Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)

2015-06-14 / 24. szám

Evangélikus Élet m— ÉLŐ VÍZ 2015. június 14. 7 Bach-hét a Deák téri templomban ► Nemrégen ünnepeltük /. S. Bach (1685-1750) születésének háromszáz­harmincadik évfordulóját. Elgondolkodtam: milyen nagy idő, és mi­lyen csoda, hogy annyi század elteltével is sugárzó ragyogással él a ze­néje. Észrevétlenül egyre közelebb kerülünk hozzá, és belső zarándok­latunk után szebb világba érkezünk. A Pesti Evangélikus Egyház mél­tó megemlékezést tartott: a Deák téri templomban egy héten át es­ténként a nagy zeneszerző műveit hallhatták az egybegyűltek. Immár huszonhatodik alkalommal tolmácsolták jeles magyar művészek az ismert és kevésbé ismert alkotásokat. A gazdag júniusi esték feledhetetlen óráit a Lutheránia énekkar szolgál­tatta, fáradhatatlan szervezőjével, vezetőjével, Kamp Salamon kar­naggyal az élen. Zenekari és kantátaesttel kezdő­dött a Bach-hét. Gáncs Péter elnök­püspök köszöntőjében a fényről be­szélt. A Szentháromság fénye ra­gyogja be a zeneóriás műveit. A for­rás ott van a Teremtőnél; ez nem ke­mény, üres, hanem a gyógyítás ára­dó fénye. A zsúfolt templomban a ha­gyomány szerint a zeneszámok kö­zött rövid igehirdetés hangzott el. A muzsika hatalmát és erejét az el­ső nap megtapasztalhatták az egybe­gyűltek: az Ich hatte viel Bekümmernis (Megtelt szívem aggodalommal) az énekkar és a Budapesti Vonósok Ka­marazenekar előadásában feledhetet­len volt. Ki kell emelni Szentes Anna, Gémes Katalin, Megy esi Zoltán, Jekl László énekesek teljesítményét, Dobozy Borbála finom csembalójátékát. Ittzés Tamás és Papp Rita kama­raestje követte a weimari kantátákat. A két alkalommal előadott hat szo­náta ritkán szólal meg így együtt. A hegedű egyenrangú a csembaló­val... A két csellószvitnél a hangsze­res szóló volt előtérben. A fiatal, te­hetséges Rohmann Dittának 2013- ban jelent meg Bach-lemeze. Ella István legjobb orgonistáink közé tartozik. A mester utolsó, befe­jezetlenül maradt ciklusát, A fúga művészetét játszotta. Amint Göncz Zoltán találóan megfogalmazta: „Mi­niatűr hanguniverzumokból áll ez a hatalmas kompozíció. Az életmű betetőzése, összefoglalja mindazt, amit élete során megvalósított.” Alfóldy-Boruss Csilla orgonaestjén a prelúdiumokból és fúgákból válo­gatott. Nagy várakozás előzte meg a záró­estet. A Christum wir sollen loben schon (Dicsérjük hát Krisztust) kantá­tát nagy tudással és hittel bontotta ki Kamp Salamon karnagy. A Lutheránia énekkar, a Weiner-Szász Kamara­szimfonikusok és az énekesek diadal­ra vitték a szép-fájó istendicséretet. Bach hite, küzdelmes élete, te­remtő képzelete összeforrt a zené­vel, talán ezért tudott ilyen hatalmas életművet létrehozni. Az udvari muzsikus hétköznapjait a 18. század elején a kiszolgáltatottság kísérte vé­gig, nem véletlenül kapott több­ször is „lakáj- és kántorszerepet”. A lipcsei Tamás-templom karnagya bizonyára mosolygott ezen, és fárad­hatatlanul dolgozott. Tudta, szerte­ágazó életműve Istennek tetsző, és minden időben megajándékozza az embereket. ■ Fenyvesi Félix Lajos A lovas ember „Látod, vannak még rendes emberek”- vetette oda borízű hangon hajlék­talan ismerősömnek alkalmi társa. S mintha megörült volna az új téma lehetőségének, akadozó nyelvvel tag­lalni kezdte, hogy - meglátása szerint- az emberek mindössze két csoport­ra oszthatók: a szemetekre és a ren­desekre. Kész, ennyi, nincs több, ilyen ez a világ. Az igazat megvallva, szívesen vé­gighallgattam volna - ha nem is örömmel - a korszakalkotó eszmefut­tatást, amikor szokásom szerint egy hajnali órán elvittem az üres üvege­ket a szelektív gyűjtőhöz. Ennek az is­métlődő feladatnak megközelítőleg mindig azonos a rituáléja. Hajna­lonként, munkába menet szoktam megszabadulni a kiürült üvegektől; a környezettudatosság jegyében egy közeli hulladékszigetre viszem őket. Azért pont oda - ahol az idézett párbeszéd elhangzott -, mert ott tanyázik hajléktalan ismerősöm, aki örömmel veszi, ha átadom neki a csa­lád kiürültüveg-készletét. Van közöt­tük szörpös-, boros- és sikertelen pi­aci savanyúságbeszerzésekről tanús­kodó savanyú uborkás is, meg min­den más, ami egy háztartásban álta­lában adódik. „Hagyja csak, főnök, majd én kivá­logatom" - szokta mondani, s valóban, zokszó és finnyáskodás nélkül pakol­ja át a palackokat a minden vagyonát befogadó, egyszerre szállítójárművé, raktárrá és egyben egyetlen bútorává avanzsált - ki tudja már, honnan és mikor elkötött - bevásárlókocsiba. Jól fizető szörpöst, filléres borost és ér­téktelen göngyölegeket egyaránt. Már régebb óta ismerjük egymást. Egyik tagja ő a hulladéksziget mellett lakó közösségnek, amely az általunk termelt hulladék befogadására is ítél­tetett, s furcsa módon - másoktól el­térően - télen-nyáron már hajnalban ott sertepertél a néptelen parkoló szé­lén, amikor társai még dideregve alsza­nak valahol. Ez némileg érthető: „Tud­ja, én lovas ember vagyok” - mondta tömör, de tartalmas beszélgetéseink egyikén. Vagyis megszokta, hogy ko­rán kel fel a jószághoz. Amint megtud­tam tőle, nemcsak végzettsége, de kel­lő szaktudása is van e téren, s ami még fontosabb, szereti is a szakmáját, mind a mai napig rajong a lovakért. „Nem értem - mondtam neki ak­kor. - Miért nem megy vissza a szak­májába? A lovas turizmus fellendülé­sével és a kedvtelésből tartott állatok mellett komoly hiány van jó szakem­berekből. Bizonyára számtalan hely­re elmehetne, ami sokkal jobb, mint így az utcán élni, nem?” Látszott raj­ta, hogy érti, amit mondok. „Nem olyan egyszerű ez, főnök - válaszolta. - Tudja, így nem vesznek fel - mutatott végig magán, topis kül­sején -, rendbe hozni pedig nem tu­dom magam.” Majd egy kicsit halkab­ban hozzátette: „Meg aztán már meg is szoktam ezt az életet.” Akkor és ott abbamaradt a beszél­getés, ám azóta, ha lehetőség adódik rá, nem szoktam kihagyni, hogy ne érdeklődjem tőle: nem vállal-e el legalább nyáron lovas túravezetést, ló­ápolást, esetleg oktatást a Budapes­tet övező gyűrűben hemzsegő lovas­tanyák valamelyikén? Ilyenkor álta­lában elneveti magát, bozontos, ápo­latlan szakálla közül kivillan hiányos fogsora, és azt válaszolja: „Még meg­lehet! Ha ennyit mondja, főnök, meg­látja, egyik reggel nem fog itt találni.” Azon a reggelen, amikor nem volt egyedül, társa megjegyzésére nem re­agált semmit. Mint ahogy én sem. De mit is mondhattunk volna? Hiszen igaz, valóban viszek nekik egy kis be­vételt jelentő visszaváltható üvegala­mizsnát, de ez a jövedelem oly cse­kély, hogy talán még az ő nyomorú­ságos életükben sem játszik komo­lyabb szerepet. Miért lennék tehát ezért én jó ember? Másrészt valójában - a látszat el­lenére - inkább ők segítenek nekem azzal, hogy nem kell sorban áll­­nom a koszos, szeles visszaváltónál s időt töltenem a procedúrával, a né­hány tíz, esetleg egy-kétszáz forin­tért, amelynek - az Úrnak hála - családunk költségvetésében nincs meghatározó jelentősége, nekik el­lenben mégiscsak jól jön. (Nekem pedig jó érzés, hogy segíthettem.) De hogyan járhatna ezért köszönet, amikor még csak nem is adomány, hiszen amit kapnak, az nem az enyémből származik, hanem csak a felesleg egy kicsiny morzsáját adom oda. A jó szó pedig a bonusz, az iga­zán nem kerül semmibe... Ám ha utánagondolok, a meg­jegyzés mégis igaz. Bár erősen leegy­szerűsít és általánosít, de egyetemle­gesen bölcs megállapítás. Vannak még rendes emberek! Bizonyára van­nak! Vannak, akiknek olyan lovas em­berük van, akit szívből és érdemben tudnak támogatni. S talán egyre többen lesznek, akik keresik, mert meg akarják találni a sa­ját lovas emberüket. Akik, ha rá fog­nak akadni „az én” lovas emberemre - és megtehetik -, elviszik onnan. Hi­szen - összes sorstársával együtt - megérdemelnék, hogy az Úr teremt­ményéhez méltóbb, emberibb körül­mények között élhessék életüket. ■ Gyarmati Gábor HIRDETÉS Felhívás álláshelyek betöltésére Az Evangélikus Pedagógiai Intézet pedagógiai előadó, pedagógiai szakértő munkakörökbe (elsősorban teljes mun­kaidőben) várja azoknak a leendő munkatársaknak a jelentkezését, akik legalább tízéves, kiemelkedő, eredmé­nyes szakmai munkával, kifejezetten jó együttműködési és kommunikációs készséggel, szociális kompetenci­ákkal rendelkeznek. A pedagógus-szakvizsga előfeltétele az alkalmazásnak. Kiemelt területek: óvodapedagógia, általános iskola. Előnyt jelent evangélikus köznevelési vagy szakmai szol­gáltató intézményben szerzett tapasztalat. A jelentkezés határideje: július 10., 16 óra. Jelentkezni lehet Majorosné Lasányi Ágnes igazgatónál önéletrajz és motivációs levél elektronikus úton történő megküldésével. Levelezési cím: 1085 Budapest, Üllői út 24. E-mail cím: agnes.lasanyi@lutheran.hu. „Isten legyen Önnel.. A napokban rekkenő, kora nyári melegben autóztunk hazafe­lé Szegedről, egy irodalomtörténész-konferenciáról. A várost a Rókus kerület irányában hagytuk el, amikor egyszerre egy kicsit már halványuló, háromnyelvű felirat ötlött a sze­membe. A sebesség miatt csak kettőt tudtam végigböngész­ni és sebtében leírni, de az angol nyelvű is nyilván ugyanezt a nagyon szép üzenetet hordozta: „Isten legyen Önnel” „Gott begleite Sie” - hirdették a tábla magyar és német szövegei. A kettő csak eszmeiségében azonos, szövegében nem, hi­szen a német textus pontos fordítása annyit tesz: „Isten kí­sérje Önt.” Ezt a mondatot olvasva egy tizennyolc éves korombeli em­lék ötlött az eszembe: 1969 nyara, amikor érettségi után egy hónapig finn barátainknál vakációzhattam édesanyámmal, Lahtitól Tamperéig. Ott vasárnaponként evangélikus isten­tiszteletekre jártunk, s többször is hallottam orgonakíséret­tel, nagyon igényes előadásban Armas Maasalo, a neves finn zeneszerző (1885-1960) szép dalát, a Velem vándorol utamon Jézust (EÉ 459), amely napjainkban Magyarországon könnyű­zenei hangszerelésben a Szélrózsától a Csillagpontig számos evangélikus és református ifjúsági találkozó közkedvelt nó­tája. Az énekvers szövegét Túrmezei Erzsébet ültette át ma­gyarra, gördülékeny és jól énekelhető formában. Különösen a harmadik versszak adhat erőt és biztatást min­den útra kelőnek, szép, régies módon kifejezve: útra válónak. Igen, az útra válók útravalója ez a dal, ez a strófa: „Velem ván­dorol utamon Jézus, / Bár az út néha oly sötét, / Soha nincs okom félni a bajtól, / Amíg irgalmas karja véd, /Amíg irgal­mas karja véd.” Sokak szívét nyugtathatja meg, sokak úti aggodalmát csi­­títhatja ez az ének 2015 nyarán is, éppen úgy, mint a Szeged határában felénk integető, számomra Maasalo művét felidé­ző jókívánságtábla. Bár több helyütt ötlenének a szemünk­be állandó környezetünkben és kimozdulásaink során hason­ló, erőt adó üzenetek! Ha annak idején a néhai Csehszlovákiában folyton-folyvást akkori politikai aktualitásokat harsogó táblákba botlottunk az országon belül autózva vagy akár csak bandukolva, ugyan miért ne lehetne most nálunk országszerte keresztyéni tar­talmú üzenetekkel képviselni a mi több mint ideológiánkat? Misszió volna ez is, állandó, nem hervadó és nem halványu­ló, út menti Szélrózsa és Csillagpont a javából! ■ Petrőczi Éva HETI ÚTRAVALÓ Jézus Krisztus mondja: „Jöjjetek énhoz­­zám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én meg­nyugvást adok nektek’.’ (Mt 11,28) Szentháromság ünnepe után a 2. héten az Útmutató reggeli és heti igéiben az Úristen hív szent igéje s elhí­vott szolgái által. Ne vessétek meg azt, aki szól! Isten szeretete és jósága kö­rülöleli életünket. Vezérigénkben az Úr Jézus hív magához, beteljesítve Aty­ja ígéretét (lásd Jer 31,25). Az Úristen „beszéde élő és ható: élesebb minden kétélű kardnál, és megítéli a szív gondolatait és szándékait” (Zsid 4,12; LK). „Mi, akik élünk, áldjuk az Urat mindörökké!” (GyLK 749) A nagy vacsora pél­dázatában is Jézus hív: „Jöjjetek, mert már minden készen van!” S a hívás má­ig hangzik: „még van hely”. Isten országa megtelik hívását elfogadó emberek­kel, s az örök élet ünnepi vacsorájáról mi ne kérjük „kimentésünket” mert „boldogaz, aki Isten országának vendége”. (Lk 14,17.22.15) Pál ezt hirdeti: Krisz­tus a maga testében egyesíti Isten új népét. „Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Isten­nek. ...a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus..!’ (Ef 2,19-20) A bölcsesség s a balgaság hívogatása máig azonosan kezdődik: „Aki tapasztalatlan, térjen be ide!" Ámde mi a mennyei bölcsességet válasszuk: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet’.’ (Péld 9,4.10) Mó­zes agyonütött egy egyiptomit, s ezért elmenekült a fáraó elől. Midján pap­ja „ezt mondta a leányainak: (...) Hívjátok ide, és egyék velünk!” (2MÓZ 2,20) Silóban az Úr templomában a gyermektelen Anna könyörgött, és fogadal­mat tett: „Seregek Ura!Ha... fiúgyermeket adsz szolgálóleányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom..!’ (íSám 1,11) A Messiás az ő népének orvosa és táplálója. A hegyre „nagy sokaság ment hozzá..., és sok beteget vittek ma­gukkal... ő pedig meggyógyította őket!’ A pusztában négyezer férfit és hoz­zátartozóit vendégelte meg hét kenyérből és egy kevés halból. „Mindnyájan ettek és jóllaktak, azután hét kosarat szedtek tele...” (Mt 15,30.31.37) A két meg­feszített gonosztevő szavai a bűnös ember kétféle véleményét tükrözik Jé­zusról, de mi ezzel azonosuljunk: minket jogosan ítéltek halálra, és „tette­ink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor... Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban’.’ (Lk 23,41-43) Örök életünket e föl­dön nyerhetjük el ingyen kegyelemből, hit által! Luther tanácsolja: „A lator közülünk való, s mi egészen hasonlatosak vagyunk hozzá. Kiáltsunk hát mi is Krisztushoz! Akkor majd nekünk is azt mondja, amit őneki: Legyen né­ked a te hited szerint!” „Halljátok az Úr igéjét, ti, népek, hirdessétek...: meg­váltotta az Úr Jákobot... Megjönnek majd, és ujjonganak..., élvezik az Úrtól kapott javakat. ...örömet szerzek nekik...” {Jer 31,10-13) Zengd: „Eljő, mint ígérte, / Örök menyegzője, / Hol mindenkit készen vár asztala. / Ott nagy örömben csendül majd az ének: / Jer, adjunk hálát néki!” (EÉ 310,6) ■ Garai András

Next

/
Oldalképek
Tartalom