Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-02-01 / 5. szám
Evangélikus Élet elő víz 2015. február 1. m 11 FEBRUÁR 2 .: AZ ÚJSZÜLÖTT JÉZUS BEMUTATÁSA A TEMPLOMBAN - LK 2,22-35 Jel, amelynek ellene mondanak Amikor manapság a Jézus király, a pártus herceg című könyv szerzőjének, Badiny Jós Ferencnek a nevével fémjelzett, az ezotériát a kereszténységgel vegyítő neognosztikus körök tagadják Jézus zsidó származását és az ószövetségi vallásban való neveltetését, nem árt, ha a lutheri reformációtól idegen hatások befolyása által egyházunkban feledésbe merült ősi egyházi ünnep tartalmát évről évre felelevenítjük. Annál is inkább, mert a 2007-ben kiadott és a püspöki ajánlásában gyülekezeti használatra javasolt Liturgikus könyv a lutheri reformáció 16. századi hagyományához visszatérve a február 2-i ünnepet - Az újszülött Jézus bemutatása a templomban címmel - visszavette a megtartandó ünnepnapok sorába. Bár ezt az ünnepet római katolikus testvéreink az idők során Magyarországon Gyertyaszentelő Boldogasszony elnevezéssel, a misekönyvek hivatalos elnevezése szerint pedig Purificatio Beatae Mariae Virginis {A Boldogságos Szűz Mária tisztulása) néven Mária-ünneppé alakították, valójában a Krisztus-ünnepek sorába tartozik. Erről tanúskodik a nap evangéliuma is. Luther ezért nem hagyta el ezt az ünnepet, és a lutheri hagyományhoz nálunk hűségesebben ragaszkodó evangélikus egyházak a mai napig megtartják. A kijelölt evangélium az újszülött Jézusnak a mózesi törvényben előírt templomi bemutatásáról szól, és az akkor róla elhangzott simeoni próféciát tartalmazza. Az újszülött templomi bemutatására az adja az okot, hogy „letelteka tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai”. Az evangélista - talán profetikus előrelátástól vezetve - nem is említi Mária nevét, noha az ő szülés utáni tisztulásáról van szó, miként 3MÓZ 12,4-8 előírja: „Még harminchárom napig maradjon otthon az anya, míg megtisztul a vértől. Semmiféle szent dolgot nem érinthet, a szent helyre sem mehet be, míg el nem telnek tisztulásának a napjai. (...) Amikor eltelnek a fiú vagy leány miatti tisztulásának napjai, akkor vigyen el egy esztendős bárányt égőáldozatul, egy galambfiókát vagy egy gerlicét pedig vétekáldozatul (...). De ha nem telik neki bárányra, akkor fogjon két gerlicét vagy két galambfiókát: egyet égőáldozatul, egyet vétekáldozatul. A pap pedig végezze el az engesztelést az asszonyért, és az tiszta lesz!’ Lukács tehát nemcsak azt tartja fontosnak, hogy Jézust nyolcnapos korában a törvény előírása szerint körülmetélték, hanem arról is beszámol, hogy harminchárom napos korában bemutatták a templomban. Mert a templomban játszódó történetnek nem Mária, hanem az újszülött Jézus a főszereplője. Ezt erősíti meg az agg Simeon róljj mondott próféciája is: „íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Jzráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak,..., hogy nyilvánvaló legyen sok szív gondolata’.’ A kipontozott rész tartalmazza a Máriára vonatkozó közbevetést: „a te lelkedet is éles kard járja majd át”. Téves írásmagyarázat, hogy a Mária lelkét átjáró kard fogja a szívek gondolatait nyilvánvalóvá tenni. Simeon jövendölése szerint maga Jézus lesz az a jel, aki a szívek indulatát nyilvánvalóvá teszi aszerint, hogy elfogadják-e, vagy ellene mondanak. Abból lehet megtudni, kinek mi lakik a szívében, ahogyan Jézushoz viszonyul. Mert Jézus Isten művében ebben az értelemben is a kinyilatkoztatásnak - a szó eredeti értelmében a titkok leleplezésének - választott eszköze. Jézus élete, igehirdetése, csodái, kereszthalála, sírba szállása és föltámadása nemcsak Istennek az ember iránt addig rejtett szándékát teszi nyilvánvalóvá, de leleplezi az emberi szív titkát is: hogy az ember miként viszonyul Istenhez. Aki Jézusnak mint az Isten üdvözítő akaratát kifejező jelnek ellene mond, az Istennek mond ellent, akkor is, ha Isten iránti vallásos buzgalommal teszi ezt. Ezért - bár Jézus Isten üdvözítő szándékának a jele - számára mégis bukást hozó jellé lesz. Aki viszont hittel felismeri Jézusban Isten üdvözítő szándékának jelét, azt Jézus talpra fogja állítani a bűn okozta bukásból, és végül a halál porából is fölemeli. Ennek fényében érthetjük meg Mária valós szerepét a történetben. Mária mindenben eleget tesz a mózesi törvény rá és gyermekére vonatkozó előírásának. Ezzel egyértelművé teszi: Jézus mint az Isten üdvözítő kegyelmének és szeretetének a törvényen messze túlmutató jele nem a törvényen kívül áll, és nem is a törvénnyel szemben áll. Bár - mint Simeon jövendöli - sokan épp a törvény nevében, a törvényre hivatkozva fognak ellene mondani. És miközben azokat fogják törvényszegőnek bélyegezni, akiket Istennek a Jézusban önmagáról adott jele fölemel, megment, új, el nem múló életre támaszt fel, valójában azok lesznek a törvényszegők, akik ennek a jelnek ellene mondanak. Simeon - talán Mária iránti tapintatból - nyíltan nem mondja ki, hogy ebben az ellentmondásban egészen odáig mennek majd, hogy Jézust megölik a kereszten. Csupán rejtve utal erre: „a te lelkedet is kard járja majd át”. Ezzel nem a fia halálra kínzását végignéző édesanya fájdalmára utal. Hanem arra, hogy Mária lelkében Jézusnak azt a fájdalmát fogja átélni, amelyet számára azoknak a bukása okoz, akik neki - mint az Isten mentő szeretetét kinyilatkoztató jelnek - ellene mondanak ahelyett, hogy hittel megragadnák ezt a jelet, és engednék, hogy általa életükben is beteljesedjék Isten üdvözítő műve. Ha tehát keresztényként úgy gondolunk a Jézusnak és a benne való hitünknek ellene mondók majdani bukására és kárhozatára, mintha ezzel elégtételt nyernénk, akkor szívünk titkolt gonoszságát leplezzük le. Ha viszont őszinte szeretettel aggódunk azokért, akik önmaguk bukását idézik elő azzal, hogy Jézusnak mint Isten szeretete jelének ellene mondanak, akkor Máriával együtt osztozunk Jézusnak az ő elvesztésük miatt érzett fájdalmában, és szüntelenül imádkozunk megtérésükért és megmenekülésükért. Akár módunk van istentiszteleten részt venni, akár nincs, erre az imádságra késztessen mindnyájunkat Urunk templomi bemutatásának ünnepe. ■ Véghelyi Antal Hogyan imádkozunk? A mai modern és gyorsan változó világban is meg szeretnénk találni azt az órát vagy napot, amikor minden csendesebb, nyugodtabb lesz, és Isten előtt személyesen hozzá, közvetlenül imádkozhatunk. Ha ezt a szándékot jó szívvel éljük meg, csak akkor lehetünk gazdagabbak testben és lélekben. Sokat vétünk az imádság ellen: sokszor figyelmetlenül elhadarjuk, monoton hangon mondjuk el. Ha szükségünk van valamire, Istenhez fordulunk, és kérjük; ha baj van, akkor is hozzá fohászkodunk. Van egy elképzelésünk — hátha a jó Isten segít. Kinek mondjuk el, ha nem annak, aki segíteni tud rajtunk, ha bánatunk van, vagy ha örülünk? Hiszen ő áll a legközelebb hozzánk! Legyen meg az imádkozás helye életünkben mindig, amikor csak lehetséges. Ha végigrohanjuk a napot, gondoljuk át, mit mulasztottunk el! Sokunk szívében ott van a szorongás, hogy egyedül maradtunk, nem értenek meg bennünket, bizonytalan a jövőnk. Jézus ajándékot kínál, azt, hogy közösségbe kerülhetünk Istennel, és így megtanulhatunk félelem nélkül élni. Jó lenne, ha megtanulnánk, hogy mindig őszintén elmondjuk Istennek, mit akarunk. Mit tudunk az imádkozó Jézusról? „Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: »Uram, taníts minket imádkozni...«” (Lk 11,1) Először úgy imádkozott, hogy láthatták őt, később úgy is, hogy egyedül volt, és csak az Atyával beszélt. De imádkozott fennhangon is. Teremtsünk egy kis csendet, menjünk a belső szobánkba, és merjünk szívből imádkozni Urunkhoz! „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!” (Zsolt 37,4) A világban a legtöbben a Miatyánkot és az Apostoli hitvallást ismerik. Bevallom, én is mondtam már el imát gyorsan, átgondolatlanul, elhadarva, de rájöttem, ennek így semmi értelme nincs. Van egy kedves testvérünk, aki mindig figyelmeztet bennünket a lassú, értelmes imádkozásra. Hogy hol imádkozhatunk? Bárhol. Munkahelyen, vonaton, iskolában, utcán stb. Az imádkozó ember még munka közben is tartja a kapcsolatot az Atyával. Hiszen az ő személye a legfontosabb, aki mindent meghatároz. Én a legbensőségesebben egy csendes szobában tudom kérni, hogy teremtse meg bennem azt a belső hangot, hogy tudjak újrakezdeni, megbocsátani, hogy áldásával kísérje utamat, munkámat, szolgálatomat. Mi jellemzi imádságainkat? Lehet közösségben és egyénileg is imádkozni, ki melyiket választja. Gyülekezeteinkben, intézményeinkben ennek számos módja van. A legfontosabb azonban: őszintén, szívből kell imádkoznunk. Az Úrtól kérjünk, várjunk megoldást, neki köszönjük meg ajándékainkat, és megszenteltetik az ő neve! ■ SCHNETTERNÉ LÓCZI ILONA A hónap igéje „Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten hatalma az, minden hívőnek üdvösségére’.’ (Róm 1,16) A mai ember mindenféle okkult praktikát elfogad. Kenőcsöket, szertartásokat, életmódot, furcsa tanácsot, zöldségeket (szó szerint). Csak egyet nem: az evangéliumot. Pedig „Krisztus evangéliuma” világos, logikus és ésszerű. Ezenkívül szívhez szóló is. Miért ilyen a „felvilágosult” ember? Tulajdonképpen azért, mert elsötétült: „...megismertékIstent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és érteden szívük elsötétedett’.’(Bóra 1,21) Döbbenetes: minden hamis dolgot bevesz a mai ember, kivéve az igaz evangéliumot. Miért? Mert jól tudja a sátán, hogy csak egy dologtól kell visszatartani az embert: az igazságtól és a Megváltótól. Középiskolás korunkban, körülbelül a hetvenes évek elején csodálkoztunk azon, hogy az állam elismerte az iszlám felekezetet hazánkban - ugyanakkor a keresztyéneket visszafogta, háziköreinket tiltotta, és néhány lelkész ellen per is indult. Hát ne csodálkozzunk, hogy hova jutottunk. Az Európai Unió alkotmánya is elszakadt keresztyén gyökereinktől. A légikísérő büntetést kap azért, mert egy kis kereszt van a nyakában. A svéd hívő lelkészt elítélik, mert az Ige alapján szót emel a súlyos erkölcsi kilengések ellen. Ebben a környezetben nagy hitvallás már az is, ha valaki ki meri mondani, hogy „hiszek az Úr Jézusban mint az én személyes Megváltómban” Nagy bizonyságtétel, ha a távol maradók között elmegy a gyülekezetbe; ha étteremben csöndben meghajtja a fejét, és hálát ad az Úrnak az eledelért. Igénk azt is üzeni, hogy ne félj, ne szégyenkezz. Nem biztos, hogy a többségnek van igaza. Még a kisebbségnek sem. De az Úrnak és az ő Szavának mindig igaza van. Merj ahhoz ragaszkodni és aszerint élni. Akkor biztosan jól választasz útjaidon. A helyest, a jót nem szégyellni kell, nem is dicsekedni kell vele, hanem vállalni kell. Légy egyenes ember. Ne bújj el a háttérben, ne hallgass, ha kérdeznek, ne félj, hogy tán megvetnek, vagy ókonzervatívnak tartanak. A Biblia mindig új és modern. A Bibliának mindig van mai üzenete. És ha hozzád szól, és te meg is valósítod, amit mond neked, akkor életeden keresztül szólni fog a másik emberhez is. Aki most lehet, hogy legyint, de magában elgondolkodik. És lesz, aki majd később azt mondja, mint a százados a kereszt tövében: „Bizony, Isten Fia volt ez!” (Mt 27,54) Ne szégyellő hát az evangéliumot! Az örömhírt, hogy van szabadulás a bűn, az ellenség, a bajok és önmagad bűvköréből. Az evangélium hatalom. Nem a tudás, nem a fegyver, nem az összeköttetések, nem a ravaszság a hatalom: Krisztus evangéliuma. Ahol ezt hirdetik szóval és élettel, ott Isten cselekszik. Bűnösnek bocsánatot ad, szegényt gazdaggá tesz, árvának Atyja lesz, gyengének oltalma. A tenger lecsendesül, a vihar megszűnik. És lesz nagy csend és békesség, amelyben megtudod, hogy az Úr itt járt közöttünk. A Mindenható egyre képtelen: rosszat tenni. Isten a hatalmát jóra használja. Ahogy igénk mondja: üdvösségünkre. Bízz az Úr mindenekfölötti hatalmában! ■ Széll Bulcsú IX0YC HETI ÚTRAVALÓ „Nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket!’ (Dán 9.18c) Hetvened hetében az Útmutató reggeli és heti igéi elbizakodottságból _____ odaadó istentiszteletre hívnak. Az egyházi év új szakaszába érve, böjtelőben igaz megtéréssel készüljünk a negyvennapos böjti időre! Ehhez igaz önismeretre van szükségünk, és Jézusra, aki meghalt bűneinkért, hogy Istenhez vezessen minket; aki elhívott és kiválasztott, hogy munkásai legyünk. „Az Úristennél van az irgalmasság, és csak ő a mi hatalmas megváltónk." (GyLK 762) „Az Isten lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk’.’ (Jn 4,24) Hetven nap múltán lesz fehérvasárnap, s ma még küld a gazda: „Menjetek el ti is a szőlőmbe, és ami jogos, megadom nektek’.’ A kiszámíthatatlanul jóságos Istennél az órabér azonos a napszámmal: ő szuverén Úr - „Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok?” -, és nem bánik velünk igazságtalanul. „így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!’ (Mt 20,4.15.16) „Itt megszűnik minden érdem, s egyedül Isten kegyelme dönt, hogy az elsőből esetleg utolsó, az utolsóból első legyen. Mindazt, amit kaptatok, ingyen, tiszta irgalomból kaptátok” - tanít Luther dr. Hervadhatatlan koszorúért küzd Pál: „Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél..., hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy... ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre!’ (íKor 9,26-27) A fővámszedő Zákeus előrefutott, hogy Jézust megláthassa, s jutalma örök befogadás lett az atyai házba. „Ma lett üdvössége ennek a háznak... az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet’.’ (Lk 19,9-10) Minden munkásnak szól az intés: „Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől... Ne legyen senki parázna vagy istentelen”, hogy a megtérés útját megtalálhassa! (Zsid 12,15-16) Ez évi vezérigénkre emlékeztetve mindenkori tanítványaival azonosítja magát Jézus Urunk, és méltó jutalmat ígér: „Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az aztfogadja be, aki elküldött engem!’ (Mt 10,40) S örömmel tehetünk tanúságot: hit által Krisztus él bennem (lásd Gál 2,20). Pál tanítgatja Isten munkatársait: a viszálykodás a lelki kiskorúság jele. „... ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr. (...) és mindegyik a maga jutalmát kapja majd fáradozásához méltóan’.’ (íKor 3,5.8) A páska ünnepe előtt Jézus megtisztította a templomot, és ezt mondta: „...ne csináljatok piacteret az én Atyám házából!” (Jn 2,16) Beteljesítette az írásokat: „Mert a házad iránti féltő szeretet emészt; rám hull a gyalázat, ha tégedgyaláznak’.’ (Zsolt 69,10) A christianusok elhívásáról s kiválasztásáról ezt tanítja Pál: „...azokat választotta ki Isten, akik a világszemében... lenézettek, és a semmiket, hogy... egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette... megváltássá..!’(íKor 1,28-30) „Elfogadtál és elhívtál, élő Jézus, Mesterünk. / Kegyelem, hogy veled járó tanítványok lehetünk.” (EÉ 475>i) ■ Garai András
