Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-07-26 / 30. szám

PANORÁMA Evangélikus Élet 2015. július 26. !► 9 ^ —— Európa lelkiismeretén srebrenicai népirtás - emlékezés és temetés az évfordulón Incidens a megemlékezésen Ki kellett menekíteni a szerb miniszterelnököt lelőssé tehető a népirtásért. A Sreb­­renicában szolgáló békefenntartó katonák közül kilencen öngyilkossá­got követtek el, és majdnem a kéthar­maduk kilépett a hadseregből. Két bosnyák családnak húszezer eurós egyedi kártérítést ítélt meg a holland bíróság. A potocari emlékközpontot és te­metőt Bili Clinton nyitotta meg 2003 márciusában. Az 1995-ben hivatalban lévő elnöknek nagy szerepe volt a NATO-bombázások megindításá­ban, majd a háború befejezésében is. „Életem legfontosabb eredménye az, amit itt, Boszniában és később Ko­szovóban elértem. Örülök, hogy a bé­két sikerült megőrizni, de még na­gyon sokkal adósak maradtunk a bosnyák anyáknak, nőknek, a népnek - mutatott előre Clinton. - Legyen ez az emlékhely szent. Az áldozatok megkövetelik, hogy jobban dolgoz­zunk és együttműködjünk. Adjunk Boszniának jövőt." A megbékélésen és megbocsátá­son alapuló jövőt állította közép­pontba a Szlovén Köztársaság elnö­ke, Borút Pahor is: „Ez nagyon sok erőfeszítést és megértést kíván. De megbocsátás nincs megbékélés nél­kül. Megbékélés nélkül nincs együtt­működés. Együttműködés nélkül nincs egység. Éppen erre van szük­sége Bosznia-Hercegovinának. Eljött a megbocsátás és az új kezdet ideje.” A temetéssel lezárulhat a hozzátar­tozók évekig, évtizedekig tartó őrlő­­dése, és a megbocsátás is könnyebb, ha az áldozatok megkaphatják a vég­tisztességet. A megbocsátás és a megbékélés ideje még csak halványan dereng, a népirtás szerb elismerése és az összes áldozat örök nyuga­lomra helyezése a távoli jövőbe vész. Riasztó jelek, hogy a koporsókat szállító kamiont szerblakta területen kegyeletsértően megtámadták, vagy hogy a szerb szülők aláírásokat gyűj­tenek a srebrenicai óvónő ellen, mert a munkahelyén is muszlim fejkendőt visel. A békés egymás mellett élés egyelőre csak a politikusok beszéde­iben lelhető fel. Rudolf Hren, a katolikus áldozat Összesen négy római katolikus val­­lású, tehát horvát nemzetiségű áldo­zat veszett oda a srebrenicai véron­tásban. Közülük csak Rudolf Hren, a helyi futballcsapat akkor harmincöt éves játékosa van Potocariban elte­metve. A többiek után még kutatnak. Az anyja, Barbara kérésére helyezték az egykor népszerű focistát végső nyugalomra a barátai, volt csapattár­sai között. Barbara másik fia a koráb­bi harcokban esett el. A helyi katolikus közösség már csak pár száz főt számlál, pedig a vá­rosban a ferencesek már a 13. század­ban kolostort alapítottak. Az élet nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül nagyon nehéz Kelet-Boszni­­ában. A munkanélküliség óriási, be­fektetések nem érkeznek, aki tud, menekül a térségből. Anyák, lányok, testvérek naphosszat csak ülnek az el­hanyagolt házak udvarain, bezárva magányuk, fájdalmuk és emlékeik csapdájába. Csak a remény élteti őket, szeretteik hátha mégis életben maradtak, és belépnek a kapun... A megbocsátás és megbékélés idejéig még nagyon sok víz lefolyik a Drinán. ■ Walkó Ádám Eleinte szórványos, majd fülsüketítő füttyszó fo­gadta Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök feltű­nését a külföldi delegációk között. A tömeg Allahu ekber! (Isten hatalmas!) skandálásban tört ki, és köz­vetlen közelünkben kisebb tülekedés is kialakult, ahogy Vucic haladt a vendégeknek kialakított tribün felé. A tribünre vezető szűk folyosót, mintegy ötvenezer ember szorításában, a bosznia-hercegovinai rendőr­ség és a nemzetbiztonsági szolgálat emberei védték, meglehetősen szellős sorfallal. Repültek a műanyag palackok, földgöröngyök a szerb kormányfő felé, egy­re nagyobb lett a zűrzavar. Az egyik testőr nyitott es­ernyővel próbálta meg védelmezni Vucicot, de így is arcon találták, szemüvege összetört. A rémült szerb delegációt szabályosan ki kellett menekíteni a teme­tőből. A kerítésre is felmászott egy kisebb csoport fel­dühödött bosnyák. Ketten-hárman át is jutottak, őket földre tepertők a biztonságiak. A volt csetnikvezér, a mára européerré szelídült egykori radikális alighanem élete leghosszabb másodperceit élte át, mire betusz­kolták a kombiba, és elindult a konvoj. A szervezők alábecsülték a helyszín jelentette ve­szélyeket. A tömegben akár merényletet is nyugod­tan elkövethetett volna egy bosszúra szomjas fana­tikus. Az incidens azonban nem tűnt megrendezett­nek, inkább egy kisebb csoport hirtelen fellángoló tombolásának. A szerb kormányfő a bosnyákok többsége számá­ra elfogadhatatlan. Senki sem felejtette el neki a sreb­renicai népirtás után csak néhány nappal a szerb par­lamentben elhangzott felszólalását: „Ha megöltök egy szerbet, mi száz muszlimot ölünk meg érte!" Szerbia hivatalosan nem ismeri el a népirtás tényét, néhány emberre hárítja érte a felelősséget. A tömeg azonban nem akart lincselést, többen csendesítették kiabáló társaikat. A temetést vezető Húséin Kavazovic főmufti szavaira szinte azonnal megszűnt a hangza­var, és lecsitultak az indulatok: „Őrizzétek meg már­tírjaink méltóságát! Ez temetés, fordítsátok arcoto­kat a koporsók felé!” Az incidens nem kedvez a két nép egyébként is tö­rékeny együttélésének és a megbékélés politikájának. Hiába tűzte ki Vucic zakójára Srebrenica virágát saját kezűleg Hatizda Mehmetovic, a Srebrenicai Anyák Egyesületének elnöke. Hatizda két fiát, Azmirt és Al­­mirt és a férjét, Abdulahot vesztette el a népirtásban, de ő eljött üdvözölni Szerbia miniszterelnökét. A gesztus jól tükrözi a megbékélés és a nyugalom iránti igényt, de mindez háttérbe szorult az atrocitás miatt, amely negatívan hat a szerbiai közhangulatra is. A híradásokban sajnálatosan a szerb kormányfő el­leni támadás áll a vezető helyen, a huszadik évfordu­ló jelentősége és a méltóságteljes emlékezés szinte el­sikkadt mellette. keresztény bűnbánati e utazott volna a halál­­icsapat, a Skorpiók tag­­> részesítette áldásban, a bűnbánat. Keresztény ha felkent vezetőik tud- Idásával indultak a gyil­­lánat, ha a szerb közvé­­népirtást nem ismeri el, csátás keresztény (orto­­a. A bosnyákok mégis >sszúvágy kerekedett fe­­itás irgalma, ú muszlimok a szerb or-A Srebrenica virága jelkép meg­testesíti a bosnyákok legfőbb üzenetét a nemzetüket ért tra­gédia után. A hófehér szirmok az áldozatok ártatlanságát, tisz­taságát jelentik, tizenegy szir­muk a dátumra utal. A zöld bel­ső pedig a reményt jeleníti meg, a re­ményt, hogy az istentelen öldöklés soha, sehol nem is­métlődik meg, és hogy nem felejtik el a húsz éve tör­tént vérengzést. De a legfőbb remény mégis a gyilkosok bűnbáná­sára vonatkozik: hogy végre a szerbek is be- és elisme­rik a népirtást. Hogy a sátáni tettek egyszer majd va­lóban feloldozásban részesülhessenek... ■ W. A. hogy még hosszú idő kell, mire az összes eltűntet megtalálják. Ennek ér­dekében felhívást intézett minden­kihez - a szerbiai és boszniai szerb hatósághoz, de az átlagemberekhez is -, hogy segítsék a megmaradt tö­megsírok feltárását, mert gyakran csak az elkövetők tudják, hova rejtet­ték áldozataikat. Kiemelte, hogy a népirtás nemcsak képletesen sza­kasztottá számtalan bosnyák család magvát, de ténylegesen a vérvonal vé­gét jelentette. A legidősebb áldozat, akit ez alka­lommal temetnek el, a hetvenöt éves Jusuf Smajlovic, akit unokájával, Hedibbel együtt helyeznek sírba, két fia, Amir és A sím mellé. Teljes ge­nerációkat törölt el a kegyetlen bűn­tett, a bosnyákok mégsem a bosszú­állást választották, nem váltak terro­ristákká. Szeretet a gyűlölet helyett, igazság az igazságtalansággal szem­ben - így válik Srebrenica a civilizá­ció jelképévé. „Adjunk Boszniának jövőt” A népirtás tényét és annak tagadását a megemlékezés minden felszólaló­ja elítélte. Az Európai Unió és a nem­zetközi szervezetek felelősségét és a katonai beavatkozás végzetes késle­kedését hangsúlyozta Theodore Me­rőn, a hágai törvényszék elnöke, Ser­ge Brammertz hágai főügyész, Jan Eli­­asson, az ENSZ főtitkárhelyettese és Bert Koenders, a Holland Királyság külügyminisztere. „Srebrenica sötét folt Európa lelkiismeretén” - emelte ki a külügyminiszter. Hollandia kormánya kollektiven lemondott, miután a hivatalos vizs­gálat 2002-ben megállapította, hogy a holland politikai vezetés részben fe­Nem menekülhetett emlékeitől és fájdalmától... „Véletlenül életben maradtam” — mondta érzelmes köszöntőjében Srebrenica polgármestere, Camil Durakovic, aki maga túlélte a véreng­zést, de apja már nem kerülhette el a mártírsorsot. „Kortársaim, a fiúk, akikkel együtt játszottam, itt vannak eltemetve, de ki tudja, a többiek merre fekszenek még a Drina folyó mentén” - hívta fel a figyelmet arra,

Next

/
Oldalképek
Tartalom