Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-10-04 / 40. szám

Evangélikus Élet FÓKUSZ 2015. október 4. *• 7 Aki Istentől kapott hivatásaként rúgja a bőrt Beszélgetés Bereczki Dániel debrecenifutballistával ► „Segít a hit és az a meggyőződés, ha az ember tudja, hogy Isten állította a helyére” - mondja Bereczki Dániel labdarúgó, az NB I.-ben szereplő kétszeres baj­nok Debreceni VSC játékosa, az U20-as válogatott tagja. Célja egyelőre az, hogy rendszeresen szerepel­jen az NB I.-ben, és kiharcolja a helyét az U20-as vá­logatottban. A tizenkilenc éves támadó életében fontos szerepet játszik a hit, az Istennel való kapcso­lat. A debreceni csapókerti református gyülekezet­ben július íi-én együtt szolgált e sorok írójával. (A nap másik tanúságtevője Portisch Lajos sakknagymester volt.) A sportolókkal Csató Péter beszélgetett. Ebből a hangfelvételből szerkesztettük az alábbi interjút. {Szeverényi János)- Hirtelen egész Debrecenben ismert és szeretett élsportoló lettél. Milyen szerepe van a szülői háznak abban, hogy elindultál a hit útján, és ezen járva élsz?- Életem része volt a mindenna­pi gyülekezeti élet. Ez vett körül, de ebből nem következett természete­sen, hogy én ezt az utat fogom válasz­tani. Ahogy a szüleim, a családom te­relgetett, eleinte kötelező volt min­den alkalmon ott lenni, de volt, hogy úgy éreztem, nem feltétlenül szeret­nék elmenni. Erre sokan emlékez­nek... sokszor inkább a futkározás­­sal foglalkoztam, ami később jól jött. De természetesen örülök annak, hogy számomra ez így adatott meg. Látom, ha körülnézek a világban, hogy szerencsésnek érezhetem ma­gamat, amiért ilyen környezetben nő­hettem fel és élhetek a mai napig is. Ez a biztonság és nyugalom, amit a szüleimtől, a testvéreimtől kaphat­tam, épített engem is. Hozzájárul ah­hoz, amit már eddig , is elértem, és amilyen emberré váltam.- Az Újszövetségből ismerjük Jé­zus talentumokról szóló példázatát. Ennek az az üzenete, hogy mindnyá­jan küldetéssel születünk erre a világ­ra, és az a kihívás, hogy ki-ki felismer­je, mi a küldetése. Az is feladat - a hit nemes harca mellett -, hogy azt a ta­lentumot, amelyet Istentől kaptunk, megsokszorozzuk. Mitől lesz valaki él­sportoló? Mennyiben segített a hitben járásodban a sport, illetve fordítva?- A sportban sokszor előfordul, hogy kudarcot él meg az ember. Egyre inkább így van, ahogy nő a tét, ahogy egyre magasabb szintre jut, és egyre fontosabb, hogy mit ér el, illet­ve hogy eléri-e. Tehát a sportban na­gyon sok olyan helyzettel találkozik az ember, ami nagyon vissza tudja vetni, el tudja venni az önbizalmát vagy az odaadását. Ekkor segít a hit és az a meggyőződés, ha valaki tud­ja, hogy Isten állította a helyére. így tud az ember a nehéz helyzetekben továbbmenni, újra erőt meríteni. Hiszen ha érzi is, hogy ő kevés volt, kudarcot vallott, tudja, hogy nincs egyedül. Hiába vallók kudarcot, tu­dom, hogy Isten engem továbbküld, és lesznek még eredmények. Ez for­dítva is működik, hiszen pontosan a sikertelenségek kapcsán lehet felfe­dezni, hogy önmagában milyen ke­vésre képes valaki, és hogy ha Isten nélkül megy fel a pályára, akkor egészen más eredmény következik. Ezekben a helyzetekben az ember igazán megtapasztalja, hogy milyen kapcsolatban áll Istennel, és tudja mélyíteni is a vele való kapcsolatát.- Hogyan éled meg a hited egy olyan közegben, amelyben a társak sokszor teljesen más értékrendet kép­viselnek?- Hiszem, hogy ez az az út, ame­lyet Isten nekem szánt. Sok csalódás és nehézség érhet a pályán és azon kí­vül is, de Isten minden helyzetben ott van mellettem. Nem jutottam volna el idáig sem egyedül.- Milyen érzés például bemenni olyan öltözőbe, ahol káromkodnak?- Azt hiszem, ezt nem csak a lab­darúgáshoz lehet kötni, ez más kö­zegben is mindennapos. A trágár be­széd használata vagy elkerülése sok­kal inkább intelligencia kérdése, és nem azé, hogy valaki hívő-e, vagy sem. Én azért nem szoktam károm­kodni, mert az öltözőben sem felej­tem el, hogy milyen közegből jövök.- Furcsának találhatják a hozzá­állásodat. Nem értek emiatt táma­dások?- Éppen ellenkezőleg, sokak tisz­teletét vívtam ki ezzel a lelkülettel.- Mennyire egyeztethető össze a rendszeres hitélet a professzionális labdarúgással? Hiszen a bajnokság­ban rendeznek mérkőzéseket vasár­nap is, amikor egy hívő ember szíve szerint nyilván az istentiszteleten venne részt.- Mivel Istentől kapott hivatásom­ként élem meg a futballt, így emiatt nincs lelkiismeret-furdalásom. De amikor tudok, ott vagyok a gyüleke­zetben. Sokaknak furcsa lehet, de én minden pillanatban kapcsolatban vagyok Istennel, a pályán játék köz­ben is; tudom, hogy Istennek ez a ter­ve velem.- Egy hívő futballista sohasem fogja tudatosan lerúgni az ellenfelét, nem lesz sportszerűtlen, még akkor sem, ha ellenfele a siker érdekében meg nem engedett eszközöket is bevet?- Korábban is találkoztam már ezzel a kérdéssel. Akkor úgy vála­szoltam, hogy ebből a szempontból szerencsém van, hiszen én támadót játszom, és nem nagyon kerülök ilyen helyzetbe. Azért sok olyan kis turpisság van, amit az ember elő­vehet, de ezek sohasem irányul­hatnak az ellenfél ellen, sokkal in­kább a saját csapat segítését szolgál­ják - még ha elég keskeny is a ha­tár a kettő között.- A tűzhöz közel kerülőfiatal lab­darúgók gyakran hangoztatják, hogy ki a példaképük. Egy hívőfutballista számára például az egyik követendő utat Gera Zoltán pályafutása jelent­heti, aki fiatalon a hit segítségével tud­ta megváltoztatni korábbi, káros szenvedélyektől sem mentes életmód­ját, és lett belőle profi labdarúgó.- Természetesen tisztában va­gyok azzal, hogy remek példát mu­tat a világnak, de nem neveznék olyan embert a példaképemnek, aki­nek nem látom az életét nap mint nap. Akit valóban annak nevezhetek, az az édesapám, aki lelkész. A Deb­receni Baptista Gyülekezet lelki­­pásztora is volt, ahová én is járok minden héten. Szüleim példája na­gyon fontos az életemben, sokat se­gít nekem az, hogy láthatom, hogyan kezelik a nehezebb időszakokat. Az ő példájuk alapján tudok én is helye­sen dönteni.- Egy korábbi írásban az jelent meg rólad, hogy futballkarriered után lelkész szeretnél lenni, ez azonban nem fedi teljesen a valóságot. ben. Még nekem is van hová fejlőd­nöm bőven, de már azon az úton is, amit eddig bejártam, sokan elcsúsztak, mert nem tudták jól kezelni a kudar­cot vagy a sikert. Sokan nem tudják fel­dolgozni azt, hogy az életük során egy­ről nem a kettőre, hanem hirtelen a tíz­re jutottak. Egzisztenciálisan és elisme­rés terén is nagy változás ez, és van, aki fiatalon nem éli meg jól. Ebben szíve­sen segítenék másoknak, de egyelőre a saját pályámon igyekszem jól meg­élni ezeket a helyzeteket.- Nekem úgy tűnik, hogy viszony­lag szépen és meredeken ívelfölfelé a pályád. Hogyan tudsz megküzdeni a hirtelen jött népszerűséggel?- A pályafutásom jelenleg egyér­telműen felfelé ível, igen, én viszont tudom, hogy mi történik a minden­napokban, amelyeket sokan nem látnak. Kívülről csak az eredmények látszanak. De én tudom, hogy közben voltak olyan pillanatok, amikor nem voltam a topon. Ezek azok, amik en­gem vissza tudnak fogni és megvéde­- Nem jelenteném ki, hogy lelkész szeretnék lenni, de azt nem zárom ki, hogy egy nap a teológián tanulok majd. Nem célom az sem, hogy edző legyek, mint a futballisták nagy részé­nek, de szeretnék segíteni a jövő nem­zedékének is. Már eddig is tapasztal­tam, hogy sokan nem tudnak mit kezdeni a nagy változásokkal az életük­ni attól, hogy felfuvalkodottá váljak, és azt gondoljam, hogy mindez az én érdemem. A legfontosabb visszafo­gó erő, hogy tudom, Isten nélkül nem jutottam volna el már idáig sem. És persze úgy érzem, még most sem tar­tok sehol, másokhoz mérve. Ezek em­lékeztetnek arra, hogyan kell élnem ezzel az áldással.- Hogyan lehet a sikert és a kudar­cot jól kezelni?- Úgy gondolom, a siker is, és a kudarc is fontos egy sportoló életé­ben. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, hiszen mindenki nyerni szeretne. Én saját magamon észrevettem, hogy egy olyan időszak után, amikor minden a helyén volt, jó jót követett, aztán még jobb lett, az ember elhi­szi, hogy minden rendben van, már nem is tud rosszul játszani. Utána aztán megtapasztalja a valóságot, a saját határait. Természetesen nehéz ez az időszak, de próbálom úgy fel­fogni, hogy ez is a javamra van, próbálok örülni a nehézségeknek, amennyire lehet. Ilyenkor tudom, hogy mennyire fogom értékelni azt, amikor újra visszakerülök a győzel­mi útra. Ezért nagyobb értéket tu­lajdonítok azoknak az időszakoknak, amikor nincs minden a helyén, hi­szen olyankor sokkal többet tud fejlődni az ember.- Egy élsportoló életében vannak periódusok: felfelé ívelő pálya, aztán a csúcs, olyan tizenöt évig. És mi van hosszú távon?- Erről még nagyon keveset tudok mondani, mert nagyon az elején já­rok az útnak mind a sportban, mind a hitben. Ahogy eddig észrevettem, nagyon nehéz bármilyen változásra felkészülni, talán lehetetlen is. Az egyetlen dolog, amit ezzel kapcsolat­ban tenni tudunk, az, hogy Istenre bízzuk a pályánkat, bízva abban, hogy ő tudja, mikor minek és hogyan kell történnie. A sportoló élete és rivaldafényben való léte nem tart az élete végéig, hi­szen fizikai határainkat bár nagyon feszegetjük, de átlépni nem tud­juk. Ilyenkor fontosak azok az elvek, erkölcsi útmutatások, amelyeket az embernek követnie kell. A legfonto­sabb, hogy a sikert, amelyről álmo­dunk, ne úgy érjük el, hogy sportsze­rűtlen eszközökhöz nyúlunk. Ez az, amire törekednünk kell: becsületes úton érjük el, amit szeretnénk. ■ Kövessen bennünket a Facebookon Is: facebook.com/evangelikus Magyarországi Evangélikus Egyház - Életközeiben vagyunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom