Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-08-23 / 34-35. szám

Tisztelt Olvasóink! Az Evangélikus Élet következő lapszáma szeptember 6-i dátummal jelenik meg, 275 forintos áron. Értesítjük továbbá olvasóinkat, hogy szerkesztőségünk augusztus 17-26. között zárva tart.

„Egy emberi élet csak azután kerülhet »pozitív energiamérlegbe« a teremtésben, a földön, ha lelkierejével, fizikai munkájával, szerény életformájával és szellemi hatásával képes az életével elkerülhetetlenül együtt járó környezeti terhelést a környezetére és az abban élők felfogására gyakorolt hatással ellensúlyozni.”

Mire is születtünk? W- 11. oldal

„Az arab világban érvényes törvényszerűségek nem azonosak a Nyugat működését meghatározó kategóriákkal.” Interjú Rostoványi Zsolt professzorral W- 18-19. oldal

Amiről az ordinációs napló beszél - Égtájoló W 3. oldal Hóman Bálint cikke a Szent István-kultuszról *■ 5. oldal Mire tanítja Európát a menekülthelyzet? !► 10. oldal Hitoktatás - tapasztalatok és lehetőségek !► 22. oldal Mézeskalács házikók a világ végén w- 24. oldal Melléklet: ÚTITÁRS - magyar evangéliumi lap

iicpcm ni Gpula ön£T ttäfü MijiM" 'h bsh

Örökkévaló Istenünk, aki csodálatos vagy népünk szentjeiben is, a nemzetek mostani megpróbáltatásai közt bizalommal emeljük Hozzád szívünket. Hálát adunk Neked, hogy Szent István örökségét megőrizted, népünket hálátlansága ellenére sem hagytad magára, megpróbáltatásai után felemelted, és ősi hitének megőrzéséhez bőséges kegyelmet adtál. Reményt nyújtasz, hogy országunk békében fejlődhessék. Hálaadásunk bizonyságául megújítjuk szent ígéretünket: Tieid vagyunk. Tieid akarunk lenni üdvözítő hitünk megvallásában, Egyházunk szeretetében, a jog és igazság tiszteletében, a keresztény törvények megtartásában, közéletünk és családi életünk tisztaságában, a felebaráti szeretet gyakorlásában, kötelességeink buzgó teljesítésében embertársaink és nemzetünk igazi javára.

Kérjük alázattal felvilágosító és megerősítő kegyelmedet, hogy fogadásunkat állhatatosan teljesítve, nemzetünk minden rétege és minden családja egy szíwel-lélekkel vallhassa: Dicsőség, tisztelet és imádás legyen Neked, Gondviselő Istenünk, aki élsz és uralkodói kezdettől fogva, most és mindörökké. Amen.

Forrás: Szent István tisztelete. Szerk. Török József.

Szent István Társulat, Budapest, 1988.

Maradandó örökségünk a kereszténység

Ízlelgetem az ősi településneveket a szépen rendbe szedett Szent István-összeállításban: Királylehota, Kalotaszentkirály, Királyiak, Szabadszentkirály... Mindnek ritmusa van, emlékek kötődnek hozzájuk. A legszebb, hogy bennük van maga az államalapító és egyházteremtő Szent István.

Ott szerepel a nevekben többnyire a szent is, ami első királyunk apostoli, hittérítő munkájára emlékeztet. A kivétel Túristvándi, ott viszont a falu határában az ősi vízimalom mindenképp erős vonzerő.

Királylehota Stróbl Alajos kastélyáról híres, Kalotaszentkirály ajándékul kapott egy Szent István-mellszobrot, Szentkirályszabadja pedig Radnótihoz kapcsolódik - igaz, ez szomorú emlék, ott írta a költő az utolsó versét.

A Szent Istvánhoz köthető települések szövetséget alkotnak, jelenleg huszonegy község tartozik hozzájuk. Tavaly az erdélyi Marosszentkirályon tartottak szép találkozót, egy híján minden Szent István-falu képviseltette magát, összesen négyszázan voltak szerte a Kárpát-medencéből.

Eltelt immáron 977 év az államalapító halála óta, s a király legendás alakja ma is formálja életünket. Csak a néplélek képes arra, hogy a királyi életművet a nemzeti tudat részévé formálja: hiába lett volna minden állami akarat, ha a nép nem teszi magáévá a keresztény örökséget, a magyar államiságot. Volt persze felső akarat, kezdve László királlyal, aki kezdeményezte, hogy nagyapjának megvakítóját, István királyt szentté avassák. Ekkor első királyunk már legendává magasztosult családtagjaival együtt, sőt a Szent Jobb tisztelete is erre az időre nyúlik vissza.

Aztán időről időre előtérbe került Szent István öröksége: a három részre szakadt ország lantosai hozzá fohászkodtak. Egy protestáns prédikátor Szent Istvánt a zsidó történelemmel állította párhuzamba. Mária Teréziával folytatódik a sor, ő hozatta haza Raguzából, a mai Dubrovnikből a törökök által elhurcolt Szent Jobbot, hogy a kultusz tovább folytatódjon.

Aztán a 19. század költészete mutatja, hogy milyen mélyen él a szívekben szent királyunk: nemcsak a költőket ihlette meg, hanem az olvasók is szívesen mélyedtek el a vele kapcsolatos művekben. Gyóni Gézát is említhetjük, hiszen a szibériai hadifogságban a nagy evangélikus költő a Szent Jobbhoz folyamodott, hogy segítse a magyarokat talpra állni. 1916-ban írta a verset, akkor még nem volt reménytelen magyar szempontból a nagy háború. Tudjuk, mi következett: a költő meghalt, sírját ma sem találják, és rövidesen sírba szállt a történelmi Magyarország is.

Az igazi nagy reveláció 1938-ban következett, az eucharisztikus világkongresszus évében, amikor Budapest és Magyarország a kereszténység

egyik középpontja lehetett. Itt járt Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusz pápa is és rengeteg más magas egyházi és közjogi méltóság. Ez Szent István halálának kilencszázadik évfordulója volt, mi talán megérjük az ezrediket. Az idén nyolcvanadik évfolyamában járó Evangélikus Életben ekkor Hóman Bálint cikkét közölték István királyról, a tanulmány gondolatai ma is bátran idézhetők, sőt olvasmányosak.

Sanyarú évtizedek jöttek ezután. Hóman Bálintot meghurcolták, börtönbe vetették, ott is halt meg. Szent Istvánról pedig keveset beszéltek, s persze célirányosan, „proletár” módon. Ünnepe alkotmányünnep lett, államáról pedig azt mondták, hogy elhal, mint minden más állam, hogy átadja helyét a népek közösségének. Tudjuk, mi következett.

Még a Kádár-korszakban, de már annak bomlása idején született meg az ikonikus mű, az István, a király, amely több rendezésben született újjá, s ma is tömegeket vonz.

Már az első változat áthallása is nyilvánvaló: a lázadó Koppány holttestét hiába kérik Istvántól, a fiatal király hajthatatlan, mint ahogy Kádár sem engedte eltemetni Nagy Imrét. Koppány felnégyelt teteme négy vár bástyáján hirdette, hogy így jár mindenki, aki szembeszegül első királyunkkal. A temetést az ősi magyar hitvilág is kötelezővé tette, de István szakított a hagyománnyal. Gyenge kézzel nem is tudott volna maradandót alkotni.

Volt más áthallás is: István német lovagokkal vívta csatáját Koppánnyal, Nagy Imre hívei szovjet tankokkal vették fel a harcot. Egyik ismerősöm, akivel együtt vittük kutyánkat őrzővédő tanfolyamra, egyszer azt találta mondani, hogy szívében mindenki kicsit Koppány. Hozzá kell tenni, hogy erősen szocialista volt az illető, Kádárnak köszönhette, hogy magas polcra jutott.

Van persze bőven ellenpélda: másik ismerősünk - orvosprofesszor - rendeden kutyájukat nevezte el Koppánynak. Mélyen hívő katolikus családról van szó, amúgy minden gyermek és unoka ősi magyar keresztnevet kap. Nekik Szent István és a többi Árpád-házi szent nem iskolai tanulmány. Hozzá is fohászkodnak vasárnaponként a misén.

Mi, evangélikusok másként látjuk, de a tiszteletben osztozunk. Horthy Miklós a Szent Jobb-körmenetek élén haladt, pedig református volt. Szocialista létére Németh Miklós, a Kádárkorszak utolsó miniszterelnöke is felújította ezt a hagyományt, lett belőle nagy felháborodás. Már akkor mondogatták, hogy tetemcafatnak hódolt. Később ugyanezek az emberek a Szent Koronát sapkának nevezték, s ekkor a protestánsok többsége is felháborodott, bár jól tudjuk, hogy a ma ismert Szent Korona nem lehetett István fején. A Jobbik folytatta az István király elleni kései harcot. Nemrég beszéltem egyik harcos hívükkel, igazi szittyával, aki szerint első királyunk volt a legnagyobb áruló. Ki is fejtette, miért; én kíváncsiságból végighallgattam, aztán reménytelennek ítéltem a helyzetet, magára hagytam tévhitével.

A legszebb hasonlatot Szent Istvánnal, a történelmi állammal kapcsolatban a Duna tévében hallottam. A Kárpát-medence akkor kezdett új politikai életet - sok szomszédos állam nagy felháborodására -, azóta Szent Istvánt együtt ünnepeljük „az új kenyérrel” Egykori főnököm, Marosi Barna, a hírneves erdélyi irodalmár, Molter Károly fia mondta: „Nézd a történelmi Magyarország térképét, mint egy frissen kisült kenyér, olyan szép.”

Tényleg gyönyörű. Olyan szép, mint Szent Istvántól származó örökségünk: a történelmi Magyarország és a kereszténység.

■ B. Walkó György