Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-12-20 / 51-52. szám
dJÜLL mH* „Kérem az olvasót, karácsonykor járjon nyitott szemmel. Hátha felbukkan ez a férfi valamelyik istentiszteleten. Vagy szembejön velünk az utcán. Együtt utazunk a villamoson. Ne küldjük el őt és sorstársait, ne is húzódjunk el tőlük.” Emberi méltóság és istenképűség V* 8-9. oldal „Ez az időszak, amikor közeledik az év vége, jó alkalomnak tűnik, hogy megemlékezzünk azokról a dolgokról, melyekért igazán hálásak vagyunk.” Itt az idő a hálaadásra !► 11. oldal „Isten tudja, miért és merre vezet bennünket. Meglepetéseket tartogat számunkra. Adjuk át magunkat Isten vezetésének!” Igazán új év lesz? !► 25. oldal Protestánsoka végeken? 4■ oldal Beszélgetés Hafenscher Károllyal !► 5. oldal Isten ajándéka w 11. oldal Luther karácsonyai 17. oldal Szlovák és német oldal 20. és 23. oldal Melléklet: ÚTITÁRS - magyar evangéliumi lap Szlovák jaslicskárok, azaz betlehemesek - Díváid Kornél archív felvétele 1904-ben készült a Sáros vármegyei Eperjesen (ma Presov, Szlovákia) A Néprajzi Múzeum betlehemkiállításáról írásunk a 17. oldalon Jubileumi betlehemestalálkozó Debrecenben ^ Advent harmadik hétvégéjén immár huszonötödik alkalommal rendezték meg a magyar nyelvterület téli ünnepköri játékainak legnagyobb hazai mustráját, a nemzetközi betlehemestalálkozót Debrecenben; a cívisváros éppen tizedik alkalommal volt házigazdája. A jubileumi seregszemlére harminc betlehemes érkezett a Kárpát-haza minden magyarlakta területéről. Tizenhat anyaországi mellett tizennégy határainkon túli hagyományőrző csoport (kettő Kárpátaljáról, három a Felvidékről, három Délvidékről, hat pedig a Partiumból és Erdélyből) mutatta be gazdag szokáshagyományának színe-javát a debrecenieknek és a környékbelieknek. A játszók által idén is ezrekhez jutott el a karácsony üzenete! A péntek esti ünnepélyes nyitórendezvény meg a Lucanapi tudományos tanácskozás közötti időben szinte mindenütt betlehemeztek: művelődési és közösségi házakban, templomokban, könyvtárakban, szabadtéri színpadon, bábszínházban, gimnáziumban, óvodában, kórházban, áruházban, s nagy sikerük volt a lakótelepi és a tanyai családi délutánoknak is. E dramatikus játék „atyja” Ferenc testvér bizonyára nem, gondolta volna annak idején Assisiben, hogy - tömegigényeket kielégítendő - nagy adventi újítása, a betlehemállítás még sok évszázad múltán is népszerű lesz a keresztény kultúrkörben s különösen nálunk- sajátosan magyar pásztorjátékkal körítve. Történt, hogy 1223 karácsonyára készülve megkérte egyik barátját, rendezzen be egy barlangot, hozasson belé szalmát meg szamarat, ökröt, hívjon pásztorokat, s ahogyan ma mondanánk, amatőr színjátszókkal elevenítsék fel a szent éjszaka történéseit. Karácsony máig érvényes, igazi arcát Assisi Szent Ferenc fedezte fel számunkra! A debreceni, negyedszázados múltú rendezvénysorozaton eddig a Kárpát-haza közel kétszáz településének betlehemesei mutatkoztak be. Szerepléseikről sok száz film- és videofelvétel, valamint számtalan kiadvány készült azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezzel is segítsék a betlehemes játékok átörökítését vagy „visszatanítását” A Debreceni Művelődési Központ tíz éve gondos szervezője és házigazdája e találkozóknak. Nem csekély mértékben, munkájuk elismeréseként „a debreceni betlehemes találkozók hagyományátörökítési gyakorlata 2015. évben a Szellemi Kulturális Örökség jó gyakorlatok nemzeti nyilvántartására felvétetett” - határozott az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottsága. ■ OZSVÁTH SÁNDOR Befogadásról - karácsonykor ■ Fabiny Tibor Nemrégiben egy evangélikus teológus nyerte el egy híres katolikus folyóirat által kiírt pályázat első díját junior kategóriában. Esszéjének ezt a címet adta: A humor teológusa. Többek között ezt írta: „A humor életigenlő igazságkeresés és világértelmezés. Derű a tragikus valóságban: a szomorú bölcsek mosolya... A Tragédia: Jézus kereszthalála. A Komikum: a világ nem fogadta be az Igét.”' Az elmúlt hónapokban sokszor idéztük - valljuk be: nemegyszer magyarázkodásra kényszerülve - a 2015. év igéjét: „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére." (Róm 15,7) Karácsony kettős ünnep. Isten emberré lett; befogadta a tőle elfordult emberiséget, ám a karácsonyi örömünnep egyúttal az emberi elutasításra és keményszívűségre utaló figyelmeztető emlékezés is. A jászol a kereszt árnyéka: egy fából ácsolták őket. így a karácsony nemcsak a születés, hanem egyszerre az Élet és a Halál ünnepe. T. S. Eliot angol költő és drámaíró Gyilkosság a székesegyházban című drámájának hőse, a 11. században meggyilkolt canterburyi érsek, Becket Tamás, aki mártírhalála előtt, karácsony másnapján, Szent István vértanú ünnepén így prédikált: „Szeretteim, a világ szemében különös egy viselkedés ez. Mert ugyan kicsoda az e világon, aki egyszerre gyászol is meg örvendezik, és méghozzá ugyanazon okból? (...) Nem érzitek-e furcsának, hogy az angyalok békét hirdettek, amikor a világot szüntelenül háború meg a háború félelme sújtja... Azt gondoljátok, véletlen, hogy az első vértanú napja mindjárt Krisztus születési napja után következik? Semmiképpen. Éppen, mint ahogy egyszerre örvendezünk és gyászolunk a mi Urunk születésén és szenvedésén, azonmód, kisebb mértékben, örvendezünk is, gyászolunk is a vértanúk halálán. Gyászolunk, mert bűneiért a világnak, amely vértanúságra juttatta őket; s örvendezünk, hogy új élet soroltatott az ég szentjeihez, Isten dicsőségére és az emberek üdvösségére.” (Vas István fordítása) Krisztust sem, az őt követőket sem fogadta be a világ. Pedig a Szentírás Istene befogadó Isten, s népének is küldetése a befogadás. Keresztyén hitünk története azzal kezdődik, hogy a bűn következtében Istentől elidegenedettek lettünk, s nem örökölhetjük az Atya országát. A leleményes Isten azonban kiválasztott, „adoptált” magának egy népet az etnikumok tengeréből (2MÓZ 6,7). Akit Isten kiválasztott, azt nem taszítja el magától (íSám 2,22). Ezt a népet Isten támogatja, tanítja, hűtlensége ellenére is hű marad hozzá, és végezetül befogadja majd az ő dicsőségébe (Zsolt 73,24). Ugyanakkor az Úr figyelmezteti egykoron tőle idegen népét, hogy emlékezzen arra, ő is idegen és jövevény volt Egyiptom földjén, ezért neki is be kell fogadnia a jövevényeket, az idegeneket és az árvákat (2MÓZ 22,20). Természetesen az is igaz, hogy a népet fenyegető veszély idején az Ószövetségben van szó őrállásról, a falak védelméről, az éberség szükségéről is (2Kir 9,17; Ez 33,2; Jer 51,12). Az Újszövetség szerint Isten nemcsak kiválasztja, megszólítja, hanem „meg is látogatja” népét. (Lk 1,68; 78; 19,44). János apostol - mint láttuk - a prológusban arról ír, hogy a „saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt” (Jn 1,11). „Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek” (Jn 1,12) Az egyház tehát alapvetően a befogadottaké, ezért maga is befogadó intézmény. Nem exkluzív társaság, mint egykor a gnosztikusok elit köre vagy modern korunkban a szabadkőművesség páholya, ahová csak a „beavatottak” kerülhettek be. A Krisztus-követő egyház univerzális igényű, ezért nyitott mindenkinek. Pál a pogányok apostola volt: a Római levél hirdeti legszebben, hogy a vad olajfát (a pogányokat) Isten beoltotta az eredetileg szelíd olajfába (a választott nép közé). Emezek hitetlensége - a letört ág - tette lehetővé a pogányok befogadását. De Istennek van hatalma arra, hogy újra beoltsa saját népét. Az egyház a befogadottak népe egy másik újszövetségi kép szerint: test (íKor 12,12-30). Ebben a testben vannak erősebb és gyengébb tagok; az erősebbeknek a gyengéket kell hordozniuk; s az idegeneket be kell fogadniuk (Róm 15,7). Az egyház sem önmagáért, hanem a világért van. Krisztus nem az egészségesekhez, hanem a betegekhez jött; nem a gazdagokhoz, hanem a szegélyekhez; nem a birtokukon büszkén basáskodókhoz, hanem az erőszaktól menekülőkhöz; nem a wellnessfürdők látogatóihoz, hanem a szikkadó földön szomjazókhoz; nem a bölcsekhez, hanem a bolondokhoz; nem a jóléti társadalomhoz, hanem a hajléktalanokhoz. Ugyanakkor amint az Ószövetség, úgy az Újszövetség is a józan megfontolásra int. Krisztus az őt követőket nemcsak a galamb szelídségére, hanem a kígyó ravaszságára is emlékeztette (Mt 10,16). A szolidaritás érzéke mellett értelmet is adott nekik, a felelősség tudatát s mindenekfelett a kettő közötti különbségtétel bölcsességének képességét. Mindezzel együtt a be nem fogadott Gyermek örömünnepén nem árt elménkben és szívünkben is forgatnunk, hogy a reánk tekintő, szenvedő Krisztus-arccal naponta találkozunk. Mi pedig ilyen találkozáskor gyorsan elfordítjuk tekintetünket, s közben esetleg a templomunkba sietünk. Ilyenek vagyunk. A jót rossznak és a rosszat jónak látjuk. A Biblia újra és újra leleplezi álságunkat, a jászolfából készült Kereszt pedig a vallásos, kegyes önáltatásunkat is. Az írás tükrében legtöbbször kiderül rólunk, hogy miközben igaznak véljük magunkat, hamisak vagyunk, s a vámszedő alázata helyett a farizeus buzgóságával imádkozunk. A kereszténység valóban egyszerre tragédia és komédia. Isten pedig itt van, él, szenved, hal és születik közöttünk. Ő lát minket, s mi nem látjuk őt. Önmaga ellentétének álarcában rejtőzik. Úgy mutatja meg, hogy elrejti, s csak a benne valóban hívőknek tárja fel önmagát. Ez az ő humora. És az is, hogy a 2015. évnek az igéje az lett, ami lett... A szerző evangélikus világi teológus, irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető professzora Az Evangélikus Élet minden olvasójának áldott karácsonyt kívánunk!
