Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-07-05 / 27. szám
Evangélikus Élet élő víz 2015. július 5. *• 11 A hónap igéje „Ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem; minden további szó a gonosztól van!’ (Mt 5,37) „Negen” - ezzel a tréfás szóval él az, aki nem akar sem nemet, sem igent mondani. Mind a kettő benne van? Szerintem egyik sem. Tiszta választ kell adnunk a kérdésekre ebben a tisztátalan világban. Pont ez a nagyszerű a keresztyén hozzáállásban: tisztában lehet mindenki a véleményemmel, és bízhat abban, hogy ha megígérek valamit, azt teljesítem. Világosan lehet számolni velem, még ha nemet mondok is. Hát igen, kellemetlen nemet mondani valakinek. Hogyan kerüljem el ezt a helyzetet? Azt mondjuk: majd igyekszem, meggondolom, lehet róla szó, még sok minden történhet addig. Pedig egyértelmű a helyzet: megyek, megteszem; és azt nem is kell mondani, hogy ha például betegség jön közbe, akkor nem megyek. Néha milyen nehéz ilyen alapon egy kis egyházi közös munkát vagy kirándulást szervezni! Mert nem lehet számítani a másikra. Bizonytalan a hozzáállása, és valószínűleg a pillanatnyi kedvén fog eldőlni részéről az igen vagy a nem. Testvérem, merd kimondani az igent határozottan, ha valamiben részvételre kérnek! Ha az Úrtól van, megkapod a lehetőséget és erőt is annak a feladatnak az elvégzésére. Sőt, „evés közben jön meg az étvágy” Míg teszed, Isten megáld, betölt Leikével és a munka jóleső örömével. Igénkben az Úr azzal szembesít: lehet-e rád számítani? Szilárd-e a jellemed? Bízol-e a mennyei Atyában, hogy amire elhívott, abban meg is fog segíteni? Mersz-e emberi biztosíték nélkül, az Isten szavában bízva indulni? Belé kapaszkodni, amikor minden inog körülötted? „Rejtve a fény hegyeken túl, / Még csak meg se pirkadott, / Ám a hit munkába lendül, / Látja már az új napot. (...) O, a hit - nagy bizonyosság! / Látja azt, mi rejtve van. / Isten ígér. így felel rá: / „Úgy van, indulok, Uram!" (EÉ 329,2.5) A cselekvés, az igen biztosítéka nem a saját erődben és képességeidben, hanem az Istentől kapott megbízatásban és Lélekben van. Mert nem csak emberek kérnek valamire, ő is kér. Kéri, hogy vegyél részt abban, amit egyedül sokkal jobban meg tudna csinálni, de mint jó Atya, rád bízza, hogy részese légy a sikernek, jóleső öröm tölthessen el munkádban, és az Úr nagyságos volta általad is megnyilvánuljon. Amikor igent mondasz az Úrnak, igent mondasz a győzelemre, de egyúttal alázatos eszköz voltodra is. És jól éled meg, hogy az övé lehetsz. A két fiú példázatában (Mt 21,28- 31) az első fiú azt mondja apjának, hogy nem megy ki dolgozni a szőlőbe, de végül elmegy. A másik azt mondja, hogy elmegy, de végül nem teszi meg. Egyikőjük sem becsületes igazán, az első mégis azzá válik. De igazán építeni csak arra lehet, aki igent mond, és megy is. Erre senki más nem képes, csakis az Úr Jézus Krisztus. Vállalta a keresztet is, és nem torpant meg, amikor elkezdődtek a passió eseményei. Az elfogására érkezett emberek elé odaállt, és nem menekült. A nehéz órán így szólt: „Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted’.’ (Mt 11,26; Károli-ford.) A végórán pedig ezt mondta: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet!” (Lk 23,46) Elvégeztetett, elvégeztem küldetésemet. Érted és értem. Hogy Jézus kereszten kiontott véréért bűnbocsánatot kapjon, aki bűnbánattal jön hozzá. Hogy a sok neki és egymásnak mondott „nem” bocsánatot nyerjen. Hogy a lelkes igenek, ajánlkozások megvalósulhassanak. Hogy az „azon felül való” a Gonosztól eredő szándékok serrtmivé legyenek életedben. Hogy minden, az Úrnak mondott igennel és a Gonosznak mondott nemmel épüljön Isten mai és örök országa. Tanulj meg Jézussal és Jézusnak határozott igent mondani! ■ Széll Bulcsú Félresiklott erkölcsiség El nem mulasztható kötelességünk Ézsaiás e súlyos jajszavú próféciájára a mi nemzedékünk figyelmét is felhívni: „Jaj azoknak, akik azt mondják, hogy a rossz jó, és a jó rossz, és akik azt állítják, hogy a sötétség világosság és a világosság sötétség; azt állítják, hogy a keserű édes, és az édes keserű!” (Ézs 5,20) Ézsaiás e próféciájában egy egész kor elevenedik meg, amelynek prófétái. Júda királyságának szép őszi napjairól van szó. Hozzá még nem ért el a pusztulás. Biztonságban volt. Visszanyert elvesztett területeket. Virágzásnak, fellendülésnek örvendhetett. De a fénynek megvolt az árnyéka is. Az ország végképp kivetkőzött régi, egészséges viszonyaiból. A törzsek előkelői fényűzésben és dőzsölésben töltötték napjaikat. Belekóstoltak a bőségbe és a pompába, és étvágyuk ébredt még többre. A jólétében rothadó világba kiáltja bele Ézsaiás jajszavát. Korának éles képét adja. Azért kénytelen szólni, mert az elharapózott romlásban Istennek a semmibevételét látja. Nézzük részletesen a prófécia pontjait! „Jaj azoknak, akik azt mondják, hogy a rossz jó, és a jó rossz...” A jónak és a rossznak fogalmai cserélődnek itt. A mélyebb baj azonban az, hogy a léleknek hamis az erkölcsi érzéke, és fordítva jelzi a jót és a rosszat. Ismerős jelensége ez a mi korunknak is. Csakugyan jó az, amit mindenki jónak tartott eddig, és feltétlenül rossz az, amit a múlt megbélyegzett? Nézzünk körül a mai világban! Emberfeletti kéz szabta meg természetünket úgy, hogy az életünket valamilyen értelemben mindnyájan a jó és rossz sarkpontjai között kell, hogy éljük. Valami felé fordítjuk arcunkat, és valaminek hátat fordítunk. Egyes emberek végzetesen zuhannak a sötétség karjaiba, amikor a fény felé kellene szárnyalniuk, amelynek számára teremtettek. „Jaj azoknak, akik azt állítják, hogy a sötétség világosság és a világosságsötétség’.’ Ezzel azt mondja a próféta: ahol az egyik ember világosságot lát, ott a másik ember nem láthat sötétséget. Aki a világosságot nem látja világosságnak, és a sötétséget nem látja sötétségnek, az vagy vak, vagy nem használja a szemét! Ha a világosság ragyogja be a földet, nincs szüksége hírnökökre. Nem lehet kétségbe vonni. És ha a sötétség vette át az uralmat, neki sem kell más bizonyság, mint önmaga. És amikor az ember leragadt szemei megnyílnak, Isten hívogató fénye ragyog feléje, és felsötétlik mögötte a bűn mélysége. Bizonyossággal szól hozzá a kijelentés: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága’.’(Jn 8,12) Nincs többé kétsége afelől, hogy jó csak az lehet, amit ő parancsol, és rossz minden, ami nem egyezik ővele. Az mit sem változtat ezen, hogy az emberek elismerik-e vagy sem ezt az isteni akaratot. Álljunk megdöbbent lélekkel a harmadik próféciánál: „Jaj azoknak, akik azt állítják, hogy a keserű édes, és az édes keserű’.’ Az emberi élet tragikus lehetőségei sötétlenek fel itt előttünk. Minden emberbe bele van szerkesztve az iránytű, a lelkiismeret. De lehetséges, hogy meg van hamisítva. Mi lehet az ilyen emberi élet sorsa? Pál apostol beszél az olyan emberekről, akiknek a „végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek”. (Fii 3,19) Amitől szabadulniuk kellene, az után futnak. Amit szégyellniük kellene, abban látják életük büszke fölényét. Ami nyomorultul kicsinyes és hitvány, azt magasztalják fel. Amikor Krisztus áll eléjük, elmenekülnek előle, mintha ellenségük volna. Amikor a sátán hívja őket, megbabonázva tántorognak utána, mint egyetlen vélt jótevőjük után. A veszedelem, amelybe erkölcsi félresiklásukkal rohannak az emberek, nem magánügyük, hanem az egész nemzetnek veszedelme. Ezért jaj és sokszorosan jaj nekik! A nemzet vonatán a leendő értelmiségi vezetők lesznek a mozdonyvezetők. Óriási baj, ha a szemafor zöld jelzését vörösnek látják, és miattuk vesztegel az egész nemzet, ahelyett hogy továbbrobogna a boldogulás felé, vagy ha a vörös jelzést zöldnek nézik, és belerohanunk a katasztrófába, magunkkal rántva az utánunk jövők életét is! Borzalmas jövőt sejtet, ha ebben a zavaros, irányt vesztett, önmagát kereső korban visszájára fordult erkölcsi ítélettel hagyják el a fiatalok az egyetemek, főiskolák padjait! Áldott legyen Isten minden diáklélekért, amelynek java az örök jó lett. Ő ma is diadalra viszi, minden félresikláson keresztül is, üdvünket! Imádkozzunk magyar népünkért, ifjúságunkért, hogy a jövő nemzedéke a tőle kapott lelki látással tudja szolgálni nemzetét! Csak így lesz Isten által vezérelt, világos, tiszta jövője népünknek. ■ Szenczi László SEMPER REFORMANDA „A keresztyén ember szíve nem olyan indulatú, hogy ne tudna örülni a vallástételnek; ellenkezőleg, a keresztyén ember nagyon örül a hit megvallásának, különben nem lenne keresztyén. Hitvallást vagy elkötelező teológiai kijelentést tenni azt jelenti - most nem a szavakkal játszom -, hogy valamin kitartóan csüngeni, valamit igenelni és megőrizni, valamiben következetesen megmaradni.” M Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön, Weltler Sándor fordítása) HETI ÚTRAVALÓ „Kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka’.’ (Ef 2,8) Szentháromság ünnepe után az 5. héten az Útmutató reggeli s heti igéiben Isten tanúságtételre hívja gyermekeit. Mennybemenetele előtt adta a hű és igaz tanú ezt a megbízást: „...erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek..!’ (ApCsel 1,8) De miért van szükség a személyes bizonyságtételre? Mert az Úr „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson” (íTim 2,4; LK). Az Úr Jézusban eljött az üdvösség e világba. Pál a megigazulástan összefoglalását közli heti igénkben; de hozzáfűzi: „nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,9). „Mert nap és pajzs az Úristen, kegyelmet és dicsőséget ád az Úr. Seregeknek Ura, boldog, aki benned bízik.” (GyLK 726,12-13) Péter - engedelmeskedve Jézus szavának - mégis kivetette hálóit. S a csodálatos halfogás után „leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! (...) Jézus akkor így szólt Simonhoz: Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” (Lk 5,8.10) Pál így tanúskodik a kereszt igéjéről: „...tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. (...) Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki... az elhívottaknak... az Isten ereje és az Isten bölcsessége’.’ (íKor 1,21.23- 24) Földi szolgálata kezdetén Jézus, miután Istenhez imádkozott, „amikor megvirradt, odahívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak is nevezett” (Lk 6,13). Azután tanította és gyógyította az őt követő sokaságot. Isten másodszor beszélt Jákobbal Bételben, Isten házában, s megáldotta őt. Ezt mondta neki: „Izráel lesz a neved. (...) Én vagyok a Mindenható Isten! (...) Neked adom azt a földet, amelyet Ábrahámnak és Izsáknak adtam..!’ (íMóz 35,10.11.12) íme, Ezékiel prófétai missziója: „Emberfia, elküldelek téged Izráelfiaihoz, a lázadó néphez... Hirdesd nekik az én igéimet, akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele; hiszen engedetlen nép ez!” (Ez 2,3.7) Az ősegyházban vita folyt a pogánykeresztyének körülmetéléséről. A jeruzsálemi apostoli gyűlésen Péter kijelentette: „Isten... bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, ahogyan nekünk... abban hiszünk, hogy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők’.’ (ApCsel 15,8.11) Elfogatása előtt így intette Jézus Pétert s a többieket: „...a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet!” (Lk 22,31-32) így vall Pál: „...engem is megragadott Krisztus Jézus. (...) egyet teszek...: ami előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért’.’ (Fii 3,12.14) Dr. Luther ez ige kapcsán kijelenti: „Az újjászületett hívő egész élete abból áll, hogy sóvárogja s esdekli: mindhalálig, napról napra lehessen megigazult, soha meg ne állapodjék!” Valljuk: egyedül Krisztusért, kegyelemből, hit által igazulunk meg. „Elfogadtál és elhívtál, élő Jézus, Mesterünk. / Kegyelem, hogy veledíjárq tanítványok lehetünk.” (EÉ 475,1) , V Garai András
