert ez a látás olyan lehetetlennek tetszett. Mindenkinek a szavából azt éreztük ki, hogy lehetetlen. S ő most megmutatja, hogy lehetséges. Megtiszteli Isten azokat, akiket meglátogat vele. „Boldogok, akik sírnak..” Áldott légy érte, mi Urunk, Jézus, hogy ilyen vigasztalást hoztál! Mi az a nagy nyereség, amely úgy kárpótolja veszteségünket, hogy még bőséges többlet is marad végül? Amikor viharzik a szívünk a fájdalomtól, te jössz, és azt mondod: „csend legyen” és azzal biztatsz, hogy kétségbeesés helyett hálaadással kellene megtelnünk, mert nem vesztettünk, hanem nyertünk. S amikor aztán elcsendesedünk, és várjuk, hogy mutasd meg hát azt a nagy nyereséget, amelyért boldog hálát kell éreznünk, te hallgatsz, hogy helyetted maga a vihar utáni csend beszéljen. Ez az értelme éppen minden fájdalmunknak, hogy a megvigasztaltatáshoz juttat hozzá, amelyet nem is ismernénk különben. A megvigasztaltatás azért olyan érték, mert Isten van benne. Hiszen minden boldogmondás mögött ez az egy nagy ígéret van: Isten. Azzal kezdi az első: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa’.’ (Mt 5,3) És • azzal végzi az utolsó: „Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,10) Ami pedig közbül van, a mennyek országának bírása - mi más ez, mint Istennek bírása? Ott megjelenti magát nekünk; legyőzi és igazgatja akaratunkat, keblére von, hogy soha semmi el ne szakíthasson többé. Mit is tud az Istennek mindenre elégséges kegyelméről az, aki még megvigasztalást nem talált benne? Ugyanaz a kegyelem ez, amelyet fájdalmaink előtt is ismertünk, de milyen más, amióta fájdalmas szívünkkel fogtuk fel! Ez a vihar utáni csend, a mély, a gazdag, az áhítatos csend, az Isten csendje, a megvigasztaltatás. A szivárvány színpompájától átölelt csend. „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak” Szinte kedvünk volna elindulni és keresni a fájdalmakat, ha azok árán ilyen csodás áldás birtokába juthatunk. Hadd érjen szenvedés! Közelebb visz majd Istenhez! Maradj csak csendesen a magad útján, amelyen elindított és igazgat. De majd, ha jön a fájdalmak órája - és elkészülhetsz rá, hogy egyszer téged is elér -, akkor ne féljen és ne riadozzék a szíved. Nem romlásodnak, hanem megdicsőülésednek órája ütött. Isten meg akar tisztelni azzal, hogy részt ad neked is az ő vigasztalásából. Boldog leszel velem együtt. ■ Szenczi László „Töltekezz!” - Tamás-misén SEMPER REFORMANDA „A hit mindig arra irányul, ami láthatatlan (Zsid 11,1). Tehát hogy helye legyen a hitnek, mindannak, amit hiszünk, elrejtettnek kell lennie. Az elrejtettség azonban nem lehet mélyebb, mint a tárgyszerű, jól felfogható, egyértelműen megtapasztalható dolgok és jelenségek ellentéte. Ahogyan a rejtőzködő Isten cselekszik! Amikor élővé akar tenni, úgy tesz, mintha megölne; amikor igazolni akar, úgy tesz, mintha bűnössé nyilvánítana; amikor a mennybe akar vinni, úgy tesz, mintha a pokolra juttatna, ahogyan az írás tanítja: »Az Úr megöl, és megelevenít, sírba visz, és felhoz onnét.« (íSám 2,6) Erről felesleges itt részletesebben szólnunk. Akik könyveinket olvasták, azok számára mindez ismert és világos. így rejti el az Isten örök irgalmasságát és jóságát haragja alá, igazságát igazságtalansága alá. Ez a hit legmagasabb lépcsőfoka! Hinni, hogy jóságos, aki oly keveseket üdvözít, és oly sokakat kárhozatba dönt. Hinni, hogy igaz, aki szándékosan és feltétlenül kárhozatra méltónak nyilvánít, már-már szinte olyan módon, ahogyan azt Erasmus állítja: »Isten gyönyörködik az elkárhozottak örök kínján, s ezért inkább gyűlöletet, mint szeretetet érdemelne.« Ha értelmünkkel felfoghatnánk, hogy a szerető és igazságos Isten miért adja oly sok jelét haragjának és igazságtalanságának, úgy hitre nem is volna szükség. Mivel azonban ezt nem érthetjük meg, ezért van szükség a hit gyakorlására, éspedig ott, ahol ezt az embereknek prédikálják. Hasonlóan ahhoz, amikor Isten azért öl, hogy a hit a halálból való életre felkészüljön. Ebből bevezetésként ennyi elég is.” H Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön, Weltler Sándor fordítása) Az idei tanév első Tamás-miséjének október 11-én a budapesti Lágymányosi Ökumenikus Központ adott otthont. Az igehirdető Joób Máté, a liturgus Aradi György, a házigazda pedig Darvas Anikó volt. A Lift! zenekarral - a budapesti Tamás-mise házi zenekarával - karöltve nagy erőkkel és lelkesedéssel vágtunk neki az évkezdő alkalom szervezésének. A zenekar egy új szerzeménnyel is készült (Kyrie), sőt a novemberi alkalomra is tartogat még újdonságot. Töltekezésre hívtuk az embereket. De reményeink szerint nemcsak ez alkalommal, október második vasárnapján lehetett, hanem