Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-25 / 4. szám

12 4i 2015. január 25. IFJÚSÁGI OLDAL PALACKPOSTA Tovább is van Néhány napon belül megérkeznek a félévi ér­tesítők, véget ér a vizsgaidőszak. Egyesek elé­gedetten hátradőlve megpihenhetnek, mások bosszankodva nyugtázzák magukban, hogy ez a félév nem úgy sikerült, ahogyan szerették volna... De hogyan kellene mindezt elmonda­ni a szülőknek? Fekete István A bizonyítvány című novellá­jában saját kétségbeeséséről ír, mikor két tan­tárgyból is megbukott félévkor. A bukott diák az iskolai értesítőt megpróbálja becsempész­ni kérges szívű szülei napi olvasmányai közé, majd korcsolyázás közben nagy elhatározásra jut: el kell dobnia magától az életét a bukás okozta szégyen miatt. Jó hely lehet erre a be­fagyott Szokola vékony jege. Aztán mégiscsak meggondolja magát, haza­indul, s meglepetten látja, hogy szülei fekete ru­hába öltözve elmentek otthonról. Vajon hová mentek? A rendőrségre, kerestetni eltűnt gyer­meküket? Netán az iskola igazgatójához, beszél­ni az elégtelen érdemjegyekről? Tovább erősö­dik benne a félelem, de mikor észreveszi, hogy a bizonyítványát még nem látta szigorú apja, újabb tervet eszel ki: világgá megy. Az úttól megfáradva egy poros fészerben húz­za meg magát éjszakára, s úgy határoz, majd másnap folytatja útját. A hidegben hamar el­nyomja az álom, s az éjszaka csöndjében vala­mi neszre ébred. Megijed, rablókra gyanakszik, s úgy gondolja, itt a vég. De nem más jön érte, mint az édesapja, kinek végre meleg kezébe si­mulhat a keze, miközben hazafelé tartanak. „És útra kelve el is ment az apjához. Még tá­vol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elé­befutott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó ar­ra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a leg­szebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hí­zott borjút, és vágjátok le!Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, el­veszett és megtaláltatott’.’ (Lk 15,20-243) A tékozló fiú példázatából idézett szakasz a legcsodálatosabb örömhír azok számára, akik most legszívesebben világgá mennének, hogy ne kelljen bevallani: ebben a félévben elszalasz­tottuk a kínálkozó lehetőségeket, nem használ­tuk ki megfelelően az erőtartalékainkat, elté­­kozoltuk az időnket, a tehetségünket. De van tovább! A mulasztásainkra, elkövetett hibáink­ra van bocsánat, s megvan az újrakezdés lehe­tősége, hiszen előttünk áll a második félév, il­letve a pótvizsgaidőszak, melyben van esélyünk jobban teljesíteni. Egyik gimnáziumi hittanosom szinte egyet­len alkalmat sem mulaszt el, hogy megkérdez­ze: „Mikor lesz már végre vége ennek az állan­dó számonkérésnek és megfelelésnek?” Neki is csak azt tudom mondani, hogy a ta­nulási folyamat nem ér véget az iskolaévekkel, hiszen egész életünkben teljes óraszámban lá­togatjuk az Élet nevű szabadegyetemet, ahol nemcsak arra nyílik lehetőségünk, hogy minden­nap hasznos vagy lényegtelennek tűnő ismere­teket szerezzünk, hanem közben állandó vizs­gaszituációban is vagyunk. A sikertelen kísér­letek éppúgy a folyamat részét képezik, mint az eredményesek. Csakhogy a számonkérés ott már nem egy témazáró vagy kollokvium formájában történik, hanem maga az élet Ura kérdez. ■ Asztalos Richárd Névjegy: Asztalos Richárd §**►/ ^ A Toka) és Környéke Evangélikus Egyház­­község szórványgyü­lekezeteiben és a Mis­kolci Egyetemen szol­gálok evangélikus lel­készként. Feleségem­mel és kislányommal Tokajban élünk; most várjuk a második gyermekünket. Kedvenc igeversem:„A?em ti választotta­tok ki engem, hanem én választottalak ki titeket...” (Jn 15,16a) Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit ► Felekezetköziség, evangéliumiság, önte­vékenység, bibliatanulmányozás és imád­ság - röviden: MEKDSZ. A Magyar Evan­géliumi Keresztyén Diákszövetség diák­köreiben az egy testhez tartozás megélé­se nem korlátozódik az ökumenikus ima­hét idejére; tagjai hétről hétre tapasztal­ják, hogy Krisztus egyetemes. Az 1904-től 1949-ig működő, majd kényszerű szü­net után 1989-ben újjáalakult MEKDSZ célja az, hogy tagjai ismereteik bővülésével párhuzamo­san Isten megismerésében is növekedjenek. Jobb mint harminc hazai felsőoktatási intézményben működnek önszerveződő diákkörök azért, hogy a különféle felekezetű keresztény diákok a Szent­írás tanulmányozása, az imádság és a közösség gyakorlása által egyre mélyebb személyes kap­csolatba kerüljenek Jézus Krisztussal - és így le­gyenek készek arra, hogy párbeszédet kezdemé­nyezzenek nem keresztény diáktársaikkal, részt vegyenek Isten világméretű missziójában. Alább kétfiatal - az ökumené jegyében szán­dékosan nem evangélikus - lány gondolatait ol­vashatjátok arról, nekik mit jelent a MEKDSZ. Megpihenni Isten jelenlétében Bolyki Sára Biatorbágyon lakik, az ottani Ke­resztyén Testvérgyülekezetbe jár. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) né­pi ének szakos, másodéves hallgatója.- Ha a MEKDSZ-re gondolok, akkor először a táborok jutnak eszembe. Az itt tapasztalha­tó tengernyi áldás közül talán azt emelném ki, mennyire megrendítő az a nyitottság, szeretet és biztonságérzetet adó elfogadás, amit több száz, teljesen különböző hátterű és érdeklődé­sű ember között átélhetek ezeken a kincset érő alkalmakon. Az első MEKDSZ-élményem is egy téli tá­bor volt 2013-ban. Barátnőmmel kíváncsiság­ból, elvárások nélkül mentünk el, és azzal az el­határozással jöttünk haza, hogy újraindítjuk a Zeneakadémia diákkörét. Ez két hónap múlva meg is valósult. Diákkörünk azóta az oázis, a béke szigete a hét közepén. Alkalom és lehetőség, hogy kizök-Evangélikus Élet mekdsz KRISZTUS EGYETEMES kenjek a folyamatos rohanásból, hogy megpi­henjek Isten jelenlétében, és erőt merítsek a tár­saimmal való együttlétből. Gazdagodom a közös dicsőítés - még úgy is, hogy néha nem bírjuk ki, és szakmázni kezdünk közben -, a Biblia tanulmányozása, a többiek bizonyságté­tele, meglátásai, kérdései és válaszai által. Gazdagodom a különbözőségeinkre való rácso­­dálkozás révén. És gazdagodom az élmény ál­tal, hogy minden különbség ellenére a kegye­lem mindannyiunk életének alapja, és Krisztus­ban egyek vagyunk. Egybegyűlni - az ő nevében- A tavaszi szemeszterben hallottam először az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának keresztény diákkö­réről - írta Takács Fruzsina nyíregyházi jogász­hallgató a postit.mekdsz.hu oldalon olvasható beszámolójában -, és azonnal éreztem, hogy nagyon szeretnék a tagja lenni ennek a feleke­­zetileg sokszínű, fiatalokból álló közösség­nek. Sajnos akkor egy szemináriumi időpont­ütközés miatt még nem tudtam belépni, de az egy pillanatig sem volt kérdés számomra, hogy amint lehet, szeretnék csatlakozni. Egy hirtelen fordulat folytán idén ősszel valóban si­került olyan késő délutáni-esti órát találni, ami­kor én is részt tudok venni a csoport alkalma­in - az időpontváltozással egyértelműen meg­szólítva éreztem magam! Római katolikus vagyok, és szinte minden héten