Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-12-20 / 51-52. szám
24 ■* 2015. december 20-27. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Kegyelmes Atyánk! Te úgy szerettél minket, hogy egyszülött Fiadat adtad értünk. Embertestvérünkké tetted, úgy érkezett e földi világba, ahogy mi mindannyian. Benne az irántunk való szereteted öltött testet, benne láthattuk meg a szeretet teljességét. [Lektor:] Kegyelmes Atyánk! Köszönjük neked, hogy Fiadban kijelentetted végső akaratodat, és általa szeretettel fogod körbe az egész világot. Amikor karácsonykor erre emlékezünk, segíts megértenünk szereteted komolyságát, súlyát és elkötelezését. Ne engedd, hogy az ünnepbe zárjuk azt, amit te minden ember mindennapjaivá akarsz tenni. Tégy bennünket szabaddá, hogy megéljük szereteted valóságát. A testvérünkké lett Fiadért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Atyánk! Te személyválogatás nélkül megajándékoztál minden embert tökéletes szereteteddel. Mi, emberek pedig oly sokakat zárunk ki a magunk töredékes szeretetéből. Könyörgünk azokért, akik emiatt szenvednek - mások vagy éppen a mi szeretetlenségünk miatt, mások vagy éppen a mi közönyünk miatt. Vigasztaló kegyelmeddel, életet újító erőddel fordulj a szenvedők felé. Segíts meglátniuk, hogy a te szereteted értük is testté lett. A testvérünkké lett Fiadért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Atyánk! Könyörgünk azokért, akiknek megkeményedett a szíve, és szeretetlenül gázolnak át másokon saját céljaik érdekében. Állítsd meg őket a szeretetlenség és az önzés útján. Ébreszd fel bennük a vágyat a te igazságod után, és adj erőt nekik, hogy megtegyék azokat a lépéseket, amelyekkel enyhíthetnek az általuk okozott szenvedéseken. A testvérünkké lett Fiadért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Atyánk! Könyörgünk egyházadért. Fiad által te arra hívtad el a tanítványok közösségét, hogy szeressék egymást. A te szereteted fényében látjuk igazán, hogy mennyiszer váltunk méltatlanná ehhez az elhíváshoz. Te egyszerű és tiszta eszközt adtál a kezünkbe: a szeretet valóságát. Segíts nekünk felismerni az egyetlen szükségest, amely az emberi közösségből egyházad közösségévé tehet bennünket. Segíts nekünk a tőled kapott szeretet valóságában feloldanunk az egyházadat megosztó emberi ellentéteinket. A testvérünkké lett Fiadért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Atyánk! Irgalmas szeretetedre bízzuk életünket. Köszönjük, hogy túl minden e világi mélységen, teljességre viszed, amit Fiad emberré léteiében kijelentettél - és szereteted vár bennünket Fiad által örökkön örökké. [Gyülekezet:] Ámen. KARÁCSONY UTÁNI VASARNAP - LK 2,33-40 Egy feltűnés nélküli jelenet A karácsony ünnepe utáni vasárnapon - talán a sok alkalom között egy kicsit megbújva - Lukács evangéliumának egy újabb, a kisded Jézusról szóló elbeszélése kerül elénk. Mária és József gyermeküket ölelve állnak a templomban, miközben feltűnik az öreg Simeon, majd az időskorú prófétanő, Anna is. Látszólag olyan epizód ez, amelyben semmi különös nem történik. Ez a jelenet nem vált annyira nevezetessé, mint a pásztorokkal vagy a bölcsekkel való találkozás. Ritkán szerepel a karácsonyi jelenetekben Anna, Fánuel lánya, pedig nem sokkal a pásztorok után ő is csodálója volt a Kisdednek. Vajon miért tartotta fontosnak Lukács, hogy elbeszélje mindezt? Vajon miért inspirálta őt a Szentlélek Úristen, hogy a Máriától vett számtalan beszámolóból, visszaemlékezésből ezt is közreadja? Talán ha sikerül ezzel a kíváncsisággal fordulnunk a történet felé, akkor megelevenedhet számunkra, és az ünnepi alkalmak idei sűrű sorában újabb színnel díszítheti karácsonyunkat. A Kisded Simeon karjaiban. Lukács olyan szavakkal festi meg Simeon személyét, hogy ezt az öreg „szent” embert már mi, olvasók is rögtön emlékezetünkbe véssük. Mennyire fontos lehetett a szent szülepárnak is! Ahogy kezében tartja a gyermeket, és Istent magasztalja, a Kisded majdani küldetéséről beszélve szavaiban az ószövetségi prófétákra emlékeztető fordulatok csendülnek fel: „...megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségül népednek, Izráelnek” Azután meg-A VASÁRNAP IGÉJE döbbentő szavakkal fordul Máriáék felé: „íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak’.’ Meghökkentő gondolatok ezek egy kisgyermek ünneplése közben! Az evangélium későbbi elbeszélését ismerve válik csak érthetővé ezeknek a szavaknak a jelentése. Mária is utólag érthette meg igazán e prófécia súlyos valóságát. „.. .sokak elesésére ésfelemelésére. . ’.’- mert bizony ebben a Gyermekben sorsválasztó erő van. Lesz majd mellette felemelkedő Péter és aláhanyatló Júdás, lesz mellette Nikodémus, de Kajafás is, jobb és bal lator, lesznek követők és elfutok. Jézus olyan erőt képvisel, amely megkerülhetetlenül döntésre hív. Személye nem tűri a közönyt, mert ha igazán figyel valaki, akkor csak két választása marad őrá nézve: igen vagy nem. Valóban az Isten Fia ő, és akkor felemelő mindaz, amit mond és kér; vagy hazug csalónak tartja az ember, és ezzel a véleménnyel magát buktatja el az ember az üdvösség keresésének útján... De Mária számára a talán legemlékezetesebb szavak ezután jönnek: „...a te lelkedet is éles kard járja majd át...” Miközben a megszületett körüli ünnep zajlik, már ott van a Golgota sziluettje is. Simeon előre felkészíti Máriát a megrendítő igazság befogadására: nincs megváltás és szabadítás áldozat és fájdalom nélkül. Ebben a jelenetben a prófétai szavakon túl azonban van még két, talán sokunk számára megragadó mozzanat. Először is: Simeon megszólalásában van valami nagyon intim és személyes: „Most bocsátód el Uram, szolgádat (...) békességgel, mert meglátták szemeim üdvösségedet...” - mondja néhány gondolattal korábban. Ez tehát azt jelenti, hogy az öreg Simeon élete célba érkezett! Mintha azt mondaná: Ha láttam a Megváltót, akkor mindent láttam, ami fontos ezen a világon. Ha elértem őt, akkor célba értem. Ha megragadtam őt, akkor a mennyországot ragadtam meg, s ha Őrá vártam, akkor nem volt hiábavaló az életem. A másik megragadó mozzanat az a szinte szimbolikus mozdulat, ahogy Simeon hálaadás közepette felemeli a Kicsit, majd odaadja Máriának. Olyan ez, mintha Simeon személyében az egész Ószövetség tartaná magasba boldog örömmel Isten ígéretének beteljesedését. S ahogy visszaadja Máriának, mintha meghajolna, és azt mondaná, „elvégeztük a szolgálatot, most már hátrébb lépünk”: templomi kultusz, áldozati rend, tisztasági utasítások. Most már csak ő van a középen, őt figyeljétek! A Megváltó Anna hitében. Azután megjelenik a szent család mellett a másik „nagy öreg”, Anna. Mennyire fontos lehetett a vele való találkozás is Máriának és Józsefnek! Az időskorú prófétanőt figyelve döbbenhetünk csak rá egy újabb egyszerű igazságra: az első karácsony szereplői számára semmivel sem volt könnyebb hinni, mint nekünk. És fordítva: számunkra is megragadható hittel megszületett a Megváltó, éppúgy, ahogy ők meg tudták ragadni bizonyossággal. Gondoljunk csak bele: amit Anna lát, az kívülről nézve nem más, mint hogy egy hétköznapi fiatal szülőpár a törvény rendje szerint eljött bemutatni elsőszülöttjét. Mennyiszer látott már Anna ilyet! Most sincs semmi hétköznapitól eltérő: nincsenek angyalok, különös ragyogás sem veszi körül Máriát, nincs látható jele annak, hogy ez a kisded a várva várt Megváltó. És mégis, Anna meglátja egy kiszolgáltatott csecsemőben a Megváltót! Ez a hit látása! És Anna talán erre emlékeztet minket. „Csak így” láthatta maga az evangéliumíró, Lukács is a Szabadítót, és mi is így vagyunk ezzel. Mert a legtöbbször mi is ilyen hétköznapi egyszerűséggel tartjuk kezünkben a Bibliát, vesszük remegő kézzel az úrvacsorát, hallgatjuk a bizonyságtevők nagyon is emberi szavait. De ma is lehet látni a hittel! És ma is csak így lehet hinni ezekben a kicsinynek tűnő dolgokban a végtelenül hatalmas Megváltót, mint Anna: imádsággal és a Szentlélek által megelevenített hittel. Imádság. Ahogy a jelenet véget ér, miután a Kisded kézről kézre járt, és most elindul a názáreti hétköznapok felé, mintha Lukács azt mondaná nekünk, olvasóknak: íme, itt van ő, tartsd karjaidban, mint Mária, hiszen neked született! Ragadd meg te is, és hálával öleld, mint Simeon, hiszen a te életed is célba érkezik vele. Lásd benne Megváltódat, mint Anna, mert a te hited is tud dacolni a hétköznapok látványos csoda nélküli szürkeségével! Az evangélium adja tovább nekünk a Gyermeket: öleld, nézd és hidd - őrá vártál, ő a tiéd, és te az övé. A Szentlélek adjon hitet, hogy ezt megtehessük! Ámen. ■ Sefcsik Zoltán Krisztus Urunknak áldott születésén ► A Cantate rovat utolsó írása egyik legszebb régi magyar énekünket állítja a középpontba. Amikor áttekintettük a hat ciklus közel háromszázötven cikkét, minket is meglepett, hogy a Krisztus Urunknak áldott születésén (EÉ158) eddig még nem került bele a sorozatba. A szövegíró Pécseli Király Imre református lelkész (1590 körül -1641 körül). Pápai tanulóévek után Heidelbergben tanult Szenczi Molnár Albert környezetében (1609-1612), tanulótársai Samarjai János és Kanizsai Pálfi János voltak (ez utóbbi énekei: EÉ 50, 412). Utána Komáromban tanított, majd lelkészkedett, mígnem a háborús események következtében menekülni kényszerült. 1622- től az érsekújvári református vallású végvári katonaság prédikátora volt. Énekeskönyvünkben még három éneke található (EÉ 413,414 és a legfontosabb: 365). A Krisztus Urunknak áldott születésén 1630 körül keletkezett, legkorábbi kéziratos forrása a Csurgói graduál. Nyomtatásban csak a szerző halála után, 1654-ben jelent meg Váradon, hét versszakkal, a közkedvelt szapphói strófában: an (5,6), an (5,6), an (5,6), as. Ilyen formában íródott a Nagy hálát adjunk az Atyaistennek (EÉ 48) is (ráadásul a két dallam közt is igen sok a rokonság). Most hasonlítsuk össze a karácsonyi ének református és evangélikus énekeskönyvbeli dallamváltozatát. A Református énekeskönyv 315 Debrecen 1774-re hivatkozik, és teljesen követi is azt. Az Evangélikus énekeskönyv 158 Kolozsvár 1744-et tünteti fel, de néhány hangnyi eltérést tapasztalunk ehhez a változathoz képest. A két verzió között lényegében egyetlen, de jelentős különbség vana RÉ eleve a kvinten indul, az EÉ az alaphangról lendül fel, három ismétlődő hang után. A sorok járása emlékeztet a kupolás szerkezetű magyar népdalokra és a fúgák kvintválaszára is. Ez mutatja, hogy mennyire univerzális, alapvető fordulatokból építkezik a dallam. A szöveg első versszaka bevezetés, a második az angyali Gloria, Lk 2,14 alapján. Az eredeti 3. versszak így hangzik: „A nemes Betlehemnek városába / Gyermek született Szűztől e világra, / Örömet hozott Ádám árváira, / Maradékira.” Érdekesség, hogy az Új zengedező mennyei kar az 5. strófa után egy új versszakot illesztett. „Örülnek ezen a mennyei Szentek, / Örülnek földön lélekben a hívek, / Egy akarattal minden keresztények / így énekelnek: // Hála légyen mennybéli szent Atyánknak, / Hála légyen született Jézusunknak! / A Szendéleknek, mi Vigasztalónknak, / Bölcs oktatónknak.” (ÚZMK1743,6-7. versszak) Nem is lehetne méltóbban befejezni majd egy évtized munkáját, mint egy ilyen hálaadással! A rovatvezető köszönetét mond a „bizonyságtevők fellegének”: mindazoknak az egyházzenészeknek, kántoroknak, lelkészeknek, akik 2006 óta a Cantate vagy az Énekkincstár rovatban cikkírásra vállalkoztak! Reménységünk, hogy e hatalmas összegyűlt anyag a jövőben is segíti az egyházzene életbevágóan fontos ügyét. CANTATE Eged lilén diczeriinc. 2015. november 23. (MTI): „Törülközőkbe csavart, újszülött kisbabát talált egy New York-i plébánia gondnoka a templom beltéri beüehemi jászolában”- közölték a helyi hatóságok. A templom egyik papja elmondta: „A dolog szépsége, hogy ez az asszony éppen ebben, a rászorulók befogadására szolgáló templomban talált otthont a gyermekének. Az egyházközség egyik fiatal párja szeretné örökbe fogadni a gyermeket, megőrizve ezt az ajándékot a közösségüknek. Ez igazi karácsonyi csoda lenne.” Az időszámítás kezdetén: „Elmentünk sietve egészen Betlehemig, megtaláltuk Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. Elmondtuk azt az üzenetet, amit erről a kisgyermekről kaptunk, majd visszatértünk dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottunk és láttunk, ahogyan ő megüzente nekünk”- számolt be az egyik pásztor. (Lukács evangéliuma 2. fejezet) Híradások. Egyszerű, hétköznapi emberektől származó, ám korántsem mindennapi elbeszélések. Tanúk, akiknek szavait csak ámulattal és megrendülve lehet hallgatni. De vael tudom-e fogadni a beszámolójukat? Hiszen az egyik esemény alig néhány hete történt, még friss; a másik tudósítás pedig több mint kétezer évvel ezelőtti eseményről ad hírt. A Cselekedetek könyve szerint Jézus azt mondta tanítványainak: „...tanúim lesztek..!’ Úgy tetszett az Úrnak, hogy egyik ember tanúskodása által nyerjen a másik bizonyságot. A beüehemi jelenet egyszerű „mellékszereplőit” a pásztorokat a nagy zeneszerzők - mint Corelli, Bach és Händel - is kiemelik a beüehemi történés első tanúiként. Ugyanígy tesz a néphagyomány: szívesen látja meg bennük a nyíltszívű, a csodát befogadó és hírét továbbadó embert, aki által betekintést nyerünk karácsony titkába. Mert a karácsony maga az idő, hiszen ott van benne a múlt: az atyák rég várták, a királyok látni kívánták, a próféták jövendöltek róla. Ott van benne a jelen: az angyal szózata igaz, az istengyermek megszületett. Ott van benne a jövő: ez a gyermek bűnbocsánatot ad, megvalósítja Isten akaratát, és eljuttat Isten örök országába. És a karácsony maga az élet, hiszen benne a cselekmény és magyarázat nemcsak találkozik, hanem ki is egészíti egymást. Nem puszta szó, amely - akár hiú ábrándként - pompás dolgokat ígér. Mert a szó mellett a beüehemi jászolban ott van a Gyermek! És nem is csupán a gyermek van ott, hiszen akkor nem tudnánk, mit is hordoz magában. De ott van a Szó, hogy feltárja előttünk a titkát: megnyílt a menny, Isten elküldte egyszülött Fiát, hogy minden, ami elképzelheteüen és felfoghatatían számunkra, valósággá legyen.
