Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-07-26 / 30. szám
PANORÁMA Evangélikus Élet 2015. július 26. !► 9 ^ —— Európa lelkiismeretén srebrenicai népirtás - emlékezés és temetés az évfordulón Incidens a megemlékezésen Ki kellett menekíteni a szerb miniszterelnököt lelőssé tehető a népirtásért. A Srebrenicában szolgáló békefenntartó katonák közül kilencen öngyilkosságot követtek el, és majdnem a kétharmaduk kilépett a hadseregből. Két bosnyák családnak húszezer eurós egyedi kártérítést ítélt meg a holland bíróság. A potocari emlékközpontot és temetőt Bili Clinton nyitotta meg 2003 márciusában. Az 1995-ben hivatalban lévő elnöknek nagy szerepe volt a NATO-bombázások megindításában, majd a háború befejezésében is. „Életem legfontosabb eredménye az, amit itt, Boszniában és később Koszovóban elértem. Örülök, hogy a békét sikerült megőrizni, de még nagyon sokkal adósak maradtunk a bosnyák anyáknak, nőknek, a népnek - mutatott előre Clinton. - Legyen ez az emlékhely szent. Az áldozatok megkövetelik, hogy jobban dolgozzunk és együttműködjünk. Adjunk Boszniának jövőt." A megbékélésen és megbocsátáson alapuló jövőt állította középpontba a Szlovén Köztársaság elnöke, Borút Pahor is: „Ez nagyon sok erőfeszítést és megértést kíván. De megbocsátás nincs megbékélés nélkül. Megbékélés nélkül nincs együttműködés. Együttműködés nélkül nincs egység. Éppen erre van szüksége Bosznia-Hercegovinának. Eljött a megbocsátás és az új kezdet ideje.” A temetéssel lezárulhat a hozzátartozók évekig, évtizedekig tartó őrlődése, és a megbocsátás is könnyebb, ha az áldozatok megkaphatják a végtisztességet. A megbocsátás és a megbékélés ideje még csak halványan dereng, a népirtás szerb elismerése és az összes áldozat örök nyugalomra helyezése a távoli jövőbe vész. Riasztó jelek, hogy a koporsókat szállító kamiont szerblakta területen kegyeletsértően megtámadták, vagy hogy a szerb szülők aláírásokat gyűjtenek a srebrenicai óvónő ellen, mert a munkahelyén is muszlim fejkendőt visel. A békés egymás mellett élés egyelőre csak a politikusok beszédeiben lelhető fel. Rudolf Hren, a katolikus áldozat Összesen négy római katolikus vallású, tehát horvát nemzetiségű áldozat veszett oda a srebrenicai vérontásban. Közülük csak Rudolf Hren, a helyi futballcsapat akkor harmincöt éves játékosa van Potocariban eltemetve. A többiek után még kutatnak. Az anyja, Barbara kérésére helyezték az egykor népszerű focistát végső nyugalomra a barátai, volt csapattársai között. Barbara másik fia a korábbi harcokban esett el. A helyi katolikus közösség már csak pár száz főt számlál, pedig a városban a ferencesek már a 13. században kolostort alapítottak. Az élet nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül nagyon nehéz Kelet-Boszniában. A munkanélküliség óriási, befektetések nem érkeznek, aki tud, menekül a térségből. Anyák, lányok, testvérek naphosszat csak ülnek az elhanyagolt házak udvarain, bezárva magányuk, fájdalmuk és emlékeik csapdájába. Csak a remény élteti őket, szeretteik hátha mégis életben maradtak, és belépnek a kapun... A megbocsátás és megbékélés idejéig még nagyon sok víz lefolyik a Drinán. ■ Walkó Ádám Eleinte szórványos, majd fülsüketítő füttyszó fogadta Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök feltűnését a külföldi delegációk között. A tömeg Allahu ekber! (Isten hatalmas!) skandálásban tört ki, és közvetlen közelünkben kisebb tülekedés is kialakult, ahogy Vucic haladt a vendégeknek kialakított tribün felé. A tribünre vezető szűk folyosót, mintegy ötvenezer ember szorításában, a bosznia-hercegovinai rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálat emberei védték, meglehetősen szellős sorfallal. Repültek a műanyag palackok, földgöröngyök a szerb kormányfő felé, egyre nagyobb lett a zűrzavar. Az egyik testőr nyitott esernyővel próbálta meg védelmezni Vucicot, de így is arcon találták, szemüvege összetört. A rémült szerb delegációt szabályosan ki kellett menekíteni a temetőből. A kerítésre is felmászott egy kisebb csoport feldühödött bosnyák. Ketten-hárman át is jutottak, őket földre tepertők a biztonságiak. A volt csetnikvezér, a mára européerré szelídült egykori radikális alighanem élete leghosszabb másodperceit élte át, mire betuszkolták a kombiba, és elindult a konvoj. A szervezők alábecsülték a helyszín jelentette veszélyeket. A tömegben akár merényletet is nyugodtan elkövethetett volna egy bosszúra szomjas fanatikus. Az incidens azonban nem tűnt megrendezettnek, inkább egy kisebb csoport hirtelen fellángoló tombolásának. A szerb kormányfő a bosnyákok többsége számára elfogadhatatlan. Senki sem felejtette el neki a srebrenicai népirtás után csak néhány nappal a szerb parlamentben elhangzott felszólalását: „Ha megöltök egy szerbet, mi száz muszlimot ölünk meg érte!" Szerbia hivatalosan nem ismeri el a népirtás tényét, néhány emberre hárítja érte a felelősséget. A tömeg azonban nem akart lincselést, többen csendesítették kiabáló társaikat. A temetést vezető Húséin Kavazovic főmufti szavaira szinte azonnal megszűnt a hangzavar, és lecsitultak az indulatok: „Őrizzétek meg mártírjaink méltóságát! Ez temetés, fordítsátok arcotokat a koporsók felé!” Az incidens nem kedvez a két nép egyébként is törékeny együttélésének és a megbékélés politikájának. Hiába tűzte ki Vucic zakójára Srebrenica virágát saját kezűleg Hatizda Mehmetovic, a Srebrenicai Anyák Egyesületének elnöke. Hatizda két fiát, Azmirt és Almirt és a férjét, Abdulahot vesztette el a népirtásban, de ő eljött üdvözölni Szerbia miniszterelnökét. A gesztus jól tükrözi a megbékélés és a nyugalom iránti igényt, de mindez háttérbe szorult az atrocitás miatt, amely negatívan hat a szerbiai közhangulatra is. A híradásokban sajnálatosan a szerb kormányfő elleni támadás áll a vezető helyen, a huszadik évforduló jelentősége és a méltóságteljes emlékezés szinte elsikkadt mellette. keresztény bűnbánati e utazott volna a halálicsapat, a Skorpiók tag> részesítette áldásban, a bűnbánat. Keresztény ha felkent vezetőik tud- Idásával indultak a gyillánat, ha a szerb közvénépirtást nem ismeri el, csátás keresztény (ortoa. A bosnyákok mégis >sszúvágy kerekedett feitás irgalma, ú muszlimok a szerb or-A Srebrenica virága jelkép megtestesíti a bosnyákok legfőbb üzenetét a nemzetüket ért tragédia után. A hófehér szirmok az áldozatok ártatlanságát, tisztaságát jelentik, tizenegy szirmuk a dátumra utal. A zöld belső pedig a reményt jeleníti meg, a reményt, hogy az istentelen öldöklés soha, sehol nem ismétlődik meg, és hogy nem felejtik el a húsz éve történt vérengzést. De a legfőbb remény mégis a gyilkosok bűnbánására vonatkozik: hogy végre a szerbek is be- és elismerik a népirtást. Hogy a sátáni tettek egyszer majd valóban feloldozásban részesülhessenek... ■ W. A. hogy még hosszú idő kell, mire az összes eltűntet megtalálják. Ennek érdekében felhívást intézett mindenkihez - a szerbiai és boszniai szerb hatósághoz, de az átlagemberekhez is -, hogy segítsék a megmaradt tömegsírok feltárását, mert gyakran csak az elkövetők tudják, hova rejtették áldozataikat. Kiemelte, hogy a népirtás nemcsak képletesen szakasztottá számtalan bosnyák család magvát, de ténylegesen a vérvonal végét jelentette. A legidősebb áldozat, akit ez alkalommal temetnek el, a hetvenöt éves Jusuf Smajlovic, akit unokájával, Hedibbel együtt helyeznek sírba, két fia, Amir és A sím mellé. Teljes generációkat törölt el a kegyetlen bűntett, a bosnyákok mégsem a bosszúállást választották, nem váltak terroristákká. Szeretet a gyűlölet helyett, igazság az igazságtalansággal szemben - így válik Srebrenica a civilizáció jelképévé. „Adjunk Boszniának jövőt” A népirtás tényét és annak tagadását a megemlékezés minden felszólalója elítélte. Az Európai Unió és a nemzetközi szervezetek felelősségét és a katonai beavatkozás végzetes késlekedését hangsúlyozta Theodore Merőn, a hágai törvényszék elnöke, Serge Brammertz hágai főügyész, Jan Eliasson, az ENSZ főtitkárhelyettese és Bert Koenders, a Holland Királyság külügyminisztere. „Srebrenica sötét folt Európa lelkiismeretén” - emelte ki a külügyminiszter. Hollandia kormánya kollektiven lemondott, miután a hivatalos vizsgálat 2002-ben megállapította, hogy a holland politikai vezetés részben feNem menekülhetett emlékeitől és fájdalmától... „Véletlenül életben maradtam” — mondta érzelmes köszöntőjében Srebrenica polgármestere, Camil Durakovic, aki maga túlélte a vérengzést, de apja már nem kerülhette el a mártírsorsot. „Kortársaim, a fiúk, akikkel együtt játszottam, itt vannak eltemetve, de ki tudja, a többiek merre fekszenek még a Drina folyó mentén” - hívta fel a figyelmet arra,
