Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-10-18 / 42. szám
io •« 2015. október 18. FÓKUSZ Evangélikus Élet „Dicsérjétek az Urat!” - Ötvenéves a Hermons ► 1965-ben alakult meg a Hermons együttes, erre emlékeztek ötven év távlatából az egykori alapítók, az Old Hermons tagjai, illetve a sokadik generációs hermonsosok. A Budapest-Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközségben múlt vasárnap már a délelőtti istentisztelet liturgiájában is felcsendültek a régi dicséretek, délután pedig a különböző felállású zenekarok zenéltek a templomban. Délután már messziről lehetett látni és hallani a templom környékén: itt valami nagyszerű készül. Sok-sok autó, mosolygós emberek tartottak a lakótelep közepén, egy dombon álló pesterzsébeti templom felé, ahonnan a kórus próbájának hangjai szűrődtek ki. Győri János Sámuel lelkész (képünkön) hihetetlen energiával vezényelte a körülötte állókat. Mindenkinek megjusson ilyen módon is az ige üzenete, kockára téve ezért sok mindent... Az emlékező alkalom zenei szolgálatát a Hermons régi tagjai kezdték, számos dalukat előadták, majd folyamatosan frissült a felállás, újabb tagok jöttek, a régiek cserélődtek. A dalok között emlékezések hangzottak el, anekdoták, régi történetek elevenedtek fel. volt a feladata a stábban: volt, aki a hangosítást, a kivetítést intézte, a felvételeket készítette, és persze a zenészek, énekesek is tudták a dolgukat, összeszokott csapatként. Nagy nap volt ez, nemcsak az együttes, hanem egyházunk életében is. Az együttes ugyanis abban a korszakban jött létre, amikor nemhogy a könnyűzenét, de az egyházi ifjúsági zenét különösen is tiltották. De minden tiltás ellenére mégiscsak voltak olyan szolgálók, akik fontosnak tartották, hogy a fiatalokhoz el-Levetítették az együttes első éveit bemutató, Győri András Timótheus által készített filmet is. Az Oratorium Anastasis tételei után Gáncs Péter püspök állt a mikrofonhoz, hogy az együttes nevét adó 133. zsoltár alapján tartott áhítatában felhívja a figyelmet arra a sokféle áldásra, amely a Hermons ötvenéves szolgálatából fakadt. Soksok ének után az alkalom a gyülekezeti teremben, terített asztaloknál folytatódott, kedélyes beszélgetéssel. ■ Horváth-Bolla Zsuzsanna Evangélikus.hu HIRDETÉS Társadalom és egyház Kereszténység és közélet Krisztus és a 21. század A világ (nem csak) lutheránus szemmel,/ / Kötőszó - Rákérdez, / következtet, összekapcsol. I Olvassa, kövesse és ossza meg! kotoszo.bloq.hu * „A Hermons a 150. zsoltárral indult” - emlékezett vissza Győri János Sámuel pesterzsébeti lelkész az együttes ötvenéves jubileumára készített füzetben. Az alábbiakban ennek a személyes visszaemlékezésnek idézzük az első és utolsó bekezdéseit. # # * „A Hermons indulása főleg a sokat éneklő, muzsikáló családi háttérnek köszönhető. Édesanyám a nagytarcsai gyülekezet kántora volt, és vezette az énekkart. Nagyanyám a délutáni vecsernyéken orgonáit. Édesapám szeretett énekelni és énekeltetni. Az esti áhítatokon mindig többszólamú kórussá váltunk. Nagyon szerettem a muzsikát, a hangszereket. Tizenkét évesen a zongoraiskola mellett beírattak a nyári kántorképző tanfolyamra. Közben a faluban alakult egy szlovák néptánccsoport, melynek egyedüli zenészeként a tangóharmonikása lettem. A százhúsz basszusos hangszer kiváló előképzés volt a kvintkör alapos elsajátításához, vagyis a gitározáshoz. Egy nagyhétre tervezett turné miatt magam léptem ki a csoportból, mondván: »Jézus szenvedésének emlékhetében én nem fogok talpalávaíót húzni senkinek!