Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-10-11 / 41. szám
Az igazi indíttatás Zenés istentisztelettel nyitották meg a reformáció hónapját a Deák téren Isten és embertársaink szeretete nem olthatja ki, nem relativizálhatja egymást - mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a reformáció hónapját megnyitó múlt csütörtöki istentiszteleten. A járókelők és a turisták nagy érdeklődése övezte a reformáció hónapjának országos nyitó istentisztelete előtt felcsendülő térzenét és harangjátékot. A kamerák és okostelefonok kereszttüzében a Bocskai István Református Oktatási Központ Egressy Béni Művészeti Középiskolájának - Tóth Tamás vezényelte - fúvószenekara vezette fel az ünnepi alkalmat október í-jén Budapesten, a Deák téri evangélikus templom lépcsőjénél. W Folytatás a 4. oldalon Nyilatkozatot adtak ki az LVSZ európai alelnökei ► Hazánkban találkoztak a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) európai régióinak alelnökei. Az egyházi vezetők október 3-án közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben megfogalmazták álláspontjukat a menekültkérdésről. Alább a nyilatkozat fordítását adjuk közre. A menekültkérdés nagy kihívást jelent számunkra, melynek hatása napjainkban és valószínűleg a következő években is érezhető lesz. Mi, a Lutheránus Világszövetség európai régióinak alelnökei azért gyűltünk össze Budapesten, hogy köszönetét mondjunk a Magyarországi Evangélikus Egyház fáradozásaiért, és támogassuk abban, hogy Magyarországon is lehetőség legyen menekültek ésszerű mértékben történő fogadására. Különösen fontosnak tartjuk az Evangélikus Diakónia krízishelyzetben végzett munkáját. Bátorítunk minden evangélikus egyházat, hogy erejükhöz mérten vállaljanak részt az érkező menekültek keresztényi befogadásában. Európai evangélikus egyházainknak körülbelül negyvenmillió tagja van. Egy hetvenkétmilliós evangélikus világközösség részei vagyunk, mely követi Jézus útmutatását: „...valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg!’ (Mt 25,40) Ezt a feladatot összeurópaiként értelmezzük, és bátorítunk minden európai kormányt arra, hogy feladatukat közösen végezzék. Hálásak vagyunk azoknak az országoknak, Közös nyilatkozat amelyek Jordániához, Libanonhoz és Törökországhoz hasonlóan óriási erőfeszítéseket vállalnak. A nyitott európai határokkal kapcsolatos szerteágazó tapasztalatok ma - éppen huszonöt évvel azután, hogy megszűnt a német és az európai megosztottság - arra késztetnek minket, hogy felelősen cselekedjünk a mélyreható szakadások elkerülése érdekében. A kerítések és falak nem alkalmasak arra, hogy elősegítsék az emberek egymás mellett élését. Minden európai országtól elvárjuk, hogy fogadja be a menekülteket, és találja meg a közös feladat hosszú távú megoldásának útjait. A menekültekről való gondoskodás a kezdetektől fogva meghatározta a Lutheránus Világszövetség munkáját. Evangélikus egyházakként együttműködünk és segítünk abban, hogy békés és lehetőség szerint igazságos életviszonyok alakulhassanak ki. Ezért szeretnénk még jobban megerősíteni a hozzánk érkezők támogatását. A Lutheránus Világszövetség jelenleg világviszonylatban több mint kétmillió menekültet támogat. Az evangélikus egyházak idén több mint kétszázmillió eurót fordítanak a menekültek segélyezésére. Az anyagi segítség mellett mindenekelőtt élelmiszert, lakóteret, takarókat és fűtést biztosítunk a téli időszakban. Különösen fontos, hogy kezünket üdvözlésre nyújtsuk ki. Kérjük a menekültek érintett származási országait, hogy kezdeményezzenek béketárgyalásokat, és teremtsenek biztonságos életkörülményeket. Emlékeztetjük ezeknek az országoknak a vezetőit és irányítóit Isten és az emberek előtti felelősségükre, és felhívjuk őket arra, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy senkinek ne kelljen elhagynia a hazáját. A nemzetközi közösséget felhívjuk arra, hogy ennek érdekében tegyen felelős lépéseket. Helga Haugland Byfuglien, a Norvég Egyház püspöke, az észak-európai régió alelnöke Dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke, a kelet-európai régió alelnöke Dr. h. c. Frank Otfried July, a Württembergi Protestáns Tartományi Egyház püspöke, a nyugat-európai régió alelnöke Fordítás: Horváth-Bolla Zsuzsanna Megújuló istendicséret !► 7. oldal Félek Krisztus példája útba igazít !► 8. oldal Teremtés heti záró istentisztelet !► 9. oldal hinni Ökumenikus női területi találkozó !► 9. oldal Tudd, kik a barátaid! !► 11. oldal valamiben Gyümölcsöző templomkert !