Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-07-19 / 29. szám
evangélikus hetilap ♦ www.evangelikus.hu 80. évfolyam, 29. szám ■ 2015. július 19. ■ Szentháromság ünnepe után 7. vasárnap Ára: 275 Ft „A csak aznapra elég manna tehát a mindennapi kenyér, a mindennapra elég kegyelem gyönyörű üzenetét hozza elénk. Azt az igazságot, hogy bármit gyűjtöttünk is ebben a földi életben: pénzt, vagyont, tudást, mindez semmit sem ér akkor, ha nincs meg hozzá a mindennapi lelki táplálék, az Istentől kapott kegyelem.” Lelki táplálék az Istenben bízó élethez !► 2. oldal „Az ember csak Isten közelében maradhat meg emberi minőségében, minél távolabb kerül Teremtőjétől, annál inkább veszíti el emberségét.” Égtájoló !► 3. oldal „Azt gondolná az ember, hogy az a cél, hogy ugyanazt az életminőséget lehessen biztosítani a mozgássérülteknek, mint a nem mozgássérülteknek, vagyis ne tűnjön fel, hogy valaki mozgássérült. És ez már elvi hiba.” Mennyire akadálymentesek gyülekezeteink? !► 7. oldal Bezi gyülekezés a házszentelőn !► 3. oldal Formálódó tanítványok l»- 4. oldal Beszélgetés Szemerédi Bernadettel !► 4■ oldal Az építő kritika áldásai !► 11. oldal A templom egere !► 11. oldal Husziták Nagylakon !► 13. oldal íj ! Gl| m Luther egykori dolgozószobája Wartburg várában Zarándoklat-összefoglalónk a 8-9. oldalon „Fogadjátok be egymást!” A nyári missziói konferencia üzenetei ► Immár több évtizede nyári „gyakorlatra” gyűlnek egybe küldetésük megerősítése érdekében egyházunk missziói munkájának hűséges támogatói és résztvevői a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonban. Az Evangélikus Missziói Központ munkatársai és egyházunk országos missziói lelkésze, Szeverényi János lelkiismeretes szervezőmunkájának eredményeként a Béthel felújított „katakombájában” hűsölve a kánikulai forróságban is felüdülést leltek testüknek-lelküknek egyaránt a határon innenről és túlról érkezett keresztyének. Azok, akik nemcsak szavaikkal, de tetteikkel, s egész életfolytatásukkal hirdetik: minden Christianus - misszionárius! Életutak Az idén négy napot átívelő együttlét - július 5-8. között - négyféle lehetőséget kínált az üdülőtelepet megtöltő, minden korosztályt képviselő hallgatóságnak. Címszavakban: igehirdetéseket, előadásokat, bibliaköröket és színes kulturális programokat, mind az év igéjének jegyében. Ugyanis a konferencia alapgondolata s fő üzenete ez volt: „Fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére.’’ (Róm 15,7) Igehirdetések a befogadásról. Az Útmutató aznapra kijelölt igeszakaszai alapján szóltak a befogadásról a reggeli áhítatot és az esti evangélizációt tartó lelkészek: Szeverényi János, Balicza Iván, Lupták György és Bozorády András. A záró istentiszteleten útravalóul a missziói munkaágat is felügyelő püspök, Szemerei János Isten jótéteményeire emlékeztetve a jótékony felejtésre és az építő emlékezésre buzdította az úrvacsorái közösséget Zsolt 103,2 alapján. Előadások a befogadásról. Mit jelent a befogadás, elfogadás a gyülekezetben, és hol vannak a határai? Ezekről a kérdésekről szólt négy évtizedes tapasztalat birtokában Balicza Iván nyugalomba vonuló budavári lelkész. Lupták György kiskőrösi esperes és felesége pedig ugyanennek a témának a családon belüli vetületűt taglalta, szintén sok gyakorlati példával illusztrálva a lehetőségeket. Élénk érdeklődés kísérte Horváth Istvánnak, a Magyar Evangéliumi Szövetség - Aliansz főtitkárának beszámolóját a hajós misszióról, az üldözött keresztyének és a menekültek között végzett szolgálatairól. Jézus missziói parancsa készteti erre a munkára - mondta -, amely Krisztus minden tanítványa számára felkínált lehetőség, saját adottságai hasznosításával. Kiss Máté bizonyságtételében a cigányok között végzett szolgálatáról is beszámolt. Bibliakörök a befogadásról. Délutánonként négy csoportba „besorozva” volt lehetősége minden résztvevőnek, hogy elmondhassa személyes észrevételét, tapasztalatát, véleményét a befogadásról elhangzott tanításokkal kapcsolatban. így egymás hite által erősödhettek meg a további szolgálatra a többségükben a „törzsgárdához” tartozó misszionáriusok. Evangéliumi énekek, versek a befogadásról. Léleképítő verseket mondott a hitről Peczkay Endre színművész. Már harmadízben hallhatták a Piliscsabán egybegyűltek a Kárpátaljáról érkezett, gyönyörű hangú énektanárnő, Csákány Marianna szolgálatát, aki megzenésített verseket s evangéliumi énekeket adott elő saját gitárkíséretével; ezek többségét együtt énekelte vele a hallgatóság. Kiss Tampu Tatiana orvos a moldvai csángó magyar hit és kultúra világába adott betekintést. Szemerei Bernadett színész, előadóművész is legszebb műsorszámait szólaltatta meg. Valamennyien vallottak hitből fakadó szolgálatukról is. Amit végeznek: misszió a javából. Isten örömhírét minden lehetséges formában tovább kell adni magyarul értő embertársainknak. A konferencia résztvevőinek a morzsaszedegetéskor is sok értékes gondolatmorzsa jutott a személyes beszámolókból, s közös küldetésük az egyik záró imádságban így hangzott: „Urunk, te arra hívtad el népedet, hogy missziós egyház legyen. Add, hogy felismerjük elhívásodat, és a megtapasztalt örömhírt tovább tudjuk adni sokaknak, neved dicsőségére!” ■ Garai András Az előadások, igehirdetések hanganyagai elérhetők a tudósító honlapjáról (garainyh.hu). ■ Pátkai Róbert Érdekes lehet annak vizsgálata, hogy az ember élettörténetének alakulása mennyire szükségszerű. Egy kortárs svájci író, Max Frisch (1911-1991) nem tud szabadulni műveiben attól a kérdéstől, hogy alakulhatna-e másképpen egy-egy emberi életsors, mint ahogyan megvalósult. 1954-64 között, tíz év leforgása alatt megjelent három regényének változatos tárgyköre mélyén egyetlen téma feszül: kiléphet-e életsorsából az ember? Mi a kapcsolata a véletlennek, az emberi elhatározásnak és a sorsszerűségnek életünk alakulásában? Lehetne-e más az élettörténetünk? Új megfogalmazásban, távol minden természetfelettibe vetett hittől, alapjában véve a „végzet” antik drámai sejtelme úszik itt be a modern életfelfogás töprengő kérdései közé. Ebben a kérdésben az örök emberi talány ismétíődik korunk gondolkodási szintjén. A válaszunk világos. Az egyes emberi sorsok aligha pereghetnének le másként, mint ahogyan végbemennek. Az egyes ember veleszületett, öröklött adottságai, a környezet, az őt érő nevelési hatások, a vele történt események és a véletlenek révén, ezek eredőjeként jön létre az az élettörténet, amely az övé. Ebben az alakulásban az esetlegesnek éppen olyan fontos szerepe van, mint a megváltozhatatlannak. A válaszutakon az ember azért dönt úgy, ahogyan határozott, mert afelé lökte mindaz, ami ő és az ő élethelyzete. Távolról sem vallom, hogy az emberek csak láthatatlan dróton rángatott bábuk, hiszen tudatosan, sőt adott esetben belső szabadsággal cselekszenek. És mégis minden mozzanat, a véletlen, a kiszámíthatatlan, a bizonytalan éppen úgy, mint a sorsszerű: meghatározó impulzussá, indítássá válik, mely bizonyos irányban és erővel löki tovább életünket. Nem lehet arra hivatkozni: ha ez meg az a külső esemény nem történik velünk, például egy véletlen nem jön közbe, minden más módon alakult volna az életünkben. Ez csak feltevésként igaz. Éppen az a tragikusan megfellebbezhetetlen az emberi életsorsban, hogy nemcsak a megkerülhetetlen, a nem magunk választotta tényeknek - mint amilyen születésünk helye, ideje annak minden meghatározó körülményével együtt -, hanem az egészen jelentéktelennek tűnő, csak később, talán évek múlva visszatekintve sorsdöntőnek bizonyult véletleneknek is legalább akkora irányító szerepük van életünk történetében. A vége felől visszatekintve minden emberi sors, egyéni élettörténet megváltozhatatlannak látszik. Másként nem élhettem volna az életemet, mint ahogyan éltem. Ez a megállapítás azonban senkit nem ment fel a felelősség alól, hogy vállalnia kell élete minden következményét, s nem is mond ellene az isteni gondviselés titokzatos valóságának a vallásos ember számára. Ez az objektív valóság az életünkkel kapcsolatosan akkor válhat kérdéssé, amidőn valaki az életének csalódását, sikertelenségét, zsákutcáját méri fel, azzal a gondolattal „játszva”: ha tudta volna előre, hogy egy adott helyzetben tett lépése hosszú évek múlva kudarchoz, fájdalmas következményekre vezet, megtette volna-e? Max Frisch ehhez a kérdéshez érkezett el (úgy emlékszem) 1967-ben írt, Magyarországon és Angliában is játszott színdarabjában. A találó magyar fordítás címe Játék az életrajzzal (az eredeti cím Biografie: Ein Spiel). A darabban Kürmann úr kijelenti, hogy ha még egyszer elölről kezdhetné, pontosan tudná, mit változtatna az életén: „Az adott életrajz (...) csak egy a sok lehetőség közül.” A színpad lehetőséget ad az életrajz elképzelt visszapergetéséhez. Kürmann, ismerve a következményeket, egyes esetekben másképpen dönthetett volna a „játékban”, mint tette annak idején az életben. S midőn az életrajzi játék kedvéért felesége, Antoinette a színpadon másként lép, s ezzel képzeletben meg Az egyes ember veleszületett, öröklött adottságai, a környezet, az őt érő nevelési hatások, a vele történt események és a véletlenek révén, ezek eredőjeként jön létre az az élettörténet, amely az övé. nem történtté teszi az egész jövőt, kilép a játékban Kürmann életéből. Kürmann az így képzeletben megnyíló szabadságával - amelyet megálmodott, amelyre vágyott - nem tud mit kezdeni. Mozdulatlanul áll, arcán az üressé vált élet szomorúságával. Igaza van az írónak. Úgy vélem, életünk útját meg nem történtté még gondolatban sem tudnánk tenni. Visszanézve éltetünk történetére (az eddigire), ha mégis találnánk olyan pontot, ahol mintegy újrakezdve megpróbálnánk másként lépni, tovább gondolkodva meghátrálunk a múltbeli pillanat megváltoztatásának képzeletbeli ötletétől, mert nem tudjuk, a megváltoztatott lépés végső soron milyen más élettörténetet eredményezett volna. Adottnak, másként nem élhetőnek, visszatekintve még képzeletben sem megváltoztathatónak mutatkozik az emberélet. Viszont keresztény hívőként láthatatlan irányítót fedezhetünk fel mögötte - és ragadhatunk meg benne. A szerző az Egyesült Angol Nyelvű Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke (London)