« A hatvanas évek elején a beatőrület mellett a néger lelki énekek hatottak rám. A gyülekezetben Hafenscher Károly tartott illusztrált előadást a feketék amerikai keresztyén énekeiről. Ehhez már csak az kellett, hogy 1964-ben az NDK-ban töltöttünk nővéreimmel egy hónapot német fiatalok között, akik gitáros énekekkel tartották a nyári tábort Hirschluchban. Erich Pfuhl ifjúsági lelkésztől, aki látta lelkesedésemet, kaptam egy dobgitárt, ezzel indult a Hermons. Eleinte a Halleluja dalait gitárosítottuk meg, majd 1965 adventjére az Ó, mennyi szív vár és az Új reménység című énekkel szolgáltunk. Ez utóbbinak - a Bábel tornya cíművel együtt - édesanyám, Győri Jánosné írta a szövegét. Nem véletlen, hogy a zenekar elnevezése is rokontól származik, pontosabban a nevelésünkben sokat segítő nagymamánk, özv. Gáncs Aladárné gondolataiból pattant ki, miután sokat ostromoltuk a kéréssel, hogy adjon nevet a bandának. Ő választotta aztán a 133. zsoltárban szereplő Hermon nevet. (»0, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakádra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermán harmatja, amely leszáll a Sión hegyére. Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor.«) Hangszereinket és a hangfalainkat magunk készítettük. A hathúros gitárt Horváth Miska, a basszust jómagam terveztem és raktam össze. Ki is alakult a csapat: Fényes János (Fényó) dob (eleinte fadobozon műanyag kuglibabákkal), Győri János Sámuel basszusgitár, Győri Péter Dániel hegedű és dobgitár, Horváth Miska szólógitár, Kovalcsik Pista eredeti gyári, Jolana névre hallgató gitárral lépett közénk. Az összeállás az ifjúsági körös kapcsolatokból eredt. Az együttes eleinte kizárólag a templomi istentiszteleteken szolgált. Jól látszik ez a szerzemények témájából. Ezért van köztük adventi, karácsonyi, böjti, de még a húsvét utáni vasárnapokra, mint például Exaudi napjára írt ének is. Ifjúsági munkával foglalkozó lelkészek közül páran voltak olyan bátrak, hogy meghívtak bennünket szolgálatra. Ez a bátorság kettős volt. Egyrészt az új stílus megemésztetése a hallgatósággal, másrészt a politikai kellemetlenség, mely a felelősségre vonás miatt volt várható. 1966-ban Pesterzsébeten, 1968-ban Kelenföldön (megjegyzendő, hogy mindkét helyen Bence Imre bácsi volt a lelkész), 1969-ben a Deák téren szolgálhattunk a nagyteremben, mely zsúfolásig megtelt. Emlékszem, a Hafenscher Károly és Kékén András lelkészek által szervezett alkalom után Káldy püspök úr terpeszállásban, karba tett kézzel és szúrós tekintetekkel nézte a kivonuló fiatalságot. (...) Hatvanadik születésnapomra kaptam egy Hammond E 100-as orgonát Leslie hangfalakkal. (Ez is ötvenéves, mert 1965-ben gyártották Dániában, tehát jogosult a Hermons Hammond névre!) Elhatároztam, hogy minél több helyre elviszem szolgálni ezt a kétszáz kilós hangszert. így került ki 2015 májusában Brassó mellé, Négyfaluba. A legfrissebb Hermons-szám - egy népdalátirat - is ekkor keletkezett: még népi táncos koromban megtetszett a Learatták már a búzát kezdetű dal, melynek kicsit bibliásítottam a szövegén. Erdélyben a főleg férfiakból álló gyülekezet többször is elénekelte velünk, annyira tetszett nekik. A Hermons ötven éve alatt körülbelül háromszáz ember szolgált hangszerrel vagy énekkel az együttesben. A Hermons ötvenéves évfordulóján az »öreg fiúk« ismét együtt zenéltek, és későbbi Hermons-generációk képviselői is muzsikáltak. Márkus Jánosné, Johanna szervezésében és karvezetésével az ünnepségen bemutatásra került az Oratorium Anastasis pár tétele. Énekkel és szólóénekkel, hangszerrel közreműködtek: Becsjanszkyné, Judit, Blatniczky János és ifj. Blatniczky János, Győri Benjámin György, Győri Sachiko, Győri Dorka, Győri Pál, Győri Péter Dániel, Helfrich Eszter Anna, Helfrich Gábor, Herkelyné, Melinda, Hvizsgyalka Zsuzsa, Koczur Tibor, Kristófné Kinga, Laczkovszky Győző és neje, Bartos Edit, dr. Márkus János, Koleszáné Judit, Milyanné Mária, Sághy Andrea, Sípos Csaba, Síposáé, Noémi, Sohan László. Ötven év... Időtálló-e a könnyűzene? Talán az, de az Isten dicsőítése bármilyen hangszerrel, bármilyen stílusban örökkévaló, mert »ott a városban, a nagy templomban« is lesz Hermons.1”
