Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-11-22 / 47. szám

6 41 2015. november 22.

KULTÚRKÖRÖK

Evangélikus Élet

Küzdelem a hangokkal

Beszélgetés Huszár Lajos zeneszerzővel

► Monor. A búcsúzó ősz legszebb napja. A délelőtt fénye elárad a kisváros házain. Vár az állomáson; évek óta nem találkoztunk, mégis úgy beszélgetünk, mintha tegnap hagytuk volna abba. Át a téren, és máris ott vagyunk az Erkeldíjas zeneszerző szobájában. A falakon képek, a polcokon könyvek, lemezek; az öreg zongora fölnyitva, az új munkára figyel.

Huszár Lajos zeneszerző 1948-ban született. 1963-tól 1967-ig a szegedi zeneművészeti szakközépiskolában Vántus István növendéke, 1967 és 73 között a budapesti Zeneakadémián Szervánszky Endre és Durkó Zsolt tanítványa volt. 1975-ben ösztöndíjas a római Santa Cecilia Akadémián. 1989-től a szegedi konzervatórium tanára, 1993-tól a zeneelmélet tanszék vezetője. Szerzői lemezének és A csend című Balázs Béla-mesére komponált operájának bemutatása után pályája fölfelé ívelt. 2009 szeptemberében hallottuk egyik legnagyobb vállalkozását, a Passiót.

A halk szavú, meditativ alkatú művészt először szülőföldjéről és ifjú éveiről kérdeztem.- Hódmezővásárhelyen éltünk, édesapám orvosként dolgozott, édesanyám a háztartást vezette. Szeretett magában énekelgetni, finom, érzékeny természete volt. Az egész családjában szeretetteljes összetartás uralkodott. A legendák szerint nagymamám testvére fuvolázott, és mint asztalosmester lányainak hárfát készített. Két jeles egyéniség tanított akkor a vásárhelyi zeneiskolában. A zongoratanárom, Béréi Lajosné feledhetetlen órái meghatározó élményeknek bizonyultak. A másik nagy egyéniség Steiner Béla volt, óriási pedagógiai érzékkel. Nemcsak az én jövőmet jelölte ki, de több kortársamét is.- A szegedi évekből mit emelne ki?- A konzervatóriumba jártam. A középiskolás évek szépek voltak. Osztályfőnököm Mihálka György volt, aki kórusvezetőként is működött. A másik nevezetes ember, Vántus István zeneszerzést tanított... És volt ott még valaki, aki még ezt a társaságot is fölülmúlta, a színházban dolgozott: Vaszy Viktor. Nagy karmester, operaigazgató volt, az összes előadásán ott ültem. Elemi erővel hatott rám mindaz, amit ő csinált.- A budapesti mesterek közül kire gondol szívesen?- Szervánszky Endrével kezdem. Nem úgy maradt meg az emlékezetemben, mint a zenei „kézműipari” szakmának a tanára, hanem mint egy filozófus ember, nagy humanista. Az emberiségről, a művészetről, a politikáról, vallásról, demokráciáról voltak szép eszméi. Állítólag valamikor el akart menni buddhista szerzetesnek. A modern zene című tantárgyat Durkó Zsolt tanította. Technikai dolgokat, nagyszerű alkotókat nála ismertem meg. Elsősorban Witold Lutoslawskit, akiről ma már tudom, óriási zeneszerző volt.- Tegyünk egy kis kitérőt! Hogyan dolgozik a zenész ember?- Nehéz rá felelni. Először inkább ösztönös voltam. A nyolcvanas évek után sikerült egyre tudatosabbnak lennem. Igazából az ember egyszerre ösztönös meg tudatos; a jó mű úgy keletkezik, hogy egyszerre vagyok mind a kettő. Újabban az a mániám, hogy a régebben írt darabokat kijavítom. Főleg a forma miatt teszem. Nem tudom, hány átdolgozott művet lehetne felsorolnom. Van egy szürke füzetem, ebben mindent leírok: melyik évben mi készült. És az is belekerül, hogy egy darabnak mikor keletkezett az első vagy a második változata.- Milyen tanulsággal járt a tanítás?- Nagyon sokat tanultam. A nagy alapmondás Arnold Schönbergtől származik. Van egy Összhangzattan című kötete, amely így kezdődik: „Ezt a könyvet a növendékeimtől tanultam.. Úgy látszik, ez mindenkinél így van, többet kap, mint amennyit ad. A fiatalok kikényszerítették belőlem, hogy konstruktívan lássam a dolgokat.- Sokan szeretik a 69. zsoltárt...- A korai korszakomnak ez a legjobb darabja. 1976-ban írtam Károli Gáspár gyönyörű magyar bibliaszövegére, és nem kellett egy hangot sem javítani rajta. Keönch Boldizsár énekli, és jómagam zongorázom a lemezen. Ezen van az 1980-ban készült Rézfúvós kvintett. Harmóniavilágára a keményen súrlódó disszonanciák és az atonalitás jellemző.- És később?- A magány dalait a Tornai József által fordított, tiszta és mély költőiségű kecsua indián népi szövegek ihlették. A Kamarakoncert következik 1987-ből, ez Szeged város felkérésére készült. A Dies sanctificatus című hatszólamú női kart 1983-ban komponáltam.

Az eddigi életművemben három korszak van. A kezdeti, a hetvenes évek, amit úgy nevezek: a modern rész. A másodikban, 1980-tól, elkezdtem leegyszerűsödni és a hagyományok felé fordulni. A harmadikban, 2000-től fokozatosan visszahódítom magamnak a modernséget. Egész életemben vezéreszmém volt a szintézis. A tonális és az atonális szintézise.- Az utóbbi időben egyre több vallási témájú műve születik.- Kereső ember vagyok. Gyerekkoromban sokat jártam evangélikus hittanra. A vásárhelyi Márton utcai kis templomban Takács János beszélgetett velünk, nemrégen halt meg százkét éves korában... Vácott Huszár Dezső atyától kaptam egy gregoriángyűjteményt. Az énekek erősen hatottak rám, a szövegekhez zenét próbáltam írni. Szeretem a vallásokat, az átszellemültséget és mindazokat az érzéseket, amelyekkel ez együtt jár. De ha fölteszem magamnak a kérdést a kereszténység alapdogmáival kapcsolatban, akkor nagy kérdőjelek vannak bennem. Inkább azt mondom, a dolgokat érzelmi oldalról fogom meg.

Valóban sok vallási művet írtam: először is jó néhány kórusmotettát, a 69. zsoltárt, az Ikonok Pilinszky János emlékére című művemet, a Passiót, ami 2003-2004-ben keletkezett... Ezekben a kompozíciókban érzem az egész fenségességét, a szenvedés költészetét,

' az elragadtatást és fölemelkedést.- Befejezésül arról kérdezem: min dolgozik most?- A Passió befejezésén. Karsai István barátom kitartóan biztatott: ha már passiót írtam, tartozom annyival a világnak, hogy a föltámadást is elkészítsem. Zenében ez borzasztó nehéz. A zene tulajdonképpen mindent ki tud fejezni, ami nem fogalmi. Ami az érzelmek területén belül létezik, azt ki tudja mondani. Csak formát kell találni. Én eredendően olyan vagyok, hogy az érzésekből indulok ki, s egyre inkább tudom, hogy ezt a tudatos szerkesztésnek a logikai eljárásaival egyesíteni kell.

Ami a terveimet illeti, hosszan sorolhatnám: feladatok, felkérések, műelemzések; tizenöt-húsz évre való program. De a lényeg marad: meg kell küzdeni a hangokkal, hogy valami lélekemelőt tudjak teremteni.

■ Fenyvesi Félix Lajos

„Itt élned, halnod kell”

Vörösmarty Mihályra emlékezünk

► Idén alig egy hónapon belül két évfordulón is megemlékezhetünk a Szózat költőjéről. November 19-én volt százhatvan esztendeje, hogy elhunyt, december í-jén pedig kétszáztizenöt esztendeje lesz, hogy megszületett Vörösmarty Mihály.

