Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-29 / 13. szám
ÉLŐ VÍZ 2015. március 29. *• 11 Evangélikus Élet ■■■■BWHIIMII'llli ■ ~'i 1 ‘ ' r ú Tr^-ligii— Böjti képmeditáció Repülni kellett volna. Visszahőkölés helyett felülemelkedni. Miért volt akkor olyan egyértelmű, hogy csak vagy jobbra, vagy balra, vagy középen lehet menni, vagy megfordulni? Hiszen ő épp azért jött le a földre, hogy te szárnyalhass. Őrzi léptedet, őrzi röptödet. De már késő. Utólag hiába vagy okos. Ez a vonat elment. Ugye hiányzik ez a történet? A szereplők. Igen, még Júdás is a zavart tekintetével, egyik kezével szégyellősen a pénzes zacskót markolva. Pláne, hogy akár te is lehetnél. Péter, aki nyilván ősz szakállas. És öreg meg tapasztalt, merthogy ő a fő apostol. A kulcsos ember. Ez lennél te? A háromszor tagadó? A szoba üres, az asztalon a vacsora maradékai. A pohár, amelyből ő már nem iszik többé. A kovásztalan lepény morzsái, amelyek új tartalommal teltek meg azóta. Aki legjobban hiányzik, az ő maga. Most a nevét sem mered kimondani. Nemcsak az asztalnál nincs ott, de talán a harmadik imáját is befejezte már, és harmadszor is alva talált titeket. Vigasztal, hogy nem csak téged? Vagy maga a vacsora maradt el miattad? És ez az a felkészített szoba, ahova hiába vártak titeket? Nincs morzsa, mert nincs megtört kenyér? Nincs kehely, mert nincs, aki igyon belőle - ha utoljára is? Repülni kéne. Azt remélni, hogy felülemelkedhetsz. Hogy elragadtatsz. És ő - mielőtt az első kortyot inná az új borból az Atya országában - rákacsint még Júdásra is. Még rád is. Azt álmodod, hogy megtagadtad. Pelébredsz, és tényleg. Most kéne felülemelkedni. A vonat elment. De repülni még nem késő. ■ Bartha István Forrás: Evangélikus.hu A szamáron érkező Jézus Démonok Százharminchárom napig tartott a Monarchia romjain március 21-én kikiáltott „földi mennyország” A „magyar szovjetköztársaság” alapvetően ateista bolsevizmusra épült, idült függőségnek bélyegezve bármely vallást, ámde szóhasználatával (is) feloldhatatlan önellentmondásba keveredett. Az új társadalom ígérete új hitet hozott, viszont a régi vallás fogalomrendszerével. Az istentelenek messiási szerepet öltöttek magukra, hóhérok tetszelegtek a próféták szakállával. Hitték, hogy nemcsak elhivatottak, de kiválasztottak is. Jászi Oszkár már emigrációban írt elemzésében a Tanácsköztársaság vezéreinek három típusát különböztette meg. Először is a leninistákat, a politikai manipulátorokat, akiknek mindegy, hogy a proletárok az ő oldalukon állnak-e, vagy sem, céljuk a diktatúra (például Kun Béla). A második csoport „őrült, pszichikailag kiegyensúlyozatlan emberekből állt, akik bosszúra szomjaztak, az öldöklés megszállottjai voltak, a véráldozatot követelő jakobinus hajlammal” Szamuely Tibor testesítette meg a népbiztosok „lángpallosú angyalát”. A harmadik csoport „a metafizikus generáció, vallásos vagy igencsak misztikus lelkek” furcsa egyvelege, akik a német idealizmusból és a rigorizmusból eredeztették forradalmi nézeteiket. A társadalom gyógyulásának egyetlen lehetséges útját az irgalmatlan erőszakban ismerték fel a kapitalizmus igazságtalansága és a háború embertelensége láttán. Az utolsó csoport jellemzése Lukács Györgyre illik a leginkább, aki huszonkét évesen vált evangélikussá, később is kiválóan alkalmazott pragmatikus okokból (vö. önkritika). Heidelbergi lakótársában Max Weber a „politikailag kisgyereket” írta le, aki nem ismeri fel, hogy az erőszakot nem lehet erőszakkal szeretetté parancsolni. Weber szavai viszont nem csak Lukácsra - és nem csak a múltra - igazak: „Akik az erőszakot megszelídítő szeretetről prédikáltak, a következő pillanatban többnyire erőszakra szólítottak fel, az utolsó erőszakra, amely elvezet oda, ahol megsemmisül minden erőszak. A korai keresztények is jól tudták: a világot démonok kormányozzák, és aki politikára adja a fejét, ami azt jelenti, hogy a hatalom, az erőszak eszközéhez nyúl, az diabolikus erőkkel szerződik, és cselekvésére nem igaz az, hogy a jó csak jóból származhat, a rossz csak rosszból hanem gyakran épp az ellenkezője állfenn’.’ ■ Walkó Ádám Oma is úgy vonul be közénk, mint egyszerű, szamárháton ülő utas, és csak azoknak a hódolata kedves előtte, akik így üdvözlik őt, mert éppen megvetettségében, alázatosságában, igénytelenségében látják felragyogni benne az isteni dicsőséget. Nem az a meglepő Jézus bevonulásának történetében, hogy nem fejedelmi paripa hátán büszkélkedik, hanem az, hogy egyáltalán nyeregbe ül, és kimagaslik a zarándokcsapatból, hogy ünnepelhessék. Máskor gyalogszerrel járta a poros országutakat. Akármüyen egyszerű állat volt is a szamár, mégis bizonyos jólétre utalt, ha valaki vitette magát vele. Jézusnak pedig semmije sem volt a földi élet javaiból! Ez az állat sem volt az övé. Csak szívességből használta. De használhatta! A rendelkezésére állt! Csak egy üzenetébe került - „az Úrnak van szüksége rá” (Mk 11,3) -, és ellentmondás nélkül átengedték gazdái az ő használatára. Ez a néma állat Jézus királyi hatalmát hirdeti. Jézus egész életében a feltétlen hatalomnak a megnyilvánulását látjuk látszólagos szegénysége közepette is. Szegényebb volt az ég madarainál és az erdei rókáknál, mert azoknak van fészkük és barlangjuk. Neki nem volt hajléka, amelyet a magáénak nevezhetett volna. De voltak tanítványai, s azoknak hajlékai az ő birodalmát képezték. Mindenütt talált olyan embe-A Biblia jó vezetői példák tárházával tanít bennünket szolgálni ebben a szerepben. Ezen példák szemléletes montázsát mutatta be előadásában dr. Varga Gyöngyi, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense. Az esti programban a Lutheránia kamarakórusával nyílt lehetőség a közös koráléneklésre. Visszavonhatatlan elhívásunk alappillérei közül a kezdeményezés és a ráhangolódás igénye kapott hangsúlyt Haha Gábor újpesti felügyelő szombat reggeli áhítatában. A későbbi szekcióülések is megerősítették, rekre, akiknél úgy hajthatta le a fejét pihenőre, mintha otthon lett volna. Nem volt fillérnyi vagyona sem, és mégis azt olvassuk, hogy egyik tanítványánál erszényt őriztetett, amelyből a szegényeknek adományt adhatott, mert voltak hívei, akik jobb helyen tudták őnála a pénzüket, mint ha maguknál tartották volna. Csak látszat, hogy üres kézzel, szegénységben járta az útját. A valóság az: mindennel rendelkezett, amire szüksége volt. Jézus királysága és az e világbeli királyságok között különbség van: a földi hatalmasságok kikényszerítenek maguknak egy részt az életünkből; Jézus ellenben minden erőszak nélkül a szívünket foglalja le, s ezzel mindenünk az övé lesz. Ez az igazibb uralom. Jézus királysága hol van a mai világban? Ma is láthatjuk a szamárháton ülőt, akinek csak tudatnia kell akaratát, és a földnek minden java a rendelkezésére áll. Láthatjuk a lelkek felett uralkodó királyt, akinek megesik könyörületes szíve a nyomorgón, és szól egy másik hívének, és máris megnyílik az erszény. Megszánja az árvát, és szól egy másik hívének, és máris otthonra talál az elhagyatott. Megkönyörül a lelki sötétségben levő sokaságokon, és szól megint más híveinek, és máris indulnak az evanhogy közösségünk fenntarthatósága érdekében elengedhetetlen a gyülekezetvezetés nyitott, kezdeményező, személyes jelenléte és tevékenysége. A vezetői szerep dimenzióit a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza főigazgatójának, dr. Velkey Györgynek az előadása nyomán vizsgálták meg a résztvevők: énképünk, istenképünk és emberi kapcsolataink prizmájában formálódik a vezetői karakter, és közös döntéshozatalban és megvalósításban teljesedhet ki. Lelkesítőén hatott Juhász Sándorné felgélium hirdetői. Véget akar vetni szégyenteljes, igazságtalan állapotoknak, és szól megint más híveinek, s azok az ő parancsára nem nyugszanak, míg fel nem rázták az emberek lelkiismeretét, és el nem törölték a föld színéről a szégyenfoltot. Sorompók nem jelzik az ő országának határait, egyenruhát nem viselnek a katonái, pénzre sincs ráverve az ő képe, mégis a leghatalmasabb király, az engedelmes szívek királya ő. Ma is, amint járja királyi útját a világban, elküldi hozzánk is az üzenetét, és igénybe veszi tőlünk azt, amire szüksége van. Ki-ki közülünk tudja jól, hogy mit kíván tőle, milyen odaadást, milyen engedelmességet, milyen áldozatot. Ne mondjuk mi sem: „Uram, mit kezdenél te az én ajándékommal? Nem tesz az téged királlyá a világban, nem lesz az által úgysem dicsőbb és hatalmasabb a te országod.” Ha mégoly méltatlannak vagy semmitmondónak látszik is, amit kíván tőlünk: boldog engedelmességgel tegyük meg akaratát, s ezzel bizonyítsuk, hogy ő valóban király. Ha a szamárháton vonuló Jézust mások megmosolyogják is ebben a világban, mi, az ő engedelmes népe, hozsannát mondjunk neki ma és minden napon. ■ Szenczi László ügyelő beszámolója a mezőtúri gyülekezetről, ahol sikerült előnyt kovácsolni a kisközösségi lét sajátosságaiból. A közvetlenebb belső és külső kapcsolatok, a könnyebb elérhetőség, a lelkész és a gyülekezeti tagok könnyebb beépülése a közösségbe felülmúlhatják a kisközösségi lét hátrányait. Dr. Muth Lajos szekszárdi felügyelő beszámolója a nagy gyülekezet példáján mutatta be az eredményes gyülekezetvezetés útjait: a tematikus alkalmakat, az ökumenikus együttműködést, az igehirdetések elektronikus elérhetőségét, valamint a jól szervezett és megosztott hitoktatást. A szekcióbeszélgetések nyomán az előremutató megoldásokat a hitoktatás felelős vállalása, az élményszerű közösségi alkalmak szervezése, a gyülekezeti tagok közösségi aktivizálása és a vezetői elhivatottság tudatos megélése adhatja. A tartalmas programot Szabóné Mátrai Marianna püspökhelyettes úti áldása zárta. ■ Dékány Bernadett Vezetett vezetők A Déli Egyházkerület felügyelői konferenciája ► A gyülekezetvezetés kihívásait, parancsait és sikeres útjait járta körbe március 20-21-én a Déli Egyházkerület felügyelői konferenciája Piliscsabán, a Béthel Evangélikus Missziói Otthonban. Az alkalom Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő köszöntésével és Gáncs Péter püspök áhítatával indult, akik a gyülekezetek világi vezetőinek fontos szerepét hangsúlyozták. HETI ÚTRAVALÓ „Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne!’ (Jn 3,14-15) Böjt 6. hetében, nagyhéten az Útmutató reggeli s ünnepi igéi Krisztus küldetésének beteljesedését adják hírül; ő az alázatos Király, az új szövetség szerzője, a fájdalmak embere, a benne élők s az elhunytak üdvözítője. Isten Fia, „az Emberfia azért jött, hogy szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45; LK). Jézus öt nappal a páskaünnep előtt Jeruzsálembe ment. Palmarum: virágvasárnap; az ünnepre jövők „pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és kiáltottak”: „Hozsánna Dávid Fiának! / Örökre áldott, / ki eljött az Úr nevében, Izráel Királya, / Hozsánna a magasságban!” (GyLK 751) „Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá..’.’{Jn 12,13.14; lásd Zak 9,9) Pál őskeresztyén himnuszt idéz: Jézus „engedelmes volt mindhalálig mégpedig a kereszthalálig. Ezértfel is magasztalta őt Isten mindenekfölé.. ’.’ (Fü 2,8- 9) S hirdeti: Isten „a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8). Luther így összegez: „Aki hiszi, hogy bűnét és az egész világét a mi áldott Urunk hordozza, és drága vérét azért ontotta, mint egyetlen bűnbak, hogy minket megigazítson és üdvözítsen, azé a bűnök bocsánata s az örök élet.” Isten beszélt Jóbhoz, ő így válaszolt: „Eddig még csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok..!’ (Jób 42,5-6) S népét figyelmezteti Isten: „Rejtőzz el egy rövid pillanatra, míg elmúlik az Úr haragja!” (Ézs 26,20) A páskaünnep előtt, vacsora közben Jézus mondta övéinek: „Ha tehát megmostam a ti lábatokat én, az Úr és a Mester, nektek is megkell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek..’.’ (Jn 13,14-15) Nagycsütörtök este szerezte Jézus az úrvacsora szentségét, mikor vette a kenyeret, és szólt: Megyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik..!’ Vacsora után vette a poharat, és mondta: „Epohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedj étek... az én emlékezetemre!’ {iKor 11,24.25) „Emlékezetessé tette csodáit kegyelmes és irgalmas az Úr!’ (Zsolt 111,4) Jézus keresztjének háromnyelvű feliratán volt olvasható ama nagypénteken: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. (...) Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! Ésfejét lehajtva, kilehelte lelkét!’ (Jn 19,19.30) „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!’ (Jn 3,16) Pál a békéltetés szolgálatát végzi: „Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel!” Bűntelen Fiát ő „bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne”. (2Kor 5,20.21) Nagyszombat temetői csendjében kérhetjük: „Hallgasd meg Uram, imádságomat...!” (Zsolt 102,2) Mert „elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak..., úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye” (Zsid 9,27- 28). „Jézus, te vagy reménységem, / Te elvezetsz üdvösségre.” (EÉ 197,4) ■ Garai András
