Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-09-20 / 38. szám

6 -m 2015. szeptember 20. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Anyák megmentője Semmelweis Ignácra emlékezünk Evangélikus templom - nyitva? A gyermekágyi láz kórtanát, illetve megelőzésének módját 1847-ben fel­fedező Semmelweis Ignác tragikus élete ma is tele van megválaszolatlan kérdésekkel. Százötven éve, amióta az elmegyógyintézetben véget ért - 1865. augusztus 13-án - örökös rossz­­indulattól övezett küszködése. Nézem halála előtt készült fényké­pét. Egyetlen év után micsoda válto­zás: barázdált homlok, elkomoruló arc. Visszaréved a távoli esztendők­re, a hiábavaló küzdelmekre: hány anyát megmenthetett volna, ha hall­gatnak a szavára. Semmelweisnek csak néhány ágy állt rendelkezésére, hogy bizonyíthas­sa korszakalkotó felfedezését. Az életmentő magyar orvos felismerte, hogy a szülészet higiéniáját betartva a gyermekágyi láz fiatal áldozatainak számát csökkenteni lehet. Felfedez­te, hogy ez a szörnyű kór nem jár­vány, hanem a hullaházakból ho­zott fertőzés, amely ellen fertőtlení­tő kézmosással kell védekezni. Ilyen egyszerű és csodálatos Sem­melweis felfedezése. Egy igazoló adat az Orvosi Hetilapból: keze alatt hat éven át 933-an szültek, s csupán nyolc anyát vesztett el! Halálának százötvenedik évfordu­lója alkalmából egymást érik a megem­lékezések, a kiadványok, a konferen­ciák. A sok lehetőség közül a budapesti orvostörténeti múzeumot látogattam meg, és megnéztem Katona Zsuzsa dokumentumfilmjét. A múzeum termeiben az ókori Egyiptom orvoslását, görög és római bronz sebészeti eszközöket is látha­tunk. Betekinthetünk a középkori arab tudomány világába, a kolosto­ri gyógyítás fejlődésébe, a 16-17 szá­zadi magyarországi orvoslásba, a nagyszombati egyetem orvosi kará­nak dokumentumaiba, sőt egy 18. századi szülészeti műszerládába is. És már ott is vagyunk a Semmelweis­­tablóknál. Családi képek, régi levelek, a szü­lői ház, a budai gimnázium. Festmény a bécsi közkórház hatalmas épület­tömbjéről és a pesti Szent Rókus Kór­ház templomos falairól. Külön látha­tó a nagy szeretettel berendezett emlékszoba. Az 1860-as éveket idé­zi: eredeti bútorok, kopott képek, hosszú szőnyegek; kis íróasztal, amelynél főművét, a Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers (A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése) cí­mű könyvét fogalmazta éjszakákon át. Latin, görög, német nyelvű, díszes könyvek, hófehér kályha, habos füg­gönyök a csendes homályban. Katona Zsuzsa filmje visszapergeti az időt. Semmelweis ötödik gyer­mekként látta meg a napvilágot. Otthon németül, az iskolában ma­gyarul beszélt. 1838-tól az orvosi egyetemre járt, 46-ban diplomá­zott. Ó volt az első, aki a munkájá­ról jegyzőkönyvet vezetett. Véletle­nül fedezte föl, hogy a gyermekágyi láz oka a hullamérgezés, ezért a szülészeti osztályon kötelezővé tet­te a klórmeszes kézmosást. Láthatjuk a filmben azt is, miként emlékeztek jeles külföldi kollégái a fáradhatatlan magyar orvosra. A szé­pen felépített képsorokból megtud­juk: a félreállított férfi nem igyekezett „helyezkedni” nem harcolt nézeteiért, csak levelekben írta le megfigyelésit. Semmelweis Ignácról 1969-ben nevezték el a budapesti orvosi egye­temet, és az értékes anyagot őrző or­vostörténeti múzeum (amely egyko­ri szülőházában működik) is felvet­te a nevét. Győry Tibor, Benedek Ist­ván, Antall József (az egykori minisz­terelnök) fáradozott azon, hogy em­lékét megőrizze az utókor. Felfedezése korszakalkotó. Egy­szerű és fontos. És gyönyörű, mert nincs szebb, mint a megszületett csecsemőt a fénybe emelni, édesany­ja karjaiba adni. ■ FFL Szombaton, szeptember 19-én kez­dődik az Ars Sacra fesztivál, a szent művészet ünnepe Magyaror­szágon. Egy héten keresztül számos kiállítás, koncert, felolvasóest foglal­kozik a témával, olyan műalkotáso­kat helyezve a fókuszba, amelyek - a maguk módján és eszközeivel - az isteni, a transzcendens felé vezet­nek bennünket. 2007-ben a Városmisszióval kapott lendületet ez a kezdeményezés. Az el­sődleges cél az volt, hogy a „spiritu­ális hátország nélkül élő emberek” számára felmutassa azokat az örök értékeket és igazságokat, amelyekről keresztényként nekünk tapasztala­tunk, élményünk, egyéni és közössé­gi látásunk van. Az idén kilencéves Ars Sacra fesz­tivál Európa legjobb fesztiváljai kö­zé került - mintegy húsz másik ha­zai rendezvénnyel együtt. Szerencsés egybeesésnek tartható, hogy azon a hétvégén kezdődik, amelyen az eu­rópai országok épített örökségükre fi­gyelnek. A nálunk kulturális örökség nap­jai nevet kapott ünnep eredete 1984- re nyúlik vissza, amikor Franciaor­szágban megszervezték az első „nyi­tott kapuk” rendezvényt. Hét évvel később European Heritage Days (eu­rópai örökségnapok) névvel az Euró­pai Unió prominensei is magukévá tették az üzenetet, és a kezdeménye­zés mellé álltak. Mára ötvennél több ország - unión kívüliek is - kiveszik a részüket a programból, különleges módokat, formákat találnak az épí­tett örökség bemutatására, népsze­rűsítésére, felhívják a figyelmet a védelem, az értelmes hasznosítás szükségességére. Magyarország a kilencvenes évek eleje óta résztvevő, a Kulturális Örök­ségvédelmi Hivatal 1999-ben állt a kulturális örökség napjai mögé: az el­sősorban önkéntesek által működte­tett programok eddig is több száz helyszínen zajlottak, évente több tízezer látogatót mozgattak meg. Igazi csemegének ígérkezik, hogy ilyenkor azokba az épületekbe is be­léphet az ember, amelyek máskor zárva vannak a látogatók előtt, vagy csak sok pénzért tekinthetők meg. Hosszú a sor a pompás józsefvárosi Gutenberg-háztól a kőbányai, föld alatti víztározó grandiózus csarnokai­ig, a romos lovasberényi kastélytól az ózdi kohászat szebb időket látott gyárépületeüg. Érdemes előre tájéko­zódni, ha útra kelünk: Ácsán, a kas­télyban például nincs villany, tehát elemlámpás sétára kell számítani, másutt pedig előzetes regisztrációra van szükség. Iskoláink közül jó néhány, templo­maink pedig jórészt épített örökségünk szép, különleges, egyedi, régi, veszen­dő, igényesen karbantartott (a jelző vá­lasztható, akár több is) példái. Gondo­lunk-e arra, hogy ezen a kiemelt hét­végén megmutassuk az érdeklődők­nek? Hogy mi, akik napról napra vagy hétről hétre koptatjuk padjait, a közel engedés, az ajtónyitás által szintén gaz­dagodhatunk? Jellemzően zárt ajtajú templomaink, ha „csak egy éjszakára” megnyílnának, nem töltenék-e be még jobban hivatásukat? A nádasdladányi Nádasdy-kas­­tély évről évre több száz látogatót fo­gad ilyenkor. Azt mondják, leírhatat­lan élmény, amikor szombat éjjel „az ősök csarnokában”, vagyis az ősök portréi között felgyúlnak a csil­lárokon a gyertyák, s vagy száz lán­gocska fényében valóságos időutazás­ban van részük a vendégeknek. Védve, amit elődeinktől kaptunk, és felmutatva arra, aki megtart ben­nünket - így ünnepeljük öröksé­günket! Még be lehet kapcsolódni! ■ ZÁSZKALICZKY ZSUZSANNA A programokról tájékozódni lehet az alábbi honlapokon: ars-sacra.hu oroksegnapok.hu evangelikus.hu/nyitott-templomok­napja-evangelikus-programok Jegyzetlapok (Napló, 2015) Augusztusi özönvíz. Éjjel háromkor villámla­­ni kezd gyors, cikázó fénnyel s hatalmas dör­géssel. Azután ömlik az eső, még az ablakon is folyik befelé. Egyórányi csönd, újból kezdődik elölről. Három napja nem szűnik ez a soha nem látott felhőszakadás. Hajnalban látom a tele­vízióban a drámai képeket: szétverve a város, megszaggatva a fák, az aluljárókban hömpölyög a víz. A Balaton északon és délen is sártenger. * # # Kőkrisztusok, pléhkeresztek, szentek. Ott áll­nak az út mellett, falvak utolsó házainál. Szent Vendelek, Nepomuki Szent Jánosok. Néznek bennünket, pillantásukkal kísérnek. A legtöbb közelében kopott fapadokon öregek ülnek. Ar­cuk barázdált, fáradt, már csak a csönd hallgat­ja őket. Pedig mennyi mindent tudnak, veszen­dő kincseket: népi imádságokat, zsoltárokat, si­ratóénekeket. Milyen jó, hogy Szántó Piroska festményein, Olasz Ferenc fotóin és filmjein meg­örökítette az út menti kereszteket. Keszthelyi istentisztelet. Szép, megújult templom fogadja a hívőket. A várakozás csendje, családias légkör. A vajszínű falak, a szószék bársonyzöldje kedvesen ringatja az ódon-szép zsoltárokat, az istenes szavakat. Honthegyi Zsolt lelkész szeretetteljes, töp­rengő mondatai utat találnak. Olykor nagy csönd lesz, s legtöbben hunyt szemmel perget­jük vissza az életünket. A végén újság- és könyvvásárlás. Beszélgetés. Ilyen kedves, öle­lő gyülekezettel régen találkoztam. Rögtön ész­revették, hogy idegen vagyok, és vezettek, so­rolták a gyerekek nevét: élőben és fényképe­ken. Búcsúzáskor hívtak: pénteken bibliaóra, a hét végén orgonahangverseny. * * * Moldova György. Újra a televízióban. Kérde­zi a riporter, mit szól ehhez az iszonyú hőség­hez. Az író felelete: „Kádár-könyvem a tizedik kiadásánál tart.” Vagyis már százezer elfo­gyott, és most nyomják az újabb példányokat. Másik kérdés: „Mit szól a mai élethez?” Szelíd mosoly, térdcsapkodás:,Kádár János a 20. szá­zad legnagyobb politikusa. Ott a helye István király mellett." Eláll a lélegzetem; magyar író hogy mondhat ilyen szörnyűségeket? Moldova azt hiszi, hogy az irodalom ma nem a könyvek üzenete, „csak” szóbeszéd. Ezért fe­cseg összevissza, provokálva. Úgy gondolja, a hazugságnak ma nincs következménye. S talán igaza is van, az elbutított emberek nagyobb ré­sze mindent elhisz. Sőt terjeszti is a képtelen­séget. ítélkezik, besároz embereket. 9 * * Nyelvismeret. Nagy felmérés után kiderült: Magyarországon tíz ember közül hárman tud­nak megszólalni idegen nyelven. Európában e tekintetben az utolsó helyen állunk. Ilyenkor mindig az jut eszembe: mi van a gyönyörű ma­gyar anyanyelvvel? Ha megkérdeznék valakit, hogyan jutok el a Vörösmarty térre, azt hiszem, kevesen tudnának felelni. Vagy Weöres Sándor örvényes szózuhatagát idézném... Szomorú le­szek. Pedig még nem szóltam a televíziós ripor­terekről, akiknek egy egyszerű tőmondat meg­fogalmazása is komoly probléma. A raccsolás­­ról, a rossz hangsúlyról nem is beszélve. Rövid tudósításokban tíz-tizenöt hiba, kibogozhatat­lan szócsomók. # tg 4V Kajak-kenu. A sport immár elvesztette szép­ségét, a nemes viadal tisztaságát. Hivatásos gla­diátorok páváskodnak mindenütt. Van egy kedvencem, akit régóta figyelek: a háromszo­ros olimpiai bajnok Janics Natasa. Hiába a csil­logó aranyérmek, a tengernyi munka, az elnök és a szövetségi kapitány nem szereti. Pedig a vi­lággyőzelmek után nekik illett volna elsőként gratulálniuk és vinniük a vizes csónakját. Nem szeretik. Talán mert magyar és szerb szülők gyermeke, és nem adja meg magát. Gyermekszülés után, mikor lehetett, azonnal edzésbe állt, szinte elölről kezdve az egészet. És most váratlanul újra feltűnt, tarolt az orszá­gos bajnokságon: kétszáz méteren győzött egyéniben, a tizennyolc éves Homonnai Lucá­val párosban is diadalmaskodott, és a győri csa­pattal megnyerték a négyest is. Mondanom sem kell, nincs benne a riói előolimpiára utazó ma­gyar keretben, a főtudorok még gondolkodnak a világ egyik legjobbjának a sorsán. # # >g Posta. Napok óta nem jött levél, egyetlen meghívó sem. Mintha a világ megtagadott volna, barátaim elfelejtettek. Én nem üzentem, így azután eszükbe se jutottam. Még örök el­lenségem, a névtelen levelek nagy mestere sem szidja cikkeimet. Marad a számítógép, az e-mail egy-két mondata, az arc nélküli, hűvös fecse­gés. Lassan az emberek nem ismerik a kézzel írt betűket, az őszinte, tiszta sorokat. ■ Fenyvesi Félix Laios

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom