Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-25 / 4. szám
MOZAIK Evangélikus Élet 2015. január 25. » 15 HH A búbosbanka az év madara A Magyar Madártani Egyesület 1979- ben indította el Az év madara elnevezésű programját, hogy minden évben felhívja a figyelmet egy-egy madárfajra. 2015-ben az az érdekes helyzet állt elő, hogy immáron negyedszerre lett az év madara a búbosbanka. Ez az égi vándor az egyik legtarkább és legkönnyebben felismerhető madarunk. Tolla sárgás rózsaszín, széles és lekerekített szárnya fekete és fehér szalagokkal díszített. A fején nagy indián fejdíszhez hasonló „búbja” van, ezt azonban csak leszálláskor mereszti fel, akkor is rövid ideig. Csőre hosszú, vékony, enyhén lehajtó. Fekete farkán széles, fehér keresztszalag húzódik. Szárnycsapásai lassúak, röpte kissé bizonytalan, csapongó és enyhén hullámzó, gyakran száll alacsonyan a föld felett. Magyarországon a zárt erdők kivételével szinte mindenhol megtalálható ez a madár; hazai fészkelőállománya 10-17 ezerre tehető, de az utóbbi években ez a szám csökkenő tendenciát mutat. Eredeti élőhelyét a fákkal, facsoportokkal tarkított sík és dombvidéki nyílt területek jelentették, de jól alkalmazkodott a legeltetés, a földművelés által átalakított kultúrtájhoz, beleértve a városokat is, ahol táplálkozó- és fészkelőhelyet egyaránt talál. A talajon keresgélve vadászik a férgekre, rovarokra - kedvence a tücsök és a tóbogár -, de apró gerincesek, gyíkok és kisrágcsálók is megtalálhatók az étlapján. Vonuló madár, márciustól már megpillanthatjuk a visszatérő példányokat. Bármilyen jó is az alkalmazkodókészsége, vannak veszélyeztető tényezők, amelyek miatt egyre zsugorodik az élőhelye. A búbosbankát elsősorban a hagyományost felváltó nagyüzemi földművelés tájátalakító hatása és a rovarölő szerek használata fenyegeti. Urbanizálódó madárként új keletű problémát jelent számára a régi, el-ÜZENET AZ ARARÁTRÓL Rovatgazda: Sánta Anikó ararat@lutheran.hu avult, gyakran szigetelés nélküli épületek felújítása, ami a potenciális fészkelőhelyek jelentős részét megszünteti. Egyre nagyobb a versengés a harkályok vájta természetes faodúkért, amelyekért a seregélyekkel kell megküzdenie. Aki teheti, gondoljon az év madarára! Kőrakásokat, dézsákat, hordókat is alkalmassá tehetünk búbosbankafészek céljára. De mesterséges odúkat is kihelyezhetünk számukra a kertekben vagy akár a parkokban is. ■ - s. a. -Szeberényi János Mihály emlékezete A száz évvel ezelőtt meghalt Szeberényi János Mihály családjának tagjai rendkívül jelentős szolgálatokat végeztek egyházunkban. Apja, Szeberényi János püspök csak nehezen menekült meg 1851-ben a pozsonyi törvényszék halálos ítéletétől. Más, nehéz ügyek intézése mellett biztosítania kellett a Selmecbányái líceum működését is. Szeberényi János Mihály 1826. február 16-án született Selmecbányán. A gimnáziumot szülővárosában, a teológiát pedig Eperjesen végezte. Tanulmányait külföldön folytatta: 1845-ben beiratkozott a jénai egyetemre - három szemesztert töltött ott, majd egy újabbat a berlini univerzitáson. Miután hazajött, nevelősködést vállalt. Mint lelkész Egyházasmaróton és Nagybörzsönyben munkálkodott eredményesen. Utóbbi szolgálati helyén a leégett templom újjáépítése jelentett számára komoly feladatot. Selmecbányán őt választották meg lelkész apja utódjává. Ezt buzgóságával, erényes munkálkodásával, szónoki tehetségével érdemelte ki. Reá hárult a városi líceum további zavartalan működésének biztosítása az abszolutizmus idején. 1857. június 21-én iktatták be Selmecbányái szolgálatába, majd átvette a német gyülekezetét. Erősen kiállt az úgynevezett protestáns pátens mellett. Selmecbányán három évig működött. Amikor - különböző okokból - lemondott, Bécsbe ment, és tábori lelkész lett. 1863-1895 között a bécsi protestáns katonai püspöki tisztséget viselte. A rostocki egyetemtől tiszteletbeli doktori címet kapott. Szlovák érzelmű lelkész volt. Támogatta a nemzetiségi kulturális mozgalmakat, és a Matica slovenská szlovák kulturális egyesület választmányi tagja volt. Több munkája jelent meg szlovákul, németül és magyarul. Mindhárom nyelven alaposan kivette a részét a teológiai irodalom műveléséből. Szeberényi János Mihály Bécsben halt meg 1915. január 19-én. Szolgálatával egyaránt gazdagította a szlovák és a magyar egyházat. ■ Barcza Béla Evangélikus iskolák kutató és alkotó tanárainak III. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, március 24. Az elmúlt esztendőkben megrendezett tudós tanári konferencia sikerének köszönhetően idén tavasszal is szeretettel hívjuk és várjuk az ország evangélikus intézményeiben tanító kollégákat, hogy kutatási témájukat, eredményeiket egy tudományközi konferencia keretében egymás és az érdeklődő közönség elé tárják. A konferencia célja, hogy a saját szaktárgyuk valamilyen szaktudományi vagy pedagógiai témájával elmélyülten foglalkozó pedagógusok, tudományos eredményeket is felmutató kutató és alkotó tanárok, doktorjelöltek és doktoranduszok jobban megismerjék egymás kutatási területét és tudományos eredményeit. Tervezett program 9.30-10.00: Regisztráció 10.00- 13.00: Köszöntés és plenáris előadások, közben kávészünet 13.00- 14.00: Ebédszünet 14.00- 16.00: Szekcióülések 16.00- 16.30: Zárszó Helyszín Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21. Szekciók Hittudomány • Irodalom- és nyelvtudomány ♦ Művészet • Pedagógia-pszichológia ♦ Természettudomány ♦ Történettudomány Az Európai Fizikai Társulat kezdeményezésére az UNESCO és az ENSZ célkitűzésével összhangban 2015 a fény nemzetközi éve, ezért idei konferenciánkat mi is a fény témájának szenteljük. Kérjük, hogy az előadások lehetőség szerint ehhez a témakörhöz kapcsolódjanak. Kérjük, hogy előadói szándékát a szekció megjelölésével, valamint előadása címének megadásával legkésőbb február 20-ig jelezze a livia@erfalvy.hu e-mail címen vagy a 20/559-5779-es telefonszámon. Dr. Érfalvy LIvia szervező Dr. Csepregi András szervező Felhívjuk tisztelt vásárlóink ügyeimét, hogy január 19-én újra megnyitott könyvesboltunk! Üzletünk címe: 1081 Budapest, Kiss József u. 2/A Kiadványaink megrendelhetők: kiado@Iutheran.hu Nyitva tartás: hétfő-péntek: 9-17 óra között. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Felvételi tájékoztató a Deák téren A Deák Téri Evangélikus Gimnáziumba (1052 Budapest, Sütő u. 1.) a 2015/16-os tanévre felvételizni szándékozó diákok és szüleik számára január 30-án, pénteken 16 órakor megismételjük a 2014 szeptemberében egyszer már megtartott felvételi tájékoztatónkat. Ezen az alkalmon az iskola igazgatója számol be a szülőknek iskolánk működéséről, hagyományairól és a felvételi rendszerről, különös tekintettel a szóbeli vizsgákra. A gyerekek pedig diákjaink segítségével ismerhetik meg az iskolát. Szeretettel várjuk az érdeklődő, most 4. és 8. osztályos tanulókat szüleikkel együtt - elsősorban azokat, akik lemaradtak a szeptemberi alkalomról! Meghívó a leprások világnapjának központi ünnepségére A leprások világnapjának központi ünnepségét január 25-én, vasárnap 4 órakor tartják a zuglói evangélikus gyülekezet templomában (Budapest XIV. kér., Lőcsei u. 32. - a Bosnyák téri piaccal szemben vagy a római katolikus templom melletti kis parkon átsétálva; a Keleti pályaudvar felől a 7-es, 107-es busszal, az Örs vezér tér felől a 3-as, 62-es villamossal a Bosnyák térig). A műsorban filmösszeállítás mutatja be az indiai shahdarai lepramissziós kórházban és a környező öt nyomornegyedben folyó tevékenységet. Rövid közgyűlés keretében elhangzik a 2014. évről szóló beszámoló. Mindenkit szeretettel várnak! Meghívó Fábián Gyula könyvének bemutatójára A Kairosz Könyvkiadó és a Litea könyvesbolt szeretettel várja a médiumok képviselőit, valamint a barátokat, ismerősöket és más érdeklődőket Fábián Gyula Útravaló című könyvének bemutatójára. A kötetet méltatja és a szerzővel beszélget Gajdics Ottó újságíró, televíziós műsorvezető. Közreműködik a szerző unokája, Fábián Anikó. Helyszín: Litea Könyvesbolt és Teázó (Budapest I kér., Hess András tér 4.), időpont: január 30., péntek, 16 óra. A kötet megvásárolható a bemutató ideje alatt a helyszínen, egyébként a kairosz.hu honlap felkeresésével vagy a Kairosz Kiadó 1134 Budapest, Apály u. 2/D alatti boltjában. Nyitva hétfő-csütörtök 9.00-16.00, péntek 9.00-14.00 között. Intézményvezetői pályázat A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma (1085 Budapest, Üllői út 24.) pályázatot hirdet a Pilisi Evangélikus Szeretetszolgálat (2721 Pilis, Gólyahír u. 6.) intézményvezetői álláshelyének betöltésére. Az intézményvezető által ellátandó feladatok: az intézményvezető feladatkörét az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény 19. §-a határozza meg. Pályázati feltételek: a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM-rendelet 3. számú mellékletében meghatározott felsőfokú szakképzettség; büntetlen előélet; legalább 5 év, a szociális ellátás területén betöltött munkakörben szerzett szakmai gyakorlat; felhasználói szintű számítógépes ismeret. Előnyt jelent: szociális és/vagy gyermekvédelmi területen és/vagy egészségügyi alapszolgáltatás vagy szakellátás területén szerzett hosszabb idejű gyakorlat; élő kapcsolati háló Pilis város és környéke ellátórendszereiben; evangélikus egyháztagság; aktív gyülekezeti elkötelezettség; B kategóriás jogosítvány. A pályázathoz csatolni kell: a képesítést igazoló okiratot; szociálisszakvizsga-bizonyítványt vagy a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a kinevezést követő két éven belül vállalja a szociális szakvizsga megszerzését; önéletrajzot és részletes szakmai életrajzot; az intézményvezetésére, fejlesztésére vonatkozó programot; 30 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt; keresztlevelet; lelkészi ajánlást a pályázó gyülekezeti lelkészétől. A magasabb vezetői megbízás időtartama: 5 év (3 hónap próbaidővel). Bérezés: a Kjt. szerint. A pályázat benyújtásának határideje: 2015. március 15. A pályázat benyújtásának helye és módja: a pályázatot a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Iroda (1085 Budapest, Üllői út 24.) címére 3 példányban (2 példányt papíron, 1 példányt pedig elektronikus adathordozón/CD-n), zárt borítékban kérjük benyújtani. Kérjük, a borítékra írják rá: „Pilisi Evangélikus Szeretetszolgálat”. A pályázat elbírálásának rendje: az egyház intézményeiről szóló 2005. évi VIII. törvény szerint. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhető a 20/770-3643-as telefonszámon. Hibaigazítás. Előző lapszámunk Koszorúzás Rákoskeresztúron című írásában helytelenül tüntettük fel Hammer József gyülekezeti tag nevét. A hibáért az érintett és olvasóink elnézését kérjük. (A szerk.)