járok misére, ami nagyon fontos szá­momra, és óriási hiányát érzem, ha olykor ki­csit hosszabb időszak telik el nélküle. Ugyan­akkor számos református istentiszteleten is részt vettem már, melyek sok tekintetben szintén nagyon tetszettek! Ha tehát a hitemről, vallásomról kérdeznek, kereszténynek szere­tem vallani magam, és határozottan ellenzem a felekezetek közötti ellenségeskedést. A diákkörhöz hasonló „ifinek” korábban nem voltam a tagja, és most érzem csak igazán, hogy mennyire hiányzott ez eddig az életem­ből! Hálát adok Istennek, amiért csatlakozhat­tam ehhez a valóban szeretettel befogadó kö­zösséghez, amelyben olyan erős a közös kapocs, hogy biztosan nem kell számítani a más szer­vezetekben olykor sajnálatosan megjelenő „klikkesedésre”. Mostanra azt is nyugodt szív­vel merem állítani, hogy Isten igaz-barátokkal ajándékozott meg a diákkör által. Minden héten részt veszek a közös alkalma­kon. Leírhatatlan, hogy milyen lelki felüdülést tudnak hozni ezek a közös éneklések, imádko­zások, Biblia-tanulmányozások a csütörtök estéken, egy-egy nehéz, stresszhelyzetekkel teli hét után. Ráadásul a tagság egyre csak bő­vül - korábban imádkoztunk ezért, és nagyon gyorsan érkezett is a válasz. Az életem alakulására való tekintettel kétség­telenül megállapítható, hogy a legjobbkor csöppentem bele e közösségbe. A családtagja­im, barátaim, ismerőseim közül is egyre töb­ben észlelik rajtam a pozitív változásokat, és én is egyetértek velük; kiegyensúlyozottabb és vi­dámabb lettem az elmúlt hónapokban. Úgy érzem, szebb zárást nem is találhatnék élménybeszámolómnak, mint az általunk egyik legtöbbször idézett bibliai részletet: „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevem­ben, ott vagyok közöttük!’ (Mt 18,20) A MEKDSZ hivatalos honlapja: mekdsz.hu. A MEKDSZ-diákkörök közösségi b lógj a: postit.mekdsz.hu (szerkeszti: Rab Fanni). „A szemlélődő imában Jézust szólítjuk meg” ► A MEKDSZ idei téli túlélőtáborának - február 5-8. között - egyik szemináriu­mán Kása Balázs vezet majd beszélgetést a belső imáról mint a szemlélődés útjáról.- Ha kategorizálni szeretnénk a szemlélődő imát, akkor tulajdonképpen a meditáció egy formájának nevezhetnénk. Persze ez a kijelen­tés a keresztény hívők nem elhanyagolható'ré­­szénél azonnal beindíthatja a vészcsengő­ket. Különbség viszont más technikákhoz képest, hogy itt a Szentháromság Istent, konkrétabban Jézust szólítjuk meg. Rajta kí­vül mást nem hívunk be a szívünkbe, és más egyéb módon sem nyitjuk meg magunkat ok­kult erők előtt. Emellett olyan keresztény hagyományról van szó, melynek gyökerei legalább a sivatagi atyákig nyúlnak vissza, a Kr. előtti 3. századba.- Hogyan lehet elsajátítani az Úrral való be­szélgetésnek ezt a formáját?- A szemlélődő ima rendkívül egyszerű. An­nál a módszernél, amelyet én tanultam - és amely Jálics Ferenc jezsuita atya nevéhez köt­hető -, legelőször a légzésünkre koncentrálunk. Hagyjuk, hogy megtörténjék, s figyeljük. Ha el­kalandozna a figyelmünk, és ezt észleljük, visszatérünk. Ez eleinte percenként legalább egyszer megtörténik, de általában jóval gyak­rabban. Azt mondják, ez nem csupán ebben az esetben van így, hanem az élet minden terüle­tén, például istentiszteleten is. Ha viszont va­lamiben igazán el szeretnénk mélyedni, meg kell tanulni odafigyelni rá. Az első gyakorlat ezt készíti elő, emellett le is csillapít. Később a légzés mellett a tenyerek közép­pontjára is ráirányítjuk a figyelmünket. Ez egy furcsa mozzanat, s eleinte nem is igazán fogtam fel az értelmét. Idővel azonban kiala­kul ezen a területen egy energia-középpont vagy -áramlás, amely nagyban megkönnyítheti az éber figyelem hosszú távon történő fenntar­tását. Utolsó lépésként Jézus nevét kezdjük el mondani.- Mi történik az emberrel a kontempláció során?- A szemlélődő ima hatásai legelőször sok esetben pszichológiai természetűek. Úgy em­lékszem, Jungnál olvastam, hogy valójában éber állapotunkban is álmódunk, csak a tudatos el­me gondolatai, cselekedetei eltakarják a tudat­talan történéseit, s amikor elalszunk, csupán a tudatos elme kontrollja törik meg. A kontemplációban valami hasonló törté­nik: a hosszú csend és figyelő észlelés megfoszt­ja a tudatos elmét a megszokott cselekvései­től, s ily módon sokkal könnyebben felszínre bukkanhat a tudattalan tartalma. Ezek sok eset­ben fájdalmasak is. Elnyomott emlékek, rejtett motivációk, melyek feldolgozása sokszor na­pokig, hetekig elhúzódik, és kellemetlen, sö­tét érzésekkel jár, ám mindez már a gyógyu­láshoz tartozik. A tisztulással párhuzamosan személyiségünk egy másik rétege is egyre inkább feltárul vala­miképp a tudattalan alól. A fénynek, az öröm­nek és a boldogságnak a Világa. Egy olyan ci­nikus ember számára, mint én, csupa émelyí­tő fogalom egészen addig, amíg ebbe bele nem kerül. Egyiptomi Nagy Makáriosz írja: „Aki nap nap után állhatatosságra kényszeríti magát az imádságban, az szinte felemésztődik a lelki sze­relemben, az Isten iránti vágyakozásban, láng­ra lobban az Isten utáni sóvárgástól, és elnye­ri a tökéletes szentség kegyelmét.” Itt ő nem ál­talában az imádságról beszél, hanem konkré­tan a szemlélődő imáról.- És ha nem konkrétan a szemlélődő imáról, hanem általában az imádságról, az imaéleted­ről kérdezlek?- Egy családi tragédia óta szavakkal igazán komolyan nem szólítottam meg Istent, kivé­ve a kötött szövegű imádságok szavait. Kér­ni nem is igazán mernék tőle semmit se. Ha valakit kedvelsz, és tudod, hogy vannak gyen­ge pontjai, azokat nem firtatod. Más emberek miatt sem. Milyen alapon kérnél valamit, amikor nekik sokkal fontosabb dolgok sem adatták meg? Jürgen Moltmannt idézve: „Ha életünkben, szenvedésünkben és cselekvésünkben oly sok minden függ a véletlentől és sorstól, akkor nyil­vánvalóan nem igazságos az a világ, amelyben élünk: nem nyújtja mindenkinek ugyanazt az esélyt, és nem biztosítja mindenkinek ugyan­azokat a jogokat. A minden ember életét más­képp meghatározó véletlenből és sorsból nem olvasható ki semmiféle isteni igazságosság.” De persze azt is szeretném, ha mindez nem lenne igaz. A szemlélődő ima nem menekülés, de többek között azért is fontos számomra, mert úgy találkozhatom ezzel a Valakivel, hogy akkor és ott mindez nem számít. ■ V.J. Névjegy: Kosa Balázs Az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem In­formatikai Karán dol­gozom adjunktusként immáron kilenc éve. Itt is végeztem alkal­mazott matematikus­ként, de jártam az Evangélikus Hittudományi Egyetemre is, jelen pillanatban pedig újra hallgatója va­gyok az intézménynek teológus MA-sza­­kon. A józsefvárosi evangélikus gyüleke­zet tagja vagyok, de nem tartozom sajnos a legszorgosabb istentisztelet-látogatók közé. A MEKDSZ-hez annak idején har­mad- vagy negyedéves egyetemistaként csatlakoztam, és egész sok kezdeményezés elindításában vettem részt. Falumissziókat szerveztünk, imaéjszakákat, beindítottuk az El Mondo újságot, majd a kávéházat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom