Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-08-09 / 32. szám
Evangélikus Élet MOZAIK 2015. augusztus 9. *• 15 Hü A párizsi klímacsúcs mérföldkő lehet bolygónk jövője szempontjából ► Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) huszonegyedik klímakonferenciáját (COP 21) november 30. és december 11. között rendezik Párizsban. A százkilencvenöt országot érintő klímacsúcs célja olyan globális megállapodás aláírása, amelynek betartásával sikerül visszaszorítani az éghajlatváltozást és két Celsiusfok alatt tartani az átlaghőmérséklet-növekedést. A helyszínt adó Franciaország számára az esemény különösen fontos, hiszen a COP 21 a klímaváltozással kapcsolatos legnagyobb jelentőségű nemzetközi konferencia. Ha sikeres lesz a párizsi találkozó, akkor olyan nemzetközi egyezmény fog megszületni, amellyel elérhető az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése (a felmelegedés elsődleges oka), valamint kialakítható a fosszilis energia■■■■■■■■■■■■■■■■íhihhbhbhbhibhhihhhhmi hordozóktól (kőolaj, szén, gáz) kevésbé függő társadalom és gazdaság. Egyezmény nélkül a kockázat hatalmas: az átlagos hőmérséklet-növekedés a század végére 4,8 °C-os lehet, a tengerszint és a vízhőmérséklet emelkedni fog, csökken a biodiverzitás, hosszabb lesz az aszályos időszak, jellemzőbbé válik a szélsőséges időjárás. A COP 21-tagországok elköteleződésének tétje tehát bolygónk jövője. Az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun szavaival élve: „Nincs B terv, mert nincs B bolygó.” Franciaország olyan konferenciát szeretne, amelyen a résztvevők mindenki számára ambiciózus és tisztességes megállapodást hoznak tető alá, és amely képes lesz további lehetőségeket is felvázolni. Cél az is, hogy a szakemberek, a politikai döntéshozók, vállalatvezetők, önkormányzatok, alapítványok, civilek mind aktív szerepet tudjanak vállalni a klímaváltozás elleni küzdelemben. ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Sánta Anikó ararat@lutheran.hu A Budapesti Francia Intézet és a magyarországi francia nagykövetség egész évben különböző programok segítségével foglalkozik a COP 21 által felvetett témákkal: a klímaváltozás gazdasági, politikai, környezetvédelmi és egészségügyi kihívásaival, globális és helyi aspektusaival, a felmerülő problémákkal, ugyanakkor a lehetséges megoldásokkal is. A szeptemberben megrendezendő teremtés hete biciklis zarándoklattal csatlakozik a COP 21-hez a többi európai egyházzal együtt. Forrás:franciaintezet.hu Józsefváros és a milánói expó Hogy mi közük egymáshoz? „Ha te tudnád, amit én...”, akkor biztos, hogy egyszerű lenne megválaszolni a kérdést. Miután betekintünk a milánói világkiállítás magyar pavilonját bemutató kisfilmbe, talán közelebb kerülhetünk a megoldáshoz. „Ha te tudnád, amit én...”, akkor tudnád, hogy július 7-től 13-ig a háromfős Bajkó zenekar húzta a talpalávalót a Bihari János táncegyüttes műsoraihoz. Hegedűn Kálmán Bence, brácsán Vajda Mátyás, bőgőn pedig Varga Balázs játszott. Varga Balázs pedig a Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség negyvenfős diákszállásának diák elnöke. Amikor éppen nem mu-A Bajkó zenekar a világkiállításon zsikálás közben, hangszerrel a kezében látjuk, akkor a gyülekezet lelkészének segít az otthonban lakók legváltozatosabb ügyeinek intézésében. Internetet szerel, önéletrajzokat néz át, e-mailekre válaszol, házirendet javít, reggel kilenckor trambulint cipel, farsangi mulatság után takarít, diákgyűléseket hív össze és vezet le. Mivel a józsefvárosi gyülekezet diákszállásáról alapvetően keveset tud az evangélikus olvasótábor, megragadtam az alkalmat, hogy bemutassak egy olyan embert, aki civilként viseli sorsát és vállal részt az egyházközség életében, emellett pedig Magyarországot népszerűsíti a milánói világkiállításon, íme: https://vimeo.com /13426322s. ■ Gombkötő Beáta A mai nemzedék számára Friedrich Lajos neve talán kevéssé ismerős. Evangélikus lelkész volt, elég korán, ötvenkilenc évesen hunyt el. Kecskeméten szolgált hosszú ideig, előbb segédlelkészként, majdparókusként. 1953-tól 1956-ig Budapesten a Lelkésznevelő Intézet vezetője volt. Élete utolsó tíz évében, 1957-1966 között az evangélikus sajtóban dolgozott. Életrajzírója kiemeli kedves, megnyerő egyéniségét, jó humorát, és olyan emberként jellemzi, aki szolgálatát rendkívül komolyan vette. Özvegyének halála után most hagyatékának maradéka is bekerült az Evangélikus Országos Levéltárba. Az alábbi írás is - amely eredetileg az Evangélikus Élet 1958. október 5-i számában jelent meg - híven tükrözi a magyar evangélikus sajtó egyik legfáradhatatlanabb munkásának egyéniségét. (Czenthe Miklós levéltár-igazgató) Feketekávé A pesti ember hűséges társa és kedves kísérője a feketekávé vagy ahogy egyszerűen és röviden mondani szoktuk: „a fekete” Ezt szoktuk inni reggel, délben és este. Munka közben és munka után. Pihenéskor és szórakozásban. Frissít és üdít - mondják a régi „feketések” és valóban emberi együttélésünk, munkánk és barátságunk elevenségének kellemes megszépítője. A napokban egyik vidéki barátom, amikor vendégszerető otthonába meghívott, mosolyogva és megértőn hozzátette:- Lesz fekete is... bőven... Valóban, a „fekete" erős és kedves kísértés. Éppen erről szól az alábbi kis történet. Szerkesztőségi ülésünk van. Most készül az Evangélikus Élet. Lelkipásztorok ülnek a hosszú asztal körül, és körültekintő komolysággal, fontoló felelősséggel és a szolgálat szeretetével készítik az újságot. A munka első része a legutolsó szám bírálata. Ilyenkor minden mérlegre kerül. Mi az, ami jó volt, és mi az, ami nem sikerült. Mi az, ami hiányzott, és mi az, ami esetleg fölösleges volt. Meghallgatják és megfontolják mindazt a véleményt, ami az olvasók részéről is elhangzott. A munka második része a jövő heti szám elkészítése. Ez a rész a legizgalmasabb. Hiszen a „friss” anyagról van szó. Arról, ami most kerül bele az újságba. A jelen levő lelkipásztorok olvassák a beérkezett cikkeket. Most dől el, hogy melyik alkalmas a közlésre, melyik az, ami előbbre viszi és építi az egyház életét. Most dől el, mi az, amit még meg kell írni, mert most van az ideje. Viták, vélemények röpködnek a levegőben. Ez az az idő, amikor legjobban izzik az alkotás láza. Körülbelül ez az idő az, amikor meg szokott érkezni a „fekete” A szerkesztők kezében kinyílik a pénztárca, hogy mielőbb a kis tálcára kerüljön a fekete ára, és így mielőbb övék legyen a párolgó friss „fekete” A pihentető, üdítő, de ugyanakkor elmét élesítő, megelevenítő nedű. Persze nincs szünet, és nincs megállás. A munka zavartalanul megy tovább. Csak a csendes szemlélő veszi észre, hogy a „fekete” után élénkebb a szó, és élesebb a látás. Az elmúlt csütörtökön is így volt. Behozták a feketét, és egy csomó kézben csörögni kezdtek a pénztárcák. A mellettem ülő lelkipásztor is kinyitotta a pénztárcáját, és már a kezében volt pénz, a fekete ára. Aztán fogja, újra előveszi a pénztárcát, és visszateszi a pénzt. Sikerült meghallanom, amint hangosan, de mégis halkan kimondta gondolatát.- Mégis inkább csokoládét veszek . rajta a kisfiamnak! A többiek kortyolják a „feketét”. Ránéztem a mellettem ülő barátom arcára. Mosolyogva nézett maga elé, mintha látna valakit. Látott is. Egy szőke gyermekarc rajzolódott ki a rózsaszínű cigarettafüstben. Csillogó, felnéző, hazaváró szemmel... Nemsokára véget ért az ülés. Ő ment el a legfrissebben, a legvidámabban... Minden finom feketénél forróbb érzés melengette át a szívét.- Csokoládét veszek rajta a fiamnak! ■ Friedrich Lajos EVÉL&LEVÉL Egy „arctalan” asszony hálája Mélységes egyetértéssel, hálával és rokonszenwel olvastam Gyarmati Gábor Arcátlan képmások című, kiváló és egyértelműen nőtisztelő, de főként és elsősorban a teremtés ékes rendjét tisztelő írását az Evangélikus Élet július 26-i számában. A tapintatos szerző nem nevesített ugyan egyetlen eltorzított arcú filmsztárt sem, én azonban egyetlen személyt, egy, a szívemhez legközelebb álló, a felismerhetetlenségig átszabott-feltöltögetett színésznőt mégiscsak körbejárok, ha nevét nem mondom is ki. Korántsem durva és kíméletlen zsurnalisztikái fogásnak szánom ezt, hanem mint a sokaknak, sokunknak különösképpen fájó, elrettentő példák egyikének. Ő ugyanis soha, biológiai fénykorában sem volt kirakatszépség, Barbie baba típusú, smink- és dekoltázsvillogtató, üres és felejthető csillagocska. Kicsit koboldszerű lényében, arcában, orrában a drasztikus beavatkozás előtti időkben felfedezhettünk valami nagyon kedves és okos lánybohóc jelleget, körülbelül úgy, ahogyan az övénél egy generációval korábban az olasz Giulietta Masináéban. Egyszóval: vérbeli, nem mindennapi mimikájú „Gelsomina” vagyis érzékeny és finom komédiásnő volt mindkettő, s Masina haláláig az is maradt. Ezzel szemben N. N.-nek mára egy árva fintora és mosolyocskája sem maradt. Hogy mit érezhet, amikor a tükörbe néz, arra gondolni sem szeretek... Hadd jegyezzem meg halkan, hogy ez az arcátalakítási (korrigálási???) mánia napjainkra már nemcsak a színésznőket érinti, hanem az olyan mezei foglalkozású, érett korú hölgyeket is, akik - mint jómagam - a tanításnak, a tollforgatásnak szentelték-szentelik életüket, olykori tévés jelenésekkel színesítve szakmai palettájukat. Az abszurditás határát súrolja például az a családi anekdotáink között kitüntetett helyet érdemlő eset, amikor 2007-ben egy történetesen éppen Medgyesi Pál 17. századi puritán prédikátorról szóló könyvemet kellett bemutatnom egy tévécsatorna kulturális magazinjában. Heves tiltakozásom ellenére vagy fél órán át vakolták-tatarozták sminket sose látott képemet, hogy aztán kapjak tíznél kevesebb percet a könyvre. A legmulatságosabb azonban a végkifejlet. Arra nem volt mód és idő, hogy „lesminkeljenek”, hiszen a röpke szereplés után érdektelenné váltam a stáb számára (hiába, nem a számunkra baráti egyházi tévések világában jártam ez alkalommal, akik - örök hálám érte - közös munkáink során soha-soha nem próbáltak „átalakítani”!), így alaposan kimázolt ábrázattal kerültem haza. Férjem éppen nyakig munkába merülten ült a számítógépnél, amikor beléptem a nappaliba. Aztán felnézett, és határozott mozdulattal intett, mondván: „Mars a fürdőszobába, azonnal mosd le magadról ezt a szörnyű mázat!” A szokatlan parancsoló hangtól megriadva engedelmesen kiügettem a fürdőszobatükör elé, s visszaállítottam erősen középkorú, de gyerekkori vonásaimat itt-ott még láttató arcom megszokott állapotát. „...csak a valódi arcunkkal tudunk kommunikálni a külvilág felé” - írja a kedves és bölcs Gyarmati Gábor. Nagy igazság ez, kedves Gábor, s különösen fájdalmas ezek után, hogy az archamisításnak éppen azok esnek áldozatul, akiknek a kommunikáció a hivatásuk filmen, színpadon, előadóteremben, fotókon... S arról se feledkezzünk meg, hogy ez az ádáz átalakítóipar már a férfinépet se kíméli. Hol van már a ráncos arszlánnyakat takaró selyemsál régi, ártatlan kis trükkje! Egyre több a hajfestésbe-férfikozmetikába, szépítő (?) sebészetbe, hajpótlásba belebódult férfiú is. Gondoljunk csak Vörösmartyra: „S az agg föld tán vendéghajat vészén...” (Előszó) Engedtessék meg befejezésül egy második személyes példázat tévés sminkkalandom mellé. Hat kislány unokám egyike (történetesen a rám vagy egykori önmagámra leginkább hasonlító) nemrég lelkesen megsimogatta - mi tagadás, szeplősödő - kézfejemet, mondván: „Nagymama, olyan szép a kezed.” Kell ennél nagyobb öröm, megnyugvás és lélektani biztonság? Isten mindig gondoskodik arról, hogy szépnek érezhessük magunkat, bármennyi évet számláljunk is. Már csak írásom címével vagyok adós: azért neveztem magamat, megrögzött nem sminkelőként, „arctalan” asszonynak, mert költő- és generációs társam, Zalán Tibor titulált így bennünket, a mi nemzedékünket, az ötvenes években született s a hetvenes évek végén indult versírók gyülekezetét híres, 1979-ben publikált esszéjében. ■ Petrőczi Éva (Budapest) HIRDETÉS Ökumenikus találkozó Minden hónap harmadik vasárnapján ökumenikus találkozóra, istentiszteletre és előadásra várjuk az érdeklődőket, augusztus hónapban Ráckeve-Somlyószigeten, a korábbi Robi vendéglős családjánál 16-án 15 órakor Az egyház egységéért - az év egészében gondolat jegyében. A téma: Országunk és az egyház ünnepe (Ilyés Melinda). Teljes körű evangélikus istentiszteleti szolgálat keretében az igehirdetés központi üzenete: „Hagyjátok el Mezopotámiát!" Szeretettel várjuk a korábbi Somlyószigeti Szövetség tagjait és barátait is. (Telefon: 20/775-3772.) Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend SZABÓ ANDRÁS FELVÉTELE
