Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-12-06 / 49. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2015. december 6. !► 5 II il l llilllllHI IBII — — Migránsok a Bibliában ► Fejtörő kérdés hittanosoknak: „Ki volt a Bibliában az első migráns?” Vagy idegen, jövevény, földönfutó, hontalan, bujdosó és kóborló... Mert a jelenség egyáltalán nem korunk szomorú terméke. Amióta ember él a földön, háborúk, éhínségek, természeti katasztrófák miatt időnként hatalmas tömegek keltek útra. Miként ma is. Egyre csak jönnek és jönnek. Százával, ezrével gyalogolnak zöldhatárokon át. Vannak köztük valódi menekültek, akiket keresztyénségük miatt üldöznek, vagy akik háborús viszonyok miatt vettek vándorbotot a kezükbe, akiknek elpusztult az otthonuk, köddé váltak megélhetési lehetőségeik. De a többségük vélhetően csak a nagyobb szelet kenyérért kelt útra. S ki tudja még, hányán érkeznek közülük sanda szándékkal. S megy a vita - alapvető emberi jog-e magasabb életszínvonalon élni. Mindeközben gyakran éri vád a keresztyéneket, az egyházakat, hogy nem hűek elveikhez, és nem fogadják örömmel a jövevényeket. ■ Lupták György Ha úgy tetszik, a testvérgyilkos Kain volt az első, akit Isten arra ítélt, hogy „bujdosó és kóborló” legyen a földön (íMóz 4,12). De Ábrahám és Sára is Isten parancsára keltek útra s vándoroltak sok száz kilométert, hogy Isten népalapító tervét megvalósítsák. Mai fogalmak szerint gazdasági menekült volt Jákob és családja, amikor a hosszan tartó ínséges időkben Egyiptomba költöztek. És a gyermek Jézus is menekülni kényszerült szüleivel Heródes esztelen gyermekgyilkolása elől. A Biblia Isten története az emberrel - van benne tehát minden, ami az emberiét része. Idegenek, jövevények is szép számmal. Védeni és védekezni Izráel népe előtt sem volt ismeretlen, milyen is idegen földön élni. Mintegy négyszáz évet töltöttek el Egyiptomban, egyre rosszabb körülmények között, mígnem Isten parancsára Mózes és Áron kivezették onnan őket. A pusztai vándorlás közben mindazt átélték, ami a menekültlét velejárója ma is: nincs hol aludni, huzamosabb ideig sátrakban kell megszállni, nincs mit enni vagy inni, hideg van, vagy forróság van - és ott az örök létbizonytalanság: mi lesz velünk? Évszázadokkal később ez a nép átélte a száműzetést is, közel hetven éven át, a távoli Babilonban. Idegenként kellett éljenek idegen földön, ráadásul ki voltak téve egyfajta asszimiláló szándéknak is (lásd Dániel és társai történetét). Egész sor ilyesfajta intés olvasható az Ószövetségben: „Szeressétek a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén!” (5MÓZ 10,19) Hasonló tartalmú 2MÓZ 22,20; 23,9 és 3MÓZ 19,33. De szinte egy lélegzetre a jövevényekhez sorolja a Biblia az özvegyeket és az árvákat is. Őket is a befogadó közösség gondjaira bízta Isten, hogy ne maradjanak gondoskodás nélkül: „...ha a jövevényt, árvát és özvegyet nem nyomjátok el, és ártatlan vértsem ontotok ezen a helyen, nem követtek más isteneket a magatok romlására: akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok..’.’ (Jer 7,6-7). De említhetjük a 146. zsoltár 9. versét is. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a Bibliában mindkét véglet fellelhető: az idegenek szeretete és a külföldiektől való megtisztulás parancsa egyaránt. Az Ószövetség különböző kifejezésekkel illeti a különböző jövevényeket. Elsősorban a ger szót használja azokra az idegenekre, akik huzamosabb ideig kényszerülnek idegen földön, idegen közegben élni, ezért kiszolgáltatottak, ezért védelemre, a befogadó közösség gondoskodására szorulnak. Ezt a kifejezést használja a Biblia az előbbi igehelyekben is. Ugyanakkor a nekar vagy a car szóval illeti az olyan idegeneket, akiktől Isten óvja a népét. És ennek az óvásnak az oka mindig a vallási tisztaság megőrzése! Ők azok az idegenek, akik pogányságukkal, pogány kultuszaikkal veszélyt jelentenek Isten népére, Isten népének a láthatatlan egy igaz Istenbe vetett hitére. De létében is veszélyeztetik a népet mint ellenséges idegenek, például: „Országotok pusztaság városaitokatfölperzselték, földeteket szemetek láttára idegenek tarolták le, pusztaMert Isten törvénye nem véletlenül tiltotta az idegenekkel való keveredést, különösen is az idegenekkel történő házasodást. Már az első parancsolat határozottan és egyértelműen mondja: „Ne legyen más istened rajtam kívül!” Izráel Istene, a láthatatlan, de hatalmas Úr jól tudja, hogy az érzékszerveire szívesebben támaszkodó ember könnyen térül el ugyan élettelen, ámde látható, kézzelfogható istenekhez. Különösen is érdekesek Nehémiás intézkedései, amelyekkel a fogságból való hazatérés után megtisztítja népét az idegenektől (sic!) és az idegen behatásoktól. Neh 13 szerint például arra kötelezi a zsidókat, hogy bovolt király Izráelben (s emiatt nem volt még kialakult rend), egy névtelen lévita Betlehembe utazik, hogy hűtlenné vált másodfeleségét visszaszerezze. A visszaúton Gibea városában kényszerül megszállni. Miért tanulságos ez a történet? Több okból is. Ókori keleti szokás: az úton lévő jövevény nem maradhat kinn éjszakára, kötelező neki szállást adni. Ezt elmulasztják Gibea lakói, de nem egy öregember. Ő viszont előbb kifaggatja, kicsoda-micsoda az idegen, bemutatkoznak egymásnak. A lévita, a jövevény, bár valójában tehetős ember, de szolgájának nevezi magát az öregember előtt. Tisztában van helyzetével, nem áll elő igényekkel, nem ő dirigál, és nem követelőzik! Miután mindent tisztáztak, még a befogadás feltételeit is, az öreg otthonába fogadja őket. Asszonyostul, szolgástul és szamarastul... Nem kirekeszteni - ellenőrizni! A Biblia sokszínű, az Újtestamentumban Jézus mindig pozitívan viszonyul az idegenekhez. Ő is hangsúlyozza: „Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juság mint ahol idegenek dúltak!’ (Ézs 1,7) Vagy Hós 7,8-9: „Efraim a népek közé keveredett. Olyan lett Efraim, mint a meg nem fordított lángos. Idegenek emésztik erejét, de ő nem veszi észre. Ősz haja fehérük már, de ő nem veszi észre” És Zsolt 144,7.11: ,Nyújtsd le kezedet a magasból, szabadíts meg ments ki engem a nagy vizekből, az idegenek hatalmából, akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel! Szabadíts meg ments ki engem az idegenek hatalmából, akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel!” A gyermek anyjától tanul beszélni Külföldi hatások, pogány kultuszok tehát igenis létező veszélyforrások. Ezért óvja Isten igen vehemensen a választott népet az idegen behatásoktól. Az egyik legismertebb történet Aháb királyé, aki Isten tiltó parancsa ellenére a pogány asszonyt, Jezábelt vette feleségül. S az új királynéval együtt elárasztotta Izráelt a pogány, föníciai Baal-kultusz. E káros befolyás ellen vette föl a harcot, olykor nagy eréllyel is, de Isten parancsának engedve Illés próféta. csássák el idegen, moábita, asdódi és ammóni feleségeiket - mert gyerekeik már nem is tudtak „júdai nyelven” hanem anyjuk nyelvén beszéltek. „így tisztítottam meg őket minden idegen dologtól” (Neh 13,30) Hja, kérem, már makedóniai Nagy Sándor is megtanulta (Kr. e. 324-ben), hogy hiába nősítette meg egyszerre sok ezer makedón katonáját perzsa nőkkel, a nászéjszaka után kilenc hónappal sok ezer felsíró gyermek az anyjától tanult beszélni... (lásd Sütő András A százai menyegző című drámáját). Tehát erről sem szabad megfeledkeznünk: Isten igen szigorúan int, és óv a vallási keveredés ártalmas hatásától. És ez a veszély ma is fennáll! Németországban napjaink egyik egyházi vitája épp erről szól, miután a bajor evangélikus püspök részt vállalt egy müncheni muszlim alapítvány kuratóriumában, sokakat megbotránkoztatva döntésével... Hamburgban evangélikus templomot alakítottak át mecsetté... Egy müncheni evangélikus templom szószékéről pedig egy imám a Koránból olvashatott fel... A Bírák könyvének végén, a 19. fejezetben van egy érdekes történet. Abban az időben, amikor még nem kaihoz” (Mt 15,24), de némi huzavona után végül is enged az idegen, kánaáni asszony kérésének, és meggyógyítja beteg leányát. Mit mond neki? „Asszony, nagy a te hited..!’ (Mt 15,28) Vagy nézzük a kapernaumi századost, akinek beteg szolgáját távolról gyógyítja meg, elismerve a pogány idegen katonatiszt hitét: „Bizony, mondom nektek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben!”(MX 8,10). Ugyanilyen szeretettel beszélget a kútnál a samáriai asszonnyal. És ott van az a római katonatiszt is, aki ellentétben a választott nép tagjaival, Jézus keresztjénél mindenki mást megelőzve mondja ki: „Bizony, ez az ember Isten Fia volt!” (Mt 27,54) Egy tény azonban nagyon fontos: az, hogy Jézus az elismerő szavakkal ezekben az esetekben is e pogány emberek Krisztus-hitét díjazza, azt, ahogyan a nevezettek hozzá fordulnak. Tehát Jézus nem általában szól minden útjába kerülő idegenről, hanem csakis azokról, akik hisznek őbenne. Ezek a példák nem juttathatnak mást az eszünkbe, mint azt, hogy éppen az ilyen élő hitű keresztyén menekültek jelenthetnek a mi fáradt, kiüresedett és túlontúl liberálissá vált európai keresztyénségünk számára valódi felfrissülést, adhatnak nekünk is új lelkesedést és lendületet. De csakis ők, akik keresztyénségük miatt szenvedtek el üldöztetést. Ők viszont a menekültek mai áradatában a nagy-nagy kisebbség - a rendelkezésünkre álló statisztikák szerint. Ilyenek lehetnek tán a koptok vagy a különböző ősi keleti keresztyén egyházak elüldözött tagjai. Úgy, ahogyan a második világégés után például a Németországba áttelepült volgai németek jelentettek a német egyházak számára egyfajta frissülést. Végül vélelmezhető, hogy az első keresztyén közösségek a diakóniát, a szeretetszolgálatot nem elsősorban kifelé, hanem a gyülekezeten belül élték meg. Ez derül ki a Cselekedetek könyvének történeteiből. Pál apostol írja Galácia tartomány gyülekezeteinek: „Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben!’ (Gál 6,10) Ez természetesen nem azt jelenti, hogy gyülekezeten kívüliek előtt lehúzták volna a redőnyt, nem! Csak fontosabb volt a gyülekezeten belüli gazdasági egyenlőtlenségek kiegyensúlyozása: az élő hitre jutott jómódú nem nézhette hitsorsosa nélkülözését. Richard Schröder, a berlini Humboldt Egyetem professzora (szakterülete a teológia és filozófia, 1991- 1997 között a Németországi Protestáns Egyház elnökségi tagja volt; Johannes Rau mellett jelölték a szövetségi elnöki tisztre) szerint veszélyben lévő embertársainkon segíteni keresztyéni kötelességünk. De ő kivándorlás és bevándorlás között lényegi különbséget lát. Véleménye szerint a kivándorlás emberi jog, mert egy állam sem kényszerítheti maradásra polgárait. A bevándorlás viszont nem alapvető emberi jog. Joga van az államnak megtagadni a belépést, mert joga van eldönteni, kik élhetnek a határai között. Emellett világosan meg kell különböztetnünk egymástól menedékkérőket és egyszerű bevándorlókat. Utóbbiak a magasabb életszínvonal reményében jönnek, hazájukat pedig saját akaratukból hagyták el. Előbbiek viszont kényszerhelyzetben vannak, és az életükért futnak. A professzor javasolja Európa külső határainak őrzését is. A határokon meg kell állítani a jövevényeket, és meg kell vizsgálni azokat, akik nem az életükért futnak: a mi érdekünk-e, hogy nálunk maradjanak. Nem lezárni, hanem ellenőrizni kell Európa határait - írja (Es kann nicht jeder zu uns kommen, olvasható az idea.de honlapon: http://g00.gl/IrZqi3 - 2015. november 4.). A kép tehát sokkal összetettebb, mint elsőre gondolnánk. Az Istenben bízó hívő ember pedig mindig tudni fogja, mikor nyújtson kezet a jövevénynek, és mikor védje meg saját hitét, saját közösségét, akár családját is. És hazáját, ezeréves történelmén alapuló hagyományait, kultúráját. „Felebaráti szeretet - értelemmel!" - mondja a német professzor. A szerző megbízott püspökhelyettes, a Bács-Kiskun Egyházmegye esperese Kövessen bennünket a Facebookon is: facebook.com/evangelikus J) Magyarországi Evangélikus Egyház - Életközeiben vagyunk mLJ
