Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-05-03 / 18. szám
Evangélikus Élet élő víz 2015. május 3. *• n Húsvét után: szabadulásra váltottan A hónap igéje Jézus az élete feláldozásával a szabadságot akarta megszerezni számunkra. Váltságul az életét adta. Mert az emberi élet a bűn rabságában van. Amikor Jézus feltárta életünknek dicsőséges távlatait, és hívogatta az embereket Isten országába, kitűnt, hogy az ember követné, de nem mehet, mert fogva van, rablánc köti. Hogyan váltott ki Jézus bennünket élete árán rabságból a szabadságra? Mindnyájan ismerjük a külső körülmények hatalmát életünk felett. Hiába ragyogtatja szemünk előtt az Isten országa felséges kilátásait, mi legtöbbször csak azt tudjuk mondani: „Követnélek, Uram, de...” Az ember szíve vágyna Jézusé lenni, mégsem követi szíve vágyát, mert nem akarja kockáztatni azokat az előnyöket, amelyek simává, gondtalanná teszik életét, és inkább lemond mindarról, amit Jézustól kaphat. Rabok vagyunk, fogságban tartanak a földi élet külsőségei. Jézus véget akart vetni ennek az állapotnak: megtörni a külső körülményeknek ezt a zsarnoki uralmát az ember felett és megmutatni az embernek, hogy aminek oly hajlongva szolgál, az milyen mellékes, megvethető, legyőzhető, utolsó rangú dolog. Megállunk szemtől szemben a keresztre feszített Jézussal, és azzal mentegetjük előtte magunkat: kedvezőtlen külső körülményeink miatt nem lehetséges számunkra, hogy hozzá hasonló életet éljünk. Nem érezzük, az ő halála mint töri meg a testinek, a külsőnek az uralmát felettünk? Nincs-e odaírva a keresztjére az örökre szóló szabadságlevél, amely azt hirdeti, hogy az ember úr lehet a legrettenetesebb körülmények felett is, és azoknak sincs többé hatalmuk fogva tartani bennünket? Vegyük észre: nyitva az út előttünk, hogy az Istennek szabad gyermekei legyünk! Erre a függetlenségre akart elvezetni Jézus. Lefizette az árat. Jöjjünk hát a szabadságra! Másfajta rabsága is van az embernek, amely miatt sokan elmaradnak Isten országától. A szokás rabsága. Szívós, makacs szokássá lett az élet, amelyet Jézus nélkül élünk, s amikor vele találkozunk, csüggedten mondjuk: Már késő! „Hogyan születhetik az ember, amikor vén?”- így gondolkodott Nikodémus is (Jn 3,4), mert nem értette az újjászületés lényegét. A bűn pedig szokássá vált sokaknál. Befészkelte magát, és már ő az úr a háznál: „...aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája’.’(Jn 8,34) A bűn mind sűrűbb és sűrűbb hálóval fonja be az egyéniséget. Nem ruha már, amelyet levethetünk, ha szorít, hanem a testünkhöz forrott, bőrünkké, természetünkké lett, melytől, úgy látszik, már csak pusztulásunk árán lehet megválnunk. Jézus nem tudott, nem akart egyetérteni ezzel a csüggeteg lemondással. Szabaddá akarta tenni az embereket ez alól az iga alól is. Kereszthalálával megtörte a megszokás hatalmát is. Végül említsünk meg még egy hatalmat, mely olyan szívesen tartja fogva a szíveket: a bizalmatlanság hatalmát. Örök vonása az embernek a bizalmatlanság, mely fogva tartja, visszatartja, amikor elébe lép az isteni. Az ember nem mer hinni az Istennek, mert rossz a lelkiismerete. Jézus azonban korlátlan teljességében bontja ki előttünk Isten országának dicsőségét, s azt mondja: jertek, ez számotokra van elkészítve, a méltatlanság érzése hitetlenekké tesz. Nincs talán még egy olyan rabság, mely olyan veszedelmes lenne, mint a bizalmatlanság. Mert a küszöbről rántja vissza a legjobbakat. Fogadjuk el a nekünk szóló igét: „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45) Én már elfogadtam, és boldogan követem őt. ■ Szenczi László Az ember, aki elutasította Képzeld el, hogy elítélnek egy bűntettért - akár szándékosan, akár akaratlanul követted el -, amelyet mélyen megbántál, és felkínálják a kegyelmet, amely felment minden büntetés alól. Elfogadnád? Hadd meséljek valakiről, aki nem fogadta el. 1829-ben kér férfi, George Wilson és James Porter kirabolta az Egyesült Államok egyik postakocsiját. Elfogták, majd törvényszék elé állították őket. 1830 májusában mindkét férfit bűnösnek találták hat rendbeli bűntett elkövetésében, többek közt rablás és „a sofőr életének veszélyeztetése” miatt. Wilson és Porter is megkapta az ítéletét: kötél általi halál, a végrehajtás időpontja: július 2. Portért ki is végezték az adott napon, azonban Wilsonon nem hajtották végre az ítéletet. Befolyásos barátai kegyelmet kértek Andrew Jacksontól, az akkori amerikai elnöktől. Jackson elnök hivatalos felmentőlevelet írt, melyben ejtett minden vádat. Wilsonnak húsz évet kellett volna börtönben töltenie egyéb bűntetteiért. Hihetetlen, de George Wilson visszautasította a kegyelmet! Egy hivatalos jegyzőkönyv szerint úgy döntött, hogy „lemond és visszautasít minden olyan előnyt vagy védelmet, melyet a felmentőlevél biztosít számára”. Kijelentette, hogy „nincs mondanivalója, és nem kíván semmiféle segítséget elfogadni, hogy elkerülje a büntetést”. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága szerint „a bíróság nem adhat kegyelmet annak a rabnak, aki nem igényli a kegyelem nyújtotta mentességet... Ez adomány számára: mint egy tulajdonjog); és tetszéssé szerint vagy elfogadja, vagy nem.” A legfelsőbb bíróság elnöke, John Marshall ezt írta: „Az amnesztia a kegyelem tette, melyet a törvény végrehajtásával felruházott hatóság kezdeményezhet... (De) az amnesztia aktusa nincs befejezve elfogadás nélkül. A kedvezményezett visszautasíthatja, és... a bíróságnak nem áll hatalmában ráerőltetni.” George Wilson bűnt követett el, vádat emeltek ellene, és bűnösnek találták. Halálra ítélték, de egy elnöki határozat felmentette. Amikor Wilson úgy döntött, hogy nem fogadja el a kegyelmet, a halált választotta. Ezt a megdöbbentő történetet olvasva talán elcsodálkozunk: „Hogy tudja valaki elutasítani a kegyelmet, inkább a halált választva?! Ez őrültség!” De mi van akkor, ha te is elutasítasz egy kegyelmet; amikor elutasítod azt, aki lehetővé teszi számodra, hogy az örökkévalóságot Isten jelenlétében töltsd, ne pedig a tőle való örök elválasztottságban, azon a helyen, melyet a Biblia pokolnak hív? A Biblia világosan tanítja, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk, akik a kegyelmet újra és újra megszegtük Isten törvényét. Például Pál Rómaiakhoz írt levelének 3. fejezetében ezt olvassuk: „...mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének’.’ (23. v.) Egy másik vers ezt mondja: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg és nincs meg bennünk az igazság.” (íjn 1,8) Mi a bűn büntetése, melyek a következmények? „...a bűn zsoldja a halál...” (Róm 6,23) Az Ószövetség ezt alátámasztja: „Annak a léleknek kell meghalnia, aki vétkezik’.’{fiz 18,4) Ez nem hangzik jó hírnek, de Isten már megírta a felmentőlevelet, mely mindenki számára elérhető, igénybe vehető. Péter apostol második levelében az áll: „Nem késlekedik az Úr az ígérettel..., hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen’.’ (3,9) János első levele elmagyarázza, hogy nekünk el kell fogadnunk ezt a kegyelmet: „Ha megváltjuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól!’ (1,9) Ha még nem fogadtad el, a kérdés a következő: Elfogadod vagy elutasítod a felmentést? Mindnyájunknak választani kell. „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében’.’ (Jn 3,18) ■ KenKorkow Forrás: Monday Manna A Szatmárban élő protestáns gyülekezetek együtt készülnek a reformáció kezdete ötszázadik évfordulójának megünneplésére. Ebben az évben a Megújuló közösségek - A reformáció 500 éve projekt keretében Kölesén három rendezvényre is sor kerül: bibliaversenyre, majálissal egybekötött kerékpártúrára, valamint futó- és kenuversenyre. Szokatlanul nagy volt a nyüzsgés múlt péntek délután Kölese nagyközség általános iskolájában. A szomszédos településekről, sőt Nyíregyházáról is érkeztek ifjúsági csoportok, hogy részt vegyenek az első szatmári protestáns bibliaversenyen, melyet a Bibliaverseny Kölesei Evangélikus Egyházközség szervezett. Hatvan gyermek - tizünkét csapat - mérte össze tudását, bibliaismeretét. Közös éneklés és áhítat után az alsós és felsős fiatalok külön tantermekben adtak számot felkészültségükről. A kapott pontokat továbbviszik a későbbi megmérettetéshez. A végső eredményhirdetés május 24-én a Pap túrjánál lesz. A közös élmények, programok már azzal is jó szolgálatot tesznek, hogy a református, evangélikus, görög- és római katolikus fiatalok megismerik egymást a szatmári régióban. ■ Tóth Attila lelkész (Kölese) ' . J / .1 t . • » „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem” (Fii 4,13) Néhány éve egy középiskolás leánynak nagyon sokat jelentett, segített ez az ige. Gyógyszermérgezés miatt egész teste tele volt sebekkel, hozzáragadt a lepedőhöz. Amikor föl kellett kelnie a kórházban, megtett mindent ennek érdekében, és közben ezt mondogatta: „Mindenre... van erőm... Krisztusban.” És kapott erőt a nehéz öltözködéshez. Hogy van ez? Egy ige, és minden megváltozik? Igen, mert az elhangzott szó Isten üzenetévé válik, a gondolat erővé lesz, és a hívott drága személy megjelenik. Az évszázadok során már sok-sok ember kapott segítséget és erőt a föltámadott és élő Úrtól. Ez az ige nem azt jelenti, hogy bármit meg tudok tenni, ha hívő vagyok. De azt igen, hogy aki Krisztusra figyel, az tudja, hogy milyen csodálatos, végtelen lehetőségei vannak az Úrnak, és ezekből mi az, ami számára el lett készítve, csak kérnie és bíznia kell Istenben. Mert kérésre, imára nyílik Isten ígéreteinek a tárháza. Ha jó helyen zörgetsz, megnyittatik neked! Egyáltalán bízol-e abban, hogy nagyobb lehetőségeid vannak, mint a saját bölcsességed, erőd és pénzed? Ha igen, Krisztusban óriási lehetőségek nyílnak meg előtted. Bajok maradnak, de mindig lesz erőd, és lesz megoldás. Ha pedig elfogyott az erőd, imádkozhatod a Fii 4,13-at. Ezekből következik, hogy itt az erő sem egy általános dolog. Hanem egy jó célra rendelkezésre álló „dünamisz” azaz dinamit az, amit kaphatsz. Erőt, amely szétfeszíti az eddig ismert valóság kereteit. Amely szétfeszíti elképzeléseid korlátáit. Amely semmivé teszi a legyőzhetetlen ellenfél, a bajok és a gonosz minden „vasfüggönyét” és hatalmi arroganciáját. Ez az erő győzte le a bűnt, halált, ördögöt - és Jézus, a mi Megváltónk föltámadt a halálból. Ennek csak „apró” kifejeződése volt az, hogy megnyílt a húsvéti sziklasír bejárata. Neki, aki a bezárt ajtókon is átment, erre nem volt szüksége. Értünk történt, hogy lássunk és higgyünk. Kereszthalálának ezzel az erejével mi is szabadulást kaphatunk a bűntől és kárhozattól, ha bánjuk bűneinket. Nagy erő, amely el tudja ismerni, hogy hibáztam, elrontottam, neki van igaza; hogy neked van igazad, Uram, szükségem van az isteni segítségre, bölcsességre, erőre. Szükségem van a Megváltóra. S egyszer eljuthatunk oda bajaink közepette, hogy megértjük: egyedül csak ő segíthet, egyedül rá van szükségünk, csak rá számíthatunk. Ahogy egy énekünk mondja: „Csak Jézus az, aki segíthet, / Üdvöt nem ad más, csakis ő. / Itt áll, és türelmesen vár még. / Mit késel? Nincs már sok idő. / Ó, bízd magad e kegyelemre, / Mely gazdagon árad feléd. /Váltságát tedd a magadévá, / Hidd, az számodra is elég." (Hallelujah 138,4) A megtapasztalt mennyei segítség pedig megerősít. Megerősít abban, hogy nem csupán van Isten, hanem hogy ő jó, gyermekei javát akarja, és máskor is fordulhatsz hozzá. Megerősít abban, hogy hűséges tudj maradni hozzá a nehéz helyzetekben. Akkor is, amikor úgy tűnik, hogy késik a segítség. És akkor lesz erőd életed legnehezebb helyzetében is „fölkelni a lepedőről” Amikor más azt mondja: „Hol az Isten? Nem bírom tovább! Mi lesz velem?” te békességgel válaszolod: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem’.’ ■ Széll Bulcsú MMWMBjMM^^P|MipgIllllligilW§liBllllllllllíl|IIIW^ HETI ÚTRAVALÓ „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett!” (Zsolt 98,1) Húsvét ünnepe után a 4. héten az Útmutató reggeli s heti igéiben Krisztus mai gyülekezetének szól e felszólítás: Isten csodálatosan cselekedett: énekeljetek! - Cantate!„Énekeljetek az Úrnak új éneket...” (Zsolt 98,1a) Miért? Dr. Luther válasza: „Mert Isten megvidámította szívünket és lelkünket egyszülött Fiával, kit értünk adott bűntől, haláltól, ördögtől való váltságul. S aki ezt komolyan hiszi, nem tehet mást, mint ujjong, vidám lélekkel róla beszél, s énekel, hogy mások is hadd hallják, s hozzájussanak!” „Jó dolog az Urat dicsérni és éneket zengeni a te nevednek, ó, felséges!” (Zsolt 92,2; LK) „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám... / Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét.” (GyLK 703,1.4) Jézus hálát adott: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura... Igen, Atyám, mert így láttad jónak’.’ S magához hív: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,25-26.28) És aki Jézus jó, gyönyörűséges és boldogító igáját vette magára, s felöltözte az új embert, az háládatos, mint Pál kéri: „Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek’.’ (Kol 3,16) Az ige megtartására hív Jakab: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat!’ És aki „nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt...”(Jak 1,22.25; lásd Mt 7,21) Jézus jeruzsálemi bevonulásakor tanítványai Istent dicsőítették a csodákért: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség és dicsőség a magasságban!” (Lk 19,38; 2,14) Mi ne várjunk a kövek kiáltására, mert a keresztyének küldetése e világban az Úristen dicsőítése - egész életfolytatásukkal! Pál pogánymissziójának is ez volt a célja: „Hirdethettem mindenfelé Krisztus evangéliumát!’ De nem mások munkaterületén, hanem ott, ahol még nem ismerték őt, és így: „Meglátják őt azok, akiknek még nem hirdették, és akik még nem hallották, azok megértik’.’ (Róm 15,19.21; lásd Ézs 52,15) S a pogányok apostola fontosabbnak tartja a nyelveken szólásnál, hogy másokat is tanítson, ezért: „Imádkozom lélekkel, de... értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de... értelemmel is.” (íKor 14,15) Jézus a Gecsemáné-kertben így imádkozott térdre borulva: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg hanem a tied.” És tanítványait is erre biztatta: „Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” (Lk 22,42.40.46) Péter vallástétele „prózában” hangzott el; mégis ez a legszebb ének, melyet zúgolódás helyett mi is Urunknak zenghetünk szívünk mélyéből fakadóan: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje!’ (Jn 6,68- 69; lásd 6,63b) Jézus a testté lett Ige, az igazi örömhír a számodra is; kérheted őt: „Te örök evangéliom, / Te légy vezérem utamon!” (EÉ 287,4) ■ Garai András
