Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-02-08 / 6. szám
Evangélikus Élet élő víz 2015. február 8. »- 11 Böjt és Újszövetség ► A böjt szó és ragozott alakjai az Újszövetség csupán tizenhárom szakaszában fordulnak elő, összesen huszonhat esetben: a szinoptikus evangéliumokban, az Apostolok cselekedeteiben és Pál egyik levelében. A következő összeállításban ezeket az előfordulásokat a bibliai könyvek sorrendjében idézzük a 2014-ben megjelent, revideált új fordítású Biblia (RÚF) szerint. SEMPER REFORMANDA „»Amelyik pedig a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketűréssel.« (Lk 8,15; Károli-ford.) »Tiszta és jó szívvel« - mondja. Mint a szántóföld, amely megtisztogatva, megmunkálva és elkészítve vár - olyan a tiszta, jó szív is. Kitárult és elkészített, e világ gondjaitól megtisztított, hogy Isten igéjének jó talaja legyen. Most már értjük, hogy miért van olyan kevés igazi keresztyén. Mert nem minden mag hull jó talajba, hanem csak negyede - a kisebbik része. Nem lehet megbízni mindenkiben, aki magát dicsekedve keresztyénnek állítja, és az evangéliom tanítását dicséri. Hiszen Krisztus maga figyelmeztet: »Ha valakinek van füle a hallásra, (az) hallja.« (Mk 4,23) Ami azt jelenti, hogy bizony kevés az igazi keresztyén. Nem lehet mindazoknak hinni, kiknek keresztyén a nevük, és az evangéliomot hallgatják. Ez még nem elég ahhoz, hogy valóban keresztyének legyenek. De mit törődünk mi azzal, hogy sokan megvetik? Csak úgy kell annak lenni, hogy sokan vannak a hivatalosak, és kevesen a választottak. A gyümölcstermő jó talaj kedvéért kell a magnak útfélre, kősziklára, tövis közé hiába is hullnia. De éppen ezért abban is biztosak lehetünk, hogy Isten igéje nem marad gyümölcs nélkül; hanem talál mindig jó talajt is, mint a mai evangéliomban is. Mert ahol az evangéliom felhangzik, ott vannak keresztyének, »...az én beszédem... nem tér hozzám üresen...« (Ézs 55,11; Károli-ford.)” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) • „Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, (Jézus) végül megéhezett.” (Mt 4,2) ♦ „Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te pedig, ha böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megjutalmaz téged.” (Mt 6,16-18) • „Akkor odamentek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem böjtölnek? Jézus ezt mondta nekik: Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak.” (Mt 9,14-15) • „Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.” (Mt 17,21) • „János tanítványai és a farizeusok tartották a böjtöt. Odamentek Jézushoz, és megkérdezték tőle: Miért böjtölnek János tanítványai és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig miért nem böjtölnek? Jézus ezt mondta nekik: Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Addig, amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor azon a napon böjtölni fognak." (Mk 2,18-20) ♦ „(Anna) ...nyolcvannégy éves özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal.” (Lk 2,37) ♦ „Ők pedig ezt mondták neki: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid pedig esznek és isznak. Jézus így válaszolt: Kívánhatj átok-e a násznéptől, hogy böjtöljön, amíg velük van a vőlegény? De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, akkor azokban a napokban böjtölni fognak.” (Lk 5,33-35) ♦ „Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek.” (Lk 18,12) ♦ „Egyszer, amikor az Úrnak szolgáltak, és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket. Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket.” (ApCsel 13,2-3) ♦ „Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, böjtölve és imádkozva ajánlották őket az Úrnak, akiben hittek.” (ApCsel 14,23) ♦ „Mivel pedig közben sok idő telt el, és a hajózás is veszedelmessé vált, hiszen a böjt is elmúlt már, Pál figyelmeztette őket.” (ApCsel 27,9) ♦ . .ajánljuk magunkat... verésekben, bebörtönzésben, nyugtalan időkben, fáradozásban, átvirrasztott éjszakákban, böjtölésben...” (2Kor 6,4-5) ♦ „...fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben.” (2Kor 11,27) ■ Összeállította: G. A. Isten munkálkodása életünkben Hóseás próféta arról a jövendőről beszél, amikor Izráel országára el fognak következni az ítélet csapásai. Látja már az ország népét, amint hasonlít valami éles fegyvertől megtépett, véresre sebzett testű emberhez. Azt is látja, hogy a csapások alatt fel' ébred a nép lelkiismerete: ráeszmél, hogy Istenét elhagyta, pogány bálványok divatja után futott, és ezért éri most utol az ítélet. Erre feltámad a vágy a népben jóvátenni vétkeit. Ebből a vallásos felbuzdulásból szólal meg a nép saját biztatása: „Jöjjetek, térjünk meg az Úrhoz, mert ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket’.’ (Hós 6,1) A próféta fülében azonban gyanús csengése van a megtérésre buzdításnak. Szavaiból ezért az csendül ki, hogy nem lehet kedves Isten előtt ez a hirtelen megtérés, mert külsőségekben nyilvánul meg. Ezzel kapcsolatosan a Krisztus egyházában is elhangzanak a mindig időszerű és megszívlelendő figyelmeztetések: Isten előtt csak a szív belső odaadásának van értéke, a külső formaságok közömbösek az ő szemében. „Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égő áldozatokat’.’ (Hós 6,6) A próféta szemére hányja a felületes megtérésre felbuzdult népnek: ők csak a maguk bőrét akarják menteni, a maguk érdekeit akarják biztosítani az Úrhoz való visszatéréssel. A szalmalángként fellobbanó „vallási megújhodás” azonnal semmivé is lesz, mihelyt a hozzá fűzött számítások nem válnak be. „Hűségetek csak olyan, mint a reggeli felhő vagy mint a korán tűnő harmat’.’ (Hós 6,4) Hamar szétfoszló látszat ez a felszínes megtérési fogadkozás. Amikor Istenről van szó, le kell szállnunk a magas lóról, és olyanokká kell lennünk, mint a gyermekek. Akkor előttünk is megjelenik majd az Úr, mint sorsunkba belenyúló, azt akaratával hathatósan formáló, élő Isten. Ez az Isten az, aki a mi Urunkban, Jézus Krisztusban áll elénk. Az ő testet öltése is ezt jelenti: Isten belép az életünkbe, hogy hatalma alá vonja. Őbenne kinyújtja felénk erős kezét, hogy megragadjon, és munkába állítson. Itt az Úr jelenik meg előttünk, akinek a hatalma mindent igazgat. Az egész embersors az ő kezének műve. Fényes örömök és sötét gyászok szálait egyaránt ő szövi egybe titokzatos tervei szerint. Ő az, aki meg is kínozza az emberi szívet, s aki a kínokat megenyhítve vigasztalást és újra örömöt ad. Az így munkálkodó Isten az egyetlen valóságos Isten, aki magát nekünk is így jelenti ki. Csak az tudhatja meg az ő hatalmának csodálatos valóságát, aki Jézus Krisztus keresztjének tövében leborulva ismerte meg azt, hogy nemcsak szívet megujjongtató örömei, hanem keserves vívódásai és gyötrődései is vannak az Istennel való találkozásnak. Össze is tör és meg is aláz erős kezével, és fel is magasztal bennünket. Át kell engednünk magunkat keze munkájának: cselekedjék velünk tetszése szerint. Abban mutatja meg igazában, hogy kicsoda ő, és milyen nagy a hatalma, hogy amikor összetör és megaláz, az csak eszköz, amely által épülésünket, gazdagodásunkat, felemeltetésünket akarja munkálni. A megsebzésünk is már egyik része annak a gyógyításnak, amelyet Isten éppen így akar elvégezni rajtunk. Ha megsebesít is minket, csak azért, mert különben sohase tudhatnánk meg, milyen irgalmas, áldott kézzel tud aláhajolni megsebzett életünkhöz, hogy bekötözze, ápolásban részesítse, és új erőket árasztva bele, egészen és tökéletesen éppé tegye megint. Az a minden betegséget irgalmasan gyógyító, minden testi-lelki sebesülthöz könyörületesen lehajló áldott Orvos, a mi Megváltónk mutatta meg nekünk igazában: kicsoda a valóságos Isten. Sokszor sokáig nem úgy nyúl bele életünkbe, hogy ráismernénk benne a Jézus Krisztusra. Várnunk kell türelemmel! Hagynunk kell neki elég időt, hogy végigvigye munkáját! A célnál mindig igazolást nyer Jézus Krisztusba vetett hitünk, mert Isten csakugyan őbenne dicsőíti meg magát, és mi nyilván szemlélhetjük az ő arcán az Isten hatalmának fenségét. Előbb az Isten ítélete alatt meghajtó szív keserves bűnbánata, aztán az Isten fiainak, a bűnbocsánatban részesült, megigazult embereknek boldog bizonyossága. Előbb sok csalódás, kudarc, kettétört és semmivé vált terv, aztán az Isten akaratába egészen beolvadó ember nagy békessége. Előbb a sír felé haladó, romladozó élet minden nyomorúságával, aztán a feltámadás romolhatatlan dicsősége mindörökké. Az ő felséges voltát sérti, és nem is fogadja el tiszteletadásként, ha mi szent külsőségek aprópénzével akarjuk kifizetni. Neki az emberi szív maga kell, sem több, sem kevesebb! Ezért végzi rajtunk az ő munkáját. Belenyúl életünkbe, hogy észrevegyük: nem vagyunk sorsunk gazdái, hanem ő a mi Urunk. Ezért sebez meg sokszor úgy, hogy néha már felsikoltva lázadozunk kíméletlen keze ellen. Máskor meg ezért önti ki ránk gyógyítást adó erőit, és ezért kötözi be sebeinket úgy, hogy elmúlik minden fájdalmunk. Ez mind-mind azért történik velünk, hogy az övéi legyünk, és ne maradjunk a magunkéi. A maga tulajdonává farag bennünket akkor is, amikor titokzatos műhelye éles szerszámaival nyúl hozzánk. A maga tulajdonává akar tenni akkor is, amikor szelíd, jóságos kezével simogat bennünket. Éppen ezért mondjuk magunknak és egymásnak is igaz, bűnbánó szívvel az ő kedve szerint: Jöjjetek, térjünk vissza az Úrhoz mindnyájan, akik eltávolodtunk tőle, mert különben örökre elveszítjük az örök élet ajándékát! ■ Szenczi László HETI ÚTRAVALÓ „Ma, ha az ö szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket.” (Zsid 3,15) Hatvanad hetében az Útmutató reggeli és heti igéi ösztönzik az egyház népét, hogy böjtelőben igaz megtérés során jussanak el a lelki süketségből az ige meghallására, mert a hit „hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által” (Róm 10,17). Ám ehhez minden ember kérheti az Örökkévaló segítségét, mert erőnk magában mit sem ér: Exurge Domine! - „Serkenj fel, Uram!” (Lásd Zsolt 44,24) „Kiáltok a magasságos Istenhez, ő mellém áll mindenkor.” (GyLK 712) És Fiához küld, aki mindent helyesen cselekedett; a süketet is hallóvá teszi (lásd Mk 7.37). s juhai hallgatnak az ő hangjára (lásd Jn 10,27). „Isten sokszor és sokféleképpen szólt az atyákhoz a próféták által, ezekben az utolsó időkben pedig az ő Fia által szólt hozzánk.” (Zsid 1,1-2; LK) íme Luther tanácsa: „Hallgatni! Hallgatni! Atyánk azt ígérte, hogy aki a Fiút hallgatja, annak ő Szentlelket ád. A Szentlélek pedig megvilágosít és felgerjeszt, hogy tisztán megértsük Isten igéjét. Újjászül jótetszéséből. Ma is!” Jézus a magvető példázatában Isten igéjének sorsáról szól ebben a világban: „A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal’.’ (Lk 8,15) Az útfélre, a köves helyre és a tövisek közé esett magok nem érlelnek termést. Istennek kell majd számot adnunk, mit is tettünk cselekvést, történést, örök létezést munkáló igéjével. „Mert Isten igéje élő és ható..., és megítéli a szív gondolatait és szándékait'.’ (Zsid 4,12) Halála előtt Mózes inti népét: „tartsák meg és teljesítsék ennek a törvénynek valamennyi igéjét! Mert nem üres beszéd ez a számotokra, hanem ez jelenti számotokra az életet.. ’.’ (5MÓZ 32,46- 47) Testvérével arra kérték a fáraót, hogy bocsássa el országából Izráel népét. „A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr!’ (2MÓZ 7,13) De mi ne keményítsük meg a szívünket (lásd Zsolt 95,8), miként a názáretiek, akik megbotránkoztak Jézusban! „Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a tulajdon hazájában (...) Csodálkozott is hitetlenségükön.” (Mk 6,4.6) Mezei beszédében így tanította a nagy néptömeget, kik messziről is jöttek, hogy hallgassák: „...nem rosszfa az, amely jó gyümölcsöt terem. (...) aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és cselekszi azokat. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és a kősziklára alapozott...” (Lk 6,43.47-48) Jeruzsálemi bevonulása után figyelmeztette őket: „Amíg nálatok van a világosság higgyetek a világosságban, hogy a világosságfiai legyetek!” jeleit látva sem hittek Jézusban; ezt Ézsaiás régen megmondta: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek...?...megkeményítette a szívüket, hogy... szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és..!’ (Jn 12,36.38.40) S ő példázatokban tanított: „Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz (...) a kovászhoz (...) hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által...” (Mt 13.31-35; lásd Zsolt 78,2) Köszönjük meg örök kincsünket az Úristennek: „Hogy igéd által elvezetsz / Az üdvösség útjára!” (EÉ 286,7) ■ Garai András