► 13. oldal ► 10. oldal Hova vezet a damaszkuszi út? Prőhle Gergely Az elmúlt hetekben egyházunk országos központjában szinte egymásnak adták a kilincset a különböző nemzetközi egyházi szervezetek delegációi. Az Egyházak Világtanácsa, a Lutheránus Világszövetség képviselőinek vagy akár Heinrich Bedford- Strohmnak, a német evangélikusok elnök-püspökének a látogatása persze inkább a menekültválságról, s nem a számunkra oly kedves - és egyébként minden figyelmet megérdemlő - magyarországi lutheránus diaszpóra helyzetéről, állapotáról szólt. Vagy talán mégis? Sokszor hallani értetlenkedő hangokat azzal kapcsolatban, hogy miért is kell annyit foglalkozni a nemzetközi kapcsolatokkal, hiszen a világméretű folyamatokat befolyásolni úgysem tudjuk, a „külföld” értetlenségét a mi sajátosan magyar viszonyaink iránt pedig nem tudjuk megváltoztatni. Igaz ez a vüági közegben, de talán még inkább igaz az egyházban, ahol - egyébként okkal - a hitélet és a mindennapi feladatok többsége a gyülekezetre, egy jól áttekinthető közösségre korlátozódik. A szembeállítás akkor válik igazán veszélyessé, amikor a világlátott kisebbség provincializmussal vádolja a „röghöz kötött” többséget, vagy éppen fordítva: a „való élet ismerői” urizálással vádolják a nemzetközi kapcsolatok érdekében tüsténkedőket. A 2015. év megmutatta, hogy e gyakran mesterségesen is gerjesztett ellentét valójában mennyire mondvacsinált. A migránsok, menekültek tömegeinek megjelenése Magyarországon és Európában mindenki számára világossá tette, hogy a világpolitika bármikor megjelenhet többé-kevésbé békésnek hitt közvetlen környezetünkben is - és nem csak a televízió képernyőjén. Érthető, ha a fejlemények láttán különböző érzések, indulatok kavarognak mindnyájunkban. Az is természetes, hogy egyszerre imádkozunk a valóban segítségre szoruló háborús menekültért és a gyülekezetünkhöz tartozó, épp a déli határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrért. A keresztény közösséghez egyvalami lenne méltatlan: a félelem. A félelem megeszi a lelket - ahogy Fassbinder híres filmjének címe mondja, de ha ez esetleg túlzás is, az bizonyos, hogy gyakran tehetetlenséghez, rossz reakciókhoz vezet. Az elmúlt hónapok tanulsága, hogy - köszönet érte elsősorban a diakóniai munkaágnak - egyházunk a legsúlyosabb helyzetben, a leghangosabb politikai összecsapások és a hazai egyházakat ért vádaskodások közepette is képes nem hivalkodva, kérkedve, hanem csendben, módszeresen, bátran s valóban elhivatva dolgozni a menekültekért - anélkül, hogy elfelejtené lehetőségeink korlátáit s persze az egyház életének mindennapi valóságát. Ezt állapították meg egyébként külföldi látogatóink is. A velük való beszélgetésekből világosan kiderült: korántsem igaz az, hogy ne lehetne megváltoztatni a Magyarországgal kapcsolatos, a nemzetközi sajtóban sajnos közkeletű hamis elképzeléseket, a tőlük kapott bátorítás ugyanakkor annak jele, hogy nekünk, a „diaszpórában” élő magyarországi evangélikusoknak is megvan a felelősségünk, feladatunk a világméretű folyamatok kezelésében, a problémák enyhítésében. S noha vendégeink elsősorban a menekültválság miatt érkeztek, meg-A keresztény közösséghez egyvalami lenne méltatlan: a félelem. A félelem megeszi a lelket... kockáztatom, hogy nagyon pozitív képet kaptak evangélikus közösségünk állapotáról. De hát hol is kapcsolódhatna össze jobban a keresztény hit által százmilliókat összekötő, világméretű felelősség a közel ötszáz éve az anyanyelvén Bibliát olvasó ember helyhez kötött tettrekészségével, mint az evangélikus egyházban? Erről szólt az evangélikus presbiterek országos találkozója is, és erről fog szólni - immáron műhelymunkaszerűen - a felügyelők november 6-án kezdődő országos összejövetele is. Hová vezet a damaszkuszi út? - szól a találkozó címe, nem véletlenül számos áthallással. Szó fog ugyanis esni - igaz, ezúttal csak röviden - a Szíriában és térségében zajló folyamatokról, de ami a legfontosabb: az egyház, a gyülekezetek, a keresztény közösség tagjainak életét, nehézségeit, örömeit oly jól ismerő Pál apostolt fogjuk segítségül hívni, hogy a ciklus közepén érdemben beszéljünk a 2018-ig elvégzendő feladatokról. A zsinati elnökség előadásában hallunk majd az egyházszervezet átalakításának lehetőségeiről, az intézmények közötti együttműködés feltételeinek javításáról. A felügyelők körében megszokott nyíltsággal szeretnénk megvitatni mindazon kérdéseket, amelyekről azt gondoljuk, hogy a jövőben döntően befolyásolják majd gyülekezeteink, egyházunk életét - különösen helyi tettrekészségét, cselekvőképességét. A szemünk előtt zajló világméretű folyamatok, a Damaszkuszból - és tágabb környékéről - Európa felé vezető úton elindult tömeg láttán talán nem tévedünk, ha azt mondjuk: erre egyre nagyobb szükség lesz. A szerző egyházunk országos felügyelője, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára
