Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-12-20 / 51-52. szám
Evangélikus Élet FORRÁS 2015. december 20-27. » 27 ÓÉVESTE - LK 12,35-40 Küszöbön innen és túl „Szilveszterkor az optimista azért várja az éjfélt, hogy az új év elkezdődjön, a pesszimista pedig azért, hogy az óév elmúljon.” Néhány évvel ezelőtt volt egy időszak az életemben, amikor rengeteg önismereti tesztet töltöttem ki. Mindent tudni akartam magamról, leginkább azt, amiben bizonytalan voltam. Többek között arra is kíváncsi voltam, hogy optimista vagy pesszimista vagyok-e. Sorra válaszoltam a különböző kérdésekre, de kétszer ugyanazt az eredményt talán sosem kaptam. Egyik nap borúlátó voltam, másik alkalommal pedig rózsásan láttam az életet. Hol ragyogó fényesség vett körül, hol pedig a legsötétebb bugyrokban találtam magam. Aztán egyszer csak felhagytam a tesztekkel, mert rá kellett jönnöm, hogy sosincs fekete és fehér, hiszen mindannyiunkban számtalan szín, fény és árnyék van, és mindig az adott helyzeten és a mi elhatározásunkon áll, hogy az életünk egy adott pillanatában merre indulunk, milyen döntést hozunk. A fenti idézetet olvasva, az új esztendő küszöbén állva, azt hiszem, „optimistán pesszimista” vagyok. Igen, tudom: lehetetlen, hiszen a két fogalom ellentétes egymással, de két lábbal a küszöbön állva, már nem egészen az óévben és még az újban sem, bizony van, ami elcsüggeszt, és van, ami új reménységet ad. Küszöbön innen, pesszimistán. Gondolatban végiglapoztam a mögöttem álló évet, hiszen jó esetben az óév estéje egyfajta számadás is az életünkben. Gondolatban minden naphoz, amelyet az életem teleírt, egy-Évkezdet. Vannak, akik szeretik az új kezdetet. Keresik a kihívásokat, vállalkozó szellemük olthatatlan vágya a megmérettetés. Terveznek, jövőt építenek, ambíciójuk erős. Mások nem szeretik az újat. Számukra a megszokott biztonságot ad, kiszámítható. Félnek a változástól, inkább hátrafelé tekintenek, és szívesebben élnek a múltból. De ismerek olyanokat, akik észre sem veszik az újat, annyira el vannak foglalva. Az ő életükben a kezdet és a vég esetleges. Ők az időtlenek, akik kötöttségek nélkül élnek. Új évet kezdünk. Az előzőt már ismerjük, az újról még csak a nevét tudjuk: 2016-nak hívják. Az előzőt vagy megszeretjük, értékeljük, mesélünk róla, képeit emlékezetünkbe véssük, vagy gyorsan elfelejtjük, menekülünk előle, magára hagyjuk. A vadonatúj évet megpróbáljuk elképzelni, így szinte még minden titok. Névnap. Ebbe a bizonytalanba érkezik hozzánk ünnepélyes magabiztossággal az evangélium egyetlen mondata. Az a mondat, amely a világtörténelem legnagyobb nevéről szól. Egy időben elhelyezett, a zsidó születési hagyományt felelevenítő, névvel ellátott és a névadást röviden leíró mondat. A szinte lábjegyzetbe kívánkozó igevers már nem tartozik a megszokott betlehemi történethez, és még nem bontakozik ki benne a nagy történet. Ez a versecske mégsem jelentéktelen. Történetesen itt hangzik el először ember szájából Jézus neve. Január első napja Jézus névének napja. A születéstörténetben itt a földön kilenc hónapja őrizgetett név, a egy jelet tettem. Valahogy úgy, mint a tanár a diákok dolgozatára. Pirossal, jól láthatóan úgy, hogy első pillantásra is kiderüljön, jól vagy rosszul teljesített a számonkérésen. Egyik napot nézem a másik után, és bizony csupa piros: itt egy felkiáltójel, amott egy hiányjel, itt-ott piros pont, sőt néhány csillag is, de egyértelműen látom magam előtt, hogy mennyi a mulasztásom. Hányszor döntöttem rosszul, hány alkalommal feledkeztem meg talán véletlenül vagy szándékosan a szeretet parancsáról, hány alkalommal aludtam nyugodtan az igazak álmát, pedig lett volna okom szavaim, tetteim miatt nyugtalanul hánykolódni. A küszöbön innen ma, az óév utolsó perceiben pesszimista vagyok. Főleg, ha újra olvasom Jézus szavait: „Boldogok azok a szolgák, akiket ébren talál az uruk, amikor megérkezik’.’ Mert sokszor nem tudtam virrasztani, nem tudtam készen várni az Urat, de nem csak én! Mintha Krisztus népe között álomkór terjedne, újra és újra elalszunk. Csak bóbiskolunk, hitegetjük magunkat, mert a várakozásba belefárad az ember, még akkor is, ha tudja, nem hiábavaló. Behunyjuk a szemünket, és már alszunk is. Mélyen, meg se hallva a megannyi ébresztő szót, figyelmeztető hangot. Valahogy úgy, mint Jónás a hajó fenekén: kint tombol a vihar, ő pedig mélyen alszik, mint aki jól végezte a dolgát. Mi jól végeztük a dolgunkat? Vagy ha nem is jól, de végeztük legalább a dolgunkat? Megtettünk-e mindent, ami tudásunkból, tehetségünkből, erőnkből telik, hogy jó szolgái lemennyben kezdetek óta. Kezdetek óta - milyen megnyugtató ezt kimondani. Isten terve kezdetek óta, hogy megment minket. Isten már akkor gondolt ránk, mielőtt megfogantunk. Azokra is gondol, akik még nem születtek meg. A szabadítás globális és kortalan, miközben korládan szeretetének legtömörebb kifejezését Fia nevébe rejti el, majd hozza tudomására az egész világnak. Erre a jó hírre van szükségük az óvodásainknak, kis hittanosainknak, akiknek a szíve még vajból van, amelybe könnyen be lehet írni Jézus nevét. Eltörölhetetlen név. A karácsonyi események leírásából tudjuk, hogy Máriának és Józsefnek nem adatott meg az a szép szülői feladat, hogy akár felmenőik nevét, akár a számukra kedves neveket listázva kiválasszanak egy fiú- és egy lánynevet. A nevet, mint minden mást, angyal közli velük. Jézus tulajdonnevét tulajdon Atyjától kapja. Ez esetben nem a név kötelez, hanem a feladat teszi kötelezővé a nevet. A feladata az őstörténetben leírt bűneset óta egyértelmű. Isten Fia a szabadító, megmentő, héberül Jehosua (Józsué), vagyis „Jahve megszabadít” amely görög nyelven Jézus. Az ember neve alá két évszámot és egy kötőjelet szoktunk írni. Egy kötőjelnyi életünk van. Ha nem vagyunk olimpikonok, felfedezők vagy művészek, nevünket néhány évtized múltán elfelejtik. Jézus nevét nem lehet elfelejteni. A történelem során sokan megpróbálták elfelejtetni, azonban minden ilyen próbálkozás kudarccal gyünk az Úrnak? Ha a saját, pirossal tarkított, ebben az évben is teleírt „életlapjaimat” nézem, cseppet sem vagyok elégedett. Miért is lennék optimista a küszöbön innen? Ha most, ebben a pillanatban érkezne az Úr, vajon milyen mentségem lehetne? Talán az, hogy azt gondoltam, ráérek még? Minden nap kegyelem, és minden új reggel lehetőség, amelyből a legtöbbet elszalasztjuk. Miért is ámítanám, hitegetném magam? „Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!” Küszöbön túl, optimistán. Úgy tartom, hogy a jó tanár feladata, hogy ne elvegye a diák kedvét a tanulástól, hanem lelkesítse, motiválja, és hozza ki belőle a legtöbbet. Ha egyegy számadás nem úgy sikerül, ahogyan a diáktól elvárható lenne, a jó tanár lehetőséget ad javítani, jóvátenni a hibát, pótolni a mulasztást. Mert tudja, hogy több van benne, többre is képes lenne, csak egy szikra, egy apró biztatás hiányzik, és máris szárnyalhatna a munkában. Tudom, mert számtalanszor tapasztaltam, hogy az Úr a legjobb tanító. Ezért vagyok optimista az esztendő küszöbén túl. Tudja, hogy többre lennénk képesek. Úgyanúgy látja a mindennapjainkban a hiányjeleket, felkiáltójeleket, de azt is tudja, hogy szükségünk van a megerősítésre, arra, hogy érezzük, számít ránk, szükség van a szolgálatunkra, legyen az szerintünk bármilyen csekély is. Ezért új lehetőséget ad. Évről évre, napról napra. Tiszta lapot ad elénk, hogy újra kezdhessünk mindent, ha kell, egészen újat, és ez az új esély a mi legnagyobb bizodalmunk: az, hogy nincsenek reménytelen és végleg elveszett életek, nincsenek végződött. Jézus neve nem márványba van vésve, hanem a szívekbe. A keresztyén hívő emberek hordozzák és adják át nemzedékről nemzedékre. Mindez nem hagyomány, hanem hit által történik. A vallási tolerancia jegyében le lehet venni a kereszteket középületek faláról; lehet olyan Bibliát nyomtatni, ahol Isten nevei helyén üres karakterek éktelenkednek, hogy ki-ki gondoljon oda azt, amit akar; lehet a stressztől burjánzó heteink vasárnapja keresztényietlenített pihenőnap a család védelmében; meg lehet fosztani az örökzöld karácsonyfát, új néven „ünnepi fát” eredeti üzenetétől, és lehet főterekre installációt telepíteni. Jézust le lehet takarni, akár össze is lehet törni a jászolban és a kereszten. De Jézus maga mondja a virágvasárnapi farizeusoknak, akik erősen kifogásolják a Jézust dicsérő „hozsannát” hogy,,/!« ők elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani”. (Lk 19,40) Kiáltsanak hát a kövek! Az élő kövek! Minél erősebb valakinek a hite, minél elevenebben él benne Krisztus, annál kitörölhetetlenebb az ő neve. Hogy hányán akarják majd 2016- ban névtelen sírba temetni Jézust, hogy helyette valami vagy valaki más támadjon fel a szívekben, nem tudjuk. Azt sem tudjuk, hány újabb országban kezdik üldözni testvéreinket az ő nevéért. Legyenek bár terroristák, csúfolódók, káromlók, nem érhetnek el a szívünkig. Mert „akik az Úrban bíznak, erejük megújul. Szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, és nem lankadnak meg járnak és nem fáradnak el”. (Ézs 40,31) Jézus neve. Esztendőnket kezdve erősen megfogalmazódik az európai kereszténységben a kitartás vágya. Krisztusi közösségeink csak úgy maradhatnak életben, ha lankadatla-AZ ÜNNEP IGÉI jóvátehetetlen hibák, pótolhatatlan mulasztások, mert ismer bennünket, tudja, mire vagyunk képesek hitben és szolgálatban, és nem kér többet tőlünk annál, mint amire az ő kegyelmével, megerősítő Szentleikével képesek vagyunk. „Legyen derekatokfelövezve, lámpásotok meggyújtva’.’ Most, még a küszöbön állva ott van a lehetőség, hogy a következő lépés, amikor már az új esztendőt kezdjük, új életet is jelentsen számunkra. Arra, hogy meggyújtsuk a lámpásainkat, hogy eldöntsük, nem nélküle, hanem vele akarjuk élni az életünket, sajátunk helyett az ő akaratát követve. Azzal a hittel és azzal a reménységgel, hogy az Isten kegyelme, szeretete és bűnbocsátó irgalma nagyobb a mi emberi gyengeségeinknél. Ma, még a küszöbön állva, „optimistán pesszimista” vagyok, mert hiszem, hogy a régi elmúlt, és új lehetőség, új év, új kegyelem kezdődik számomra is. ■ Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna Imádkozzunk! Urunk, Istenünk! Hálaadással köszönjük meg mindazt, amivel az elmúlt esztendőben formáltál, alakítottál bennünket: örömöt és bánatot, egészséget vagy akár a betegséget, is melyben megérezhettük vigasztalásod erejét. Az új esztendő küszöbén állva kérünk, tarts meg bennünket kegyelmedben, erősíts meg hitben és reménységben, hogy minden akaratunkkal és egész életünkkel egyedül téged kövessünk és neked szolgáljunk. Ámen. nul felvállaljuk gondolattal, szóval, cselekedettel azt, akiről nevünket kaptuk. Felnőttkonfirmáció alkalmával gyakran elhangzó áldó ige Jézus bátorító szava: „Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt’.’ (Mt 10,32) Krisztus nem hagyja, hogy belefáradjunk bizonyságtételeinkbe. Nem engedi, hogy sikertelenségeink kudarcba fulladt történetté silányítsák értünk hozott áldozatát. Nem nézi tétlenül, hogy az árral szemben úszó hívő embert elsodorja a relativizált vallás. Vallást tenni Jézusról és néven nevezni őt a tanterem katedráján, templom előtt felállított betlehem mellett, az Európai Parlamentben, Prima Primissima díj átvételekor nem szégyen. E világban visszhangja oly kicsiny - az evangélium logikája szerint a mennyben bebocsátás. Ezt a világ nem érti. Sohasem fogja érteni. Öröm helyett lenéző tekintettel fejezi ki értetlenségét és ellenszenvét. 2016-os naptárunk minden napjára ír Isten egy igét, amely bibliaolvasó Útmutatónk évi igéje: „Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket’.’ (Ézs 66,13) Egyre nagyobb igényünk van erre az ígéretre. Minél zordabb hitetlen közegünk rémisztő érdektelensége, annál érezhetőbb valósággal érkezik a Vigasztaló. Szükségünk lesz rá! ■ Horváth-Hegyi Olivér Imádkozzunk! Időm Ura! Nem az enyém a napom. Nem az enyém az évem. Minden percem, amim van, tetőled kaptam. Tiéd az életem, tiéd a gondolatom, teljesen a tiéd vagyok. Benned van elrejtve jövőm minden értékes pillanata. Jézus nevében kérlek, ne engedd, hogy mindezt kitépjem kezedből, és én legyek időm Ura!Ámen. Oratio oecumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk, aki hűtienségünk ellenére is megtartod népeddel kötött szövetségedet, hallgass meg minket, amikor egy új év kezdetén fordulunk hozzád imádságunkban. [Lektor:] Az új esztendőben is elsősorban megújuló hitért, benned meglelhető reménységért, belőled táplálkozó szeretetért könyörgünk magunknak és egész egyházadnak. Tégy bennünket követeiddé ebben a világban azon az úton, amelyre elhívtál bennünket. Taníts minket igazán és szeretettel szólni és cselekedni. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Tudjuk, hogy mélységek is várnak ránk ebben az évben. Kérünk, ne engedd, hogy életünk nehézségei felülírják bennünk az evangéliumodban nyert békességet. Te légy velünk, amikor terheket kell cipelnünk, és vereségeket kell elszenvednünk. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk azokért az embertársainkért, akik reménytelenül, boldogtalanul, testi-lelki betegségtől elgyötörtén indulnak el ebben az új évben. Ne hagyd magukra a szenvedőket, te adj nekik támaszt, segítő kezet, megértő szíveket. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg... [Lektor: ] Könyörgünk országunkért. Segíts bennünket, hogy a közöttünk feszülő ellentétek ne tegyék lehetedenné, hogy éljünk a nekünk adott lehetőségekkel. Segíts egyetértésre jutni a jóban és ellenállni az önzés és a gonosz veszélyének. Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Légy velünk kegyelmeddel, Urunk. Tarts meg minket a benned való reménységben, segíts mindeneket a jóra és igazra, a te Fiad, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen! SEMPER REFORMANDA „Minden misztérium elsődlegesen két dologra mutat, mégpedig az evangéliumra és a hitre, azaz arra, hogy mit kell prédikálni, és mit kell hinni, vagyis ki az igehirdető, és kik a hallgatói. Az első a hit, melyet Isten igéjében elsőként kell felismernünk. Ez a hit nem csupán az, hogy elhiszed ezt a történetet úgy, ahogy hangzik. Ez még nem segít, hiszen a bűnösök, az elveszettek is hihetik ezt. Nem erről a hitről szól a Szentírás, sem Isten igéje. Ez ugyanis kegyelem nélküli, természetes jelenség [tudniillik elhiszem, hogy megtörtént - A ford.]. Az igazi, kegyelemben gazdag hit az, amelyet Isten igéje és műve megkövetel, azaz hogy rendíthetetlenül hidd, hogy Krisztus neked született, és születése a tied, a te javadra történt. Az evangélium ugyanis azt hirdeti, hogy Krisztus miértünk született, és mindent értünk tett és szenvedett el. Ahogy itt az angyal is mondja:»... nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus...« (Lk 2,10-11) Ezekből a szavakból világosan láthatod, hogy nekünk született.” M Luther Márton karácsonyi igehirdetéséből, 1522 (Vajta Vilmos fordítása) ÚJÉV - LK 2,21 Nevén nevezni