hónapról hónapra lehet a Tamás-mise a töltekezés szigete az ide látogatóknak. Az évkezdő Tamás-mise mottója tehát a „Töltekezz!” igehirdetési alapigéje pedig Márk evangéliumából a következő rész volt: „Az apostolok visszatértek Jézushoz, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok, egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé.” (Mk 6,30-31) Joób Máté igehirdetésében arról beszélt, hogy sokan sokféle élethelyzetből érkeztünk ide, vágyódva a töltekezésre, „üres tartályaink” feltöltésére, hogy újra erőt meríthessünk a hétköznapok szélmalomharcához. Felhívta a figyelmünket: ahhoz, hogy töltekezni tudjunk, valóban „üres tartály” kell. Vagyis ki kell üríteni magunkból mindazt a rosszat, ami bennünk van. Minden fájdalmunkat, nehézségünket, bizonytalanságunkat, elkeseredésünket. Jézus is erre hívta el tanítványait, amikor arra a bizonyos lakatlan helyre mentek. Teret és időt adott nekik, hogy kipihenhessék magukat, hogy az elmúlt napok történéseit feldolgozhassák, kiadhassák magukból mindazt, ami nyomasztja őket, amiben megfáradtak. Az igehirdető arra biztatott: keressünk mi is ilyen „lakatlan helyet”, ahol letehetjük a terheinket az Isten elé, rábízva a megoldást. Töltekezni, letenni, elengedni, elcsendesedni, imádkozni, áldást kérni hívunk havonta, a hónap második vasárnapjának estéjén. Gyere el, állj meg egy kicsit, énekelj, hallgass, egyél-igyál, és folytasd lelkesen a küldetésedet! A következő alkalommal november 8-án este 6-kor várunk Lágymányoson, az ökumenikus központban (XI. kér., Magyar tudósok körútja 3.). ■ Szeli Noémi HETI ÚTRAVALÓ „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a jóval a rosszat’.’ (Róm 12,21) Szentháromság ünnepe után a 21. héten az Útmutató reggeli s heti igéi hármas hírt hordoznak. Az egyházi év utolsó negyven napjában tekintetünk az örökkévalóság felé irányul: Isten örök élettel koronázza meg az állhatatosakat. Járjunk elhívásunkhoz méltóan - a hit harcában! „ízleljétek és lássátok, mily jó az Úr!” (GyLK 698) Mert: „...akik az Úrban bíznak, azoknak ereje megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak el, járnak, és nem fáradnak el...” (Ézs 40,31; LK) Hegyi beszédében Urunk a törvényt így magyarázza: „Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosz emberrel, hanem... Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így... Ti azért legyetek tökéletesek, miként..!’ (Mt 5,39.44- 45.48) Pál kér: „Öltsétek magatokra Istenfegyverzetét, hogy... ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok’.’ (Ef 6,11.13) A hit harcában az egyetlen nem védekező fegyverünk Isten igéje, ám a Lélek kardját ne csak bibliavasárnap használjuk, de Pállal valljuk meg: „Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére.” (Róm 1,16; LK) Amik az Úrról megírattak, a mi belé vetett hitünk erősítését szolgálják, hogy így küzdj ünk: „Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. (...) Ne álljatok bosszút önmagátokért, szeretteim... Sőt »ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia...«’.’ (Róm 12,17.19-20; lásd Péld 25,21-22) Dávid újból megkímélte Saul király életét, aki üldözte őt a Zíf-pusztában: „Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert az Úr a kezembe adott ma téged, de én nem akartam kezet emelni az Úr fölkentjére’.’ (íSám 26,23) Salamon vallja: a lélek fegyelmezése jóra vezet; és a nép „boldog lesz, ha megfogadja a tanítást. (...) aki az Úrban bízik, az oltalmat talál’.’ (Péld 29,18.25) Az Ószövetség evangélistája szerint a Messiáskirály uralkodásának alapvető ismérveimmé, igazságosan uralkodik majd egy király...’’ (Ézs 32,1) Jézus így győzte le jóval a rosszat, amikor elfogták őt a Gecsemáné-kertben: „Egyikük oda is csapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. Jézus... megérintve a fülét, meggyógyította őtJ (Lk 22,50-51) 498 éve valljuk: „A Seregeknek Ura velünk van, Jákob Istene erős várunk!” (GyLK 707) A reformáció üzenete: „...más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus’.’ (lKor 3,11) „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13,8; LK) Pállal együtt a reformáció népeként mi is azt tartjuk, hogy „hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül” (Róm 3,28). És Isten igazsága minden emberé — Krisztusért, kegyelemből, hit által! „Mert Krisztus felülmúlhatatlan igazsága minden bűnért elégtétel, s így kapja ajándékul a lélek Krisztus örökkévaló igazságát.” (Luther) A nyolcszoros üdvígéretéhez Urunk hozzáfűzi: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és...” (Mt 5,11) „Ne csüggedj el, kicsiny sereg! // Bízzál, ügyed az Istené!” (EÉ 260,1-2) ■ Garai András
