Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-08-23 / 34-35. szám
io 2015. augusztus 23-30. FÓKUSZ Evangélikus Élet Mire tanítja Európát a menekülthelyzet? Beszélgetés dr Dobos Ágoston református lelkipásztorral ► Önkéntes munkát végez a menekültmisszióban, rendszeresen látogatja a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekülteket befogadó állomását Békéscsabán dr. Dobos Ágoston békésszentandrási református lelkipásztor, egyházmegyei missziói előadó. A menekültekkel, bevándorlókkal kapcsolatos helyzetről és személyes tapasztalatairól kérdezte őt az Evangélikus Élet. Evangélium, hegedűs zeneterápia, illetve használt ruhák, játékok: Dobos Ágoston menekültmissziós szolgálatának eszközei- Mikor járt utoljára a békéscsabai befogadóállomáson ?- Húsvétkor voltam ott legutóbb. Tíz éven át általában havi egy alkalommal látogattam a menekülteket, de most a vezetőség megkért, hogy a nagy létszámú menekültre és a kiélezett helyzetre való tekintettel egy ideig szüneteltessük a látogatást.- Amikor legutóbb volt ott, érzett-e valamit a mostani felfokozott helyzetből?- Nem volt változás a korábbiakhoz képest. A keresztény hátterűek örültek a látogatásnak, megnéztük együtt a Jézus életéről szóló filmet a többség nyelvén, és idegen nyelvű Bibliákat osztottam ki közöttük. A látogatásokat mindig összekötöm karitatív szolgálattal: használt ruhákat, írószereket, játékokat viszek magammal, és ezeket a menekültek között szétosztom, illetve szétosztjuk a segítőimmel. Hadd meséljem el azt a megható esetet, név és hely nélkül, amely nemrég történt. Egy afrikai fiú kért tőlem francia nyelvű Szentírást. Elmesélte, hogy hosszú útja során, amikor éppen Törökországból Görögországba érkezett, az egyetlen zsákja, benne a Bibliájával, beleesett a tengerbe. Nagyon szomorú volt emiatt, de annál boldogabb, amikor tudtam neki adni francia nyelvű Szentírást. Ez a fiú a legbecsesebb tárgyai között egyetlen csomagjába tette Bibliáját, amikor elindult, de elvesztette, tőlünk pedig kapott egy újat. Nagy boldogság volt nekem is, hogy Isten vigasztaló eszköze lehettem.- Ön mit gondol, mi váltotta ki ezt a mostani menekülthullámot?- Nem vagyok külpolitikus, az erre való rálátásom csekély. De úgy gondolom, oka lehet az is, hogy egyre növekszik a távolság a szegényebb országok és a jóléti társadalmak között, miközben a közlekedés egyszerűbb, és az információáramlás felgyorsult. Emellett vannak gócpontjai a világnak, ahol háborús helyzet van, veszélyeztetettség. Ezek miatt vágnak neki az útnak. Úgy ítélem meg, hogy a mostani bevándorlás lassítható, késleltethető, de hosszabb távon a fokozódásával és elhúzódásával kell számolni. Nekünk keresztényeknek imádkoznunk kell, hogy ebben a megváltozott helyzetben jó válaszokat adjunk a kihívásokra.- Mit kell még tennie a kereszténységnek az imádkozás mellett?- Az a dolgunk, hogy szeretetben és józanságban járjunk élen a Biblia útmutatása alapján. A lelkipásztorok prédikáljanak ezekről a híveknek, hogy a szívek ne keményedjenek meg, és lássák az Ige igaz útmutatását. A menekültek között az irgalmasság gyakorlatának van helye. Amint az irgalmas samaritánus példázatában láttuk, a bajban lévőnek segítséget kell nyújtanunk. Az utolsó ítéletben számon kéri majd az Úr, mit cselekedtünk a bajban lévőkkel, befogadtuk, felruháztuk, etettük-e őket. Nem szabad elfeledkeznünk missziói megbízatásunkról sem, ezért a menekültek között a jó hírt kell hirdetnünk - nem erőszakosan, de remélve, hogy Isten megnyitja a szíveket a befogadására. Egészséges józanság és önvédelem is kell. A Szentírásban azt is olvassuk, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Vagyis az ingyenélősködő magatartást nem szabad pártolni. A törvényi szabályozás szerint a menekülteket nem lehet dolgoztatni, pedig a munka sok áldást rejt: egészséges öntudatot, értelmes elfoglaltságot ad. A Biblia adakozásra is buzdít. Ezeknek együtt kell megjelennie.- Levonható valami tanulsága jelenlegi helyzetből?- Az a jó érzésünk lehet, hogy az idő és a történelem Ura él, és kezében van mindannyiunk sorsa. Akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra van. Legyünk jó reménységgel afelől, hogy a helyzetet Isten a mi javunkra képes fordítani, de ehhez a közelében kell lennünk és maradnunk.- Nem kell félnünk Európa iszlamizálódásától?- Én ettől nem félek, mert a kereszténység örömhírének ajándékozóját tartom Uramnak. De azt látom, hogy a történelemben, amikor a keresztények nem adták tovább a jó hírt, elhallgatták, és megelégedtek a maguk sorsával, elkényelmesedtek. Isten megengedte a hasonló nehéz helyzeteket, aminek az lett az eredménye, hogy visszatért a Krisztusra mutató magatartás, és a kereszténység növekedésnek indult. Sajnos ugyanakkor gondolhatunk az Európa-szerte, Magyarország-szerte és a közvetlen közelünkben lévő üres templomokra is. Az Úr kegyelme, hogy még nincs végünk! Európának meg kell térnie, le kell vetkőznie a keményszívűséget, és sokat kell imádkoznia.- Most, hogy átmenetileg nem mehet a békéscsabai befogadóállomásra, de egyre több a menekült, valamilyen módon tud mégiscsak segíteni a körükben?- Igen, önkéntesként már vettem részt utcai munkában Szegeden, a vasútállomás környékén igyekeztünk segíteni nekik társaimmal. Keresem a lehetőséget, hogy a debreceni menekülttáborban hogyan tudna Isten munkába állítani. Van egy nagy álmom még, egy keresztény migrációs vendégház létesítése, ez a kérdés most újra előtérbe került. ■ Szegfű Katalin Találkozás egy egykori menekülttel Sötét Lászlóval ► Sötét László tíz évvel ezelőtt menekült feleségével és két gyermekével Magyarországra a szerbiai magyarverések és az egyre nyíltabb fenyegetések elől. A róluk szóló hírek akkoriban bejárták a sajtót. Ők voltak azok, akik először merték felemelni szavukat a tarthatatlan vajdasági helyzet miatt. A családfővel, aki feleségével időnként visszalátogat a békéscsabai befogadóállomásra, a mostanság kialakult menekülthelyzetről beszélgettünk. Közel kilenc hónapig éltek a békéscsabai befogadóállomáson, amíg megkapták a menekültstátust. Sötét László később megtért, élete rendeződött, és ma a Magyar Pünkösdi Egyház országos cigánymissziójában missziós munkatársként magyarországi és szerbiai gyülekezetek plántálásával foglalkozik. A Békés megyei Békésen él. Áttelepült két kisebbik gyermeke és felesége is boldogságot talált, a családok gyarapodnak. Nagyfiúk a családjával Szerbiában maradt. Sötét Lászlónak és feleségének, Szlavicának öt unokája van.- Most, ebben a felfokozott belpolitikai helyzetben gyakran eszébe jutnak azok az idők, amikor ön is befogadóállomáson volt kénytelen élni a családjával együtt?- Gyakran gondolok azokra az időkre. 2004-ben menekültünk át Szerbiából Magyarországra. Kilenc hónapig éltünk a békéscsabai befogadóállomáson. Sok jó emléket őrzök, de voltak nehéz helyzetek is: késelések, verekedések, mindenféle zavargások. Sokfelől jöttek a menekültek. Bár szabad kijárásuk volt akkoriban a befogadóállomáson élőknek, azért a bezártság érzése, a kilátástalanság, bizonytalanság rátelepedett az emberekre. Úgy éreztük, hogy lassan megy az ügymenet, a kivizsgálás, amíg eldől, ki kap menekültstátust, ki nem.- Akkoriban mi miatt érkeztek leginkább Magyarországra a menekülők?- Akikkel mi beszélni tudtunk, azok többnyire azt mondták, hogy a jobb élet reményében vágtak neki az útnak. Gazdagságot, gyarapodó életet szerettek volna maguknak és családjuknak. Persze a hatóságnak azt mondták, hogy veszély fenyegeti őket az országukban. Papírjaikat, útlevelüket széttépték vagy elégették, hamis nevet mondtak be. Ez nem könnyítette meg a vizsgálódó hatóság dolgát. De az egyértelmű volt számomra, hogy Magyarországról tovább akartak menni nyugatra, ahol úgy tudták, jó lehetőségek, munka és gazdagság várja őket.- Jó néhány hónapja tömegesen érkeznek menekülők vagy bevándorlók Magyarországra. A közvéleményt is élénken érdekli ez a probléma. Eddig miért nem figyeltünk erre?- Most azért figyel jobban a közember, mert a hírekben gyakran szerepel. Mindenki véleményt formál a történésekről. Az én személyes véleményem szerint a nagyszámú érkezőből azoknak, akik tényleg a biztonságot keresik, akik az életüket féltik, Magyarország is nagyon megfelelő. Akik egyértelműen Nyugatra vágynak, az ottani gazdagságra, a jobb lehetőségekre, azokat nevezhetjük megélhetési bevándorlóknak. Ők hamar tovább is lépnek innen.- Milyen feladatuk van vagy lenne a keresztényeknek a menekültek között?- Úgy érzem, nekünk, keresztényeknek segítenünk kell őket. Emlékszem, milyen sokat jelentett nekem akkoriban, ha egyáltalán valaki leült és meghallgatott, szóba állt velem. Szerintem ezeknek a menekülteknek is erre van szükségük. Odafordulásra és megértésre. De azt is látom, amikor Szerbia felé megyünk autóval, hogy milyen lerongyolódott ruházatú csoportok vannak úton. Mosdatlan és cipődén, éhező nők és férfiak, gyerekek menetelnek a remélt jobb jövő felé. Bizony, gondot kell viselnünk rájuk, ehhez a keresztény egyházaknak, szervezeteknek és magánszemélyeknek össze kellene fogniuk. A velük való törődésnek természetesnek kellene lennie.- Egyesek az iszlám tudatos európai elterjesztéséről, az öreg kontinens kultúrájának és vallásának tudatos lerontásáról beszélnek. Nem „balekség” ezt még segíteni a krisztusi szeretet jegyében?- Azt tudom, hogy Jézus azt tanítja, hogy be kell fogadni a jövevényeket, és a bajban lévőknek segítséget kell adni. Még az ellenségeinknek is. Nekünk ez a dolgunk. De hogy az ország vezetése, a politika mit tesz velük, az már nem a mi felelősségünk.- Gyakran jár Szerbiában, ahol hat közösséget plántál és gondoz. Ott milyen tapasztalatai vannak a menekültekkel kapcsolatban?- Gyakran látok népes csoportokat, amelyek Magyarország felé tartanak. Nem törődnek velük a hatóságok, a rendőrök. Ott is az egyházak karolják fel őket, magam is ismerek olyan pásztorokat, akik élelmiszert osztanak, és befogadóan viselkednek. Mi is támogatjuk őket ebben, mert a lehetőségek korlátozottak. Szerbia nem nyújt biztonságot a menekülteknek. Politikusok kijelentették, hogy az országnak még az élelmezésükre sincs pénze. Nem tudnak velük mit kezdeni, ezért hát a magyar határ felé terelik őket, amíg még nincs határzár, jöjjenek ide.- Ön mit gondol erről a bizonyos határzárról?- Nagyon elgondolkodtam rajta, amikor hallottam a kerítésépítésről. Horribilis pénzt költenek rá, amiből ezeknek az embereknek az ügyét meg lehetne oldani, az életüket ténylegesen lehetne segíteni. Sátortáborok is lesznek. Nekem nem tetszik, hogy falak épülnek az országok között. Azt is gondolom, hogy a kerítés nem fogja megállítani az elszánt embereket, egyszerűen át fognak sétálni ott, ahol lehet.- De meddig tarthat még a hullám ? Nem lehetséges, hogy Európa egyszer csak „megtelik”?- Óriási pénzek mennek el az országokban a menekültek visszaszorítására, táborokba zárására, ide-oda toloncolgatására. Ha helyes dolgokra költenék el ezt a sok pénzt azokban az országokban, ahonnan jönnek a menekültek, ha lenne az embereknek munkája, megélhetése, jövőképe, nem hagynák el a hazájukat ennyien. Kétségbe vannak esve, vállalják a hónapokon át tartó menetelést, a bizonytalanságot. Jobb létre vágynak, de mi nem arra vágyunk? Több százezernyi magyar ment el munkát vállalni Nyugatra, mert többet akar keresni, jobban élni, családját gazdagítani. Ha ezek a magyarok elmentek ebből a viszonylagos biztonságból és jólétből, hát még inkább elvágynak onnan, ahol semmi sincs. Ahol a fürdőszoba elképzelhetetlen, ahol nincs mindennap ennivaló az asztalon, kalyibában élnek, és legfeljebb egy ruhájuk, egy cipőjük van. Ezt meg lehet érteni. Esélyt kellene adni nekik. Valószínűleg köztük is vannak szakemberek, tanultabbak, akikkel gazdagodna Magyarország vagy más európai országok.- Végül is tanulhat valamit Európa és benne Magyarország a magyarság ebből a helyzetből?- A Bibliában olvasunk arról, hogy az utolsó időkben zűrzavar lesz, nyugtalanság, és az emberekben a szeretet meghidegül. Elutasítóak lesznek és önzők. Úgy érzem, hogy a gondolkodásunknak kellene végre megváltoznia. Itt az idő! Túl kényelmesen és jól élünk, nem gondolunk a szegénységre. Én nagyon gyakran találkozom a szegénységgel itthon is, a cigánymisszióban, és Szerbiában is. Csak az tudja a maga javait értékelni és megbecsülni, aki sok szegényt lát, olyan nyomort, amelyről nem is gondolta volna, hogy létezik. Mekkora elkeseredés lehet ezekben az emberekben! Milyen körülmények között élhettek? Miért vágnak neki ennek a bizonytalan kimenetelű és veszélyes útnak kisgyerekekkel, vagy a várandós anyák? Ezen kellene mélyen elgondolkodnunk, ezt kellene megértenünk, és emberséges megoldásokat kellene keresnünk a minket is érintő menekültkérdésre. ■ Sz. K.
