Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-10-18 / 42. szám

Evangélikus Élet élő víz 20x5. október 18. » 11 Az egyik nemzetközi keresztény közösség több ezer Fülöp-szigeteki tagja a világ legnagyobb gospelkórusával próbál bekerülni a Guinness-rekordok könyvébe a Manilától keletre fekvő Quezonban A keresztyén sáfárságról „Megtettem-e mindent, hogy gyara­pítsam az Úrtól kapott ajándékokat? Nem lehet tétlenkedni!” - fogalma­zott egy újszövetségi részhez fűzött igemagyarázatában Steinbach József református püspök, utalva arra, hogy egykor „el kell majd számolni az életünkkel” E számomra különöskép­pen is emlékezetes bibliaóra végén nyomatékosan figyelmeztetett: „Le­gyünk bölcs sáfárok!” Ezzel a fontos feladattal már ko­rábban is találkoztam a Hit és szolgá­lat - A keresztyén sáfárságkis köny­ve című, az Ifjú Erdély kiadásában 1934-ben Kolozsvárott megjelent ki­adványban, amely a sáfárság alapel­veit taglalja. Érdemes megismer­kednünk vele. A legelső és legfontosabb: valljuk, hogy mindennek, ami a világon van, Isten a feltétlen, egyedüli Ura és pa­­rancsolója, vagyis minden az Istené. Az életünk, vagyonunk, tehetsé­günk, társadalmi helyzetünk stb. nem önmagunké, hanem Isten aján­déka, aki azt egy pillanat alatt vissza is veheti tőlünk. Tudnunk kell, hogy mindent, amivel bírunk, Isten azzal a felelősséggel adta, hogy felőle elszá­molni tartozunk. Vagyis bűn, ha azt, ami Istené, a magunkénak tulajdonít­juk. Minden, amivel bírunk, átokká és ellenségeskedések tárgyává válik, ha ezt a felelősséget le akarjuk rázni magunkról. Mindezeket olvasva megértet­tem, hogy a kapott javak célja az, hogy mindent az Isten dicsőségére és országának diadalára használ­junk. Sem a pénz, sem a tehetség, sem a társadalmi befolyás nem arra való, hogy általuk az ember saját ma­ga számára csikarjon ki előnyöket, hanem arra, hogy velük szolgáljon abban a közösségben, amelyben él. Egyetlen feladatunk, hogy a nekünk adott javakkal a testvéri segítséget, az együttérzést, az elnyomottak és gyöngék iránti védelmet, áldozat­­készséget és az egymás iránti felelős­séget szolgáljuk. Ebből következik, hogy annak a gyakorlatnak kell érvényesülnie, hogy minden javunkból bizonyos részt - a Biblia tanúsága és az első keresztyé­nek példája szerint tizedrészt - vissza kell adnunk Isten országa ügyének szolgálatára. Isten ajándékainak helyes haszná­lata Isten iránti háládatosságból fa­kadhat csak, háládatosságból azért a kegyelemért, melyet Krisztusban ne­künk adott. Érvényesül-e ez a mi éle­tünkben? Mennyi probléma megol­dódna egyházunkban, ha ezt komo­lyan vennénk! A felvidéki Timothe­us Szövetségben ez érvényesült. Munkájukat Isten áldása követte. E füzetben megismerkedtem a sáfárság iskolájával is. Az ebben részt vevők pontosan tudták: ah­hoz, hogy az ember a fentebb emlí­tett szolgálatot végezhesse, elsősor­ban szükséges megkeresni Isten aka­ratát, és engedelmeskedni kell neki. Ahhoz, hogy Isten akaratát meg­ismerjem, szükséges, hogy a Bibli­ában leírtakat tanulmányozzam. A Biblia nélkül nem tudom megis­merni Isten akaratát. Szükséges ezért a naponkénti bibliaolvasás. Ez egyik legfőbb feltétele Isten igaz szolgálatának. Isten akaratának megismeréséhez szükséges még az Istennel való napon­kénti találkozás az imádságban, mely által kérjük Isten Lelkét, hogy tegyen képessé az ő szolgálatára. Az imádság biztosítja a lélek állandó kapcsolatát az Istennel. Az imádság az Igével jár együtt. Csak az Isten Igéjével táplál­kozó lélek tud imádkozni, és csak az imádkozó lélek tud igazán táplálkoz­ni az Igével. Az imádkozó lélek tud­ja elhordozni Isten akaratának terhe­it, és tud új erőt nyerni a szolgálatra. Mindennap szükséges imádkozni. Is­ten elé kell tárni a meglátott feladato­kat, be kell számolni a kudarcokról és bűnökről, védelmet kell kérni a kísér­tésekkel szemben, meg kell bánni az elkövetett bűnöket, gyarlóságokat, új erőt kérni a munkára és a feladatok megújult meglátására. Szükséges annak őszinte akarása, hogy mindig és mindenben Istennek engedelmeskedjünk, akaratát mindig végrehajtsuk. Az engedelmesség az egész életre irányul. Ehhez őszinte akarat kell, azaz állandó és kitartó szolgálatra való készség, mely nem is­mer hanyagságot és felületességet. Nem szabad válogatni Isten paran­csai között aszerint, hogy melyik kedves vagy kellemes nekünk, és melyik nem: a teljes engedelmesség minden parancs feltétlen teljesítését kívánja. Vegyük komolyan a keresztyén sáfárságot, mert ez nagy segítséget je­lent egyházi életünk megújulásához! Ez ma keresztyén életünk legfonto­sabb feladata. Adja a mi Urunk, hogy sokan vállaljuk ezt a feladatot! ■ Szenczi László HIRDETÉS Új pályázatokat hirdetett meg az állami Reformáció Emlékbizottság A reformáció kezdetének ötszáz éves jubileumára készülve a Reformáció Emlékbizottság (REB) nevében az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő új pályáza­tokat hirdetett meg. Pályázni lehet az alábbiakra. 1. Kutatási támogatásra Jelen kiírás esetében a REB célja tudományos munka meg­írásának ösztönzése, megjelentetésénekelősegítése. Pályá­zat nyújtható be valamennyi tudományterületen, illető­leg tudományágban, elsősorban is a reformáció témájá­hoz kapcsolódóan (a reformáció a 16. századtól napjain­kig; társadalmi, politikai, irodalmi, művelődéstörténeti, teológiai, antropológiai, kulturális, jogi stb. vonatkozásai). A pályázat benyújtásának határideje: 2015. november 5. 2. Konferenciaszervezés támogatására Jelen kiírás esetében a REB célja a reformáció témájá­hoz kapcsolódó tudományos konferenciák, workshopok szervezésének és lebonyolításának támogatásával a re­formáció kezdetének ötszázadik évfordulójára ké­szülve a jubileummal kapcsolatos programok ösztön­zése, a reformáció értékeinek megismertetése, tudomá­nyos elemzéseken, értékeléseken keresztül az értékek bemutatása, feltárása. A pályázat benyújtásának határ­ideje: 2015. november 5. 3. Tudományos könyvkiadás támogatására Jelen kiírás esetében a Reformáció Emlékbizottság - cél­kitűzései teljesülése érdekében - támogatja a tudomá­nyok művelését és a tudományos kutatások végzését, illetve ehhez kapcsolódóan a tudományos könyvkiadást. A pályázat benyújtásának határideje: 2015. november 5. A pályázatokról bővebb információ a http://www. emet.gov.hu/hirek/hirek380/ oldalon érhető el. HETI ÚTRAVALÓ „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, tö­rekedj szeretetre, és légy alázatos Is­teneddel szemben!’ (Mik 6,8) Szentháromság ünnepe után a 20. héten az Útmutató reggeli és heti igéi fel­szólítanak: járjunk elhívásunkhoz méltóan - megszentelt életben. Isten ki­jelenti apostola által: „...mivel ő, a Szent hívott el titeket - ti is szentek legye­tek egész magatartásotokban, mert meg van írva: »Szentek legyetek, mert én szent vagyok.«” (íPt 1,15-16) Luther ezt így érti: „Annyiban vagyok szent, amennyiben kétkedés nélküli hittel s rettenthetetlen lélekkel mondhatom: Jóllehet én szegény bűnös vagyok, a Krisztus azonban a keresztséggel, igé­vel, úrvacsorával s Szentlélekkel szent. Ez az egyetlen igaz szentség, s ezt Is­ten adta.” Az örök élet fejedelme szól: „Boldogok, akiknek a szívük tiszta, mert ők meglátják az Istent.” (Mt 5,8; LK) „A te országod, Isten, örökkévaló or­szág.” (GyLK 775) Ez Jézus válasza a farizeusok kísértő kérdésére a házas­sági elválásról: „...a teremtés kezdete óta Isten férfivá és nővé teremtette az embert. Ezért a férfi... ragaszkodikfeleségéhez, és lesznek ketten egy testté... Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza!” (Mk 10,6-9) Pál kér s int: „Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok apa­­ráznaságtól...” (iThessz 4,3) Isten inti választott népét a szombatév, a nyu­galom napja s a három főünnep (páska, pünkösd, sátoros ünnep) megtar­tására: „Hat éven át vesd be a földedet... Hat napon át végezd munkádat... Háromszor szentelj nekem ünnepet évenként!” (2MÓZ 23,10.12.14) Apósa ta­nácsára Mózes bírákat állított a nép fölé: „Választott Mózes egész Izráelből derék férfiakat, és a nép főembereivé tette őket... A nehezebb ügyeket Mózes elé vitték, de minden kisebb ügyben ők tettek igazságot’.’ (2MÓZ 18,25-26) Áb­rahám feleséget hozatott fiának hazájából a legidősebb szolgája által, aki „fe­leségül vette Rebekát. Izsák megszerette őt.. ’.’ (íMóz 24,67) Isten a Sínai-hegy­­ről így kiáltott Mózeshez: „Most..., ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor... ti lesztek az én tulajdonom. Papok ki­rálysága és szent népem lesztek. Ezeket az igéket kell elmondanod Izráelfi­ainak’.’ (2MÓZ 19,5-6) S Péter ezt mondja nekünk: „Ti azonban választott nem­zetség királyi papság szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy...” (íPt 2,9) Nagypéntek kora reggel Jézust a vádlói Pilátushoz vitték, de „ma­guk nem mentek be a helytartóságra, hogy ne legyenek tisztátalanokká, ha­nem megehessék a páskavacsorát.” Siettették az egyetlen, igazi páskabárány halálát: „Nekünk senkit sincs jogunk megölni!” (Jn 18,28.31) A bölcs Prédiká­tor szerint „...a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége! Mert Isten megítél minden tettet, min­den titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az.” (Préd 12,13-14) Ezért kér(hete)d hű Mesteredet s Uradat: „Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen / Fé­nyedből fénysugár az életem, / Míg a homályon át a lelkem otthonát, / Vi­lágosságodat elérhetem.” (EÉ 389,4) ■ Garai András Zsirai László verseiből Szívünkbe őszül Fagyöngyök fogytával fut a nyár. Emlék a nevető napsugár. Verseny Első voltam, utolsó lettem, beteljesedett rajtam az írás. Utolsó vagyok, előbbre mennem nem Esővíz: tükör a köveken. Szívünkbe őszül a szerelem. Lelki hitel segít nekem Kezdhetem-e e verset így: a végy másfél kiló lazacot, sírás. mikor ihletett verseid Esik, elkerülik a piacok? vagy Az a dolgod, hogy írj, csak írj, nap s ne keress olcsó kifogást, süt, hogy leköti agysejtjeid: egyformán miből vehetnél fél tojást? mindegy, Ha törpébb is a hozatal, hiszen míg óriási a vitel, itt bealkonyít a hivatal, belül álommal ámít bankhitel, edzem megcsal a piacgazdaság, a lírád csúfolja kitelve, mert üres zsebeidbe lát - írd csak a verset hitelre! Lelkek hitelét töltőd itt, mit Isten embernek adott öröktől fogva örökig, s nem számít érte kamatot. lelkem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom