Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-07-12 / 28. szám

FÓKUSZ io -m 2015. július 12. Evangélikus Élet „A rendszer aztán észbe kapott” Beszélgetés Csatári Bence történésszel ► Sokoldalú, színes személyiséggel ülök szemben. Dr. Csatári Bence történész, kutató, újságíró. Hét éven át a Magyar Távirati Irpda (MTI) munkatársaként az egyházi vonatkozású eseményekről tudósított, jelen­leg pedig a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tudományos kutatója. Az MTI-s időszak alatt kerültünk is­meretségbe, ezért kivételesen engedtessék meg számunkra - mint régi kollégáknak - a tegeződés. Beszél­getésünk apropója Csatári Bence vadonatúj könyve, amely egy eddig feltáratlan területre vet fényt Az ész a fontos, nem a haj - A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája címmel. KÖNNYŰZENEI POLITIKÁJA mnn- Mi áll a témaválasztásod hátteré­ben? Tudom, hogy doboltál egy rock­zenekarban, indultatok a Ki mit tud?-on is, no meg édesapád, bátyád biztos elvitt a legmenőbb együttesek koncertjeire...- A muzikalitás benne van a „vé­rében” a családnak, bár profi ze­nészről nem tudok. Tíz évvel idősebb bátyám mutatott először lemeze­ket, hat-hét évesen már ismertem jó néhány külföldi előadón kívül az LGT albumait, az Eddát, a Hobo Blues Bandet, a P. Mobilt és a Hun­gáriát, a szüleim révén pedig táncdal­­énekeseket: Németh Lehelt, Záray- Vámosit, Kovács Katit, Korda Györ­gyöt, Koós Jánost. Sőt egy 1981. ápri­lisi, titokban készült kalózfelvételről azt is hallhattam, mi zajlott a sárbo­gárdi Beatrice-koncerten...- Mi volt az első nagy zenei élmé­nyed?- Egyértelműen az István, a király. 1983-ban tizenegy éves voltam, ami­kor bátyám megkapta karácsonyra szüléinktől a dupla nagylemezt, és ő mesélte el a királydombi élményét is. Nagy hatással volt rám, hogy egy színházi miliőbe oltott rockalkotás ilyen közösségi élmény lehet. Ma már nincs meg a rajongókban ez a közösségi tudat, mindenki jóformán „mindent” hallgat. Akkoriban voltak „abbások” „Boney M.-esek” „eddá­­sok”, „P. Mobil-osok", „hobósok” „ri­­csések”...- Az István, a király bő fél évtized­del a rendszerváltozás előtt - amelyet akkor persze még nem sejtett talán senki - már mintha szabadon szólt volna. „Ó, mondd, te kit választa­nál!”- így a kezdő, fülbemászó nóta, amikor még egypártrendszer volt. Meg az 1956-os érzések burkolt meg­jelenítése... Mindezekről részletesen írsz a könyvedben. A Szörényi-Bródy szerzőpáros valamit zseniálisan elta­lált. Bátrak voltak? Vagy utólag ma­gyarázzuk bele, mi volt elrejtve a so­rok között?- Nem, semmiképpen sem utóla­gos belemagyarázás! A 20. század Bánk bánjaként emlegetett mű olyan kérdéseket feszegetett, amelyeknek a felvetése akkoriban nem volt „tren­di” Szőnyeg alá söpört témákat hoz­tak elő a szerzők: például a nemzeti érzést. 1983-ban nem lehetett beszél­ni a határon túli magyarság problé­máiról, de 1956-ról se! Talán ez volt a két legnagyobb tabutéma a Kádár­rendszerben. Az István-Koppány-ellentétet na­gyon sokan Kádár János kontra Nagy Imre ellentétként fogják fel - vannak is bizonyos párhuzamok. Például hogy idegen haderő verte le a szabad­ságharcot, Kádár így került hata­lomra. A nemzetegyesítés gondola­ta is megjelenik a műben; elég, ha csak arra gondolunk - s ez Bródy Já­nos részéről minden bizonnyal tuda­tos -, hogy a Koppány táborában lé­vő nemesuraknak a nevei határon túli földrajzi nevek: Torda, Labore... S a mű végén megjelent a nagy, ötven­­méteres nemzetiszínű trikolór, és elhangzott a Himnusz. Utóbbit akkor csak pártrendezvényeken lehetett elénekelni! Koltay Gábor rendezésében tehát az ősbemutatón megpróbálták fe­szegetni a határokat. Szerencsére a fő­próba után nem szólt le senki a párt­központból, hogy „elvtársak, ezt még­sem így kéne csinálni...” A könnyűze­ne terén nem minden szempontból volt Magyarország a „legvidámabb ba­rakk” de el kell ismerni, hogy Maró­­thy László - akit Kádár János utód­jaként könyveltek el, s akkor éppen a budapesti pártbizottság első titkára volt - felkarolta Szörényi Leventéé­­ket, és ő adott zöld utat az István, a királynak.- Utalsz arra is, hogy Réka szemé­lye is szimbólum volt.- Ezt lehet, hogy csak a történész mondatja velem. Erről a konkrét kérdésről nem beszéltem Bródy Já­nossal. Tény, hogy 1958. június 16-án kivégezték Nagy Imrét és mártírtár­sait. Az özvegyeknek azonban nem mondták meg, hol vannak szerette­ik sírjai. A darab végén Réka kikéri édesapja holttestét, de nem adhatja meg neki a végtisztességet - ahogy Maiéter Pálné és társai sem kapták meg férjeik földi maradványait...-A könyvbemutatón említetted, hogy téged is meglepett, milyen nagy számban maradtak fenn ügynöki je­lentések a könnyűzenei élet szereplő­iről, noha nagyon sok irat megsemmi­sült. Volt, hogy a gitáros jelentett a billentyűsről, aki erről mit sem tud­va jelentett - a gitárosról. A ///////­­as Csoportfőnökségen a könnyűzenei élet ellenőrzésével is foglalkoztak tar­tótisztek, a zenekarokat és rajongótá­boraikat erre szakosodott ügynökökfi­gyelték.- Óhatatlanul szabadságvágy feje­ződött ki a pop- és rockzenében, il­letve a koncertek egy-két órája meg­adta a fiataloknak a szabadság illúzi­óját, miközben kitombolták magukat. Ez egyrészről csípte a hatalom sze­mét, hiszen míg a koncertekre töme­gek jártak, addig egy unalmas KISZ- rendezvényen (Kommunista Ifjúsá­gi Szövetség - a szerk.) nem tüleked­tek - ha nem volt ott egy rockzene­kar. Másrészről erre válaszul kitalál­ták a szolidaritási rockfesztiválokat, így a fiatalok lelkesen „szolidarítot­­tak” a kommunista Vietnam, Kambo­dzsa, Laosz mellett... Az országban szabadon koncerte­ző zenekarokat természetesen meg­figyelték, a zenészek egy része pedig - saját jól felfogott érdekében - tar­tózkodott a rendszerellenes meg­nyilvánulásoktól a koncerteken. Kó­bor János is így emlékszik: „Mi soha nem mentünk a falnak, nem men­tünk tudatosan a rendszernek.” Érdekes adalék: a hatalom „fü­lest” kapott arról, hogy 1981. márci­us 26-án a Nemzeti Sportcsarnokban A koncert - vagyis az Illés, Tolcsvayék, Koncz Zsuzsa és a Fonográf közös nagykoncertje - alkalmával esetleg megalakul a KISZ ellenszervezete, egy alternatív ifjúsági szövetség, amely már nem lesz kommunista. Ez nem következett be, de a mai napig többen így emlékeznek. Nem vélet­len, hogy ezen a koncerten is renge­teg ügynök dolgozott.- A könyvedben „szentháromság­nak” nevezed azokat az előadókat, il­letve zenekarokat, akik és amelyek a hatvanas-hetvenes években kerül­tek fel a könnyűzene egére, és szinte a mai napig állócsillagok rajta... Te­hát minden kontroll és korlát ellené­re volt mód igazi tehetségek kiteljese­désére.- Feltétlenül! A „nagy generáció" fel tudta építeni saját mítoszát. És mivel ők voltak az első, elementáris erővel megjelenő divathullám, ezért a mai napig joggal elmondhatják magukról: nagyot alkottak, meg tudták mozgat­ni az embereket. Mások mellett Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, az Omega és Bródy János ma is hihetetlen népsze­rűségnek örvend. Ha fellapozzuk az 1980-as évek elejének ifjúsági sajtóját, azt látjuk, hogy már akkor úgy tekin­tettek Benkő Lászlóra vagy Bródy Já­nosra, mint nagy öregekre. Ez a mí­tosz a ma „sztárstátusban” lévő elő­adóknak - már csak a körülmények megváltozása miatt is - nagy valószí­nűséggel nem adatik majd meg.- A keresztyén fiatalok számára a hatvanas évektől a gitárral kísért énekek váltak egyrefontosabbá, a „kor divatja” hamar elérte az egyházakat is. Megszülettek a máig énekelt keresz­tyén „slágerek”, sőt alakultak zeneka­rok is, egyházunkban például Győri János Sámuel vezetésével a Hermons. Ezeket a népszerű ifjúsági lelkészeket éppen úgy megfigyelték, mint a pop­rock zenekarokat, a hatalom rájuk is gyanakvással tekintett. Az Állami Egyházügyi Hivatal dokumentumai között biztosan bőven találni ezekről szóló jelentéseket...- Hogyne! Sőt a Mátyás-temp­lomban a hatvanas években két alka­lommal rendezett beatmiséről is szü­letett feljegyzés. Vagy például Sillye Je­nőről, aki a modern liturgikus egyhá­zi énekek atyjának számít a katolikus egyházban, szintén maradt fenn irat­anyag. Leírták, hogy a nagymarosi if­júsági találkozókon milyen dalokat adott elő, mennyire tudná a társadal­mat szembefordítani a pártállam­mal, és így tovább. A Kádár-rendszer módosításokkal ugyan, de egyenes ági folytatása volt a Rákosi-rendszernek az egyház-pártállam kibékíthetetlen ellentétét tekintve is. Kádár több plénumon is megfogalmazta ellenér­zését az egyházakkal szemben.- Apropó, egyházak és pártállam: 1984-ben világra szóló esemény volt a Lutheránus Világszövetség buda­pesti nagygyűlése. Nyilván ez is fel­adatot adott az állambiztonságnak.- A Budapest Sportcsarnokban beépített emberek garmadája figyelt, de Káldy Zoltán püspök maga is érintett volt. Nem törnék pálcát azonban senki felett, akrúgy érezte, csak így tudja az egyház érdekeit képviselni, vagy esetleg zsarolás ha­tására működött együtt a III/III-as Csoportfőnökséggel. Ismerni kell a kor viszonyait ahhoz, hogy ítéletet mondhassunk - főleg erkölcsileg - az egyházban tevékenykedő háló­zati személyek felett. (Az egyházon belüli ügynöktevékenységfeltárására, az egyházi személyek egyedi eseteinek feldolgozására éppen az evangéli­kus egyház kezdett példaértékű tény­feltáró munkát. - A szerk.)- Jézus: nem - klubok: igen. így hangzik könyved egyik izgalmas feje­zetének címe.- A Jézus Krisztus szupersztár 1972-es magyarországi ősbemuta­tójára utalok. A vallási téma tehát a rockzenében is megjelent. A darabot a Korong együttes több helyütt - pél­dául a Műegyetem klubjában - elő­adta magyarul. A visszaemlékezések alapján színvonalas volt a produkció, Mária Magdolnát például Bódy Mag­di énekelte. De elhangzott belőle részlet a Ki mit tud?-on, betétdalait játszotta a rádió, a musicalfilmet pedig magnósklubokban vetítették. A rendszer aztán „észbe kapott”, hogy ezzel a darabbal vigyázni kell, így gyorsan levetették a műsorról. Maga Aczél György szólt le telefonon a pártközpontból, hogy be van tiltva. Egyébként ki is lehetett mutatni a templomba járás egyfajta reneszán­szát a musical hatására.- A könyv után essék szó a szerző­jéről is: a történelem-földrajz szakos tanárt csábította el az újságírás, vagy fordítva?- Nem kellett „csábítani”, párhu­zamosan tudtam foglalkozni mind­kettővel. Szegeden, a József Attila Tu­dományegyetemen végeztem, és mel­lette a József Attila Szabadegyetemen tanultam újságírást Budapesten. Egyetemi lapokba kezdtem írni, és szinte azonnal könnyűzenei témák­kal, énekes-, zenészinterjúkkal kezd­tem. Például egy debreceni kirándu­lás alkalmával, „partizánakció” kere­tében felkerestem a P. Mobil billen­tyűsét, Cserháti Istvánt. Később Szé­kesfehérváron történészként dol­goztam, könyvek társszerzője voltam, és sokat írtam szabadúszóként.- Budapestre jöttél, és hét éven át voltál az MTI vallási-egyházi témák­ra specializálódott tudósítója. Az egyházi ünnepek előtt rendre nagy­interjúkat készítettél az egyházak ve­­zetőivel. Olvasóként ezeket én nem ki­zárólag protokollinterjúknak láttam: az embert is meg tudtad mutatni az egyházvezető palástja, Luther-ka­­bátja mögött. Közelről láttad a nagy és kis egyházak, felekezetek életét, mindennapjait, megismerhetted egyes döntések hátterét. Történészként sok hasznos 21. századi egyháztörténeti adalék birtokába jutottál?- Ez a hét év nagyon sokat adott, mert megismertem emberközelből akár Ittzés János evangélikus elnök­püspököt, akár most regnáló püspö­keinket. De Erdő Péter bíborossal is nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. A református egyház és az izraelita fe­lekezet vezetői szintén mindig a leg­nagyobb nyitottsággal fogadtak, és se­gítettek a tájékoztatásban. Számos fe­ledhetetlen egyházi rendezvény része­se voltam, ami valóban élővé tette szá­momra a jelenkor egyháztörténetét.- A hét év alatt milyennek láttad az egyházak, egyházunk kommuniká­cióját?- Ha nem tud valami „különleges­séggel” előállni egy egyház, akkor ne­hezen kerülhet be a fő hírek közé. Minden megbecsülésem azoké az egyházi vezetőké, akik ennek ellené­re nem álltak be a sorba, és nem mondták azt, hogy „na, akkor most álljunk tótágast, és mutassuk meg magunkat a médiának” hiszen Jézus sem azt várja el, hogy így mutassák be az egyházat. Ha következetesen és igaz hittel állnak ki a jézusi tanítások mellett, akkor nem lehet probléma. Szerintem van egy egészséges határ, amelyet nem érdemes átlépni annak érdekében sem, hogy publicitást nyerjen bármelyik felekezet.- Végül, de nem utolsósorban: evangélikus vagy - mit jelent ez szá­modra?- Mindenképpen egy közösséghez való tartozást, azon túlmenően, hogy az ember a keresztyén hitét megvall­­ja, és az mérhetetlen lelki megnyug­vást, lelki felüdülést ad.-Mi a következő nagy feladat, amely rád vár?- A Nemzeti Emlékezet Bizottsá­ga lehetővé teszi, hogy a számomra érdekes korszakot tovább kutassam, illetve a Jaffa Kiadóval is fontolgatjuk a folytatását Az ész a fontos, nem a haj kötetnek - esetleg egy interjúkö­tet formájában. ■ Stifner-Kőháti Dóra

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom