Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-08-02 / 31. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2015. augusztus 2. » 13 ■Hwá Rovatunk fontosnak tartja, hogy időről időre a gyűjtemények új feladatait és az általuk alkalmazott új módszereket is bemutassa. Az elmúlt években egyre több intézményben törekednek arra a munkatársak, hogy a közművelődés területére is kilépve megismertessék gyűjteményeik anyagát, kutatásaik eredményeit, illetve az oktatás számára is hozzáférhetővé tegyék ezeket. Múzeum-, majd levéltár-pedagógiai foglalkozások szerveződtek. Rovatunk következő két közleménye e témát járja körül. Jelen írás a levéltár-pedagógia módszereit mutatja be röviden a Magyar Nemzeti Levéltár példáját és eredményeit véve alapul, a következő írás pedig egy evangélikus gyűjtemény terveit és eredményeit teszi majd közzé. Kincsek a padlásról Régi és új lehetőségek a levéltár-pedagógiában „A levéltárak porában és a múzeumok csöndjében is az élő embert kell keresni.” (Marc Bloch) Levéltáros. Van, aki ásít egyet, ha meghallja a szót. Van, aki egy sötét, poros szoba mélyén üldögélő idős embert képzel maga elé, aki egy irat fölé hajolva gondosan jegyzetel valamit. Marc Bloch is ebben a hitben írhatta fenti sorait. Talán amikor írta, a kultúra, a tudomány még kevesek kiváltsága volt. A világ azonban sokat fejlődött, és a megfelelő technikai eszközök segítségével az információ sok helyre eljut. A fent megfogalmazott sztereotípiát rögtön elfelejti az, aki belép az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületébe. Mint ahogyan egy amerikai filmben látjuk az irodák dolgozóit: a folyosókon aktákkal és iratokkal vonulnak a levéltár munkatársai, tolják kocsikon a kikeresett dokumentumokat a négyemeletes levéltári palotában föl és le. Az információs iroda és a kutatószolgálat munkatársai pedig készségesen segítenek mindenkinek. A levéltárat és az itt őrzött kincseket leginkább közművelődési vagy közismertebb nevén kulturális rendezvények keretében ismerheti meg a nagyközönség. A nemzeti és országos rendezvényekhez kapcsolódó programok, könyvbemutatók, irat- és raktárbemutatások mellett a fiatal korosztályt levéltár-pedagógiai programok várják. A változatos lehetőségek ellenére a levéltárak látogatottsága messze elmarad a múzeumokétól. Ennek oka talán az lehet, hogy az emberekben gyakran összemosódik ez a két fogalom: múzeum, levéltár. Forrásanyagait és azok bemutatását tekintve pedig a levéltár alapvetően különbözik a múzeumtól. A levéltárak gyűjteményét még mindig főleg a felsőoktatásban részt vevők, oktatók és kutatók használják. A cél azonban az lenne, hogy az itt rejtőző kincseket, nemzeti értékeket a lakosság egyre szélesebb rétege ismerje meg, s az ezáltal szerzett tudást mindennapjaiba beépítse. A Magyar Nemzeti Levéltár 2012. október í-jén alakult meg, és tagintézményeivel a legnagyobb közgyűjtemények közé sorolható. Ez a helyzet új lehetőségeket és kötelezettségeket teremtett a közművelődés terén. Az országos közművelődési, azaz kulturális rendezvények az ismertség növelésében fontos szerepet játszanak. Erre nyújtanak lehetőséget a nemzeti ünnepek rendezvénysorozatához kapcsolódó programok, a múzeumok majálisa vagy a levéltárak éjszakája. Ezek azonban csak alkalomszerűen nyitják meg a levéltárak kapuit. A megalakulás évében meghirdetett nyitott levéltárak program keretében az volt a cél, hogy a levéltár mindenki számára elérhetővé váljon, és a felnövekvő generáció egész életen át tartó tanulási folyamatában állandóan jelen legyen a levéltár. Ennek legfontosabb eszköze a levéltár-pedagógiai foglalkozás „írástudóknak”. A levéltár-pedagógia feladata, hogy bemutassa a levéltár intézményét, működését, információt adjon a kutatási lehetőségekről, bizonyos iratokat, irattípusokat - oktatási, ismeretterjesztési céllal - ismertessen, illetve hogy a tananyaghoz kapcsolódva egy adott korszakot vagy egy személyt, eseményt levéltári források segítségével közelebb vigyen a fiatalokhoz. THESAURUS Rovatgazda: Kovács Eleonóra Fontos célja a komplex látásmód kialakítása is a gyerekekben, annak érdekében, hogy képessé váljanak egy adott információ objektív elemzésére, hitek és tévhitek megkülönböztetésére, az elsődleges források elhelyezésére térben és időben. A folyamat lényege, hogy a tanulók az iskolai ismereteket aktívan használják a levéltárban, később pedig a levéltári ismereteket magabiztosan alkalmazzák az iskolában. A célok elérésének egyik módja a levéltári óra. Egyik témánk az írás történetéről szóló foglalkozás, amely végighalad az írásbeliség történetén. A gyerekek kipróbálják, hogyan írtak ezer évvel ezelőtt, szövegeket és titkosírást fejtenek meg, megismerik a levéltár Bécsi kapu téri épületének csodaszép, félhomályos emeleteit, bejárják az iratokat rejtő raktárakat, és kézbe vehetnek akár egy királyi pecséttel ellátott oklevelet is Mátyás király aláírásával. A másik lehetőség a szakköri foglalkozás vagy a nyári tábor, amely egy-egy téma köré épül, mint például a család, a családfakutatás, a hagyományőrzés. A levéltári órákhoz hasonló foglalkozások mellett több kreatív és kézműves-foglalkozás is helyet kap a tábor programjában. Ezek egyikeként a felső tagozatos gyerekek saját kezűleg készíthetik el fűzött kódexüket, amelyben megörökíthetik a legfontosabb családi eseményeket, naplót írhatnak. A tábor programjai között szerepel még a kincskeresés levéltári dokumentumok segítségével, a szakemberek által vezetett drámapedagógiai játékkal pedig egy középkori falu hétköznapjait élhetik át. Alternatív módszerekkel - mint például a tanórán kívüli oktatás - rendkívül hatékonyan lehet ismereteket közvetíteni és szerezni. Erre nyújt lehetőséget a levéltár-pedagógia olyan egyedülálló eszközökkel, mint az elsődleges források megismertetése. A levéltári foglalkozásokon megszerezhető komplex tudás lehetőséget nyújt arra, hogy a történelemtudomány belépjen az alkalmazott tudományok körébe, mint például az iparművészet (angolul applied arts - szó szerinti fordításban alkalmazott művészet) vagy az alkalmazott informatika, amely tudományágak a már meglévő összetett ismeretek által alkotnak újat, világítanak rá egyes összefüggésekre. Az így elsajátított ismeretek közvetlen haszonélvezői a pedagógusok, diákok és szülők lesznek, közvetetten pedig az egész társadalom. E hasznos módszerek világi és egyházi gyűjtemények számára egyaránt sok eredménnyel, a közösség erejének megsokszorozásával, hagyományaink ápolásával járhatnak együtt. ■ Apáti Anna Zita A szerző a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltáránakfőlevéltárosa wMmmmmmmmwmwMmmMMMMM Emlékezés a száz éve született dr. Jakabfi László fasori tanárra Jakabfi László Pilisen született 1915. augusztus 4-én. Neveltetése és tanulmányai sok ponton illeszkednek a kortárs fasori tanárok pályájához. Édesanyja Zmeskál Margit tanítónő, édesapja Jakabfi György, a többek közt Békéscsabán magyar és szlovák nyelven prédikáló evangélikus lelkész, akinek emlékét ott tábla őrzi. Középiskolai tanulmányait a Békéscsabai Ágostai Hitvallású Rudolf Gimnázium tanulójaként végezte, ahol 1932-ben érettségizett. Még ebben az évben felvételt nyert a Pázmány Péter Tudományegyetemre és az Eötvös Kollégiumba. 1936-ban szerezte meg angol-német-magyar szakos tanári diplomáját. 1936-1938 között a Sárospataki Református Gimnáziumban töltötte első két tanévét. Fasori működése 1938. december í-jén indult angol-német-magyar szakos helyettes tanárként. Az évkönyvek tanúsága alapján általánosan elmondható, hogy mindegyik szaktárgyát tanította mintegy heti húsz órában, és osztályfőnökként is tevékenykedett. Az 1939-40-es iskolai évkönyv részletet közölt az 1939. október 4-én megtartott székfoglalójából, melynek címe A Gulliver szerzője: J. Swift. Harmadik tanévét már rendes tanárként kezdte meg. 1941-ben egyetemi doktori fokozatot szerzett a Debreceni Tisza István Tudományegyetemen. 1941-1943 között többször teljesített katonai szolgálatot. 1944. december 6-án besorozott hadapród őrmesterként feleségével és lányával parancsra elhagyta Magyarországot. 1946 novemberében tértek haza önként. Ettől kezdve folytatta tanári munkáját az 1950-51-es tanévig, miközben rövid ideig igazgatóhelyettes is volt Laki Tibor igazgató mellett. Hosszú időn át rendkívüli tantárgyként oktatott angol nyelvi gyakorlatokat és társalgást. Tudományos munkái jelentek meg a Protestáns Tanügyi Szemlében, az Irodalomtörténetben; megemlítendő Az angol irodalom és a Vörösmarty- Bajza-Toldy triász című értekezése is. Az 1951-52-es tanévben igazgatói kinevezést kapott a Budapesti Evangélikus Leánygimnázium élére. Miután az egyház 1952-ben kényszerűen „felajánlotta” a két gimnáziumot az államnak, dr. Jakabfi László - mint több tanártársa - a felsőoktatásban folytatta tanári tevékenységét: 1952-1955 között az Idegen Nyelvek Főiskoláján tanított esti és nappali tagozaton, 1956-tól 1958-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Idegen Nyelvi Lektorátusán, esti tagozaton oktatott. Ezután, 1958-1966 között a Tankönyvkiadó Vállalat idegen nyelvi szerkesztője. Három év megszakítással Egyiptom és Magyarország kulturális egyezményének keretében állami kiküldetésben volt. Nyelvi továbbképzési ösztöndíjakkal néhány hetes képzéseken vett részt Erfurtban, Trierben és Cambridge-ben. A Belkereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola Idegen Nyelvi Tanszékén angol és német nyelvet tanított főállásban, majd nyugdíjasként másodállásban haláláig. Az újrainduló fasori gimnáziumba dr. Gyapay Gábor igazgató hívta meg mint egykori tanártársát. Két tanéven keresztül végezte lelkesen tanári tevékenységét. Dr. Jakabfi László hosszan tartó betegség után Budapesten hunyt el 1994. szeptember 15-én. ■ Szabó Zsolt, a fasori iskolatörténeti gyűjtemény kezelője Emlékeim apámról, dr. Jakabfi Lászlóról Édesapám, dr. Jakabfi László, azaz „Jakabfi Tanár Úr" ahogy még ma is emlegetik volt tanítványai, szigorú, fegyelmezett ember volt. Ez jellemezte egész életét. Nagyon szeretett tanítani, és nagyon szerette családját. Minden tettét ez motiválta. Gyakran mondogatta, hogy addig szeretne élni, amíg tanítani tud, és addig szeretne tanítani, amíg él. Ezt a kívánságát teljesítette a sors: 1994. május végén derült fény betegségére, emiatt azonban már csak a tanév utolsó négy óráját nem tudta megtartani - 1994 szeptemberében halt meg. Apám azon ritka emberek közé tartozott, akiknek az elveik és a tetteik összhangban voltak. Mivel lelkész édesapja evangélikus hitben nevelte fel gyermekeit, apám egész életében megtartotta a hitét, jóllehet a politikai rendszer által megkövetelt normákat be kellett tartania. A vasárnapi istentiszteleteken való részvételt például tiltották a pedagógusoknak, s apám fegyelmezett ember lévén e szabályt is betartotta - ám amikor elérte a nyugdíjaskort, újra rendszeresen járt istentiszteletre. Általában a Deák téri vagy a kelenföldi templomba ment. Szüleim Kelenföldön kötöttek házasságot 1939- április 9-én, és haláluk után urnájuk is odakerült. Házasságuk mindvégig boldog volt, teljes összhangban éltek. (Édesanyám leánykori neve Kincses-Fogolyán Anna volt.) A háború után egy évig Budán laktunk szüleimmel, és vasárnaponként a kelenföldi evangélikus templomba jártunk istentiszteletre. Ez a a kis templom barátságos légkörével bírta rá szüléimét arra, hogy haláluk után hamvaik is ott nyugodjanak. Apám a vallásról és az evangélikus hitet szolgáló lelkészekről mindig a legnagyobb tisztelettel szólt, és minden este - utolsó tettként - egy angol nyelvű protestáns könyvet olvasgatott. Ebből minden családi viccelődés ellenére sem engedett. Tanítani minden munkahelyén szeretett édesapám, ám a legkedvesebb és gyakran emlegetett iskolát számára mindvégig a fasori evangélikus gimnázium jelentette, ahol éveken át a legfiatalabb tanár volt, s amelynek osztálytalálkozóira élete végéig szorgalmasan és lelkesedéssel ellátogatott. A Fasor a régi tanárok és diákok számára nemcsak iskola volt, hanem a szó valódi értelmében második otthonuk is. Mi, a családtagok is - én kisgyerekként - mindig hazamentünk, ha beléptünk az épületbe. Ez a mai napig is így van. Apám és egész családunk nagy örömére unokaöcsém, keresztfiam, dr. Jakabfi Zoltán is fasori diák volt 1991-1995 között. Hála a sors kegyének, vele folytatódott a családi hagyomány. ■ Dr. Jakabíí Anna Margit A Mária Terézia által létesített Tanulmányi Alap alapítólevele, 1780. március 25.
