Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)

2015-06-28 / 26. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2015. június 28. » 3 Miért rendkívüli a keresztény élet? Évzáró az Evangélikus Hittudományi Egyetemen ^ „Ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amitakarok, eléri célját, amiért küldtem’.’ (Ézs 55,xi) Ez az ige állt az Evangélikus Hittudományi Egyetem júni­us 19-én megtartott tanévzáró ünnepségének meghívóján és az alka­lom középpontjában is. fejezték ki hálájukat a mögöttük ál­ló gyakorlati évért (képünkön). Az ünnepi ülést dr. Korányi And­rás rektorhelyettes nyitotta meg, és köszöntötte a megjelent vendégeket. Ezután dr. Szabó Lajos rektor tartot­ta meg ünnepi beszédét. Dietrich Bonhoeffer, a mártír német evangé­likus lelkész mondatát állította a kö­zéppontba: „Miért rendkívüli a ke­resztény élet?” A válasz nehéz, hiszen olyan Európában élünk, amely egy­re inkább elfordul korábbi eszméitől. A világ mai helyzete azt mutatja, hogy sokan becsukják szemüket a problémák előtt. A rektor nyugtalanságát fejezte ki a menekültek helyzetével kapcso­latban. Nem zárkózhatunk be testvé­reink előtt, a falakat nem felépíteni, hanem lebontani kellene - mondta. Szabó Lajos a berlini dómban átélt ki­állításélményére hivatkozott. A kiál­lított képeken menekültek lábai lát­szottak fordítva, amelyeket a földön fekvő tükörkereszt segítségével lehe­tett a helyes irányban megtekinteni. „Miért rendkívüli a keresztény élet? Mert egy kifordított világban lehető­vé teszi, hogy meghalljuk, meglássuk és meghirdessük a Krisztus-követés valóban bölcs és megfontolt útját. Hogy helyreálljon a világ” - zárta be­szédét Szabó Lajos. Teológus-lelkész osztatlan szakon oklevelet szerzett: Andrejek Mitja, Arató Eszter, Bence Áron, Farkas Ervin, Halasi András József, Kovács Katalin Ágnes, Móricz Nikolett, Pápai Attila, Pfeifer Ottó, Tóth Orsolya. Sikeres záróvizsgájáról igazolást vehet át: Bedecs Réka. Teológus (MA) osztatlan szakon oklevelet szerzett: Ferenczi Ágnes. Alapfokozatú (BA) katekéta-lelkipásztori munka­társ szakon, nappali tagozaton sikeres záróvizsgájáról igazolást vehet át: Lázár Anikó, Őri Katalin. Kántor szakon sikeres záróvizsgájáról igazolást vehet át: Bartos Mónika, Pfeifer-Dömök Krisztina. Hittanár-nevelőtanár mesterszakon oklevelet szer­zett: Bihari Csilla, Csizmadia Nóra, Goór Erika Judit, Hódi Eszter, Szemerei Eszter. Sikeres záróvizsgájáról igazolást vehet át: Farkas Sándor. Levelező tagozaton alapfokozatú (BA) katekéta-lelkipász­tori munkatárs szakon oklevelet szerzett: Farkasné Gom­bár Ildikó, Jankainé Zelenka Anikó, Jávor Ferenc István, Kiss Valéria, Kruchió Melinda Bianka, Pusztai Tímea. Sikeres záróvizsgájáról igazolást vehet át: Matus Gábor Attila. Teológus mesterszakon, szociáletika szakirányon ok­levelet szerzett: Bálint Gábor Balázs, dr. Galli István, Gálné dr. Csáky Mária Tünde, Juhász Eszter, Kós Zsuzsanna, Mészáros Kornélia. Az ünnepi istentisztelet gazdag ze­nei közreműködéssel zajlott: a Kö­zel zenekar mellett az egyetemi énekkar, a liturgikusének-szeminá­­rium hallgatói és Fint a Gergely, az egyházzenei tanszék vezetője is szolgáltak. Isten igéjét Pángyánszky Ágnes egyetemi lelkész hirdette Ézs 55,11 alapján. A lelkésznő prédikációjának kö­zéppontjában Isten igéjének célja állt. „Mindegyikünk élettörténetét egy alapvető kérdés járja át: az éle­tünkben a célratörő isteni munkálko­dás felismerése. Az, hogy olyan em­berekké váljunk, akiknek az életében a központi szerepet Krisztus tölti be, és akik ezt a megélt elhívást nem mással, mint hittel, örömmel és őszinte lelkesedéssel adják tovább” - emelte ki. Világunkban azonban minden területen tért nyer az üres­ség és a céltévesztés. Az igehirdető szerint azonban a jelenlévők megbí­zatása - Ézsaiás prófétáéhoz hason­lóan - arra szól, hogy másoknak célokat adjanak, és embertársaikat lelkesítsék. Az istentisztelet végén a hatodéve­sek személyes könyörgő imádságban A „tanári asztalnál” balról jobbra: Szentpétery Péter, Jutta Hausmann, Szabó Lajos rektor, Korányi András és Csepregi Zoltán Az ünnepi beszédet az oklevelek átadása követte. Emléklapot adtak át a jubilánsoknak is (lásd keretes írásainkat), Cserháti Sándor profes­sor emeritust pedig 85., Fabiny Ti­bor egyetemi tanárt 60., Béres Ta­más egyetemi tanárt 50. születés­napja alkalmából köszöntötték. Vé­gül Csepregi Zoltán professzor is­mertette a Dr. Sólyom Jenő Alapít­vány jelentését. Az ünnepi ülés végén a jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt, majd átvették az Evangélikus Hittu­dományi Egyetem 2014-15-ös év­könyvét, amelyet a hallgatói önkor­mányzat adott ki. ■ Kovács Barbara A jubilánsok nevében D. Keveházi László és Marschalkó Gyula (ké­pünkön) szólt néhány személyes szót. Emléklapot kapott (negyven éve végzett): Kajos Anna Mária, Reisch György. Arany oklevelet kapott (öt­ven éve végzett): Bandi Sándor János, Bozorády Zoltán, Bozorádyné Lő­­rincsik Judit, Sághy Ildikó, Szigeti Je­nő. Gyémánt oklevelet kapott (hat­van éve végzett): id. Cselovszky Fe­renc, D. Keveházi László, MuntagAn­­domé, Nagy Ilona, Dedinszky Gyű la. Rubin oklevelet kapott (hetven éve végzett): Marschalkó Gyula. Platina oklevelet kapott (hetvenöt éve vég­zett): Görög Tibor, Schultz Jenő. Imára segítő térkép-meditáció Nagyon szeretek térképeket nézeget­ni. Ezért is örülök, hogy végre elké­szült a Magyarországi Evangélikus Egyház hivatalos térképe (lásd a cím­oldalon). A Láthatóan evangélikus stratégia szempontjából is fontos, hogy egyhá­zunk szórványhelyzetének földrajzi té­nyét ilyen módon, vizuálisan is szem­léltetni tudjuk. Amikor felelős testü­­leteinkben (zsinat, országos presbité­rium, szakbizottságok) különböző missziói stratégiákról vitázunk, érde­mes lenne akár állandó háttérként ki­vetíteni ezt a térképet, hogy egy pil­lanatra se veszítsük szem elől a reali­tást: hol, milyen körülmények között kell és lehet megvalósítani terveinket. A térképet tanulmányozva megkí­sért a kissé tiszteletlen gondolat: mintha az egyház Ura nem elég kö­rültekintően rázta volna meg a Kár­pát-medence felett azt a bizonyos „evangélikus sótartót”... Jelentős te­rületekre szinte semmi sem jutott a lutheri fűszerből. Néhány helyen egészségesék az arányok, jó az ízesí­tés. A „túlsózás” veszélye talán sehol sem fenyeget, hiszen alig akad ma már olyan település hazánkban, ahol csak evangélikusok élnének. Izgalmas stratégiai kérdés, vajon hova koncentráljuk erősen korláto­zott anyagi és szellemi erőnket. Pró­báljuk megcélozni a fehér foltokat Északkelet-Magyarországon, So­mogybán, Zalában, Baranyában? Vagy fogadjuk el a kegyetlenül sivár logikát, mely szerint „ahol nincs, ott ne keress”? Inkább összpontosít­sunk oda, ahol komoly gyökereink vannak, mint a Kemenesalján, Pest környékén, Békésben? Régi népegyházi rutinnal minden hazai település be lett osztva valame­lyik anyagyülekezetünkhöz. De vajon nem rajongás ez? Nem kéne inkább tudomásul venni, hogy a tények ma­kacs dolgok? A két-három százalékos evangélikus arány kevés ahhoz, hogy akár még a leghatékonyabb só vagy kovász is valóban át tudja járni az egész tésztát... Súlyos stratégiai, mi több, teológi­ai, missziológiai kérdések ezek. Még szerencse, hogy az első apostolok missziói lelkesedését nem igazán determinálták az akkori statisztikai adatok. Pedig már Augustus császár is tartott népszámlálást, és a ke­resztények aránya aligha volt száza­lékban kimutatható az akkori Római Birodalomban. De hála Istennek, az első pünkösdkor elég volt az egysze­rű jézusi stratégia: „...erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeábán és Samáriában, sőt a föld végső határáig’.’ (ApCsel 1,8) S mindez nem csupán kétezer éves emlék. Legújabb kori egyháztör­ténetünk is bizonyítja, hogy napjaink­ban is épülhet gyülekezet és templom ott, ahol korábban nyoma sem volt. Gondoljunk csak a rendszerváltás óta felszentelt vonzó és korszerű temp­lomaink impozáns sorára. Északon: Budaörs, Budahegyvidék, Szentend­re... Délen: Dunaújváros, Telekgeren­dás, Zomba... A Dunántúlon: Siófok, Balatonszárszó, Balatonfüred, és még folytathatnánk a sort. Akár alá is húzhatjuk térképünkön ezeket az új templomos helyeket. Ugyanígy érdemes lenne azokat a településeket is bejelölnünk, ahol egy-egy új gyülekezet született vagy éppen újjászületett. Sajnos ezek so­ra jóval rövidebb, mint a templom­­épületeké. Azért hadd említsek leg­alább két viszonylag friss hajtást: Budakeszi és Bocsa. De számomra ez a térkép nem csu­pán kartográfiai mű, amelyet érdemes objektiven vizsgálni, egyházstratégiai szempontokból elemezni, hanem szub­jektív érzéseket is ébreszt bennem. En­nek intonálására szeretném segítségül hívni a magyar költészet egyik legra­gyogóbb gyöngyszemét, Radnóti Mik­lós Nem tudhatom... című költemé­nyét. Remélem, sokan tudjuk még fejből, de a biztonság kedvéért idézem a vers bevezető sorait: „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, / nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt / kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. / Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága / s remélem, testem is majd e földbe süpped el. / Itthon va­gyok. S ha néha lábamhoz térdepel / egy-egy bokor, nevét is, virágát is tu­dom, / tudom, hogy merre mennek, kik mennek az utón, / s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon / a házfalakról csörgő, vöröslő fájda­lom. / Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj...” A Magyarországi Evangélikus Egy­ház sokkal több számomra, mint egy érdekes térkép, izgalmas straté­giai terület. S tudom, hogy ezzel az elfogult érzésemmel nem vagyok egyedül. Sokan vallhatjuk a költő szavai nyomán, hogy „belőle nőttem én” - ebből az anyaföldből, anya­­szentegyházból nőttünk ki. Lelkileg ő táplál, gondoz, tanít és nevel. Elkí­sér minket bölcsőtől a koporsóig, ke­­resztelőkúttól a sírkeresztig. Itthon vagyunk ebben az egyházban, is­merjük a sok-sok bokor, tanya és gyü­lekezet nevét, valamint virágának illatát, gyümölcsének zamatát. Tizenkét évi püspöki szolgálat után természetes, hogy minden déli gyülekezethez személyes emlékek, él­mények kötnek. Ha a térképre nézek, nemcsak az egyházközségek nevét lá­tom, hanem sok-sok kedves ismerős arca jelenik meg előttem: lelkészek, felügyelők, gyülekezeti tagok képe. De a másik két kerület sem idegen föld számomra. Ha a Dunántúlra né­zek, felfedezem Mesterit, ahonnan őseim származnak. Székesfehérvárt, ahol nagyapám szolgált, édesapám született. Farád eszembe juttatja, hogy 1970 tavaszán itt állhattam elő­ször szószékre szupplikáló teoló­gushallgatóként. Gyenesdiásra néz­ve szinte „megújul ifjúságom”... Az északi kerülethez is sok-sok személyes élmény köt. Nyíregyháza, ahol felnőttem, ahol konfirmáltam. ÉGTÁJOLÓ t Fót, Mandák-otthon, ahol megerősö­dött bennem: lelkész akarok lenni! Miskolc, ahol másodéves teológus­hallgatóként végigszolgálhattam a nagyhetet. Budavár, ahol ordinál­­tak, és segédlelkészként elindulhat­tam a szolgálatba. Pécel, Nagytarcsa - több mint másfél évtized emléke­zetesen szép idő az életemből... Ha olykor elbizonytalanodunk, és nem jut eszünkbe, hogy miért, kiért adjunk hálát vagy könyörögjünk, ve­gyük elő ezt a térképet. Segíthet, hogy újra rátaláljunk lelki otthonunkra, konkrét imatémáinkra, helyünkre és küldetésünkre „itt e lángoktól ölelt kis ország” szórványegyházában, a mi kicsiny, de erős várunkban. Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület ADÁMI MÁRIA FELVÉTELEI

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom