Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-08-23 / 34-35. szám
2015. augusztus 23. • 3 ÚT/TfíRS^ „Az egész szolgálat számomra tényleg öröm!” Beszélgetés Mit ja Andrejek muraszombati segédlelkésszel Aki valaha is beszélgetett már protestáns lelkésszel, netán maga is az, minden kétséget kizáróan ismeri a mondást: „A parókia falai üvegből vannak!” Ez a mondat általában negatív értelemben hangzik el, és azt sugallja, hogy aki lelkészségre adja a fejét, az számoljon azzal, hogy a magánéletébe másoknak is betekintésük lehet. Létezik azonban egy másik olvasat is: tudomásul kell venni, hogy a lelkésznek morális felelőssége is van a gyülekezet életében, és személyes példamutatással is hozzá kell járulnia ahhoz, hogy hitelesnek tartsa őt a rábízott nyáj. A szlovén anyanyelvű, magyarul néhány éve még szinte egyáltalán nem beszélő, ma viszont nyelvileg perfekt Mitja Attdrejek azok közé tartozik, akik a fenti mondatot nem teherként, hanem áldásként, lehetőségként élik meg.- Szlovén anyanyelvűként hogyan, milyen indíttatásból jelentkezett Magyarországon lelkészképzésre?- Már általános iskolás koromban gondolkodtam a lelkészi pályán, de nálunk, mivel kicsi az egyház, nem mehet az ember csak úgy teológiára. És mivel nem volt kilátásban akkor szabad gyülekezet, ezért nem is ebben az irányban tanultam tovább. Mezőgazdasági mérnöknek készültem, amikor jött a lehetőség, hogy elindulhatnék ezen az úton, azzal a feltétellel, ha Budapestre megyek egyetemre. Ugyanis a kétnyelvű magyar-szlovén lelkész, Skalics Guszti bácsi már nem tudta ellátni a szolgálatait, és a Magyarországi Evangélikus Egyház is évek óta szólította az egyházunkat, hogy küldjenek valakit. Persze a nyelvtudásom akkor alapszintűnek se volt mondható. Nagymamám csak ennyit tanított nekem: enni, inni, szeretni, más nem kell. Úgyhogy elmentem Guszti bácsihoz, hogy mit tegyek, hogyan tanuljak meg magyarul, erre ő csak annyit mondott: Olvass, fiam! És hozzám vágott egy könyvet. Valahogy így indultam... Otthagytam a szlovén egyetemet, és készültem Budapestre, de annyira féltem, hogy még az évnyitóra sem mertem elmenni. Akkor még nem tudtam, milyen nagy terveket tartogat számomra az Isten.- Hogy teltek a teológusévek? Melyek voltak a legmeghatározóbb tapasztalatok, melyeket az egyetemi tanulmányai során gyűjtött?- A nyelv miatt nehéz volt az elején, de a társaim nagyon sokat segítettek. És az egyetem is. Isteni csoda volt, hogy már a második félévben képes voltam sikeres vizsgákat letenni. Valahogy minden akadály elhárult. Pedig a nyelvektől féltem, hogyan fogom a hébert, görögöt magyarul megérteni. De teljesen alaptalan volt a félelmem, sokáig kedvenceim voltak ezek a tantárgyak. A tanulmányaim végére pedig a gyakorlati tárgyak váltak a legfontosabbakká, szívtam magamba az információkat, tapasztalatokat, és már vágytam arra, hogy élesben is kipróbálhassam magam.- Jelenleg Szlovéniában szolgál. Elmesélné, hogyan vezetett vissza az útja szülőfóldéjére, és milyen feladatokat lát el mostanában ?- Mikor Magyarországra jöttem, volt bennem egy kép a lelkészekről, tetszett ez a hivatás, ismertem az egyházat, mégis ilyen messzire kellett eljönnöm, hogy valódi elhívást kapjak, hiszen már itt, az egyetemi évek alatt lett Jézus személyes Megváltómmá. A magam erejéből semmire se jutottam volna, valószínűleg visszafordultam volna haza. Ám Isten belenyúlt az életembe, és onnantól az egész küldetésem teljesen új értelmet kapott. És az a lelkészkép is megváltozott bennem, amellyel érkeztem. Itt hallottam először, hogy a parókia falai üvegből vannak. Ezen nagyon elcsodálkoztam, mert otthon jobbára olyan példákat láttam, ahol a család és a szolgálat nem igazán találkozik. E gondolat menetén jutottam odáig, hogy a diplomamunkámat a lelkészi házasságról, családról írtam Luther Márton és Bora Katalin mint első evangélikus lelkészpár példája alapján. Az egyetemi éveket összességében nagyon élveztem, sokat fociztunk a fiúkkal, sok barátot szereztem, szerettem a kollégiumi életet is, még belső koordinátor is lettem a hallgatói önkormányzatban. Szerveztünk teológusnapokat Szlovéniában, táboroztatások, szupplikációk - minden gyülekezetnek nagyon hálás vagyok, ahol valaha is megfordultam. Egy évet Lipcsében is eltölthettem a feleségemmel, rengeteg anyagot gyűjtöttem a szakdolgozati témámhoz. Nem is volt kérdés, hogy ne térnék vissza, hiszen rajtam kívül nincsen magyarul beszélő lelkész Szlovéniában. Ezt az azóta már feleségemnek is elmondtam rögtön az első randevún: az egyetem vége után vissza kell térnem, ennek tudatában jöjjön el a következő randevúra velem. Jelenleg a második kápláni - segédlelkészi - évemet kezdtem meg, ennek végeztével lesz itt egy vizsgám és egy kisebb diplomamunkám, amelyek ha sikerülnek, akkor kerül sor az ordinációra. A mentorom Leon Novak muraszombati lelkész, mellette dolgozom egy csapat tagjaként, emellett Lendván látom el a kétnyelvű lelkészi szolgálatot, egyelőre még nem helyi lelkészként, és időnként Lentiben is megfordulok. A kétnyelvű szolgálat nagyon érdekes, nagyon élvezem is. Minden szlovénul és magyarul folyik az istentiszteleten. Két nyelven hangzik el a liturgia, mind a két nyelven elmondom a prédikációt is. Talán kicsit hosszabb, mint egy átlagos istentisztelet, de közösségben ez nem gond. A hittanórákon magyar könyvet használunk, de mindig két nyelven zajlanak.- Melyek azok a területek, aholalegtöbb örömöt, és melyek azok, ahol a legtöbb nehézséget tapasztalja ?- Nem érzem azt, hogy különösebben bármi is nehézséget okozna. A kazuális szolgálatok azok, amelyek számomra nagy végleteket foglalnak magukba. Mivel ez itt egy kis közösség, nagy öröm, amikor esketek vagy keresztelek, de ugyanazzal a családdal természetesen a sírnál is találkozom. Szeretem, hogy része vagyok a gyülekezetnek, és ezért még inkább át tudom érezni ezeket az örömöket, hiszen egyszer, nem is olyan régen én is ott térdeltem az oltár előtt. Csodás érzés volt. De még nagyobb öröm volt, mikor a kislányomat vittük a keresztelőmedencéhez. Még most is elszorul a szívem, amikor kisgyermekeket keresztelek, milyen felemelő érzés, és csodás ajándéka ez Istennek. Másrészt nagyon szeretek a fiatalokkal és a gyermekekkel foglalkozni, idén elég sok hittan- és konfirmanduscsoportom is volt. Ezekkel a generációkkal nagyon jól megtalálom a hangot. Élvezem a velük való szolgálatot. És minthogy valaha kétkezi munkásként dolgoztam, szeretem a templom körüli munkákat is végezni, besegíteni. A muraszombati templomban sok turistacsoport megfordul, sokan Magyarországról érkeznek. Mindig nagyon örülök, ha beszélhetek nekik egy kicsit a Muravidékről, és új emberekkel találkozom. Mióta megszületett Olivija lányom, indítottunk egy baba-mama klubot is a gyülekezetben. Rengeteg áldás van rajta, és felemelő érzés látni ezt a kis életet is, ahogy mozog a többi gyerek között, együtt vezeti velünk a csoportot. Nehéz megfogalmazni, mi az, ami igazán külön öröm vagy nehézség lenne. Az egész szolgálat számomra tényleg öröm! Nekem nincs azzal gondom, hogy üvegből vannak a parókia falai, nem akarom a családomat sem kizárni. Mind a hárman együtt szolgálunk, a gyülekezetek részei vagyunk, és ennél nagyobb áldás nincs is talán.- Végezetül: miben látja a békés együttélésnek és annak a zálogát, hogy ki-ki megőrizhesse a saját identitását?- Nemrég pont arról prédikáltam a csodálatos halfogás története kapcsán, hogy a helyes istenismeret vezet el a helyes önismerethez, és az vezet végül az Isten szerinti helyes élethez és cselekedetekhez. Ha nem ismerem Istent, ha Jézus nem személyes Megváltóm, akkor nagyon nehéz békességben élni. Hiszen legtöbben a saját boldogságukért és a saját igazukért küzdenek. Ha az Isten fényében meglátom, mennyit is érek, és ki vagyok valójában, akkor az identitásommal is tisztában vagyok, akkor valódi kegyelemből élek, és teljesen más értelmet kapnak a nemzetiségi kérdések is. Nem a saját jogaimért harcolok, és nem akarok másokat eltaposni. Én arra törekszem, hogy minél többen eljussanak erre a helyes önismeretre, identitásra az evangélium által. És ha ehhez két nyelvet és két kultúrát kell használnom, hát megteszem, sőt kötelességem is, hiszen ezeket Istentől kaptam. Nem akarom elásni a szántóföldbe, sokkal inkább megszázszorozni szeretném. Szűcs Petra Szélesre tágult határok - szubjektiven Körülbelül tizennégy órányi mikrobuszos, vidám, de fárasztó utazás után érkeztünk meg Pesthidegkútról Gyimesközéplok-Borospatakára, a Köz-ép-pont erdélyi lutheránus ifjúsági találkozóra. Odaérve rögtön eligazítást kaptunk, hogy elkerüljük a „bolondériát”, aztán regisztrálnunk kellett. Gördülékenyen ment a bejelentkezés, mindenki kapott névkártyát, programfüzetet, karszalagot és egy műanyag gömbbe zárt esőkabátot, amely mindenkit felvillanyozott: állandóan ki akartuk próbálni. Gyönyörű volt a hely, a levegő friss, de meleg, s csak este vált kicsit csípőssé az idő. Emiatt aztán nem is bántuk, hogy mintegy húszpercnyi sétára kaptunk szállást, annál is inkább, mivel így csak szóbeszédből hallottunk az éjszakai hangoskodásokról. Egy hagyományos gyimesi faházban szállásoltak el minket, de voltak, akik az iskolában vagy sátorban aludtak, nekik az éjszakai lehűlés már nem volt olyan kellemes. A nem kevés és finom ételt, amelyet a helyi asszonyok főztek, a régi csűrben fogyasztottuk el. Az elengedhetetlen étrend-kiegészítőket, mint a jégkrém vagy a „hagyományos gyimesi” banán, a helyi kisboltban szereztük be. A sűrű program keretében hallhattunk kerekasztal-beszélgetéseket is. A legnagyobb élményt Kallós Zoltán, az élő legenda jelentette, aki személyesen mutatta be gyűjtéseit, így a helyi, gyimesi kultúrát is jobban megismerhettük. Volt azonban két olyan előadás is, amelyeken a „Határok” témához kapcsolódva nem vált világossá, hogy vajon hol a határ a krisztusi életszemlélet és a számmisztika, a csakrák vagy a fiatal közönség előtt kifejezett, más népek iránti gyűlölet között. Az esti előadások, bulik fantasztikus hangulatban teltek, és minden korosztály számára akadt megfelelő program. Első este a popzenét kedvelők szórakozhattak a legjobban, a második, este pedig a népi kultúra jegyében telt. Vaszi Levente és tanítványai fergeteges műsort adtak, ízes, vicces mesékkel, gyimesi táncokkal, keserves és vidám dalokkal. Előadásuk annyira tetszett mindenkinek, hogy sokan azért vásároltak a találkozó pólójából, mert a bevételből ezt a csapatot támogatták. Ezután jó hangulatú táncház kerekedett, amelyen olyan sokan vettünk részt, hogy alig fértünk be a csűrbe. De a harmadik, a záróest volt a csúcs. A Coverock Band régi slágereket játszott, nem is akárhogy. Aki élt és mozgott, táncolt. Az önkéntesek - a szervezők - is kiadták magukból az elmúlt napok feszültségét, és a mindenféle rendű-rangú lelkészt is beleértve ropták, sőt még a mikrofont is megkaparintották egy időre. Az idei Köz-ép-pont témáját a határok adták, amit a résztvevők köre is tükrözött, hiszen nemcsak Erdélyből, hanem Magyarországról is jelentős számban érkeztünk. Ehhez kapcsolódott a helyszín is, hiszen mindössze kilenc kilométerre voltunk az ezeréves határtól, ahová a harmadik napon el is gyalogoltunk. Az első napon összeállított, körülbelül harmincfős rajokban indultunk el, és útközben különböző feladatokat kellett megoldanunk, amelyek egyáltalán nem voltak egyszerűek. Vajon meg tudja-e például mondani bárki, hogy ha a DNS-ünket kiegyenesítjük, milyen hosszú lesz? Vagy hogy Nóé parancsba kapta-e, hogy a bárkára bálnát is vigyen magával? Ha igen, akkor az legközelebb jöjjön, és segítsen nekünk. Az út nagyon jól telt, de a napos idő ellenére sietnünk kellett, mert délutánra vihart jósoltak, így csak egy kis zsíroskenyerezésnyi pihenőt tartottunk felfelé. Ahogy felértünk a hegytetőre, valóban „szélesre tágult a határ”, lélegzetelállító volt a kilátás. Itt egy rövid áhítatot tartottunk, és indultunk is vissza. A túra is, és maga a találkozó is igazi Köz(össég)-ép(ítő)-pont volt. Sok új barátot szereztünk a kézműves-foglalkozásokon is. Az áhítatok, istentiszteletek különösen elgondolkodtatóak voltak, a zenei kíséret méltó hangulatot teremtett, mindenki együtt énekelt. A prédikációk között volt rap, éneklés, tornáztatás, műfaji határokat is feszegetve ezzel. Valódi szabadságot jelentő jézusi falakat próbáltunk építeni s a világi határokat rombolni, hogy értsük a 2015-ös Köz-ép-pont találkozó igéjét: „Eljön a nap, amikor felépítik falaidat, azon a napon szélesre tágul a határ. "(Mik 7,11) PrőhleJanka