Úgy hozta a sors, hogy az idei nyár legelején eljuthattam Kápolnásnyékre, a Vörösmarty Mihály Emlékmúzeumba. Az ország több múltbéli jelesének emlékhelyét megismerhettem már korábban, de sosem gondoltam volna, hogy Szózatunk költőjének ezen eldugott kis emlékhelye oly nagy hatással lesz reám. Garay János megkapó sorai voltak olvashatók az egyik tablón:

Elrejtve szem s világtól Áll a kicsinké ház,

Körében és kívüle Nagy némaság tanyáz.

Nem tudja, mennyi elme,

Nem tudja, hány kebel Mulat naponta rajta Hő gerjedelmivel.

(...)

A gyermek ifjúvá lett,

Az ifjú férfivá;

A férfi két hazában Tündöklő csillaggá.

S hazára süt világa,

Egész nemzet felett Hősérül eldalolván A legszebb éneket.

A kápolnásnyéki ház manapság is az ország legjelentősebb Vörösmartyemlékhelye. Gazdag kiállítási anyaga elénk tárja a költő teljes életútját; s olyan eszközökkel, olyan relikviákkal, olyan környezetben, amelyekhez hasonlók Vörösmartynak és korának a hétköznapi világát is alkották. Szinte a reformkor hétköznapjaiba csöppen bele az ember, ha az egykori lakószobákban lépked - ott van a költő íróasztala és az a kályha, amely mellett még maga Petőfi Sándor is melegedett. Kézzel tapinthatók az ősi, nyéki épületben felemelő példaadóink emberközeli emlékei.

Vörösmarty nevét először - gyermekként - nem is a Szózat, hanem a kedves, mitologikus történet, a Csongor és Tünde tette előttem ismertté. A televízió képernyőjén láttam. Gobbi Hilda emlékezetes Mirigy boszorkánya mellett Zsurzs Kati mint Tünde, Safranek Károly mint Csongor, Koncz Gábor mint Balga, aztán a három ördögfi, Kurrah, Berreh, Duzzog Benkő Péter, Mikó István és Paudits Béla alakításában máig etalon a számomra.

Ma, születésének száznyolcvanötödik évfordulóján is - mert ennyi idővel ezelőtt írta meg Vörösmarty a Csongor és Tündét - jó szívvel ajánlható a drámai költemény mindenkinek, hiszen elévülhetetlen üzenettel bír: a boldogságkeresés üzenetével. Alkotója kétségkívül a magyar romantika és az egész hazai költészet történetének egyik legjelentősebb alakja.

Vörösmarty Mihály korán megismerkedett a költészettel. Szellemi táplálékot számára a családi könyvtár bőséges állománya kínált. Megérintette Homérosz Iliásza, Tasso A megszabadított Jeruzsálemé.

Alig múlt harmincéves, s már az ország első számú költőjének tartották, „a nemzet ébresztője” - emlegették az 1830-as évek elején. Nem is csoda, hiszen a múlt ragyogó képeivel szándékozott felrázni saját szunynyadó jelenét az ősi dicsőséget zengő eposzával, a honfoglalást megidéző Zalán futásával.

A kezdetben sokat nélkülöző költő élete egyik napról a másikra megváltozott, az erkölcsi elismerés után hamarosan megérkezett az anyagi is; poétaként ő lett az első, aki Magyarországon el tudta magát tartani az irodalomból.

Pestre költözve a kulturális élet legaktívabb, sőt vezető alakjává vált. Többedmagával életre hívója a Kisfaludy Társaságnak, a Nemzeti Körnek, majd az Ellenzéki Körnek, jó barátja több neves reformpolitikusnak: Széchenyi Istvánnak, Kossuth Lajosnak, Batthyány Kázmérnak, Deák Ferencnek. De mélyen sohasem érdekelte a politika! Kisugárzása meg is haladta a politika szűkebb körét: hazafiként leginkább az egyetemes emberi sorsokra - Alföldy Jenő szavaival: „izzó magyarsága mellett az egész emberiség egybetartozására” - kívánta felhívni a figyelmet. Gondoljunk csak A Guttenberg-albumba, a Gondolatok a könyvtárban, Az emberek című költeményeire! Habár 1848-49-ben egy időre az országgyűlés tagja lett (a leghalkabb tagja), de elsősorban tollával, művein kereszvette, s az ő ajánlására vállalta a Nemzeti Kör az ifjú verseinek kötetben való kiadását, valamint ő, illetve Bajza közbenjárására vette maga mellé segédszerkesztőnek Petőfit Vahot Imre a Regélő Pesti Divatlaphoz.

„Második himnuszunk”, a Szózat ekkor már régen készen volt, sőt Egressy Béni már meg is zenésítette. A mű ősbemutatóját 1843. május

10-én tartották a Nemzeti Színházban; a korabeli hírlap „a nemzet béke s hadi dalának” nevezte a költeményt. Ugyanakkor a Szózat leginkább a haza és az emberiség sorsáról kialakított hitvallása Vörösmartynak: kitartásra buzdító, de a kétely érzését sem elhallgató, a történelmi viharok sodrában helytállásra való képesség szózata:

És annyi balszerencse közt,

Oly sok viszály után,

Megfogyva bár, de törve nem,

Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!

Hozzád bátran kiált:

„Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált!”

Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért,

S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért.

Nemhiába emeltetett ez a nagy mű Kölcseynek „a magyar nép zivataros századaiból” költött verse mellé, s lett a máig legismertebb magyar költemény, amelyet - a jelenlegi adatok szerint - huszonhárom nyelvre fordítottak le.

Juhász Gyula írta: „Vörösmarty Mihály a magyar humanizmus legméltóbb énekese volt. A nemzeti imádságot az ő szózatos ajka rebegte. A magyarság hivatását abban látta, hogy az egyetemes fejlődés nagyszerű lendületébe a maga külön ritmusával illeszkedjék bele.”

1848-49 forradalmának és szabadságküzdelmének bukása rendkívül kiábrándította, megkeserítette, pesszimistává tette a költőt. A szegény, lelkileg megtört, beteg Vörösmarty

tül kívánt használni a forradalom és a honvédelem ügyének.

Így kívánt szolgálni korábban Athenaeum című lapjával is. Az 1837 és 1843 között kiadott folyóirat Bajza Józseffel közös „reformervállalkozása” volt, amelyhez megnyerték Kölcsey Ferencet és Vajda Pétert is. Az ország legelső szépirodalmi lapjává fejlesztették - nem volt kérdéses egy bizonyos Petrovics Sándor számára sem, hogy 1842 májusában egy vidéki kisvárosból, Pápáról ide címezze megjelenésre érdemes „csekély munkácskáit”. így lett a Vörösmarty vezette Athenaeum Petőfi irodalmi pályájának elindítója is.

Vörösmarty Mihály történelmi érdeme, hogy felfedezte Petőfit! Nyilvánossághoz segítette, pártfogásába

1855. november 19-én hunyta le örökre a szemét. Az egész nép siratta, temetése tiltakozássá nőtt az önkény és a zsarnokság ellen.

Szózatának helytállásra sarkalló, kívülről is ismert sorai mellett mit lehetne ezen évfordulókon tőle idézni? Talán a Gondolatok a könyvtárban utolsó sorait:

Mi dolgunk a világon? küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért. Előttünk egy nemzetnek sorsa áll. Ha azt kivittük a mély sülyedésből S a szellemharcok tiszta sugaránál Olyan magasra tettük, mint lehet, Mondhatjuk, térvén őseink porához: Köszönjük élet! áldomásidat,

Ez jó mulatság férfi munka volt!

■ Kerecsényi Zoltán